Nem tapizzák, csak próbálják beljebb tuszkolni a hülye picsát amelyik megáll a jármű ajtajában, azonnal internetezik és elzárja a közlekedőt a többi utastól.
A történet egy svéd nőről, Angelica Wiktorról szól, akit 2017 márciusában két migráns (a történetben csak Adnan és Szamírnak nevezett férfi) brutálisan megerőszakolt saját lakásában. Angelica otthon tartózkodott egy késő tavaszi estén, amikor átment hozzá a szomszédja, Adnan és annak barátja, Szamír. A lány már bevette az altatót, ezért csak arra emlékszik, hogy Adnan az ágyra lökte, majd nem engedte felkelni, és megerőszakolta őt.
A brutális támadás aztán a svéd hatóságok elé került, a két migránst azonban bizonyíték hiányában felmentették, és az ügyet lezárták. Az ítélet annak ellenére született, hogy
rengeteg lehetőség volt DNS-mintákat gyűjteni a hölgy lakásán,
számos, támadás által okozott véraláfutás borította Angelica testét,
az egyik migráns bevallotta, hogy tényleg voltak Angelica lakásán.
A felháborító bírósági döntés hatására Angelica sajnálatos módon öngyilkosságot követett el, gyógyszerrel túladagolta magát.