Keresés

Részletes keresés

Csimpolya Creative Commons License 2016.06.12 0 0 931

Ez egy kicsike barlang, alig 400 méter, de azért érdemes megnézni. Aggteleken és Jósvafőn jártam egykoron, úgy harmincöt évvel ezelőtt, akkor még nem létezett ez a film, viszont az egyik teremben hangversenyeket rendeztek, mert kitűnő az akusztikája.

Ha nem mossa el az eső a Múzeumok Éjszakáját, akkor igyekszem beszámolni róla.

Előzmény: dmmddm (929)
Csimpolya Creative Commons License 2016.06.12 0 0 930

Én szombaton jártam a könyvheti sátrak között. Volt némi eső, de mire istenigazából eleredt volna, már hazaértem. Van néhány író ismerősöm, megjelent egy novelláskötetük, és kihasználtam az alkalmat, hogy aláírassam. Nem nagyon, de esett, ezért minden olyan könyv, amit a sátor elé raktak ki, ponyvával volt letakarva, ami igazán érthető. Így nem nagyon lehetett belelapozni, ami pedig kellemes elfoglaltság. Már régen rájöttem, hogy csak úgy úszom meg a vásárlást, ha csak kevés pénzt viszek magammal. Erre a fortélyosabb kiállítók bankkártyát is elfogadtak...

Azért megálltam, csak két könyvet vettem, azt is kedvezményesen. Igaz,a józan megfontoláson túl ebben az időjárás is szerepet játszott.

Amikor a villamosmegálló felé indultam, észrevettem egy Paprika boltot, kíváncsii voltam, mit árulnak benne, ezért benéztem. Nagyobbrészt turista bóvlit, olyasfélét, mit a nyolcvanas években a Balaton mellett. Már kezdtem volna legyintve kifordulni, de aztán találtam néhány ízléses, sőt kifejezetten szép holmit is. Ízlésesen csomagolt marcipánok, illetve csokoládék, néhány régi plakát másolata, formás cserépbögrék, illetve kávéscsészék. A legjobban egy ruha tetszett, fekete, ezüsttel hímezve, ujjatlan, de egy boleró  tartozott hozzá. Továbbá hasonló, de nem azonos mintával egy táska is. Helyeslően néztem, méghozzá önzetlenül gyönyörködtem benne, mert ez aztán nagyon nem az én méretem volt!

Előzmény: dmmddm (928)
dmmddm Creative Commons License 2016.06.11 0 0 929

A barlangos túrád szép emlékeket idézett fel bennem. Amikor Jósvafőn jártunk a cseppkőbarlangi túra végefelé  egyszercsak egy vaksötét részre értünk és az idegenvezető is elhallgatott. Egy kis ideig csönd volt és nem nagyon tudtuk mire vélni, mi fog történni vajon. Aztán fényjáték kiséretében megszólalt Vangelis zenéje: 1492 - a paradicsom meghódítása. Nagyon hatásos,szép pillanatok voltak....

 

A Múzeumok éjszakájáról remélem beszámolsz!:)

Előzmény: Csimpolya (926)
dmmddm Creative Commons License 2016.06.11 0 0 928

Nekem meg "megvolt" az idei könyvheti nézelődés és vásárlás péntek délután. (És milyen jól tettem,hogy pl. nem a szombat délutánt választottam erre a célra, egészen brutális zivatar volt.... És közbevetőleg: első olyan macskám van most,aki fél a vihartól, nyugtalan,szék és ágy alá bújik... idő kellett mire rájöttem,hogy mitől fél...)

Bár előzőleg felírtam,milyen kötetek érdekelnek és ezekbe bele is nézegettem,valahogy nem éreztem azt a vágyat,hogy feltétlen meg kellene őket vennem. Már majdnem eljöttem könyv nélkül, ami eléggé elszomorított volna,hiszen amióta könyvhétre járok,soha nem történt ilyen,amikor rájöttem,nem muszáj nekem feltétlen könyvheti kiadványt beszerezni... Igy aztán megvettem Jane Austintól az Értelem és érzelmet és egy másik remek könyvet: Szécsi Noémi-Gera Eleonóra:A budapesti úrinő magánélete 1860-1914. E kötetet néhány hete valakinek ajándékba vettem és majdnem megtartottam,mert annyira tetszett,amikor beleolvasgattam.

