Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
azért, mert keresztdominanciája van, nem alakult ki egyértelműen az egyik oldal hangsúlyossága. Melyik szemável néz a wc papír tekercsbe? és melyikkel lábával focizik?
nagyon sok energiát vesz el ez is más funkcióktól, ezért szokták főleg tornával javítani ezt, s kialakítani a dominanciát.
Alice, anyám hasonló okos dolgokat szokott mondani, ill. mostmár nem, mert látta/ja, hogy honnan-hova jutott a gyerek. S látja,nem csak a Középsőmet, aki fejlesztésre jár, hanem a Nagyot is, aki ügyes, fiú, j tanuló, de kissé trehány, ellég hullámzó a tanulmányi eredménye, de hát ez nem ritka kiskamasznál....- mondta mindenki ( engem is beleértve ) . Aztán nem bírtam magammal, mégiscsak elvittem ua-hoz a pszichomóksuhoz, akinél Ti is jártatok, ill. a Középsővel én is, korábban. A 2. feladat után megkérdezte, voltunk-e szemésznél, mert szerinte a gyerek látásával van baj. Mire én, igen, emrt örökletes rövidlátása van,a mivel ráadásul állítólag az ország legjobb helyére jártunk. Ajánlott egy speciálisat, és kiderült, hogy a gyerekemnek kettős látása van, amit az agy nagyszerűen korrigál, nem lát kettőt a korrekció miatt, de rengeteg energiát elvesz máshonnan, emiatt. Kap, évente legalább 2x, vagy 3x spec. szemüveget, ami hosszú idő alatt, de helyre hozza. Rengetegen élnek még így, felnőtt korban is...és semmi tünetük nincsen. Aztán 1x csak stressz, vagy akármi más hatására összedől minden, s ekkor derül ki.
Elvégezte a Lányod az egyetemet, persze, de bizonyára könynebb dolga lett volna ( elég történelmietlen így utólag okoskodni erről ) , ha akkor is léteznek ezek a tudások, s megfelelően segítenek neki.
A Nagy fiam azóta nagyon sokat javított, neki könnyebbé vált az élete.
Az én legislegkisebb gyerekemnél pl. nem alakult ki dominancia. Illetve úgy alakult ki, hogy írni-rajzolni a jobb kezével szokott, de ollóval vágni pl. mindig a ballal. De egész jól elboldogul fordítva is (ballal írás-jobbal vágás). Szép az írása, jó a kézügyessége amúgy. Most lesz másodikos. Miért lehet ez? (ha nem túl off.)
Nem, én ezt nem írtam semmire, csak amiatt írtam, hogy ha valakinek nem sikerült vastag 3szögletű cerkákat kapnia, az ne dőljön a kardjába, ennyi. Én is állandóan vadászom ezeket a vastag ceruzákat, mert az onokámnak ilyenek kellenek, meg a lányomon okulva nála már most elkezdjük a fejlesztést (mert állitólag egyszerre műxik a két agyféltekéje, de erre még semmi bizonyíték, ez csak egy feltételezés amiből kiindultak, és még mindig nem sikerült szakvéleméyt kapnunk erről), de azt hiszem a lányomnális valami ilyesmi volt oszt mégis egyetemet végzett.
Alice nagyon sajnálom, hogy még mindig nem érted az egészet. Van, amiben már tapasztalhattad az unokád kapcsán, hogy azért mert 30 éve valahogy volt, azért ma már fejlettebb a tudomány és másképpen van. Az, hogy egy gyerek rondán ír, nem rajzol szépen, az egy tünet. Azért mert sokan szeretik elbagatellizálni ezt a kérdést, attól még foglalkozni kéne vele, mert később lehet nagyobb gond belőle. A mozgásfejlődési lépcsőfokokat végig kell járni. A jobb-bal dominanciának ki kell alakulnia. Ha másképp nem akkor fejlesztéssel.
Figyeljetek, ez csak most kardinális krédés, előbb utóbb minden gyerek megtanul írni (ki csúnyán, ki szépen, a kisebbik lányom a mai napig csúnyán ír és de jó helyesírással a kezdetektől fogva) , sőt a külalakot is csak az alsótagozaton veszik figyelembe, később inkább csak a helyesírásra kell figyelni.
Gondoljatok bele, én pl. rondán írtam ég ceruzával is, és aztán másodikban teccik nem teccik tollal kellett írnom... mármint mártogatós tollal, teli volt pacával a füzetem, meg nyeltem egy csomó szidást a taitónőtől, de mégis tudok írni.
Harmadikban kaptam először golyóstollat karácsonyra, és negyedikben jött be a golyóstoll, de sokáig nem enegdték hazsnálni, mert állitólag elrontja az írást..
Magyarázd már el nekem szegény, tudatlan tanárnak miért kezdenek vastag postairónnal írni először a gyerekek??? Biztos azzal alapozzák a görcsös ceruzafogást immáron vagy 30 éve...
