A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
„Egyszerűen egy skalár szám (egy potenciál) jellemzi a tér minden pontjában.”
Egy tőlünk a kozmológiai horizonthoz közeli térponton ugyan úgy hat, mint a galaxisunk határán túl, mivel belül már a vonzás az úr. Tehát a távolság, mint skálafaktor minden térpont között növekedik. Ez csak a kozmológiai időt, (az univerzum sugarát növeli) nem a fénysebességet.
Hát ha mindenütt ott van, akkor nem kell távolra hatnia. A sötét energia egy mindenütt egyenletesen eloszló skalármező. Egyszerűen egy skalár szám (egy potenciál) jellemzi a tér minden pontjában. Ebből lehet kiszámítani a skálafaktor növekedésének exponenciális függvényében a kitevőben álló t idő szorzószámát.
Ezzel azt akarod mondani, hogy az egész univerzumban egyformán hat mindenre? Akkor erre nem érvényes a távolság négyzetével történő hatáscsökkenés, mint a vonzó gravitációra?
A sötét energia taszító hatásának nem kell távolra terjednie. Mindenütt jelen van és mindenütt helyileg hat. Nem olyan koncentrált, mint az égitestek tömege.
Ezt a léptékfaktor növelő hatást nevezik sötét energiának, vagyis a gravitáció taszító hatásának. Ha a kozmológiai horizonton túl ez faktor már jóval meghaladja a fénysebességet, akkor hogy van az, hogy a gravitáció hatása is fénysebességgel terjed? Itt érvényes a klasszikus sebesség összeadás?
Nem valami középpontból szétterjedő tágulásról van itt szó (egyáltalán nem egy epicentrumból induló robbanásról), hanem az egész (praktikusan végtelen) tartomány minden pontján egyformán növekvő a léptékfaktorról.
Persze lehet, hogy a tartomány szélein másként nő a léptékfaktor, de arról semmit se tudunk, hisz a kozmológiai horizontunk jelenleg is csak a tartomány egy töredékére terjed ki. Ha pedig az újkori gyorsuló tágulás tovább folytatódik, akkor lassanként (év százmilliárdok alatt) még a most benn lévő objektumok is kisodródnak.
"ez nem azt jelenti, hogy a következő lépcsőfok kapásból a végtelen..."
De! Pontosan azt jelenti!
Az akármilyen kicsi, de véges térfogat pontosan ugyanakkora "végtelen ugrás" az egyszem nullakiterjedésű geometriai pontból, mint egy végtelen térfogat. Nincsen a kettő között semmiféle matematikai különbség: mindkettő ugyanaz a nonszensz, egy "topológiai csoda". Azaz olyasmi, ami a valóságban nem történhet meg, csak a matematikai modellekben.
De megnyugodhatsz: az univerzum soha nem volt nullakiterjedésű geometriai pontnyi, ahogyan azt a matematikai modellek mutatják, ugyanis a planck-hossznál kisebb méreteknek nincsen fizikai értelme a jelen tudásunk szerint. És ugyanígy a planck-időnél rövidebb időtartamnak sincsen fizikai értelme, úgyhogy hiába mondja azt a matematikai modell, hogy időben visszafelé a t=0 pillanatig követve a V=0 térfogatú szinguláris pontnyi univerzumot kapjuk meg, a modell érvényessége a planck-időt elérve elveszik.
Hogy értsed: az univerzum nem t=0 pillanatban született, hanem planck-idősen. És amikor már planck-idős volt az univerzum, akkor már bizonyosan nem volt szinguláris pontnyi, akkor már térfogata volt, akár esetleg végtelen térfogata.
„mivel az Ősrobbanás szingularitás volt, a teret is magábatekerte, tehát az nem volt körülötte, mielőtt megtörtént az Ősrobbanás.
...tehát a tér is megszületett! ...de hogyan születhetett egyből végtelennek?
A Big Bang, egy félreérthető kifejezés a kozmológiában. A végtelen diszkrét 4D téridőben létre jön egy negatív energiájú lokalitás, a „fordított kollapszus” vagyis egy 4D kvantum inflációs kitágulása, ami magával „húzza” a benne lévő pozitív energiát is, amiből azután az anyag sugárzó és tömeget hordozó létformája az univerzum keletkezik. Mondhatni rá, hogy robbanásszerűen gyorsan, mivel a negatív taszító energia nem korlátozott fénysebességűre, mint a pozitív. Az univerzum nem született egyből végtelennek, csak annyira nagyméretűnek, hogy belülről annak tűnik.
'Azt el tudod képzelni, hogy egy kiterjedés nélküli nulla dimenziós pontból egy pillanat alatt egy icike-picike golyócska tágul szét?'
"igen.
szerintem ezt támasztja alá, hogy mindenfele látunk időben az Ősrobbanáshoz közeli galaxisokat."
Na látod! Itt hibáztál!
Egy akármilyen kicsi golyócska PONTOSAN UGYANANNYI geometriai pontból áll, mint egy végtelen tér: kontinuum végtelen számúból. Az egyszem kiterjedés nélküli geometriai pontból kis golyónyi térfogattá szétugró "tágulás" éppen ugyanolyan topológiai csoda, mint az egyszem kiterjedés nélküli geometriai pontból végtelen térfogatra szétugró tágulás. Semmi különbség nincs a kettő között! Az egyszem kiterjedés nélküli pont állapot és a V (véges vagy végtelen) térfogatú állapot között mindkettő esetben van egy "végtelen nagy ugrás". Attól, hogy az egyszem pontból te elképzelhetőnek tartod a kis golyóvá tágulást, nem lesz kevésbé lehetetlen a dolog, mint az egyszem pontból végtelen térfogatra tágulás, amit viszont az elméd elutasít.
Amúgy azért utasítja el az egyszem pontból végtelen térfogatra ugrást, és azért tartja elképzelhetőnek a kicsi golyóvá szétugrást, mert eleve az "egyszem geometriai pontot" is aprócska térfogatként képzelted el. Egyszerűen az emberi elme nem tud mit kezdeni a nulla kiterjedésű ponttal, minden esetben egy véges térfogatú golyóként képzeli el, és ebből a hibás képzetből jön az, hogy az aprócska golyóvá szétugró tágulást el tudod képzelni a végtelen térfogatra szétugró tágulás ellen meg ágálsz.
Pedig mint az előbb megmutattam: mindkettő ugyanakkora "végtelen nagy ugrást" igénylő topológiai csoda.
Nem esik az tőlünk semerre se. Mert az Univerzumunk minden ma létező pontja abból az első kicsiny tartományból származik. Így aztán a világ akármelyik mai pontjáról akármilyen irányba nézünk is, azok az irányok mint ebben a kis kezdeti tartományban futnak össze. Ha valamelyik onnan érkező fénysugarat nem takarja ki valami később keletkezett objektum (valami később összesűrűsödött felhő, csillag, galaxis, stb), akkor az a sugár az ősi tűzgömböt (a CMB-t) mutatja, annak egy pontjáról hoz információt.