Csimpolya Creative Commons License 2016.06.11 0 0 927

Szép lassan készülök a Múzeumok Éjszakája rendezvényeire. Próbálok valami menetrendfélét felállítani, de annyi érdekes dolog van, hogy csak úgy kapkodom a fejem. Fel kell állítanom A és B variációt még akkor is, ha szinte biztosan el fogok térni ettől. 

Csimpolya Creative Commons License 2016.06.09 0 0 926

Tegnap látogatást tettünk a Szemlőhegyi barlangban. A többesszám nyugdíjas kirándulócsoportot jelent. A túra 45 percig tartott, és egy jól felkészült és szellemes fiatalember vezette. Maga a barlang is érdekes látvány, kellemesen hűvös, mint ez várható is. Mint megtudtuk, a melegvizes barlang ritkaság, és ez a hely ilyen. Ezért aztán cseppkövekre nem lehet számítani benne. A felfedezés története is érdekes, egy gyógyszerész házat épített, és egy üregre bukkant. Volt néhány barlangász ismerőse, szólt nekik. Történt mindez a harmincas években.Aztán kiderült, hogy maga a barlangrendszer 240 méter.

Csak azt csodálom, hogy az illető patikus első gondolata nem az volt: ejnye, de jó hűvös pince!

Számomra az egyetlen zavaró tényező néhány ott tárolt, pocsék műanyag szék volt. Ezen olyan emberek ücsörögnek nyitás előtt, illetve zárás után, akik valami tartós légzőszervi betegségben szenvednek. Egy percig sem sajnálom tőlük, de ezek a feltehetőleg praktikus székek stílustalanok.

Azon viszont jót mosolyogtam, hogy volt egy hosszabb, de csöppet sem meredek lépcső, a vezetőnk azt mondta, hogy aki akar, lemehet, és megnézheti, mi van ott. Akár ne is mondjam, elsőnek a legidősebb vágott neki, aztán mind az öt klubtag, és csak a legvégén egy negyvenes úr.

dmmddm Creative Commons License 2016.05.19 0 0 925

Véletlenül  én nem te vagyok:)? vagy hogy is kellene ezt írni, ezért a félmondatért: A Háború és békét már negyven évvel ezelőtt elolvastam, de nem emlékszem rá. (kivéve a 40 évet,mert én kicsit később olvastam)

Édesapám nem volt nagy regényolvasó (de pl. szívesen olvasta a Rakéta regényújságot,ezt a kiadványt általa ismertem meg gyerekkoromban), de mindig mesélte,hogy sorkatonai szolgálata alatt,amikor is valami visszabeszélését két napra fogdába jutott, kiolvasta a Csendes Don két vaskos kötetét,mert más dolga nemigen volt és neki tetszett, ezért gondoltam,hogy nekem is el kéne olvasnom.

Előzmény: Csimpolya (924)
Csimpolya Creative Commons License 2016.05.19 0 0 924

Sajna, az orosz klasszikusokkal én is bajban vagyok, ideértve Tolsztojt, Dosztojevszkijt, mi több, még Bulgakovot is, bár őt kevésbé. A Háború és békét már negyven évvel ezelőtt elolvastam, de nem emlékszem rá. Csalódtam magamban, mert jó pár, általam kedvelt író hosszan lelkendezett róla. Remélem, enyhítő körülmény, hogy Ulickaját őszintén kedvelem, és sokat olvastam tőle.Van némi lelkifurdalásom, de hát annyi olyan könyv van, amit még el fogok olvasni.

