Még egy kis "ízlelgetni" való. Az már tény, hogy minden 6. magyar gyerek külföldön születik (és nem "véletlenül" egy nyaralás alkalmával). Ugyan származásuk miatt magyarnak tekintjük őket (miért is ne?), de nagy eséllyel ha a szüleik esetleg idővel (nyugdíjas éveikre) haza is települnek, a külföldi iskolákban tanult, ott szocializálódott gyerekeknek esze ágában sem lesz visszajönni.
Nem a legfrissebb adat, de a KSH és a kurmány mélyen hallgat róla, ezért a német statisztikai hivatal korábbi grafikonját mutatom. 2010 környékén még alig több, mint 200 magyar gyerek született Németországban. A fidesz hatalomra kerülése óta meredeken emelkedik a számuk, 2018-ban már több, mint 1800, közel tízszeres volt ez a szám. Gyanítom azóta már meg is haladta a 2000-t. És akkor hol van még a többi kedvelt célország, Anglia, Ausztria stb.?
Persze a narancsködös propaganda erre is azt mondja, hogy ennél szuperebb családpolitika nemhogy a Földön, de a Galaxisban sincs.
Ha a fideszesek magánvagyonáról van szó, akkor tényleg példa nélküli a fejlődés. Bár ebből az országnak csak kára van, előnye nem származik.
A családtámogatás nagyszerűségét meg semmi sem bizonyítja jobban a múlt évi születés-számnál. Ilyen kevés gyerek még soha nem született az országban. De nézzünk korábbra. Mikor is került legutóbb hatalomra a bonsaidiktátor? 2010-ben. És mi történt a születés-számmal? Szignifikánsan és azonnal visszaesett, és azóta is 95 000 alatt van. Ebben a rendszerben vagy nem akarnak vagy nem tudnak gyereket vállalni a fiatalok. Persze nem a rézmunkaidős bodzaszedőkről beszélek, a családtervezés az iskolázott réteg kiváltsága, nem a szavazótáboré.
A 2024. évi tisztújító közgyűlésen (2024. augusztus 24.) tisztújítás lesz, mert lejár Kardosné Gyurkó Katalin elnök Herbert Gábor, Péterné Novák Krisztina és Takács-Kapot Ildikó elnökségi tagok mandátuma.
A felsorolt tagok közül újraválasztható és a jelöltséget elfogadó: Herbert Gábor, Takács-Kapot Ildikó
Az alábbi tisztségekre kell új vezetőt választanunk: Elnök – négyéves megbízás Elnökségi tagok három fő – négyéves megbízás Elnökségi póttagok, két fő – négyéves megbízás Ellenőrző Bizottsági tagok, 5+3 fő – négyéves megbízás Választmányi tagok, 20 tag – négyéves megbízás Fegyelmi és Etikai Bizottsági tagok 3 fő – négyéves megbízás
Az SZMSZ 8.§-a határozza meg a jelölés szabályait. A jelölőbizottság ennek értelmében (8.§ e/): írásos javaslatokat vár a fent felsorolt pozíciók betöltésére. A jelölőbizottság munkáját és a jelölés rendjét az SZMSZ 8. és 9. paragrafusa szabályozza.
Az elnökség E online 1/2023. június 30. határozatában megválasztotta a Jelölő Bizottság tagjait. A határozat alapján a bizottsági tagok: Czeglédyné Tiborcz Alexa (Budapest) Horváth Zsuzsanna (Veszprém) Joó Kinga (Budapest) Osoha László (Szentendre) Tirpákné Barancsi Erzsébet (Hejőbába)
Segítségedet előre is köszönjük! Budapest, 2024. 01. 18. a NOE Jelölő Bizottsága
Kardosnénak elege van a NOÉ-ból. A fidesz két utat ajánlott neki: Érd polgármestersége, ha meg bukik, akkor várják tárt karokkal a Kulturális és Innovációs Minisztériumban.
" Soros György adta a dollármilliókat a magyar baloldalnak "
De az legalább nem a magyar adófizetők pénzét herdálja, hanem a hanyatló nyugati kapitalizmusét, te nyalonc.
Nem sorolom a régebbi magyar nyelvújítókat, de azok a szavak ma is használatosak, de ez a dollárbaloldal, meg sorosista és társai nem lesznek örök életűek.
És akkor a kínai milliárdok nem sértik a szuterénségünket?
"az MVM tavaly óta hat alkalommal hívott le 100 és 250 millió euró közötti összegeket, amelyeket néhány héten vagy hónapon belül visszafizetett. Az utolsó hitellehívás 2023. december 6-án történt, ennek visszafizetésére a cég tájékoztatása alapján eddig nem került sor." (forrás)
"jól kirajzolódik az a módszer is, amivel sikerülhetett Soros Györgynek kijátszania a magyar jogszabályokat annak érdekében, a színfalak mögé rejtőzve is beavatkozhasson a magyarországi választásokba."
Ha ez a konklúzió, akkor jó nagy a pofáraesés. Ami nem jogszerűtlen, az jogszerű. Ennyike.
Egen, színház már az egész kormányzás, pl. ahogy Melonira rácuppantak már (link), meg olasz börtönnek nézték Alcatrazt (link). Csak előadás után mi nem tudunk felállni és haza menni a színházból. A nyáj viszont imádja, mint a tegnapi megrendezett belga tüntetést, ahol a főni spontán megjelent :(
Mindenesetre az levonható belőle, hogy színház az egész, a hivatalos eredmény már akkor megszületik amikor a kérdések megfogalmazódnak. Abban sem vagyok biztos, hogy a kurmány által bevallott milliárdos költség mögött valóban több százezer kinyomtatott, postázott és feldolgozott kérdőív áll, vagy csak ennyi pénzt toltak a csókosok zsebébe valódi mögöttes munka és tartalom nélkül.
Némileg árnyalja a cikkben írtakat, hogy nem a Kutyákok szervezték, hanem csak egy szimpatizánsuk saját önköltségén. S ahogy a Redditen írja, az akció előtt a párt még nem látott elég fantáziát a tervben, azért kezdett bele egyedül és támogatás nélkül :(