Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Gondolkodom rajta (mármint a Színházak Éjszakáján) de az eddigi tapasztalataim nem túl kedvezőek. Előzetes regisztráció kell, és nagyon sokan tolonganak mindenütt. A múzeumoknál legalább megoszlik a tömeg. Az Olvasás Éjszakáját persze nem hagyom ki, jó lenne ott is találkozni Zsillével vagy Lackfival, de Tóth Tiborral is beérem. Amit folyton kihagyok a nagy duhajkodásból, az az Állatkertek Éjszakája, arra is sort kéne keríteni. Talán legközelebb.
Én valakinek ajándékba vettem meg a Lackfi-könyvet a magyarokról, az első részt, ha jól emlékszem. Mielőtt átadtam, beleolvasgattam és jól szórakoztam rajta. (Kellene Lackfit is olvasni... és még annyi mást...) Egyébként nagy hibám, hogyha másnak választok is könyvet, néha úgy érzem, inkább magamnak vettem. Volt már olyan, hogy később visszamentem a könyvesboltba és vettem egy másik ajándék könyvet, mert beláttam, hogy az előzőt inkább magamnak választottam.)
Most délelőtt hallottam,hogy jövő héten Színházak Éjszakája lesz, nem mész? Te szoktál minden ilyen éjszakákra menni és a lustáknak beszámolni:)
A tegnapi napon az Írószövetség könyvtárában volt egy rendezvény, ezen ki-ki bemutatta a kedvenc könyvét, egy kicsit felolvasott belőle. Később Zsille Gábor olvasta fel a verseit, azok is tetszettek, de Zsille személye sokkal jobban! Szellemes ember és kitűnő előadó, szívesen hallgattam. Aztán fél kilenckor megjelent Lackfi János, ő felolvasott a Milyenek a magyarok c. könyvéből. Illetve ez így pontatlan, mert inkább előadta. Merem állítani, hogy színésznek sem rossz, sőt! Azon is nagyot derültem, hogy amikor Bulgáriában is megjelent a könyve, az ottaniak azt mondták, hogy ha a magyarok szót kicserélik a bolgárokra, akkor is találóak az észrevételei.
Nem voltunk sokan, de akik ott voltak, azok jól érezték magukat.
Köszi az élménybeszámolót! A tortákra majd én is kíváncsi leszek, az Áfonyahercegnő elnevezés nem hangzik rosszul:)
Én itthon teszem a semmit illetve fontos megbízatásom élelmezni a szomszéd 11 éves skótjuhász kutyusát és még a tűzijáték(ok) előtt gondosan megkötni, nehogy világgá menjen. (Bár már kissé süket...)
Kultúra szempontjából azt a másfél napot tudom említeni, amikor idén nyáron Kaposváron jártam, életemben először. Nagyon tetszetős város, csupa szobor és szökőkút és virág, tiszta és rendezett. A Csíky Gergely Színház messziről nagyon szép épület (szecessziós, ugye), de ha közel megy az ember látja, hogy nagyon ráférne egy alapos felújítás, mielőtt teljesen tönkremegy... nem szépek az "omlásveszély" táblák....
A Rippl-Rónai Villába érdemes kilátogatni a Róma-hegyre (15-ös busz megy oda:), csodás rendezett park, műterem és villa, a látógatóközpontban pedig az 1918-ban elpusztult, de nem oly régen újraépített Andrássy-ebédlő. A Stühmer-kávéházban meg gyönyörű 20-as évekbeli berendezés, finom kávék, a városban pedig - legalábbis Budapesthez képest - igen olcsó és nagy adag fagyik:) Bánatomra ugyan nem diabetikusak, de néha azért bűnözhet az ember:-)
Ma délelőtt a Daru-dombra látogattam el. Ott időztem délután egy óráig, nem is bántam meg. A programok egy része már tavaly is volt, ezért ezeket nem részletezem. Az íjászbemutató nagyon tetszett, ezúttal, hogy így mondjam, az íjásziskola szerepelt, különböző korú gyerekek mutatták be a tudásukat. Meglepődtem, mert elég sok lány is volt köztük, viszont nem nevezhető stílustalannak, hiszen Sarolta fejedelemasszony is alighanem járatos volt benne. Szerepelt négy huszár, már meg sem lepődtem, hogy ezek közül három szintén nő volt. Volt szerencsém egy középkori torna klubhoz, nagyon tetszett a bemutatójuk. Láttam a kenyérszentelést, ha sorban állok, alighanem nekem is jut egy vekni, no de volt itthon, úgyhogy ezt elmulasztottam. A prédikációban úgyis a kenyér megbecsülésére intettek, siettem szót fogadni.
