A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
A végtelen diszkrét téridő parányi, nem nulla-méretű eseményekből, téridő kvantumokból álló halmaz. A benne felbukkanó univerzum folytonos térideje nulla-méretű fiktív eseménypontokat tartalmaz. Azok a valós események, amiket az elemi anyagi részecskék kölcsönhatása indukál. Az anyagtalan diszkrét téridő halmazban lévő anyagi események elválasztója az univerzum eseményhorizontja.
Az univerzum közepe az a képzeletbeli pont, ahonnan az infláció, vagy ha úgy tetszik a fordított kollapszus elindult. Azt feltételezve, hogy gömb, vagy gömbszerű alakja van az univerzumnak, a középpont, vagy kezdőpont evidencia.
Az univerzum, mint egyedi létező véges kiterjedésű térben és időben. Méghozzá olyan téridőben, amit 3D integrálhatóan folytonosnak tekintünk. Ennek befogadó közege a 4D nem integrálható diszkrét, vagy szemcsézett téridő. A kettőt elválasztó eseményhorizont, egy láthatatlan fal, amin belül is egy nem látható zóna található a fényterjedés korlátozottsága miatt. Ergo bármerre és bárhonnan nézel kifelé, sötétséget tapasztalsz.
nem kell annak olyan közel lennie a "széléhez" ahhoz, hogy az egyik irányba csak sötétséget lásson az ott lakó. (egybként hipotetikusan gondoltam az "ott élőkre". csak képzeld el, nem kell, hogy valóban legyen ott élet!)
Szerintem az univerzum szélén, az eseményhorizontja közelében, a sötét energia uralta zónában nincs annyi pozitív energiájú tömeggel rendelkező anyag, hogy abból naprendszer és értelmes lények alakuljanak ki. Az inflációt követő anyagképződés időbeli késedelme miatt. Már az is jó, ha a kölcsönhatási mezők gyengécske hatása elér odáig. :)
Mert ebben az "Univerzumóceánban" történetesen a pillanatnyi látótávolság sokszorosáig is csak olyan "hullámok" találhatók, amelyek valamikor régen a látótávolságon belül keletkeztek, s onnan sodródtak ki. Ezt bizonyítja, hogy a CMB hőmérséklete annyira homogén. Korábban senki se értette, hogyan lehet mindenütt ennyire egyforma.
"Az infláció elméletét nagyrészt éppen az motiválta, hogy magyarázatot lehessen adni arra, mitől ennyire egyformák azok a távoli régiók, amelyek régebben kívül estek a horizonton, és mindig is kívül kellett esniük,..."
"Semmiféle módon nem ellenőrizheted, hogy jóval a láthatáron túl is ugyanúgy tágul."
De!
Mert a kozmológiai horizontunk egyáltalán nem statikus abban az értelemben, hogy ami objektum tegnap kívül esett, az holnap is kívül fog esni rajta. A lassuló tágulás időszakaiban nap mint nap újabb objektumok kerülnek a horizontunkon belülre, míg a gyorsuló tágulás időszakaiban nap mint nap objektumok futnak ki rajta. Az infláció nagyon rövid idő alatt az akkori horizonton kívülre söpörte az akkori világunk nagy részét, ami aztán a sugárzás majd a tömeges anyag dominálta lassuló tágulási szakaszokban folyamatosan került újra a horizonton belülre. És ezek a tartományok ugyanolyanoknak bizonyultak, mint amelyek korábban belül voltak, a háttérsugárzás hőmérséklete és sugárzási spektruma ugyanaz, a tömeges anyag sűrűsége, a galaxisok eloszlása és sűrűsége ugyanaz. Márpedig a tágulás dinamikáját ezek határozzák meg.
Az infláció elméletét nagyrészt éppen az motiválta, hogy magyarázatot lehessen adni arra, mitől ennyire egyformák azok a távoli régiók, amelyek régebben kívül estek a horizonton, és mindig is kívül kellett esniük, amennyiben feltételezzük, hogy az Univerzum tágulása egyre csak lassulhat. Érthetetlen volt, mitől tudtak ennyire kiegyenlítődni, ha sohasem juthatott el semmiféle információ egyikből a másikba.
A jelenkorban tapasztalható újabb gyorsuló tágulás miatt persze megint folyamatosan sodródnak ki a horizonton a korábban már belülre került tartományok is. Ez a sötét energia dominálta kor nagyjából 5-7 milliárd éve tart, így az objektumok eltűnése emberi léptékben érzékelhetetlenül lassú folyamat.
Az ősrobbanás, egy megtévesztő hasonlat a tér-idő, az anyag felbukkanásának szemléltetésére. Mivel a téridő öröktől fogva van. A benne rejlő végtelen potencia egy töredékének anyaggá alakulása nem azonnali, hanem fénysebességű folyamat eredménye. Ez képezi az univerzumot, ami az anyag/energia egymásba konvertálásából fakad.
A mondás szerint tévedni emberi dolog. Tévedésben maradni, butaság. Ki vezet ki minket a tévedés homályából? A feltaláló, megújító lángelme fényénél rátalálunk a hibáinkra. Had világítson az a fáklya kedves Gyula bátya!
ez az "az anyag gömbfelület-szerűen tágul a végtelen térben" (ráadásul eseményhorizontnak hívják a határát) +haladja a képességeimet. mi van azokkal, akik épp a szélén élnek? az egyik irányba nézve sötétséget látnak, csak a másik irányba galaxisokat?
Ismereteink sajnos csak a belátható univerzumról vannak.
Semmiféle módon nem ellenőrizheted, hogy jóval a láthatáron túl is ugyanúgy tágul.
Mint valami egysejtű, ami a tenger hullámain úszkál. Csak azt érzékeli, hogy körülötte éppen felfelé mozog a víz. De fogalma sincs arról, hogy jóval odébb vannak hullámvölgyek és további hullámhegyek is.
