Úgy érzem sajnos az enyémek közül kifagytak, hiába takartam őket. Kérhetek tanácsot hogy felül homok, alul agyag talajra milyen fajtát érdemes venni, oltani pótlásnak? Csemegeszőlőt szeretnék, és olyat amit keveset kell permetezni.
Még annyit hozzáteszek, hogy miután észlelted, hogy az oltások sikerültek az elözö évi fás hajtást tövénél elkötöd lehetöleg alaménium drottal majd a fás vesszön az új hajtások közelében a noduszoknál ejtesz vágásokat hosszában egy késsel (itt majd gyökér képzödik) feltöltöd földel hosszában és öntözöd közben.
Értem, köszönöm! Nekem is van egy alany tőkém, ami egy kitisztogatott helyen elkezdett gyökérről hajtani. Díjaztam az élni akarását, először arra gondoltam hogy majd beoltom valamilyen csemegének, de aztán rájöttem hogy úgyis kelleni fognak az alanyok. Eddig csak a szokásos módon próbálkoztam, vágtam róla vesszőket és kézben beoltottam nemessel. De nagyon tetszik ez a módszer, hogy már "kész oltványokat" tud levágni az ember az alany tőkéről! Mindenképp kipróbálom jövőre, köszi!
Hát a zöldbe - zöld oltásokat én olyan elképzelés alapján készítem, hogy önálló oltványokat kapjak a hiányok pótlására. Van alulról feltört vad tő direkt erre a célra. Tavasszal az előző évi két három hajtást lehúzom lehetőleg vízszintesen karóhoz kötözöm, hogy úgy is maradjon. A noduszokból május végén június elejére nőnek úgy35 - 40 cm -es hajtások. A megfelelő magasságban a nodusz felett 3 - 4 cm re elvágom, majd a noduszról levágok, mindent majd behasítom lehetőleg a noduszig. Az előre már elkészített éket a kis honalyhajtással belehelyezem, majd nylon szalaggal betekerem. A műveletet lehetőleg a reggeli órában végzem, majd árnyékolom vagy papírral vagy szőlő levéllel, hogy a tűző naptól védjem. A zöld oltócsapnak megfigyeléseim alapján az előző évi noduszból nőtt hajtások közepe a legmegfelelőbb, vagyis mikorra egy új hajtás elég vastag ahhoz, hogy jó legyen oltócsapnak akkorát nő, hogy 2 esetleg 3 megfelelő nodusz van, a középső részen persze ez függ a fajtától is. Az oltás folyamán fontos a jó éles kés, amelyet minden egyes vágás előtt meg kell törölni.
Szerintem a zöldbe zöld oltás sikerének a titka röviden:
- a meleg ami adott lévén nyár eleje
- az árnyékolás egy pár napig legalább míg a kallusz képzés beindul
- az erős nedv keringés tehát ne legyen sok konkurens hajtás a tövön
- a tisztaság a penge élét mindég törölni
- az jó oltó csap megfelelő hónaljhajtással
- az ék illesztésénél a két méret lehetőleg találjon
- és sok esetben jót tesz ha oltás után nylon zacsit húzunk rá (párába legyen)
Negyvenből egy se? És még van kitartásod? Ez utóbbi igen dícséretes és garantálom, hogy itt megtanítunk rá, hogyan kell ugy oltani, hogy sikerüljön is! Csak kérdezz sűrűn!
Leszámítva, hogy az oltócsap nem fás hanem friss vessző, van más különbség a két oltás között? Azért kérdezem csak mert szeretném szaporítani az egyik tőkémet és valószínűleg nem lesz elegendő fás vesszőm amit tél végén le tudnék vágni róla a zöldbe fás oltásokhoz. Zöldbe zöld oltással viszont még nem próbálkoztam. Azt is ugyanúgy, május környékén érdemes? A zöldbe fás módszert egyébként én sima "ék oltással" végeztem és nagyon jól működött.
Ha a suvenir nem fagy el télen és jövőre kihajt, és kinevel érett ágakat, akkor szerintem a jövő év utáni februárba lesz oltó vesszőm.
A narancs ízű nálam a top10-ben eddig az 1. majd a 19 (nekem új) új fajta közül meglássuk ki fogja kiszorítani. Ha kicsit gondozva van még lugason is bőven szépen terem. Most kb 4 tőke van, 2 egészséges 2 hanyagolt,de jövőre még 3-4-et tervezek telepíteni, meg a 2 hanyagoltat feléleszteni.
Nem hiszem hogy 1forma. Ennek olyan nagy levelei vannak mint a töknek(a neve is erre utal). Pénzröl szó sem lehet! Esetleg ha van olyan szöllőfajtád amit szeretnék oltani elfogadok én is néhány vesszőt,ha nincs akkor ajándék. :) Privátban megbeszéljük majd a részleteket.
Az 1-ik a Fekete tökszöllő,a másik igazi relytély. A fürt kinézetre olyan mintamilyenröl Kurlitz képet rakott fel,a levele másmilyen. Ízre nem ettem még hasonló szöllőt. Utóíze leginkább,a feketeribizlire és a feketeszöllő ízű cukorkákra emlékeztet.