Az, hogy melyik ország milyen fegyelmezettséggel igyekszik és még képes is kordában tartani egy ilyen
járványt, arra nézve a legjobb példa éppen Európa jelenleg - fertőzöttség szempontjából - két leginkább
kritikus helyzetben lévő országa, vagyis Olaszország és Spanyolország. E kettő esetében - amint az már
ismeretes - elég volt úgy egy hónapja egy BL focimeccs megrendezése észak - Olaszországban (amikor
az olaszoknak már tudniok kellett, hogy mégis - mivel állanak szemben. A mérkőzés egyik résztvevője
egy olasz, míg a másik pedig egy katalán (FC Barcelona) csapata volt és természetesen dugig telt ház
(kb. 40 ezernyi néző) előtt játszottak, ami testvérek között is úgy 41 - 42 ezer érintett (megfertőzhető -
potenciális azonnali-majdani vírushordozót jelentett mindkét ország számára. Az eredmény ismeretes.
A másik idevaló ügy még az ellenanyag. Részemről készséggel elhiszem, hogy a virológiai kutatás és az
oltóanyag kikísérletezés - fejlesztés - előállítás ma már nem olyan gyermekcipőben jár, mint a legelső -
éppen 100 éve dühöngött - influenza járvány idején. Mindezzel együtt, éppen Európa közepén, az egyik
legfejlettebb gazdasággal és éppen a vegyiparával-gyógyszeriparával megáldott ország egészségügye
került olyan kritikus helyzetbe, hogy valami borzalmas kórt szabadítottak rá egy csomó nőre-asszonyra
(Contergan - ügy) és talán emiatt is, azóta is a gyógyszer-gyártás/engedélyezés ügye szinte olyan, mint
a középkori alkimista esetében a sikeres aranycsinálás titka volt. Azaz hiába mondja azt egy gyógyszer-vegyészeti laboratórium 2020. akármikor, hogy "Heuréka", abból tesztelt és alkalmazási engedéllyel is
bíró gyógyszer még elég sokára lesz. Épp ezért és mindaddig maradnak a konzervatív módszerek és a
jelenleg még korántsem belátható időtávlatban alkalmazandó izolacionista eljárás, amíg engedélyezett
és emellett drasztikusan káros mellékhatás-mentesen, bizonyítottan és igazoltan hatékony gyógyászati
Érdekes, pedig pont Japán több más ázsiai országhoz hasonlóan tudta leginkább kordában tartani a vírus terjedését. Az ország méretéhez, jelentőségéhez, és lakosságához képest elenyésző mennyiségű a beteg, nem tudom mi kifogásuk lenne a továbbiakban is zárt kapuk mögött megrendezni a tornákat. A közvetítési jogokból csak-csak kapnának némi bevételt, ha már közönség így se úgy se lenne.
Én bízom azért benne hogy néhány hónapon belül sikerül végre kifejleszteni a vakcinát, sokat olvasok ez ügyben, és sok ország próbálkozik, segítenek egymásnak különböző laboratóriumok infókkal. Ha jól emlékszem, a H1N1-re is körülbelül egy évet kellett várni a megjelenésétől számítva, mire valódi hatásos ellenanyagot gyártottak. Ebből kiindulva november környékén már reménykedhetünk hogy meglesz az ellenszer.
jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a májusi és júliusi basho időpontját eltolják két héttel. így a májusi torna elvileg május 24-én kezdődne, ha egyáltalán megtartják.
