A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
már megbocsássatok, de mi az, hogy a 3D-s tér egyből ott volt és az anyag tágul benne 1 pontból kiindulva?! hogyan? abból a pontból jön a folyamatos galaxisutánpótlás?
A te mondataid nem valami fantáziálások, hanem fizikai szakkifejezésekhez némileg hasonló szavak értelmetlen kutyuléka. Mint amikor egy hároméves lurkó püföli valami lehangolódott zongora billentyűit.
"Semmiféle módon nem ellenőrizheted, hogy jóval a láthatáron túl is ugyanúgy tágul."
Jeleztem, hogy ez nem igaz.
De szó se volt itt végtelen távolságról, hanem csak a horizont sokszorosáról.
Most meg a végtelen és a 13 milliárd arányát kéred rajtam számon.
Talán már arra se emlékszel, mit beszéltél pár órával ezelőtt?
Egyébként pedig a 13 milliárd is teljesen rossz szám, mert a horizontunk átellenes oldalainak jelenlegi távolsága nem 13 milliárd, de nem is 26 milliárd fényév, hanem sokkal több. Még akkor is kb. 40 milliárd, ha nem vesszük figyelembe a legújabb kori gyorsuló tágulást, ezzel együtt pedig 70-90 milliárd fényév.
Ha esetleg nem csak a saját elmeszüleményeid érdekelnek, hanem például az is, miként jön ki a horizont mérete, akkor kezd pl. itt:
Amit műszereinkkel és a szemünkkel látunk az univerzumból, az a legnagyobb távolságon már homogén, izotróp (irány független) eloszlású anyagot mutat. A középpontban ezért mindig a szemlélője tartózkodik. Nem véletlen az, hogy a geocentrikus világkép, csak a tudomány és a „messzelátó eszközök”fejlettsége után lett „relatív centrikus”. :)
A végtelen diszkrét téridő parányi, nem nulla-méretű eseményekből, téridő kvantumokból álló halmaz. A benne felbukkanó univerzum folytonos térideje nulla-méretű fiktív eseménypontokat tartalmaz. Azok a valós események, amiket az elemi anyagi részecskék kölcsönhatása indukál. Az anyagtalan diszkrét téridő halmazban lévő anyagi események elválasztója az univerzum eseményhorizontja.
Az univerzum közepe az a képzeletbeli pont, ahonnan az infláció, vagy ha úgy tetszik a fordított kollapszus elindult. Azt feltételezve, hogy gömb, vagy gömbszerű alakja van az univerzumnak, a középpont, vagy kezdőpont evidencia.
Az univerzum, mint egyedi létező véges kiterjedésű térben és időben. Méghozzá olyan téridőben, amit 3D integrálhatóan folytonosnak tekintünk. Ennek befogadó közege a 4D nem integrálható diszkrét, vagy szemcsézett téridő. A kettőt elválasztó eseményhorizont, egy láthatatlan fal, amin belül is egy nem látható zóna található a fényterjedés korlátozottsága miatt. Ergo bármerre és bárhonnan nézel kifelé, sötétséget tapasztalsz.
nem kell annak olyan közel lennie a "széléhez" ahhoz, hogy az egyik irányba csak sötétséget lásson az ott lakó. (egybként hipotetikusan gondoltam az "ott élőkre". csak képzeld el, nem kell, hogy valóban legyen ott élet!)
Szerintem az univerzum szélén, az eseményhorizontja közelében, a sötét energia uralta zónában nincs annyi pozitív energiájú tömeggel rendelkező anyag, hogy abból naprendszer és értelmes lények alakuljanak ki. Az inflációt követő anyagképződés időbeli késedelme miatt. Már az is jó, ha a kölcsönhatási mezők gyengécske hatása elér odáig. :)
