Ez némileg meglep, hogy neked is magyarázkodnom kell.
1. Elképzelésem és információim szerint a fürdés, mosás esetén hirtelen megugró páratartalmat a gép néhány órán belül (mondjuk 3-4-5) 60% alá szorítja, majd kikapcsol, és az elkövetkezendő mondjuk 20 órában nem kapcsol be. Szerintem fontos, hogy minél rövidebb idő alatt érje el a kívánt szintet, márpedig ilyen hatásfoknál a túllövés jelentősebb lenne, mint az általad vázolt.
2. Nem azt írtam, hogy olcsó, hanem azt, hogy olcsóbb. Nem tudom egyébként, hogy mennyi az ára, de előtte példaként egy cca 50 ezer Ft-os készüléket akartak folyamatosan üzemeltetni, na annál biztos olcsóbb.
1. Tulloves pl. 60 ala helyett 50 ala segit, mert akkor a 40-60 normal tartomanyban marad akkor is, amikor mar tobb termelodik, mint amennyit az akkor folyamatosan maxon tekero szarito ki tud szedni. 2. A ceresit olcso? Afa nelkuli aron (az arat te mutatod meg, hogy hol venned) odaadom ami nekunk megmaradt, kell? Szerintem a leheto legdragabb per liter, bar teny, hogy a befektetes semmi.
Az első szót, ami eszembe jutott, inkább nem írom le.
Párátlanítót azért vesz az ember (én legalábbis biztosan), mert szeretném a megnövekedett páratartalmat normálisra csökkenteni. Mivel nem uszodát üzemeltetek, a páratermelés nem folyamatos (illetve tudom, folyamatos, de nem egyenletes). Tehát folyamatos üzem esetén vagy túllövök a célon (de azt meg minek?), vagy nem csökken a kívánt mértékben a páratartalom.
Ez utóbbi esetben inkább a ceresit. Valamit az is kiszed, a problémát ugyanúgy nem oldja meg, de leglább olcsóbb.
szsz75!! bocsi akkor de valahol aztt olvastam hogy te rendeltél inkább egy párátlanító gépet mert a száritó gép.....nézzd vissza ,de lehet akkor valamit elértettem. beja
Az egyes készülékeket érdemes lenne összehasonlítani, hogy azonos hőmérsékletű és páratartalmú térben 1 kWh villamos energia felhasználásával hány liter vizet tudnak kiszedni a levegőből. Hívjuk ezt párátlanítási hatásfoknak.
Azonos párátlanítási hatásfok esetén biztos nem kedvezőbb a szakaszos üzem, mert leálláskor felmelegszik a lecsapató felület, így minden indulásnál lesz egy olyan időszak, amikor csak az energiát zabálja a készülék, de még párát nem tud kiválasztani. Szélsőséges példa, de egy 5 perc bekapcsolás és 15 perc kikapcsolási ciklussal el lehet érni, hogy napi 2 kWh fogyasztás mellet egy deci vizet se szedjen ki a levegőből, folyamatos üzem mellett meg ugyanekkora fogyasztás mellett kiszed 4 litert. Ismétlem: szélsőséges a példa, de jól mutatja, hogy lehet hátránya is a szakaszos üzemnek.
Igen, folyamatos üzemet számoltam. Ennyit fogyaszt akkor, ha a "folyamatos" párátlanításra van állítva.
Más a helyzet akkor, ha egy megadott páratartalom elérésekor engedélyezve van a kikapcsolás. Abban az esetben - ha el tudja érni azt a páratartalmat - időszakosan kikapcsol.
Értékelhető számot viszont csak akkor lehet mondani, ha a folyamatos üzemet számolod, különben meg kellene adni, hogy mennyit ment az adott időszakban, milyen gyakorisággal kapcsolgatott, bekapcsolás után mennyi ideig tart a kicsapató felület olyan mértékű lehűtése, hogy már kiváljon rajta a pára stb.
Ha jól értem, akkor úgy számoltál, hogy a pártálanító 24 órán keresztül egyfolytában ugyan azt a teljesítményt veszi fel. Ha ez olyan, mint a hűtőgép, akkor nem folyamatos a kompresszor üzeme, és ha nem megy a kompresszor, akkor kevesebb a felvett teljesítmény, mert csak a ventillátorok üzemelnek. Ha jó a feltételezésem, akkor a te számításod egy maximális teljesítményt ad meg, amelynél a tényeges fogyasztás valamivel alacsonyabb lesz.