Előzmény: dmmddm (923)
dmmddm Creative Commons License 2016.05.18 0 0 923

Igen, a nagy áruházláncokét szoktam én is átolvasni. És iiigen,én is szoktam ilyen akciós sóletet venni néha (jó hogy eszembe jutattad,mert most is van itthon), jól ki lehet vele váltani egy-két ebédet:)

 

/Kultúra : a Csendes Dont olvasom, alapjában véve nem rossz, bár a naturális háborús-politikai részekkel lassabban haladok és sajnos be vagyok oltva az orosz nevek ellen... a sok ilyen olyan Ivanics,Alekszejevics, Szergejics..../

Előzmény: Csimpolya (922)
Csimpolya Creative Commons License 2016.05.18 0 0 922

A nagy áruházláncokét többnyire áttanulmányozom, hátha van valami olyan leszállított áru termékük, ami érdekel. Többnyire nincs, ezért aztán nálam is megy a szelektív gyűjtőbe.Ha viszont akad, akkor sem mindig rohanok vásárolni, csak akkor, ha tényleg megéri. Rendszerint tömegcikket veszek, liszt, rizs, konzerv, ilyesmik. Két hónappal ezelőtt pl. sóletkonzervet vettem 620 forintért.Az nekem két napra is elég, úgyhogy nagyon megéri.

Előzmény: dmmddm (921)
dmmddm Creative Commons License 2016.05.18 0 0 921

Ne is mondd a reklámújságokat... Nálam alapból a fele olvasás nélkül megy a szelektív kukába, a másik felét átlapozom és azután dobom ki, illetve néha-néha megtartok egyet-kettőt a szemetes aljába tevéshez. Ha még lenne klasszikus iskolás papírgyűjtés (asszem már nincs), rengeteget gyűjthetnének a gyerekek.

Előzmény: Csimpolya (920)
Csimpolya Creative Commons License 2016.05.17 0 0 920

Ezért van az, hogy én a reklámújságokat szoktam ere a célra használni...

Előzmény: dmmddm (919)
dmmddm Creative Commons License 2016.05.17 0 0 919

Régi újságokkal kapcsolatban mindig az jut az eszembe (és bocs, ha már írtam volna), hogy a barátnőm krumplipucolás közben tud elandalodni a krumplihéjnak odatett újságon, úgy hogy le is áll a pucolással :)

Előzmény: Csimpolya (918)
Csimpolya Creative Commons License 2016.05.15 0 0 918

Rájöttem, milyen igaz az a mondás, hogy nincs unalmasabb, mint a tegnapi újság, és nincs érdekesebb, mint a tegnapelőtti. Ez utóbbit kissé tágabban értelmezem. Nekiálltam a régi újságok selejtezésének, mondhatom, nem volt könnyű. Amikor felfedeztem egy 1973-ból való Ludas Matyit, rögtön olvasni is kezdtem, még ott, a létra tetején. Akár ne is mondjam, hogy nem dobtam ki. Fájó szívvel ugyan, de megváltam egy csomó Állatvilágtól. Persze ebbe is belelapoztam. A Rakéta regényújság szinte minden száma megvan, ezeket nincs szívem kidobni.

Ezek után rájöttem, hogy csöppet sem egyszerű az, amibe belevágtam, és a további selejtezést későbbre halasztottam.

memoir Creative Commons License 2016.05.04 0 0 917

Sziasztok!

Filmet készítünk Tóth Krisztina Játszódjatok! című novellája alapján, erről részletesebben írok a blogomon is, ami fent van a neten is, itt olvashatjátok!