"azt beszélik, hogy Asanoyama hamarosan értesítést kap a kyokaitól az ozeki előléptetéssel kapcsolatban. Így csatlakozik a kadoban Takakeishohoz és mivel újonc a rangban, a nyugati oldalt foglalja majd el"
Ehhez volna egy naív kérdésem. Értem, hogy, az éppen kinevezett Ozeki helye a nyugati (West) oldalon
van, ezzel szemben azt kevésbé értem, hogy, ha egyszer valaki éppen kado ban Ozeki -vé degradálódik
(elnézést az ide - nem - illő, borzasztó kifejezésért) és előtte Ozeki 1E helyen volt, akkor ezzel a "fiktív"
visszalépésével miként maradhat 1E éppen csak amiatt, mert egy újonc Ozeki kerül az 1W helyre? Miért
nem mondjuk 2E lesz a kado ban Ozeki ? Biztos nagyon hülye a kérdésem, de azért csak megkérdezem.
Ebben a példámban ezt úgy értettem (személyes tapasztalat), hogy léteznek olyan emberek akik már-már vallásszerűen hisznek egy eszmében, és ész érvekkel, létező bizonyítékokkal se lehet őket meggyőzni az igazságról. Ebben az értelemben, a facebook algoritmus azt szajkózza hogy "félmeztelenség! letiltás! félmeztelenség! letiltás!" és hiába mondanád neki, hogy ez szumóbirkózás, nem fogná fel. Hozhattam volna más példát is, például "legelvakultabb rasszista", "legelvakultabb vegán", stb, az is ugyan olyan beszűkült gondolkodásra utal, most hirtelen (és közeli saját tapasztalat alapján) ez a szó jutott eszembe, de itt az "elvakultság" a lényeg, az pedig bármilyen eszmében káros, az elvakult liberális kifejezést úgy értettem, mint naivitás. Tehát hogy a rendszer "vall" valamit, és nem jár utána hogy az valóban igaz e vagy sem. Ha report-olnak egy posztot, vagy a rendszer bejelez, azt hús-vér ember aligha ellenőrzi. A lényeg, amit apám is mindig mondott: "A vakhit épp oly terméketlen, mint a bősz tagadás."
Távol álljon tőlem hogy politizáljak :) Amúgy nem is értek hozzá
Haahahaha na ezen jót nevettem, szegény Kisenosato-t akkor lehetett aztán sok mindenért bírálni, de speciel épp pornográfiával megvádolni az már kicsit azért túlzás lenne. A facebook algoritmusa hülyébb még a legelvakultabb liberálisoknál is.
a témához meg annyit, hogy arról volt szó, a facebook azért akarta letiltani a tachiai blog facebook oldalát, mert meztelenségnek, pornográfiának ítélte meg az általuk alkalmazott számítógépes algoritmus a lent közölt képet.
a jungyo az a tornák között megrendezett, a sumo népszerűsítésére létrehozott tétnélküli turné, ami olyan helyekre viszi el a sumot japánban, ahol nem rendeznek bashót.
a kép gondolom egy illusztráció volt, Kakuryuval és Kisenosatoval.
félig mókás, félig idegesítő/nevetséges story esett meg a minap a tachiai blog (egyik legnépszerűbb sumos rajongói közösségi oldal) egyik szerkesztőjével.
minap reggel ellenőrizte a blog facebook oldalát és egy üzenet fogadta, miszerint a blog által a facebook oldalra feltöltött képek súlyosan megsértették a facebook közöségi irányelveinek meztelenkedésre/pornográf tartalom közlésére vonatkozó tilalmát.
a dolog bizonyítására a facebook mellékelte az egyik inkriminált képet.