Nincs mit, igazából az zavart, hogy Te is összekeverted a teljesítményt a munkával :) Amúgy van egy néhány napos tapasztalatom egy Midea MDF3-20DEN3 párátlanítóval (~48 eFt, 5 év garancia). Egész normálisan működik, de túl csendesnek nem mondható.
Ha a párátlanító teljesítményére 320 W-ot írnak, akkor az 24 óra alatt 24*320=7680 Wh, vagyis 7,68 kWh energiát fogyaszt el. Ha az egyszerűség kedvéért 50 Ft/kWh árral számolsz, akkor 24 órás folyamatos üzemeltetés költsége 7,68*50=384 Ft/nap lesz. Ezzel átlagosan ~12-15 liter vizet szed ki a levegőből.
Az uj muanyag ablak pont ugyanannyira zarja el jol a para utjat, mint az uj fa ablak. Masreszt meg a regebbi ablak mellett is elojohet a penesz akkor, ha pl. nyilt kazant zartra cserelsz, szoval nem kizarolagos az ablak szerepe, a keret milyensegetol fuggetlenul sem.
a centrizés 1600on történik, de tény, hetente 3szor mosunk. Van szárítógép is, de abba nem tudunk mindent betenni, meglepően kevés ruhán van jelezve a szárítógépes szárítás lehetősége..., inkább ágynemű, törülköző megy ott
Szerintem a sok szobanövénytől. Egy részük 2méteres, az asszonyt nem tudom rávenni, hogy legalább a társasházi folyosón tartsuk őket télen.
A tavalyi télen jött elő a penész előszőr és rögtön durván. A Ceresit tabletta nem segített, sőt, mivel az egyikből valamilyen trükkös módon a parkettára folyt a levegőből kivont víz, még kárt is okozott.
Ne írj nagybetűkkel, mert a netikettt szerint illetlenség, ugyanis kiabálást jelent. Ha ki akarsz emelni vastagíts, húzz alá, vagy csak szavakat írj nagybetűkkel.
kedves szs75! MILYEN PÁRÁTLANITÓ GÉPED VAN.HA VAN IDŐD LÉGYSZÍVES IRJ RÓLA NÉHÁNY INFORMÁCIÓT! MIÓTA HASZNÁLOD? A 320W -T AZ 24 ÓRARA VAN MEGADVA?SZERINTED? KÖSZÖNETTEL BEJA
Persze, az is jó megoldás, ha van helyed teregetni, de nálunk az sincs. Utálom kerülgetni, a radiátorokról lecsúszottakat feltenni, a fregoliról a kádba esetteket vizesen visszatenni, stb......
Vagyis kinek a pap, kinek a papné. Az én lakáshasználatomba már nem fér bele a teregetés.
Az az érdekes, hogy nekem a cirkó pont ellentétes hatást vált ki. A fürdőben van, és amikor napközben megy, lemegy a relatív páratartalmam 45% környékére is a fürdőben. Fürdéskor (zuhanyozás) meg 85% is van. Én inkább a cirkónak (nyitott égéstér) a kéményhatását és nem a páracsináló hatását érzem.
A ruhateregetést meg kiűztem a lakásból, mert az kezelhetetlenné tette a párátlanítást. Inkább a szárítógépre fizetek (csak télen), mint a penészből keletkező asztmás rohamok gyógyszeres kezelésére.
Igen, HA beválik, de célszerű egy próbát tenni, mert általában ott szokott beválni, ahol gázboiler vagy cirkó miatt folyamatos a kismértékű a páratermelés.
Ha azonban minden este kiteregetnek két adag mosást, és ettől hirtelen lesz pára, arra valszeg nem lesz jó.
Szerintem először ezzel az ablak-megnyitásos módszerrel próbálkozz, ha mégsem jön be, legalább nem barmoltad szét az ablakot. Nálam a fürdőszobai ventillátor is csak így hatékony.
Számomra még mindig rejtély, hogy mitől van nálatok ilyen magas páratartalom, főleg így, hogy gáz sincs.