Megkóstoltam az ország tortáját, éspedig az Áfonyahercegnő fantázianevűt, nagyon finom volt.
Aztán egy ostorosbemutató nézegettem egy darabig, isten’bocsá, de legjobban a méltóságos külsejű, és remekül idomított szürkemarha, nevezetesen egy bika tetszett, bár mindkét szereplő mesterien bánt az ostorral.
Ami az emberi szereplőket illeti, ott legjobban egy ötven év körüli férfi tetszett, aki hálószövéssel és kötélfonással foglalkozott, mindkettőt be is mutatta. A kinézetele és a ruhája alapján nem volt nehéz elképzelnem, hogy már Árpád apánkat is ő segítette át a csepeli réven. Érdekes módon ott volt a Várban is, pont a jakutokkal szemben, csak akkor nem vettem észre. Az egyik faragóval mamutagyar elég jól össze is haverkodtak.
Most pár napig nem megyek sehová, és kulturálatlan akarok maradni, ez alól csak az olvasás a kivétel.
A tegnapi napon ellátogattam a Várba, a Mesterségek Ünnepére. Szeretnék beszámolni róla, de nem nagyon fog menni, ugyanis túl sok. Túl sok a sátor, az áru, az ember, a néznivaló. Négy órán keresztül járkáltunk minden különösebb terv nélkül egy barátnőmmel, és egyfolytában ámultunk-bámultunk. Ez a barátnőm babakészítő, csodaszép, népviseletbe öltöztetett babákat gyárt. Miután a rendezvény mottója ezúttal a játék volt, a babákat nem sokáig kellett keresgélni. Tetszettek is egytől-egyig, de a kedvencem egy szűrbe öltöztetett, bajszos, kalapos figura volt, betyárnak néztem, aki éppen a csárdába készül egy-két pint borra. Remélhetőleg jól fogja magát érezni, és nem kapják el a pandúrok.
Szintén a játék kategóriába tartoznak azok a kézzel faragott, részletesen kidolgozott kocsik, amiket ló vagy ökör húzott, Továbbá remek bababútorok, aprócska edények, volt olyan, hogy a szekrény még négy-öt női ruhát, táskát, kalapot is tartalmazott. De szívesen eljátszottam volna velük, pedig gyerekkoromban volt ilyenen, csak éppen akkor természetesnek tartottam őket.
Volt tadzsik, türkmén, sőt még ujgur és jakut sátor is. A türkméneknél vettem egy szépséges, faragott fadobozt, olyasmi, mint egy tolltartó, csak sokkal mívesebb. A jakutok kiállításán legjobban a nyírfából faragott kumiszivásra szolgáló pohár tetszett, én is szívesen ittam volna belőle bármilyen folyadékot. Volt továbbá mamutot ábrázoló képecske – ezt el is vártam tőlük -, alighanem hűtőmágnesként szolgált, de ez valahogy nem tetszett. Most sajnáltam igazán, hogy a nyolc éven át tanult orosz nyelvet szinte teljesen elfelejtettem, pedig jó lett volna, ha emlékszem rá.
A külföldi kiállítók között Kína volt a legnagyobb számú, ami igazán érthető. Nos, ott is volt egy-két-három giccses tárgy, e a nagy többségük csinos, ízléses, egyedi darab volt. Persze, hogy ott is volt baba, és meglepődtem, hogy az őket készítő kínai nő és a barátnőm orosz-angol keveréknyelven milyen jól megértették egymást. Aztán akadt egy tolmács, gondolom, olyan valaki, aki egy ideje itt él, és megtanult magyarul. Később rájöttem, hogy minden sátornál van egy ilyen, rendszerint csinos, fiatal lány, aki szívesen tolmácsol. Jól kitalálták!
