Sötétedik. -- Az esti napfény távozó tüzét
Hunyorgatják még álmosan a csendes ormok,
S az alkony, mint gyászfátylas, bús bibornok,
Utolsó áldását a búsan felvonagló tájon csendben hinti szét.
Midőn feléd lábujjhegyen az Álom közelít,
Légy áldva, táj, te derűs, pihenj, ki szültél szőke Aratást és édesajkú
Szüretet,
S ki rabtartódat, az embert, bölcs mosollyal tűröd, táplálod s szereted,
S várod nagy türelmesen, hogy bölcs lesz végre, mint te és szelíd.
De jo hogy ennyi olvaso van! Tessek neha irni is! Topicgazdi te is! :)
Az en aktualis lelkiiallapotomat mostanaban leginkabb ez a vers irja le
Mar nagyon regen be akartam irni de most meg is teszem! Meg kulonben is a golya az egyik kedvenc madaram
Csak egy reszlet mert kicsit hosszu
Arany János
A RAB GÓLYA (Részlet)
Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze messze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.
[ ]
Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva
S a szabadság honja kéklik.
[ ]
Megkisérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel;
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszu tolla
Oly kegyetlen megkuszálva!
Illendő dolog kommentárt fűzni vershez, vagy sem, annyit hozzáteszek, hogy a _nekem_most_éppen_ valahogy összességében benne van a mostani hangulatom (sokat dolgozom és keveset alszom már egy ideje - ez nem panasz, csak tény), de valahol benne van a K100 (egyik) miért-je is, a somlyóvári zivatar; na, ennyit belőlem, jöjjön a vers:
*******************************
Radnóti Miklós: Második ecloga
REPÜLŐ
Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem,
méhrajként zümmögött a sok vadász felettem,
a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom,
míg végül új rajunk feltünt a láthatáron.
Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek,
de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg
s pincébe bú előlem a gyáva Európa ...
no hagyjuk már, elég! Írtál-e tegnap óta?
KÖLTŐ
Irtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrát ürit kacéran. Mindent megírok én,
akár neked, hogy fönn is tudd hogy' élek én,
mikor a robbanó és beomló házsorok
között a véreres hold fénye támolyog
és feltüremlenek mind, rémülten a terek,
a lélekzet megáll, az ég is émelyeg
s a gépek egyre jönnek, eltünnek s ujra mint
a hörgő őrület lecsapnak ujra mind!
Irok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes,
ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes,
mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska -
a többi ... És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod
a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod;
ne is tagadd, barátod! és összenőtt veled.
Miről gondolkodol, míg szállsz fejünk felett?
REPÜLŐ
Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom
s lehunyva két szemem, heverni lenn egy ágyon.
Vagy csak dudolni róla, fogam közt szűrve, halkan,
a kantinmélyi vad és gőzös zűrzavarban.
Ha fönn vagyok, lejönnék! s lenn újra szállni vágyom,
nincs nékem már helyem e nékem gyúrt világon.
S a gépet is, tudom jól, túlzottan megszerettem,
igaz, de egy ütemre fájunk fönn mind a ketten...
De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok,
emberként éltem én is, ki most csak pusztitok,
ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg...
Irsz rólam?
Az életnek mi haszna mondd,
Ha egyre hajszol, űz a gond.
Nem állhatsz meg a lombok árnyán
Tűnődni, mint tehén s a bárány.
S nem, nem tudod figyelni, ó jaj,
Hogy mókáz mókus a dióval!
Néznéd, amint a Nap zizegve
Csillagokat hint a vizekre.
Rád villan a szépség szeme,
Táncot lejt, várnod kellene.
Látod kigyúlni mosolyát,
S nem várhatsz, menned kell tovább.
Hogy élhetsz így, szegény bolond,
Hogy egyre hajszol, űz a gond?
Igaz, kérdezhettem volna, de már a részlet is volt olyan szép, hogy muszáj volt közzétenni, így a lényeg a versen volt, nem is a kérdésen. A neten keresgélve Eliottól sokszor emlegették a Hamvazószerdát, nem is gondoltam, hogy ezért nem találom meg.