Az interneten gyűjtünk a filmünkhöz, és iszonyat hálásak lennénk, ha támogatnátok minket, illetve ha megosztanátok facebookon, vagy bárhol a linkeket. :)

Itt gyűjtünk: https://igg.me/at/szurkulet-nightfall/x/5664869

Itt a facebook oldal: https://www.facebook.com/szurkulet/?fref=ts

Köszönjük a segítséget! :)

Csimpolya Creative Commons License 2016.04.24 0 0 916

Tegnap kilátogattam a könyvfesztiválra. Mondhatom, ott rögtön megértettem, hogy mit jelent a bőség zavara kifejezés. Annyi rengeteg könyv jelent meg, hogy kész szerencse, hogy csak egyet vettem, mert ha csak a tizedét megveszem, akkor is több hónapra akad olvasnivalóm, no meg hová tettem volna a köteteket? Egyébként sok helyen dedikáltak, a legjobb az volt, amikor egy római katona nyomta a kezembe az erre szóló meghívót. Jó darabig kerestem is a dedikálót, de annyian voltak mindenhol, hogy csak oldalt fordulva fértem el, és feladtam a keresgélést.

Szerencsére csodás idő volt, nyugodtan lehetett nézelődni, a könyvekbe belelapozni, időnként az eladóval, jobb esetben az íróval is szót váltani.

zsanna Creative Commons License 2016.04.21 0 0 915

Gőzöm sincs, indok nem volt. Egyszerűen nem szervezte meg senki :-(( Pedig pont akkor volt  a POSZT is, a két rendezvény nagyon jól összeillett volna.

Előzmény: dmmddm (913)
Csimpolya Creative Commons License 2016.04.21 0 0 914

Hiába no, a jó öreg Murphynek mindig igaza van. Hét végén lesz egy könyves rendezvény a Millenárison, egy barátnőmmel ott fogok találkozni, úgyhogy vigyáznom kell a kiadásokkal, mert nagy a csábítás.

Előzmény: dmmddm (911)
dmmddm Creative Commons License 2016.04.21 0 0 913

De milyen indokkal ? Nincs hely, nincs igény vagy mi? Tényleg furcsa....

Előzmény: zsanna (912)
zsanna Creative Commons License 2016.04.21 0 0 912

Hát nálunk tavaly már a könyvhetet sem tartották meg :-( Háborogtam is miatta, hogy kultúra fővárosa, persze... :-(

Előzmény: dmmddm (910)
dmmddm Creative Commons License 2016.04.21 0 0 911

Mondjuk most korrigálni kell az álláspontomat, olyan szigorú azért könyvek tekintetében nem vagyok magamhoz.

Tegnap időpontra mentem valahova,de elég sok időm maradt még előtte,így benéztem egy könyvesboltba. Volt is nálam elkölthető összeg utalvány formájában és baromi bosszantó módon persze nem találtam olyan könyvet, amit jó szívvel megvettem volna... Bezzeg amikor pénz nélkül megyek be, vagy nem magamnak választok, mindig egy csomó olyasmit látok, ami érdekelne....

Előzmény: dmmddm (910)
dmmddm Creative Commons License 2016.04.20 0 0 910

Én szigorú vagyok magamhoz, mert csak egy könyves eseményt engedélyezek magamnak, ez pedig a könyvhét. Tudom,hogy most lesz a könyvfesztivál, mindenféle érdekeseket olvastam, hogy milyen könyvek jelennek meg és kik lesznek a vendégek, de megmaradok a könyvhétnél.

 

Egyébként rádióhallgatás az úúúútált takarításhoz is kell, azt másképpen nem tudom elviselni.... :)

Előzmény: Csimpolya (909)
Csimpolya Creative Commons License 2016.04.20 0 0 909

Egyáltalán nem baj, hogy azt a rádiót hallgatod! Minden botfülűségem dacára olykor beugrik egy dallamtöredék, és ha sikerül utánakeresnem, megvan a sikerélmény. Ha ezekhez a slágerekhez van hangulatod, akkor rajta!

ezen a héten kultúratúltengésem lesz, ma megemlékezés Terry Pratchettre, holnap olvasókör szombaton meg könyvkiállítás (nem fogok sok pénzt vinni, mert elcsábulok). Jövő héten viszont  mellőzni akarom a kulturálódást, legalábbis ilyen mennyiségben. Most valahogy összejött.