Ahogy írtam, elég sokan voltunk, bár szerencsémre hétköznap mentem, akkor is délelőtt kezdtem, ezért elviselhető volt a dolog. Ami kellemesen lepett meg, hogy az emberek most tudtak viselkedni, mi több, időnként kifejezetten udvariasak voltak.
Ami az ételeket-italokat illeti, nagy bőségben voltak, úgyhogy aki éhen-szomjan maradt, az vagy nem akart jóllakni, vagy nem volt elég pénze.
Egy biztos: ha jövőre is megnézem, ami elég valószínű, fontolóra veszem, hogy előtte kirablok egy bankot.
Annak a töredékét tudtam leírni, amit láttam, de már ez is sok. Mára még van programom, de holnaptól a kultúra kizárva, mert ilyen minőségen roppant fárasztó, főleg a lábam érzi a tegnapiakat.
A ma délelőttöt a Petőfi Csarnok előtti bolhapiacon töltöttem. Az még megvan, szerencsére. Viszont nagyon érződik rajta a pusztulás hangulata. A járda réseit felverte a gyom, és mind az árus, mind a vevő sokkal kevesebb volt, mint egy évvel ezelőtt. Persze lehet, hogy csak azért, mert elég korán, kilenc óra körül érkeztem. Azért így sem bántam meg, hogy arra jártam, mert a hangulata azért megvan, Vettem is egy csinos kis porcelánbabát, valami, általam nem ismert népviseltben van.
Hazaérkezve azt láttam, hogy a telekhez közel pörköltfőző verseny zajlott, illetve inkább csordogált, mert csak négy vagy öt résztvevő volt, tavaly-tavalyelőtt heten-nyolcan voltak. Viszont meg kell adni, hogy a főztjüknek csodás illata volt! A kóstolójegyet is elfogadható áron adták, ennek ellenére most kihagytam. Azért elég sokan voltak, és jól is érezték magukat, és ez a lényeg!
Megvalósítottam az egyik topictársunk ötletét, vettem egy szép füzetet, és oda ragasztom a belépőjegyeket, illetve karszalagokat. Jó lesz így emlékezni az eseményekre.
Kezdem tervezni az augusztus 20-i programot, elég sok érdekesség van, csak keresni kell.
Nagyon jól tetted,hogy kimozdultál. Én még egy rövid, két utcányira lévő rokoni látogatásra sem tudom rávenni magam ebben az esős időben....
Mindig azt szoktam mondani,hogy ebben az időben: karosszékbe vackolódás,kockás pokróc, forró tea (kávé) és egy jó könyv kell. Lehet,hogy meg is valósítom délután.
Tegnap egy operettest volt a közelemben, elmentem megnézni. Tíz perc séta a lakásomtól, ráadásul még ingyenes is volt. Persze, nem egy egész darabot mutattak be, néhány örökzöld hangzott el, plusz két kabaréjelenet.Az énekesnő lelkes buzdítására a közönség is besegített egy kicsit, teszem azt a legyen a Horváth kertben Budán kezdetű dal esetén. A kabaréjelenetek közül az egyik nagyon ismerős volt, Latabár játszotta az egyik szerepet. Ebben egy színésznő szerepet tanul, és ennek következtében se lát, se hall. Viszont betoppan a szenesember, aki azt hiszi, a szöveg neki szól. Jópofa ötlet, ki is használták.
Mindent egybevéve, jól éreztem magam, kellemesen szórakoztam, és hazafelé menet, no meg otthon is dudorásztam magamban.
Nehezen találom a megfelelő szavakat... Ha így videón ilyen gyönyörű, milyen lehetett élőben... Köszi,hogy felhívtad a figyelmet erre. (Mondtam már,hogy imádom Pécset?:))
Sajnos nagy pancser voltam a Fényfesztiválon, mert pont a fő attrakcióról maradtunk le :-(
Hármas programsorozat volt azon a hétvégén: a Fényfesztivál, egy utcaszinház- és cirkuszfesztivál és egy történelmi időutazás, a három nap alatt rengeteg programmal.
