Még ami érdekesség volt számomra, hogy mennyire heterogén volt a közönség összetétele:láthattunk ott mindenkit az Ákos pólós keménymagon, a 40-es családapukán át egészen a plázacicákig. Sőt, még a Tankcsapda-tag Cseresznye is ott volt a nézők között. Egy kb. 45 éves fickó a feleségével és a gyermekével pont mögöttem leledzett és teli torokból végigénekelte a koncertet. Jó volt látni, hogy mennyire remekül érezte magát!
Summa summárum:én baromi jól szórakoztam! További jó turnézást!
Debreceni koncert: szokásos utazásunk egyenlő a totális fejetlenséggel 12:45-kor tudtunk elindulni és 18:30 kor értünk csak a stadionhoz. 20-an 20 felé megyünk. Szerintem kevesen voltunk nagyon szerintem max 800 ember lehetett bár más mondott 1000 főt is. A szokásos eső megint jött szarrá áztunk volna ha nem fedett lett volna a koncerthelyszín. Szigi: volt az Alig hitted is kb a koncert középső részében. A változat szinte teljesen megegyezett a cd-n lévő albumverzióval. Igaz a véga felé lévő nem tudom milyen efektek itt nem voltak, de ez érthető is. Tombolás a számra olyan közepes, olyan átlag szám. Szemeély szerint tuti nem ez lesz a huzószámom a koncerten. A dobos már megint jól nyomta dobolás közben berepült a verő. :) Ákosnak tényleg nem szólt a mikrofonja és mikor ezt ő is tapasztalt hihetetlen mérgesség düh jelent meg az arcán, hogy valamit elbasztak. Összegezve eddigi leglaposabb koncertem volt. Lehete hogy a hangulatom tette ezt meg a kevés ember. Azért pogozni volt lehetőségünk nagyon jó volt. Bocsánat ha megint zavartunk volna esetleg valakit. Na mindegy 5 nap és Vonyarcvashegy.
Jó kis buli volt ez, én amúgy sem vagyok egy tomboló típus, nekem megfelel a kissé lightos hangulat.:-)Jelzem:ha szabadtéren tartotta volna a koncertet tegnap Ákos, akkor megint jól elázunk, ugyanis az előadás alatt végig szakadt az eső.
Ákos mikrofonjával voltak gondok, de ez is az élő fellépések egyik varázsa.
Alig hitted live verziója megegyezett az albumverzóval.
Jó volt.
A koncert nálam nem fog bekerülni a legjobbak közé, de legalább Debrecenben kipipáltunk egy újabb koncerthelyszínt..:-)) A tombolás kifejezetten gyenge volt ( talán az volt a zavaró, hogy nem esett ránk az eső?..:-))))
Kár, hogy a csőcselék egyik oszlopos tagja távolmarad a vonyarcvashegyi bulitól. Miért is?..:-)))
Tmk ill. Szigi 101:
ha megtudnátok valami biztos infót a klubról, megkérhetnélek benneteket, hogy írjatok a fórumra, engem érdekelne a klub, a múltkori is egész jó volt...
z.
hurrá, éljen, hajrá!
holnap Debrecen és jó lesz és nagyon jó lesz és nagyon-nagyon jó lesz, és már nem bírok magammal
és ott fogjuk énekelni az Alig Hitted c. szuperszámot ! és ákos a mezőn áll!
és gyertek mert élmény lesz,
z.
Alig hittem, hogy élőben is...
J E S S Z !
RULEZ!!!
2002. augusztus 8. [NEWS] DEBRECEN, ÚJ ALBUM, VASÁRNAPI BLIKK
Augusztus 10-én, most szombaton Debrecenben lép újra színpadra Ákos és a megújult zenekar! A koncertet az avatja különlegessé, hogy itt hangzik el élőben először az ALIG HITTED című szerzemény. Az esőtől ezúttal nem kell tartani: az Oláh Gábor utcai fedett csarnok az előadás helyszíne.
A koncertek próbáival egyidőben zajlanak az új lemez stúdiómunkálatai. Ákos produceri irányítása alatt a napokban a gitár- és dobsávok kerülnek rögzítésre, Lepe hangmérnökletével. A korábban megkezdett énekfelvételek is folytatódnak augusztusban. Az album előreláthatólag 12-14 új felvételt tartalmaz majd, és a tervek szerint október végén jelenik meg. A címét először itt, a honlapon tesszük közzé.
A Vasárnapi Blikk aktuális számában (2002. augusztus 12.) hosszabb képes anyag olvasható Ákosról.
Szabadtéri színpad.
Azt nem tudom merre van, de én ezen nem problémáznék, nem lehet túl nagy város.
Parkolás ilyesmi, hát ez passz, én is most megyek először.
SZVSZ már csak "SZABADJEGY" jelzéssel ellátott tiketteket lehet kapni ( kivétel lehet talán a helyszín ).
Egy-két gyors kérdés lenne: Vonyarcvashegyen merre van az a bizonyos stadion? Nyitott? Fedett? Lehet parkolni? Biciklit letenni? Kb. mekkora ez a hely? És jegy vajon van még?
Úgy néz ki, Vonyarctól kb. 6 km-re fogok eltölteni két nyaralós hetet, s ha már úgy alakult, hogy ekkor és ott van koncert, ellátogatnék rá. :)
Szeretném a segítségeteket kérni. A siófoki koncertre elmegyek, de a koncert után szeretném az időt hasznosan eltölteni. Ezért szeretnék valamilyen csoprthoz csatlakozni, hogy ne kelLjen az éjszakát egyedül töltenem. ha valakik tudnak segítsenek.
Az a belső oldal már nem nagyon lesz fejlesztve...
Mi több, időközben lejárt a www.akosh.com regisztrációja is... erősen koncepciótlannak tűnik nekem ez az egész.