Kösz az infókat és ha van még, szívesen olvassuk!
Remélem nincs harag!
And now, something completely different:
Kispál és a Borz: Mialatt az ég mialatt az ég épp' nagyon kék volt
és a tavon egy vitorlást a szél éppen odébb tolt
és pont nem haragudott senkire épp' senki
bár gyanús volt, hogy most fog majd minden tönkremenni
minden, amit eddig még nem láttunk meghalni
csak megszoktuk, hogy haldoklik, de oly' szépen volt annyi
minden kis részletnek, hogy divatja lett meg sármja
ha a nagy művész a haldoklást jó pénzér' cukorba mártja
Az én kedvencem innen:
Juhász Ferenc
Hulljatok térdre jámbor lovacskák,
A szövetkezet új traktort kapott,
Egy zöldre festett, 30 lóerős,
Gumikerekű, nagy motort.
Hát nem semmi... Kénytelen leszel könyvtárba menni.
A fordításról meg annyit, hogy ha jól emlékszem ezt egy ELTE-s bölcsész csaj fordította le privátban, a tördelés pedig sajátom.
Anno még a NET-en is fenn volt.
Kata kapcsán kaptam (szójáték) ill. szereztem.
Originál, ősi MLH 170 honlappal itt:
http://www.kaposnet.hu/kata/girls.htm
Többre nem emlékszem, de azért kérdezhettél volna...
Bár nem engem vártok, azért bekukkantok egy kis vidámmal. A költőnek nem ez a közismert stílusa ;-)
Tojás
Az ablak alatt, a fáskamránál
Házfelverő kodácsolás van.
Négy tyúkanyó billeg és kárál
Sopánkodó fontoskodásban.
Kotkodács,
Itt van, itt van, megszületett,
Tiszta, fehér, nem is pettyegetett,
Kerek és nehéz, a legszebb fajta.
Érdemes lesz kotlani rajta!
Kotkodács,
Mily csodás!
Megszületett, megszületett:
Egy tojás.
Elhallgatom az ablakon át
A zenebonát
És elnézem a négy anyát,
Milyen lázasan harsonáz
A pelyhes csöpp vacok felett,
Hogy megszületett
Az értelem, a folytatás,
Az új tojás.
Egy tyúktojás!
Pedig mi lesz belőle más:
Egy kotló-botló bóbitás,
Új búbosokkal összebújva
A régi kotkodács,
S a régi szalma közt megint csak újra:
Mindennap egy tojás!
És ahogy éppen kérdeném magam,
Meghatódjam-e, vagy nevessem,
Fölkacsint félig csúfondárosan,
Félig begyessen
Az egyik bóbitás anyó:
,,Jó, jó!
Szép az okoskodás,
De meg fogod tán vallani,
Hogy ez mégis csak valami:
Egy igazi
Tojás!''
Láttam, de már nagyon régen. Sőt, talán előbb láttam, mint a könyvet olvastam volna. Szívesen megnézném újra.
Hogy mennyi időm lesz felhozni a topikot, az kérdéses. :) Ezt az idézetet is régóta be akartam már írni.
De új verseket szívesen olvasok. Mégha nem is tudom, hogy ki írta. :)
Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomukba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
Nem baj. Elolvastam. :)))
(En a Vegek dicseretet nem a turista-osszefuggese miatt masioltam ide, hanem csak epp ez jutott eszembe, aztan Balassirol meg a masik idezet.)
Na, most vegkepp meg vagyok keveredve. Zrínyi tenyleg hadvezer volt, Balassi csak kozkatona.
Inkabb aruld el ennek a forrasat.
bajszos kislányok
turbános szikh-ek!
Tisza parton mi kerestek?
Kicsoda? Balassi Balint? Nem ertem.
Nincs ember, aki a huszadikban így beszélt. :) Idézem egy szándékosan archaizáló vers elso sorat:
Isten, áldd meg a magyart...
