Hannabori hoya ciliata-t, de épp most olvastam, hogy lehet a rendelésből nem lesz semmi, mert nem válaszol az e-mailekre. Pedig már annyira vártam, még a cserepet is ki választottam, hogy melyikbe ültetem majd bele, nagy csalódás.
Csodálatos a lienarisod, eltudom képzelni az anyukája még szebb és megnéztem az interneten a virágját, hát nem semmi azok a szép fehér szirmok, irigyelek értük, meg persze a többi tizenkettőért is.
Hannabori (12)és Bombaba(4) én csak sóhajtokok és irigykedem a hoya gyűjteményeiteken. Gratulálok. Nekem carnozam van, de nagyon szeretem és meg is fertőzött, mert a rokonát már megrendeltem, remélem épségben megérkezik minél előbb.
Nagyon beindultál rájuk? Kár, hogy a felső 3 kép eléggé ellenfényben van, alig látni a növényeket. Nekem 4 féle van, és még szeretnék legalább egy lacunosát. A tavasszal vett multiflórám pár nap múlva virágzik, majd hozok fotót.
Az amarillisznek teljesen mindegy, hogy cserépben/földben vagy anélkül. A cserép mellett az szól, hogy szép lassan fel tudja szívni a nedvességet a gyökerekből, és egyébként is tart egy kis párát a talaj.
Holnap megpróbálom megint szétszedni őket,és ha nem sikerül lefotózom,és felteszem. Lebontottam teljesen a földtől,de nem akartam letörni a kicsit,nem tudtam,h azt úgy kell.Kicsit erősebb próbáltam szétszedni őket,de recsegtek,és féltem,h rosszul csinálom.Arra gondoltam én is,h késsel vágom el a gyökereknél,de azt sem mertem.
Mindenesetre megfogadom a tanácsod,és megpróbálom holnap ismét.Hátha...
Azt nem tudod véletlen,h az Amarilisznél a pihenő időszakát a cserépben kell töltenie?! Tudom,h hagyni kell elszáradni,és pihentetni teljesen szárazon három-négy hónapig,de a cserépben,vagy anélkül??!
Attól nem fog elpusztulni, hogy megsérted a gyökerét. Jó lett volna tudni, konkrétan miért nem sikerült a szétválasztás, esetleg egy fotó. Ha csak az összegabalyodott gyökerek miatt, akkor nincs mit tenni, jól belocsolni, várni fél órát legalább, aztán ha könnyen letörik a kicsi, letörni, ha nem törik, akkor éles késsel átvágni, és széthúzni óvatosan. Ha a kicsinek kevés a gyökere, akkor a gyökereket egyenként megfogva húzni, ne szakadjanak le. Valahol biztos szakadni fognak, de hát ez ezzel jár. Ha tudod, az öreg gyökérzetét is meglazíthatod azon az oldalon, de ne nagyon. Egyébként én az ilyen szétválasztásoknál úgy szoktam, hogy elválasztom a kicsit, és csak pár nap múlva szedem szét, mikor már mindkét növény sebe beforrt, mert így szabadon állva könnyebben beszárad, nem indul rothadásnak, mint ha a földbe kerül. De hát erre megteszi egy kis gombaölős beöntözés is ültetés után.
Köszi Növénybubus! Figyi,segítsetek még,hogy a Guzmaniamtól hogyan tudom elszakítani a kicsikéjét? Ma próbálkoztam vele,de nem sikerült szétválasztanom őket,és nem akarom,h mégsértsem a gyökerüket,nem bírnám ki,ha mindkettőt megölném :(
Visszatettem őket együtt a cserépbe. Pedig már fele az anyjának,úgyhogy igazán elválhatna tőle... :)
a legfontosabb lemaradt:Dbocsi, szétszórt vagyok mostanában. naszóval elöször félárnyékba, aztán kevés nappal, aztán több nappal, majd rengetek napfénnyel:)
a növekedéssel is azt a példát tudom felhozni, mint kb a schefflerámnál.