Előzmény: dmmddm (908)
dmmddm Creative Commons License 2016.04.19 0 0 908

Én már szinte le sem merem írni,hogy melyik rádiót hallgatom mostanában... főleg egy ilyen kultúrtopikban:) Szóval azt,amelyik a 70-es, 80-as, 90-es évek slágereit adja. Úgy látszik,a lelkemnek most ez kell....

Egyébként Csimpolya megint nagyon jó programokon járt... :)

Csimpolya Creative Commons License 2016.04.19 0 0 907

Ma délelőtt a nyugdíjasklubbal együtt meglátogattam a Petőfi Irodalmi Múzeumot. Régen nem jártam arra, és kellemesen lepett meg néhány újítás. Például az, hogy egy képernyőn meg lehetett nézni a kis Petrovics Sándor iskolai tankönyveit. Amin komolyan meglepődtem, az volt, hogy a számtankönyv is latin nyelvű volt. Szerencsére legalább a műveleti jeleket megértettem, legalábbis nagyjából.

Az is némi galád vigyorra adott okot, hogy egykori tanítója szintén egykori nádpálcáját is kiállították, szerintem annak idején nem dísznek használták. Persze az is lehet, hogy csak a padot csapkodta vele.

Örültem, mert egy csomó fiatal, ileltve gyerek is volt látogatóban.

Egy helyen családi fotókat állítottak ki, ami legjobban megmaradt az emlékezetemben, az Csáth Géza apjának a fényképe volt, díszmagyarban. Ránéztem, és megállapítottam, hogy őt alighanem Jókai Mór találta ki.

Jó sok interaktív lehetőség volt, eggyel-kettővel éltem is.

Egy külön teremben mutatták be F. Győrffy Anna műveit, ő az a rajzoló, aki a Mosó Masa mosodáját illusztrálta, illetve a legtöbb Pöttyös Panni könyvet is. Rajzolt továbbá diafilmet is, de ami a legjobban tetszett, az egy öltöztetőköny volt. Olyasmi, mint az öltöztetőbaba, fiú és lánydivatban egyaránt volt. A könyvből kinyúlt a fej és a két lába. És ha a könyvet lapoztad, kéményseprőnek vagy matróznak ruházhattad fül s fiút, ráadásul nem csak a ruha elejét, de a hátát is lehetett látni. Ezt látva rögtön elöntött a sárga irigység, de sehogy nem tudtam hozzáférni.

Volt még sárkánykiállítás is, az sem volt érdektelen, de ennyi is elég.

Csimpolya Creative Commons License 2016.04.19 0 0 906

Sajnos, eléggé botfülű vagyok, ezért a rádió nálam elsősorban információs forrás, de az, amit írtál, nagyon biztatóan hangzik.

Előzmény: jutiq (905)
jutiq Creative Commons License 2016.04.18 0 0 905

De jó, hogy említetted a rádiót! Erről eszembe jutott a Dankó rádió, amely már hetek óta bearanyozza az estéimet :)

 

Nyolctól kilencig magyar népzene van, szombat vasárnap pedig Igazi Autentikus cigányzene. Kilenctől éjfélig pedig Világzene. :) 

Előzmény: Csimpolya (904)
Csimpolya Creative Commons License 2016.04.16 0 0 904

Ma reggelizés közben hallgattam a rádiót, és többek között azt is megemlítették, hogy a Budafoki Művelődési Házban ma és holnap indiai napok lesznek. Miután ez könnyen megközelíthető számomra, rászántam magam a látogatásra. Még most sem tudom eldönteni, nem lett volna jobb, ha inkább paradicsomot ültetek a telken, de végül is már mindegy.

