A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
"egy irányba nézek "elég ideig", a saját tarkómat látom meg. valahogy másképp nem tudom elképzelni, hogy még koherens is legyen, a mindenütt Ősi galaxisokkal."
Pedig ahhoz, hogy mindenfelé ősi galaxisokat láss, sőt mindenfelé a még ősibb háttérsugárzást is, egyáltalán nem kell térben zártnak lennie az Univerzumnak. A visszafelé nézés fényútja nem csak a tér önmagába záruló görbültségétől görbülhet el ennyire, hanem a téridő görbültségétől is. Olvasd el például a 89. oldaltól a következőt:
A következő oldal ábrája szemlélteti, hogyan történhet, hogy akármerre nézel, akár egymással átellenes irányokba is, a legtávolabbról jövő fénysugarak akkor is belülről mutatják a korai Univerzumot, még az ősi tűzgömböt is belülről látjuk. Ez így lehet akkor is, ha térben nyitott végtelen az Univerzum.
inkább egy icike-picike 4 térdimenziós hipertórusz tágul szétfele.
(csak azért nem szívesen használom ezt a megközelítést, mert már annó sem értettem miért nem hipergömb. ...ráadásul Hawking is arról beszélt. ...de ám legyen: hipertórusz.)
mint mondtam, ezzel a "mindenfele Ősi galaxisokat" látunk érveléssel, ott vagyunk, hogy ha egy irányba nézek "elég ideig", a saját tarkómat látom meg. valahogy másképp nem tudom elképzelni, hogy még koherens is legyen, a mindenütt Ősi galaxisokkal.
„Azt el tudod képzelni, hogy egy kiterjedés nélküli nulla dimenziós pontból egy pillanat alatt egy icike-picike golyócska tágul szét?”
Mi az, hogy el képzelni! Még azt is, hogy ez a golyócska „visszabújik” a kiterjedés nélküli pontba és ezzel befejezte létezését, mint téridő kvantum. De van másik! Méghozzá végtelen sok, amelyek a diszkrét téridő struktúrát alkotják. Minden létező ebből fakad, csak azt nem tudni, hogy véletlenül, vagy tudatosan.:)
Azt nem tudjuk, hogy az egész végtelen térben egyformán növekszik, vagy csak abban a részében, ahol egyszer beindult az infláció. Lehet, hogy több ilyen inflálódott térrész is van. De az is lehet, hogy az infláció általános jelenség, s csak az exponenciálisan táguló egész tér bizonyos részeiben áll le különböző időpontokban.
Egyáltalán nem kell befogadnod. A tér alighanem mindig is végtelen volt, a Nagy Bumm elmélet csak azt mondja, hogy a léptékfaktor növekszik. Azt nem tudjuk, hogy az egész végtelen térben egyformán növekszik, vagy csak abban a részében, ahol egyszer beindult az infláció.
Lehet, hogy több ilyen inflálódott térrész is van.
De az is lehet, hogy az infláció általános jelenség, s csak az exponenciálisan táguló egész tér bizonyos részeiben áll le különböző időpontokban. Ezekben az univerzális inflációból kilépett tartományokban aztán már csak lassuló ütemben folytatódik a tágulás. Mi az egyik ilyen buborékban vagyunk, az különböző buborékok, pedig továbbra is gyorsuló ütemben távolodnak egymástól. A miénkben történetesen pár milliárd éve megint elkezdődött egy egyelőre enyhén gyorsuló tágulás.
De ezek csak lényegtelen spekulációk, az inflációs kozmológia tényleges ismeretei csak egyetlen felfúvódó tartományról szólnak, ami számunkra praktikusan végtelen, mindenesetre sok nagyságrenddel nagyobb, a mindenkori kozmológiai horizontunknál. Ez nem elég neked? És magát az eső pillanatot sem érinti. Nem elég neked a 10-33 -ik szekundum? Mit tipródsz itt az első pillanattal, meg a végtelen térrel?
Amit itt leírtam, az akkor is érvényes, ha belevesszük a modellbe a sötét energiát (vagy lambdát). A térgörbület ebben a modellben is mindaddig növekszik, míg a sötét energia dominánssá nem válik, vagyis a legutóbbi évmilliárdokig. S csak utána, a gyorsuló tágulás korszakában kezd megint csökkenni.