És hát sajnos pont azt nem figyeltük, hogy a versenyműveket este 11-kor kezdik bemutatni a Székesegyházra vetítve :-(
Láttunk utcaszínházi produkciót, ami kevésbé tetszett, de olyat is, ami tetszett. Sok-sok épületre volt vetítve állókép, a Barbakánra meg mozgó is. Ezeket megnéztük, aztán mint ki jól végezte dolgát, az utolsó busszal hazamentünk.
Aztán utána derült ki, hogy vissza kellett volna mennünk a Sétatérre, a Székesegyházhoz :-)
Viszont a Youtube-on fent vannak, így is nagyon jók, hogy nem élőben láttuk. Érdemes megnéznetek, ha beírjátok hogy Fényfesztivál Pécs 2016, elég sok alkotás előjön.
Na, majd jövőre okosabbak leszünk :-)
Múlt hét végén pedig Szeged voltam, a szabadtérin néztünk meg egy táncjátékot, a Drakula utolsó táncát. A lánykori nevén Honvéd néptáncegyüttes adta elő, - most valami Nemzeti izének hívják őket, - két "civil" szereplővel: Keresztes Ildikóval és Müller Péterrel. A darab nagyon tetszett, a táncosok valami fantasztikusak voltak.
Megnézem az ember, akit Ovénak hívnak című filmet. Aki elolvasta a könyvet, és tetszett neki, annak érdemes a filmet is megnézni, nem fog csalódni benne.
Amíg néztem, folyton egy Goldoni vígjáték címe jutott eszembe, a Jótékony zsémbes.
Elég sokat elmond a film hatásáról, hogy miután vége lett, harminc-negyven másodpercig fel sem állt a kevés számú néző, még a stáblistát is végignézte.
Miután fél órával előbb érkeztem a mozihoz, kicsit körülnéztem a belvárosban. A Duna-parton valami nagy esküvőt rendeztek, nem tudom eldönteni, milyen népviseletet hordtak a lányok (talán bolgárt) de szép volt. Maga a város már megint fel van túrva, remélem, szebb lesz utána.
A mai napon egy irodalmi kávéház nevű rendezvényen voltam, Ujlaki Dénessel beszélgettek, majd elmondott egy-két Pilinszky verset. A költőhöz személyes barátság fűzte.
Kezdeni viszont nem verssel, hanem az élete történetével kezdte, az sem volt érdektelen. Most csak egy olyan anekdotát írok le, ami Major Tamással kapcsolatos.
Ezek szerint, amikor Pesten lapátra tették Majort, egy vidéki színházba hívták, talán Szolnokra, de nem biztos. Ott Lear király szerepét kérte és kapta, Újlaki pedig Kentet játszotta. A történet szerint a rossz hírt hozó küldöncöt kalodába csukták. A rendező ezt úgy vélte megvalósítani, hogy egy kötéllel összekötötte a színész kezét-lábát, és felhúzta a plafonra. A beérkező Major ezt erősen kifogásolta, végül a rendező engedett, amit Dénes sem bánt. Maradtak a hagyományos is kalodánál.
Az öltözőben aztán Tamás hozzáfordult.
Remélem, nem bánod, hogy ezt akartam?
Nem, dehogy.
Akkor jó! Mert képzeld el, bejön a király, akit éppen most rúgott ki a lánya, és ha a közönség meglát téged ebben a helyzetben, akkor ki fogja Leart sajnálni?!
Úgy látszik, Esőisten nem fogadott a kegyeibe titeket, de a program ezt leszámítva jól hangzik. Végső soron ki lehetett próbálni néhány érdekes dolgot, arról meg nem tehetsz, hogy ilyen időben nem akartál az utcán sétálgatni. Jövőre biztos több szerencséd lesz!