Elvileg tízkor kezdődött a rendezvény, most az egyszer nem nyitásra, hanem fél órával később érkeztem, ami kész szerencsének bizonyult, mert a hivatalos megnyitó csak délben volt. Már-már azon gondolkodtam, hogy hátra arc, indulok haza, de végül is azt mondtam, nem hagyom veszni a belépő díjat. Ezért aztán felfedeztem, hogy van egy büfé, és mellette egy szabadpolcos könyvolvasó. A legnagyobb kötetet vettem kézbe, erről kiderült, hogy szegény megboldogult Rakéta regényújság 1974 évének első félévi példányait tartalmazza. Rendeltem egy kávét, és nekiláttam. Nem kellett csalódnom, sok érdekes olvasnivalót találtam, és még a kávé is jó volt.

A hivatalos nyitás valamivel tizenkettő után kezdődött, egyórás, és szörnyen unalmas volt.

Csak a vállalati értekezleteken kialakított rutinom, no meg a finom kávé óvott meg attól, hogy el ne aludjak, vagy ne kapjam elő a magammal hozott könyvet, és ne azt olvassam a pad alatt. Alig tudtam megállni, hogy oda ne szóljak, miszerint csapjunk már a lecsóba!

Az utána következő táncot azonban kár lett volna kihagyni! Egy fiatal, csodás ruhát viselő táncosnő (Shaumya Shukla) táncolt, éspedig egy tavaszt köszöntő táncot. Minden mozdulatából áradt az életöröm.  A következőkben is ő táncolt, ezúttal élőzenére, amit Rajesh Gangani szolgáltatott, tableten. Ez utóbbi három dobból álló készlet volt. Nem hittem a szememnek, a mester időnként olyan tempóban dobolt, hogy szó szerint összemosódtak az ujjai, alig lehetett látni. A táncosnő pedig tökéletes ritmusban csörgette hozzá a bokapereceit. Aztán a tánc abbamarad, a zenész elmondta, hogy most lópaták dobogását fogja utánozni. Ez maradéktalanul sikerült is, méghozzá nem is egy lóét, hanem egy egész ménesét, ráadásul az a benyomásom támadt, hogy ezek alighanem harci paripák. Nagyon tetszett, és ezzel nem voltam egyedül.

Rövid ebédszünet következett, ekkor alkalmam nyílt megkóstolni a szamószát. Ez egy furmányosan összehajtogatott tésztabatyu, párolt zöldség töltelékkel. Nagyon ízlett.

Lett volna még egy-két dolog, ami érdekelt volna, például egy harcművészeti bemutató, de addigra kissé elfáradtam, úgyhogy irány haza.

A holnapi nap a jógának lesz szentelve, no, ezt kihagyom. Aki a jobb lábával megvakarja a bal fülét, az nem én vagyok, hanem a macskám.  Bár időnként a csincsillám is megteszi.

Végül is, nem bántam meg, hogy ott voltam.

memoir Creative Commons License 2016.03.25 0 0 903

Sziasztok!
Rövidfilmet készítünk arról, hogy mennyire nehéz a saját országunkban munkát találni, hogy milyen messzire kell ezért menni, és hogy kint se leszel megbecsülve, ott is átvághatnak. Egy fiatal fiú és az apja kapcsolatán keresztül mutatnánk be a mai magyar valóságot Tóth Krisztina egy novellája alapján, Pálfi György konzultációs segítségével.
Támogassatok minket, hogy elkészülhessen filmünk, vagy osszátok meg bárhol! Köszönjük!
https://igg.me/at/szurkulet-nightfall/x/5664869

Csimpolya Creative Commons License 2016.03.25 0 0 902

Úgy veszem észre, Topolcsányi Laura afféle háziszerző a Turay Ida színháznál. A Szellem a spájzban, illetve a Doktornők az ő műve, az előbbit láttam, az utóbbit nem, csak azt tudom, hogy az első világháborúban dolgozó orvosnőkről szól. Az elsőben játszott is egy apróbb, de humoros szerepet, sem a darab, sem az alakítása nem volt rossz, ezért akartam megnézni az új művet. 

Csalódtam, de előfordul az ilyesmi.

Előzmény: dmmddm (901)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!