Tudom, te másolgattál be korábban jó hosszan mindenféléket valahonnan... Nézd, te így csinálod, más fejlesztő pedig máshogyan. Vannak különböző módszerek, mindegyiknek addig van létjogosultsága, ameddig hatásos. Mindenesetre emlékszem olyanra, amikor a Petős leszólja a Korai fejlesztőst, az a Dévényest, aki meg a Gézengúzt, a csóri szülő meg kapkodja a fejét, és titkolódzik, hogy a gyerek ebből 3 helyre jár, mert mindegyiknek megvan a maga haszna és eredménye. De biztos az írószergyártó maffia találta ki a vastagabb 3 oldalú ceruzákat...
Teljesen nincs igaza..., ahogy neked sem, szerintem. A fiam járt grafomotoros fejlesztésre, és bizony első körben ott is a vastagabbat ajánlották, mert azt könnyebb volt megfognia. Szép lassan tértünk át a vékonyabbra.
Teljesen igaza volt a "tanerőnek"! A vastag, 3 oldalú ceruza semmire sem jó (illetve rontani tud csak). Képzeld el, hogy normál fejű, de lapátnyél vastagságú fakanállal, fél literes lábaskában kevergeted a rántást. Pont ezt érzi a kisgyerek is, ha ilyen ceruzával kell írnia. Amikor először ceruzát adunk a gyerek kezébe, csak 3 oldalú, normál vastagságút lenne szabad, akkor nem lenne ennyi rossz ceruzafogású, görcsös írású kisgyerek az iskolákban. Néha a "tanerőnek" is lehet igaza, hátha tanulta valahol.
Köszi. Nekünk is ajánlották a sulit. Nem a körzetes, de felvették simán, mert sokan, akik oda körzetesek, de nem oda szeretnének járni, így eloszlottak a helyek, bár elég szűkösen. 3 első osztály indul, ők 27-en lesznek.
Szeretnék én is csatlakozni. Nagyon jó ez a topik. Elolvastam kb. az utolsó 100 hozzászólást, jó sok ötletet, okosságot tanultam.
A nagyobbik fiam most lesz elsős (a kicsi meg az ovit kezdi). Mi is Budmill iskolatáskát vettünk, arról hallottam jókat. Füzetekből 1 db verdásat engedtem, az lesz az üzenő, az összes többinél maradtunk a hagyományosnál, a magyar gyártmányú, jobb minőségűnél. Ünneplő/torna cucc is meg van, remélem nem növi ki legalább idén.
Egyébként nagyon izgulok, hogy mi lesz a suliban. Tavaly költöztünk új lakásba, oviba még visszajárt a régibe, de a suli már az új helyen (Dunakeszi), így nem fog senki ismerni, ami eléggé zavarja. De majdcsak belejön.
neki van vékony és vastag is, így sem klasszikus a ceruzafigása, de ezen már javítani nem lehet,sajnos, de legalább a 3 oldalú nem cseszi el még jobban.
Hát tudod, én 2 évig játszottam ezzel, amikor a legnagyobb kezdte a sulit. Aztán megjelent az a fajta nejlon cucc, amit a többiek is említettek. Azóta áldom az eszét, aki kitalálta :-) Én azzal kötök be mindent, tökéletesen bevált, még úgy is, hogy a nagylány után a fiam örökölte a könyveket, még azt is bírta. Kis "csalással", ugyanis a ragasztó nélküli részt, amit visszahajtok a könyvek rövidebb oldalán, 2 oldalú ragasztószalaggal rögzítem.
Tavaly a tantónénink megfúrta kicsidé 3 oldalú színes cerkáit, mert olyan vastagok voltak mint a postairón. hiába magyaráztam a tanerőnek, hogy az miért jobb mint a hagyományos, nem vette be a gyomra :-( Lejártam a lábam, mire találtam vékony, ám 3 oldalú színeseket, azzal már nem volt baja... (Régebben én is a hiperekben szereztem be mindent, de szerencsére nyílt egy nagyker, ahol minden megvan vizsonylag jó áron, így egy gonddal kevesebb...)
szvsz, ha hiperben vásárolsz sulicuccot, akkor egyértelműen a cora, mert a legjobb minőségű cuccok ott vannak, táskák is, mi anno "azt" a táskát ott is vettük. 3 oldalú cerkát sem láttam pl. a tacskóban, amilyet én szeretnék venni.
Én is a Tesco-ban vásároltam; jó sokáig tartott, amíg megtaláltam a normális szereket. Kerülgettük a sok mesefilmes cuccot, dupla áron. De csak ne szóljak semmit, mert ha itthon kellene bevásárolnom, tripla áron kapnék meg mindent... És még nem is válogathatnék!
Tudod az ilyenekből lesznek a 12-14 éves kábszeresek. Mi a baj? A mi gyerekeinknek kell egy helyre járni velük. A mamára meg ráférne egy-két atyai kioktatós maflás.