Kezdő hegesztők számára hoztam létre ezt a topic-ot. Banális kérdések, gépvásárlás megtárgyalására. Egymásnak való segítségnyújtás, tippek, információk. Kérem mindenki tisztelje a kezdő kérdezőt.
Kihasználni én sem használom ki soha. De amennyiért vettem, annyit már lassan meghozott azzal a néhány melóval, amit eddig alvállalkozóval csináltattam. Nekem olyan tökölős-szöszölős melóim vannak, amivel vagy elhajtottak a profik, vagy olyan árat mondtak, hogy magamtól futottam el.
Persze, tudom hogy ez csak egy kínai gép, de azért is vettem meg, mert sok helyen láttam ipari körülmények között termelni. És jópár tulajjal is beszéltem, mindenki nagyon dícsérte. És olcsón jutottam hozzá.
Én is nyugati párti vagyok, ezt igazán csak kispadosnak szerződtettem az Ergus awi mellé. De nagyon megkedveltem.
Remélem úgy lesz hogy majd valaki az öregségi hagyatékban örökli meg tőled a pókhálós,poros de működőképes gépedet a távoli jövőben.Tiszta szívemből ezt kívánom.Azért égess le róla 3-4 huzal dodot az idők folyamán, és utána nyilatkozzál.
Nemtom miért de én csak az európaiban bízom.Hangsújozom saját vélemény.
A Fidaty inverterem olasz,a fogyósom svéd de lengyelben készült, a pálcásom/awim árja német.
Az 1998-as nagy Bosch flexen német,a leujabb makitám román gyártású.
Én is gondolkoztam a szivacson, de a szorosra tekert filc jobban fog. Mivel volt is itthon, így ebből csináltam. A Jasic-on nagyon jól beállítható a dobfék, amint a huzaltoló megáll, a dob is azonnal. Én nem tudom, hogy a kínaiak miről koppintották ezt a gépet, de csak csodálkozom a kifinomult, profi dolgain, alkatrészein. Semmi olyan igazi "kínai" megoldás nincs benne. Vagy mégis, az eredeti logo grafikája az nagyon kínai volt, az nagyon csípte a szememet:-)
Szép, ötletes megoldások.Nem csodákszom mert az Ergus kocsinál már megmutattad mit tudsz.Ez a kocsi is király.Ezek hasznos tanácsok köszönjűk.
Én is próbálok tanácsokat osztogatni a fórumon, nem éppen konkrét hegesztéssel kapcsolatban(arra ott vannak a nagyok akik most is szakmát nyomják ami nekem már régen multidő) hanem ilyen háztáji "konyhafogások" ami a sokévi munka tapasztalat meg kényszerü önnön kreativitás eredménye.
Én a huzaldob alá szivacsot szorítok az féknek is jó(hiába van jó dobfék beállítva ha valaki pontozik mondjuk autókasztninál előbb-utóbb fellazul a tekercs) meg tisztításnak is.Az előtolónál az egyszerűbb kivitelű mosogatószivacs hosszába elvágva és átszúrva is nagyon jó huzal tisztító.
Próbáltam venni készen valami hasonló heveder szerelvényt, de nem találtam megfelelőt. Ez a 4 db szerelvényt az ünnepek alatt egy délelőtt legyártottam. Igen a hosszlyuk kireszelgetése volt a legtöbb meló. Nincs polírozva, az éleket egy hanyattborított Makita szalagcsiszolóval húztam le, a lapját csiszológyapottal. Ez gyorsan megvolt. 780 Ft-ért vettem egy pár 2,5 méteres spanifert, ezt csak méretre vágtam, a vágott élét öngyújtóval lesütöttem és kész. Nem kellett varrni, gyárilag rajta volt az alu szorító. Olcsó és gyors megoldás :-)
Nagyon durva :-) Az ötlet jó, a kivitelezés mesés. Most komolyan .. ez mennyi idő volt a 4 lemezdarab esetében? (kivágtad, megfúrtad, kireszelted, felpolíroztad...ja, spanifert rávarrtad)
Mindig elcsodálkozok hogy ezekre az apró szirszarokra mennyi időt tudsz áldozni. Oké, mondjuk pont az apró részletek (az utolsó 5%) miatt olyan profi a végeredmény. :-)
Megosztanék két ötletemet, hátha más is profitál belőle.