Sajnos én egy kicsit rosszul választottam programot :-( Két gyerekkel mentem (10 éves unoka, meg egy 13 éves rokongyerek). Először egy olyan helyre mentünk, ahol pénzverésről volt szó, gondoltam, biztos érdekes lesz a gyerekeknek is, hogy ki is lehet próbálni a pénzverést. Csak egy valamivel nem számoltam, hogy iszonyat meleg volt a kis teremben, ahol a kapcsolódó előadást tartották, és hát elég hamar beleuntak a gyerekek. A pénzverési részt kipróbáltuk, egy érmét lehetett verni. Lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha az ugyanazon a helyszínen levő porcelánfestést választom :-( Vagy valami egész mást, mert több helyen is olvastam gyerek-programot, de mind egyöntetűen este 6-kor kezdődött.
Aztán átmentünk egy másik helyre, ott az egyik barátnőm lányáék egyesületének a társasjátékát lehetett kipróbálni. Én könyvelem az egyesületet, épített környezeti neveléssel foglalkoznak, ez a társas pedig kimondotta Pécsről szólt, és nem egymás ellen kell játszani, hanem együtt. Ez tetszett nekem is, a gyerekeknek is. Aztán ottmaradtunk origamizni egy kicsit :-)
És mire észbe kaptunk, már el is múlt 9 óra. A gyerkőcök éhesek lettek, így azt találtam ki, hogy visszamegyünk a Séta térre, ahol még tart a Séta-tér fesztivál. Mikor bandukoltunk visszafelé, elég rendesen elkezdett villámlani, így a kaja utánra odarendeltem a lányom párját, aki hazafuvarozott bennünket.
A gyerekek miatt nem terveztem be 9 utáni programot. De erősen kérdéses, hogy ha nincsenek a gyerekek, és betervezek valamit, ami minden bizonnyal valami fáklyafényes városnéző séta lett volna, - akkor nem riadok-e el tőle a villámlás miatt? (Végül is lett elég nagy eső, de csak valamikor éjjel 11 után.)
Szóval elég felemás érzéseim vannak. Jó lett volna több helyre is elmenni, de majd jövőre igyekszem jobban szervezni, jobban előre gondolkodni :-)
És most a következő hétvégén sem maradunk program nélkül: fényfesztivál lesz, tök érdekesnek ígérkező történelmi programokkal. Majd beszámolok róla :-)
Jól gondolod! A régebbi filmek közül idesorolható a cseh Nick Carter, a szuperdetektív, és nemrégiben láttam az Időgép egy ilyen stílusú feldolgozását a tévében, pontosabban egy darabot láttam belőle.
Erről a leírásról a Vadiúj vadnyugat c. film jutott eszembe (Will Smith, Kenneth Branagh), talán ez sorolható ebbe a stílusba. Remélem, jól gondolom :)
Következő lépés a Liszt Ferenc múzeum volt, ezt viszont szubjektív okok miatt választottam. Jó régen ott dolgoztam, no, nem mint muzeológus, hanem mint gépszámlázó, ott egykor egy külkereskedelmi vállalat volt. Igaz, már nem nagyon emlékszem, milyen volt, de egy s más ismerősnek tűnt. Maga a kiállítás nem volt túl nagy, de kellemes elrendezésben, jól áttekinthetőn voltak kiállítva a bútorok és képek. Szemügyre vettem, és már éppen távozni akartam, amikor találtam egy szép nagy termet, sok székkel. Bekukkantottam, mire az egyik ottani dolgozó azt mondta, hogy hamarosan néptánc bemutató lesz. Gondoltam azt megvárom, és milyen jól tettem! A Bihari János együttes hat tagja lépett fel, három fiú, három lány felállásban. Azon felül, hogy táncoltak, nem is akárhogy, az egyik fiatalember beszélt is az előadott táncokról. Elsőnek egy kalotaszegi táncot mutattak be. A fiúknak könnyebb
dolguk volt, mert fekete nadrág, ugyanolyan mellény és csizma, no meg fehér ing öltözékkel mindent el lehetett játszani. Legföljebb a kalapjukat kellett váltogatni.
A lányok viseletében is a kalotaszegi tetszett a legjobban. Fehér rakott szoknya, ugyanolyan, feketével hímzett ing, szintén fekete mellény. A szoknya szélén hímzés, és ugyanez a minta ismétlődött a lányok hajába font szalagon.