ezt:
:-)
azért még nagyon távol állunk attól, hogy az AI-t ténylegesen mesterséges intelligenciának lehessen hívni. :-)
Nem tudom igazából megítélni, hogy a jelenlegi Asanoyama (be)érett-e egy ilyen tovább-lépésre, vagy
enyhítve ezt a kijelentést, belátható időn belül, képes-e olyan szintre fejlesztene a ma még kevés, tán
még kissé fogyatékos képességeit, hogy ne csak a formaiakban feleljen meg, hanem valóban méltóvá
váljon az utolsó három mongol kinevezett (vagyis Hakuho, Kakuryu és a váratlanul visszavonul(tatott)t
Harumafuji ilyen irányú adottságaihoz - képességeihez. Ezt csak amiatt merem itt leírni, mert az elmúlt
időben (nálam sokkal avatottabb olvtársaim tollából olvasható hsz. - okból egyszersmind az is kiderült,
hogy Kisenosato kinevezése, bármennyire is nagy óhaja / vágya volt a "kiéhezett" japán közönségnek,
az ő Yokozunává avatását, promócióját a későbbi gyakorlat nem igazolta, illetőleg az azt követő tornán
elszenvedett sérülése miatt talán nem is állt módjában kiteljesíteni - beteljesíteni a japán közönségnek
az ő személyével kapcsolatos elvárásait. Akkoriban ezek a szinte túlzásig felfokozott illúziók éppenhogy
amiatt kerültek felszínre, mert a legutolsó valódi japánból származó és ott is élő Yokozuna, Takanohana
visszavonulása óta csakis "idegen" (amerikai. illetve mongol nemzetiségű Rikishi-k szolgáltak, emellett
a japánoknak mind a mai napig azt a keserű pirulát is le kellett nyelniök, hogy ezek az "idegenek" (mint
például Akebono, Musashimaru, Asahoryu és a már fent említett többiek hárman) egytől-egyig abszolút
méltónak bizonyultak a kinevezésre és ezt a tételt az általuk "hazavitt" Yusho-k számosságával is totál
egyértelműen bizonyították. Kise esetében még az is egyértelműen bebizonyosodott, hogy ez a majd a
hisztériáig fokozódó elvárás is még komoly mentális problémákkal terhelte meg őt, és ez jól láthatóan
rányomta a bélyegét a későbbi - a sérülését követő - visszatérésére, versenyzésére. Annyiban egyezik
kettőjük személyi adata, hogy Kise is és Asanoyama is 26 évesek voltak, amikor az Ozeki promociójuk
bekövetkezett. Ehhez képest Kise épp 6 évig volt Ozeki rangban. Részemről azt kívánom Asanoyama-nak, hogy ne kelljen ennyi időt eltöltenie Ozeki-ként, de úgy hiszem, hogy ehhez még önmagának is
sokmindennel kell hozzájárulni. Szerintem Hakuho (35) és Kakuryu (34) annyival járulhat ehhez hozzá,
hogy egy nem - távoli időben visszavonul. Erre Hakuho esetében nyilván reális esély van és valamikor
Kakuryu is valószínűleg követni fogja. Sajnos az is biztos, hogy a sport látványossága - egy ideig egész
Ez végül is ésszerű döntés volt. Asanoyama tornagyőzelme így most már Tokushoryu-éval ellentétben nem egy egyszeri csoda volt, hanem tényleg komoly erők álltak mögötte már akkor is. Asanoyama amúgy is engem valami miatt Kisenosato-ra emlékeztet, pedig nem hasonlít rá arcban, viszont alkatilag van hasonlóság, és mintha (bár lehet hogy ezt már csak én látom be) a dohyo-ban való mozgásvilága is emlékeztetne az ex Jokozunáéra. Talán ő egy afféle "reinkarnáció", talán ő lehet az aki majd feledésbe taszítja azt a keserűséget, amit Kisenosato rövid és balszerencsés uralkodása keltett a japán szurkolókban.
Abban kellene leginkább bizakodni, hogy Asanoyamat hosszú ideig elkerülik a sérülések, hiszen az utóbbi időben ozeki rangban megfordult rikishik (Tochinoshin, Takayasu, Terunofuji) nem voltak túl szerencsések ilyen tekintetben.
Bizony hogy összetettebb. Goeidonál az is közrejátszhatott, hogy a 32 győzelem mellé volt két 12 győzelemmel, és jun-yushoval zárt tornája, valamint már 14 basho óta volt sekiwake rangban, és ez több, mint amit bárki korábban elért.