Csináltam egy egyszerű megoldást a gépnek a kocsihoz való rögzítésére. Nem akartam megfúrkálni az alvázlemezt, de mivel a Jasic egy elég testes jószág, huzaldob nélkül is közel 30 kiló, huzallal, kábelekkel 40-45 kiló. A súlya miatt elég masszívan állt a talpán, a kocsinál peremezett kereszttartókat csináltam, abba ül bele a gumiláb. Emiatt vízszintesen nem tud moccanni, de tartottam tőle, hogy ha megbillentem, akkor lehet belőle gond. Ezért csináltam 5-ös aluból 4db heveder bújtatót, amit kívülről a lemezburkolat rögzítő csavarokkal fogattam fel. Ennek a megoldásnak feltétele, hogy a Jasic Mig 200-ashoz hasonló masszív építésű gép legyen az alany. 1,5 mm-es ívesen hajlított alvázlemez, a rögzítő csavarokhoz mindenhol az alvázhoz hegesztett anyák vannak, tehát nem lemezcsavarok vannak, hanem rendes minimum M5-ös csavarokkal vannak rögzítve a dolgok. Ezek már elegendők az ilyen rögzítéshez. A gépházon átmenő heveder nálam nem volt megoldható, mert a külső dobburkolat és a huzaltoló ház felfelé nyíló fedele miatt nem lehet áthúzni sehol. Nagyon jó a rögzítés, a gépen lévő fogantyúval így már biztonsággal mozgatható, nem lehet lebillenteni. És látványnak is elég esztétikus.
Ekecseltem egy huzaltisztítót is. Többezer forintért lehet venni gyári tisztítófilc csomagot, én nulla forintból kihoztam:-)
Fogtam egy darabka alucsövet, sodortam filcből egy szoros jointot és beleszuszakoltam a csőbe. A kilógó részt snitzerrel levágtam. Csak fel kell szúrni a huzalra és kész. Sok koszt megfog, még így a zárt burkolat esetén is.
Kollegam vett rilont, ismerosi korben van talan 3, mindenki szereti.
Azthiszem ezt a fantomot fel tudom probalni holnap.
De en azon lepodtem meg, hogy budapesten nem hegesztenek?
Gyakorlatilag nem talaltam normalis hegesztessel foglalkozo boltot, ahol minden van. A vaspalya utcan van az az alfaweldes, de ott iweld pajzs nincs. A masikba fem rugos az a regi salakolos kalapacs volt, ott kesztyű nincs. Van a dunakeszi bolt, de az rohadt drága. Vagy csak nem online kéne keresni?
Bár pillanatnyi fellángolással jobbnak tűnt a jasic z211, de elég spórolósnak tűnik nekem belülről. Mind hely, mind alkatrész ügyileg. Bár nem állítom, hogy értenék hozzá. Ja és a kinai alkatrészellátás is jobbnak tűnt. Namindegy, az kialakul majd.
A rilon maradt, mint írtam, annyi, hogy a halozati feszültségkompenzáció, az nem a generátor, hosszabítóra akar célozni?
Ááá..ez sem ment simán,kalandos a története.Egy pince ivászat után rendeltem oda az asszonyt sofőrködni hazafelé.A cimborák beraktak a hátsó ülésre olyan félájultan.Mivel kanyargós az út hazafelé, buksi kiszökött pont az asszony szütyőjébe mert az volt legközelebb, és a kocsiba nagyobb kár lett volna.Hátranézett és azt mondta hogy mostantól a tiéd a táska.Persze kárpótoltam kapott másikat.
Te Guszti, az ok. hogy eloroztad az asszony bőr ridiküljét szerszámos szütyőnek, de mit adtál neki cserébe? Csak nem egy lemez szerszámosládával jár azóta szegény? :-))
Ma bevittem a céghez az Alufluxom. Bejött egy nagyobb terjedelmű meló szűk határidővel. Úgy gondolom az elkövetkezendő egy hónapban rendesen meg kapja a tesztet. 60x40x3-as zártszelvény, 100x5-ös és 60x15-ös laposvas. Fedél lemez 5mm-es.
9, 2 m hegesztés van egy darabon. Ma 2 órát toltam vele mondhatni egy huzamba /persze nem megállás nélkül/, a leghosszabb varrat kb. 1 perces.
Holnap egész nap tolom neki. Egyébként a 2óra alatt semmi melegedést nem tapasztaltam. Na jó a pisztoly azért kellemes hőmérsékletű volt, de a gépből még langyos levegőnek se mondhatom, ami kijött. Ha a holnapi napot is kibírja, akkor azt mondom nem volt rossz vétel :)
A samsonite bőröndről verd le a cimkét vagy ragaszd át.Akkor nem lesz olyan buzis.:))) Én az asszony fasza bőr női váltáskáját(cimke leverve) használom néha szerszámosnak.Tágas kényelmes sokminden belefér.