Bevallom, hogy ilyen előadást idáig csak tévén láttam, és úgy, hogy szinte karnyújtásnyira voltak tőlünk, egész más érzés volt.
Kétféle magyar, egy román és két cigánytáncot adtak elő, persze gépzene kísérettel. Ez alól a román tánc volt kivétel, ezt nehezítésképpen zene nélkül adták elő. A jelenlévő közönség komoly érdeklődéssel, és őszinte mosollyal figyelte az előadást. Számomra a román táncban az volt az érdekes, hogy egyfajta kihívást jelentő mozgás volt, mint a férfitáncok jelentős hányada. Az első táncos egyfajta „csináld utánam, ha tudod” gesztussal felugrott, és megérintette a csizmája talpát. A második már mindkét lábán megcsapkodta a csizmája szárát, a harmadik már a térdét érintette meg. Elismerem, ez szép módja a vetélkedésnek. Emlegették a botostáncot is, de megértem, mi több, helyeslem, hogy ilyen szűk helyen nem próbálkoztak ezzel. Akárhogy is, a közönségnek tetszett., és kifelé menet az öltözőben lévő fiataloknak sokan megköszönték a látottakat, magamat is ideértve.
Azt tervezem, hogy utána még megnézem a Postamúzeumot is, mert oda egy csinos elektromos kisautóval lehetett eljutni. Viszont – gyarló ember vagyok – egyre jobban erőt vett rajtam a vágy egy, de inkább több pohár hideg víz, egy jó zuhany és olyan ruha iránt, amit nincs átizzadva, ezért hazafelé indultam. Három perc múlva meg is bántam, mert arra járt a fentebb említett kisautó. Viszont a következőt tényleg nem akartam megvárni. Ugyanezen okokból csak egy bocsánatkérő pillantásra futotta, amikor elhaladtam az Iparművészeti Múzeum előtt. Így is fél kettőre értem haza, de csöppet sem bántam meg, hogy erőt vettem a lustaságomon, és elindulta „kalandozni”..
A steampunk számomra elsősorban irodalmi műfaj, amolyan mi lett volna, ha a viktoriánus Angliában teszem azt, számítógép lett volna, persze gőzzel hajtva a masinát. Emblematikus figurájuk Ada Byron, a költő lánya, aki alighanem az első volt, aki programot írt az akkor még nem létező számítógépekre. El is gondolkodtam azon, hogy vajon lehetne-e a dualizmus kori Magyarországon játszódó történetet írni, elvégre nem csak Viktória királynő, de Ferenc József is jó hosszú ideig uralkodott, és akkoriban a Monarchia a technikai fejlődés élvonalában volt. elég, ha a fentebbi múzeumban lévő tárgyakat megnézi az ember.
Ami az Értelem és érzelmet illeti, tényleg ez a kedvenc Austen regényem, talán azért, mert az volt az első, amit olvastam tőle. Utána szép rendszeresen kihoztam minden könyvét a könyvtárból. Nemsokára megjelentették egy sorozatban, rohantam a könyvesboltba megvenni.
Jav.: Maradok maradi és továbbra is a szecesszIÓ tetszik. (pedig nem is mobilról vagy okostelefonról vagy hasonló modern eszközről írok,hanem a jó öreg billentyűzetet használom....)
Köszi ! :-) És várom a következő adagot! (Zsannától is!) Gyorsan meggugliztam a steampunkot, mert sajna azt sem tudtam,hogy eszik vagy isszák... Maradjunk annyiban,nem lett a kedvenc stílusom. Maradok maradi és továbbra is a szecessz tetszik.
(Az én kultúrázásom: a héten elolvastam az Értelem és érzelem c.könyvet, tetszett a finom humor és irónia és tegnap megnéztem /talán harmadszorra vagy negyedszerre/ az Emma Thompson - Alan Rickman - Hugh Grant - Kate Winslet főszereplésével készült filmváltozatot is. A végébe ugyan kicsit belealudtam,de ez nem a film hibája volt, hanem az enyém:)
A beszámoló első része, hogy ne legyen túl hosszú.