Vannak ezek a tipus alubőröndök amit használtan jó áron kifoghatsz.Én is abba raktam be a fidatymat.Belső 14 centi.
Pajzstakarítás:Ha üveg az előlap nincs gond.Ha szilikon akkor addig haggyad mig már zavar a látásban.
Persze vedd figyelembe a sötétedés érzékelőket(ezt a kis helyet mindig pucold).Szóval ha takarítod ahogy én csinálom.:Préslevegővel lefúvatom,majd antisztatikus kendővel (csak a látómezőt) Függőleges törlésekkel takarítom.Furcsán hangzik ez, de a körkörös tisztitás nagyon,a vizszintes törlés kevésbé, de torzitani fogja a karcolások miatt a látómezőt.
offhoz: én azért maradnék a szakmámba, szeretem csinálni, de mint írtam külföldön több értelme lenne, mosogatni nem akarok kimenni, nem azért, mert nem csinálnám meg, egyszerűen azért, úgy érzem, hogy több értelme van, ha már kimegyek, akkor szakmunkát végezzek, nyilván többért.
on: most kutattam ki egy samsonite bőröndöt, kicsit ütött vágott, elvileg belemegy a rilon, kicsit sznobos lesz :) ha nem akkor megnézem ott Obi és társaiba nem nagyon járok, az az igazság
a pajzs miatti aggodalom valóban hülyeség, amiatt akartam, hogy ne legyen karcos, dehát jobban belegondolva az lesz a legkisebb baja
Offtopic: mondjuk én úgy vagyok ezzel a munka kérdéssel hogy minden vállalkozó/cég olyan melóst keres amilyet csak akar, aztán kapni meg olyat fog amilyet megfizet. Említett esetben én voltam a hülye hogy telefonban nem kérdeztem rá a fizetési kategóriára, mert ha előre tudom mit ajánlnak akkor be se megyek állásinterjúra.
Amúgy nekem mindegy mi a meló, hegesztés, szállodaipar, vendéglátás, építőipar .... kutyaszar szedés. Ha jó a munka környezet és rendes fizetést adnak, tőlem lehet bármi. :-) Érdekes legyen mert unatkozni nem szeretek.
ON: elég húzósak a kofferek valóban, de a múltkor az OBI-ban láttam alukoffert olcsón. Műanyagot meg a tesco-ban. Automata pajzsot csak felakasztom a falon, vagy a hegesztőkocsin egy kampóra. Sokáig a dobozában tartottam. Annyira nem kell rá hímestojásként vigyázni, hiszen nem a tároláskor sérül. Hegesztés közben kap az annyi szikrát, és egyebet hogy nagyon hamar elég szarul tud kinézni :-) Ráadásul eszméletlen hamar poros tud lenni belül is, köszörüléskor pld. Hiába veszed le, teszed arrébb úgyis rámegy a por. Az meg totál életszerűtlen hogy mindig elrakja az ember ha 10 percre köszörülni kell.
Ugyan más szakmában dolgozom, de nekem is tudni kell(kéne) hegeszteni. Ezért akarok venni. Régen tanultam, csak akkor leszartam, na mindegy. A forrasztasra is azt mondtak, hogy nem lehet otthon megtanulni, amikor meg forrasztottam a cegnek, azthittek, hogy at akarom oket b*szni, mert ezt gep csinalta, es valami bontott panellal üzérkedek. Na ilyen ez.
Sajnos itthon szakmát gyakorolni, csak vállalkozóként édemes, alkalmazottként csak sz*patnak.
Persze, ez neked elhiszem, hogy bántó, hisz nem 4 év gyakodlatról beszélünk, hanem 20+ról, ha jól sejtem.
De ez van. Aki érti a szakmáját, az nem akar 100nettot keresni, mert tudja, hogy a tudasa többet ér ennél. Ugyhogy vagy vallalkozik, vagy külföldön van már rég. Na aki meg nem érti, és úgy csinálja, azokat inkább hagyjuk.
Hogy on is legyen: ha ne adj isten kofferba akarnám tenni az uj rilon hegesztőmet, mit ajánlanátok neki? Néztem neten, elég horror árakon vannak a leggyengépp műanyag kofferek is, biztos van valami olcsó, nem? Meg pl az automata fejpajzsot mibe erdemes? Hatizsak?
Egyébként ha sok a vékony lemezes meló, akkor az Iweld 195 aluflux egy kicsit jobb választás, mert nem 16,5 hanem 15v-tól indul a beállítható hegesztő feszültség. (0,6-os huzal finomabban hozzá állítható)