A Múzeumok Éjszakája eléggé meleg napra esett, de erőt vettem magamon, és elindultam, Mindenesetre vittem magammal egy liter ásványvizet, no meg egy legyezőt is. Mindkettőnek jó hasznát vettem.
Ahogy tavaly is, a Tanulmánytárral kezdem, mert ott elhangzott egy előadás a steampunkról. Erről nem akarok többet írni, mert ez nem mindenkit érdekel. Egy valamit azért leírok, hogy az ilyen stílusú ruhák és ékszerek már kezdenek belekerülni a fősodorba. Az nem lepett meg túlzottan, hogy az ilyen ruhákat, illetve ékszereket már Kínában is gyártják.
Örömmel nyugtáztam, hogy szert tettek néhány szép új, illetve inkább régi órára. Az tetszett a legjobban, aminek 24 órás számlápja volt,. És a mutatók külön-külön számlapon voltak elhelyezve.
Ebben az épületben sajna, túl meleg volt, a látogatók ennek ellenére sokan voltak. Viszont utána továbbindultam az Országos Széchenyi Könyvtárba, abban a reményben, hogy. Budán hűvösebb lesz. Talán az is volt, de csak egy kicsit. Viszont szerencsére a buszok mindegyik légkondicionált volt, viszont alig-alig győzte, annyian utaztak rajta. Ennek ellenére jólesett.
Maga a könyvtár belülről is nagyon szép, és ott is sok ismerkedő volt. Félóránként indult a vezetés, nekem egy kicsit várnom kellett, de csöppet sem bántam, bőven volt mit nézegetni! Először egy Zichy Mihály kiállítást néztem, és álmélkodva láttam, hogy egyik-másik díszalbuma akkora volt, mint a konyhaasztalom otthon. Egyszóval inkább dísznek, mint olvasmánynak szánták. Az Arany-balladákat tartalmazó könyv nekem is megvan, persze nem ebben a kiadásban, de a rézkarcok azonosak. Ebben a műfajban kiállítottak egy Attila lakomája című képet, technikailag csodás, de szerintem Attila nagyon nem szerette volna, ha ekkora kőkoloncok között kell lakomáznia, alighanem jobban szerette a sátrat vagy a szabd területet, nem is hibáztatom érte.
Mire jól körülnéztem, megkezdődött a vezetés, egy szimpatikus, idősebb férfi vitt körbe minket. Sajna, egy kcsit halkan beszélt, alighanem elfáradhatott a nap folyamán, de igyekeztem közel kerülni, és odafigyelni. A könyvárat Széchenyi Ferenc alapította a saját könyveit adományozta erre a célra. Aztán kiadott egy bibliográfiát róla, és azt kérte a megajándékozottaktól, hogy saját kezű, bármilyen nyelven írt levélben nyugtázzák az ajándékot. A falon szerepelt az összes név, márványba vésve. Nemrégiben kiadták a küldött válaszokat, szerintem a grafológusoknak kész aranybánya lehet. Ettől nem messze a családfa szerepelt, minden kiemelkedőbb képviselővel, persze hogy itt volt Széchenyi Ferenc nála is híresebb fia., István gróf. No meg az unokája, Széchenyi Ödön pasa, a tűzoltóság megalapítója, nem csak nálunk, de Törökországban is . Úgy kapta meg a pasa címet, hogy ő volt az egyetlen, aki megtarthatta a keresztény hitét.
Persze ott volt Zsigmond is, ő sem vált a család szégyenére. A vezetőn többször is elmondta, hogy milyen jók a könyvei, ez az, amiről nem kellett meggyőznie. Ráadásul az ő kedvence is az Alaszkában vadásztam, amiből kiderül, hogy mindkettőnknek kitűnő ízlése van.
Búcsúzóul elmondta, hogy évente kb. 15.000 magyar nyelvű könyv jelenik meg. Ennek hallatán elszörnyedtem, ezt még katalogizálni is sok, A nálunk kiadottakból kötelespéldányt kapnak, a többit pedig megveszik. Ezzel még nem lett vége, de én elfáradtam, ezért elvonultam a büfébe, és ettem egy pogácsát. Örömmel közlöm, hogy ez is jó volt.