általánosan elég lassan fejlődik...az enyém kint nevelkedik április óta, ki volt ültetve a szabadföldbe, nem hazudok, 70 centiméter-t nőtt.
a scheffleráddal próbáld meg azt, amit az enyém szeret, hátha a tied is ilyen különcke:)az enyém teljes napot kiván,és heti 1x locsolom. persze most kint van a szabadban, igy naponta elöfordul, hogy vizet szeretne.lényeg, hogy két öntözés között várd meg, amig a talaj felsö 2 centis rétege száraz lesz, utánna locsolj..
a főnix pedig.... a hüvöset, és a napfényt birja. nem tudom, miért pusztult ki, mindenesetre részvétem:(areca-val nincs tapasztalatom, még nem sikerült beszereznem, de már tervbe van véve:)
hát a szivedre csak megfelelő tapasztalattal hallgass!természetesen, amiket olvasol, azok általánosan foglalják össze az adott faj igényeit. de ettöl az általánosságtól teljesen eltérhetnek egyes egyedek igényei.. pl a sefflerám:elvileg az árnyékos helyeket kedveli....az enyém nem bir létezni a teljes napfény nélkül...ha már picit is árnyékban van, eldobja minden levelét, és egy csupasz törzs marad(tavaly télev megvolt:D)de persze ez nem jelenti azt, hogy minden shefflera imádja a tűző napot...sőt! szóval gondozd úgy a növényeid, ahogy olvasod, ha valami nem tetszik neki, azt nagyon hamar jelezni fogja.és bocsi, hogy nem válaszoltam elödd, csak nem nagyon értem rá:)
Egyetemista vagyok Pécsen, és nyári házi dolgozatként adatbányászat és piackutatás tárgyamhoz egy olyan feladatot kaptam, hogy ki kell töltetnem 100 emberrel egy növénygondozással, növénygondozó eszközzel kapcsolatos kérdőívet.
Nagy segítség lenne, ha kitöltenétek, mert ez az alapja, h a következő félévben folytathassam a tárgyat.
Köszönöm szépen.Mivel kezdő növénytartó vagyok,így minden nap átvizsgálom őket,nézegetem a földet,h kell e víz,aggódom,h nehogy elpusztuljanak.Szüleim,meg párom azzal piszkál,h minek nekem növény,állandóan kinyírom őket... :( Első növényem egy schefflera,most nyüglődik,mert túllocsoltam,és alig van rajta levél... :( Ez is elszomorított,ezért vettem könyvet,bújom a netet,h mit hogyan kell gondozni.De ezekszerint hallgassak a szívemre!
Anyósomtól kaptam két éve egy hatalmas főnixet,alig foglalkoztam vele,néha meglocsoltam,olyan szép volt.Erre tavasszal (április-május) kitettem levegőzni,na most vagy megfázott,v nem volt hozzászokva a naphoz,de elpusztult.Nagyon megsirattam,anyósomnak meg magyarázkodhattam,h mit csináltam vele!Szóval nincsenek pozitív tapasztalataim a gondozással.Most igyekszem mindent bepótolni!Remélem nem rontok el semmit.Minden virágomról külön csináltam jegyzetet,h melyiket mikor kell locsolni,tápozni,nehogy túl- v alullocsoljam.
Az,h kitegyem őket a napra,úgy gondoltad,h a délelőtti,v a délutánira,mikor nem süt olyan erősen,igaz?!Vagy inkább úgy,h ne érje nap,csak árnyék? Vagy szűrtárnyék?!
Mennyi idő múlva lesz 2 méteres? Kb? Úgy értem,h milyen gyorsan nőnek? Az Areca is,és a dracaena is? Azt olvastam :),h lassan,4-5 év.
Köszi mindent.Ha van még vmi tanácsod,szivesen veszem.
semmi baja sincs, teljesen egésséges:D a levélvége akkor is szárad, ha agyonbabusgatod. a tövénél meg azért látsz olyat, h el van törve, mert ezeket ugy álitják elö, hogy egy is törzsdarabot gyökereztetnek ki. ezért is 3 águ:D
na mármost a gondozása:amit olvasol a neten, meg a szakkönyvekben, annak ne higyj! mert meröben mások az igényei! tapasztalatbol mondom.
a legfontosabb, hogy szépen szoktasd hozzá a naphoz, és olyan helyen legyen, ahol egyfolytában tűzi a nap!!nyáron előnyös, ha a szabadban van, szokataással akár a legnaposabb helyre is kerülhet! most sok növény barát jajveszékel gondolom:D
de higyj nekem. a napfény hatására nem ilyen vékony, megnyult leveleket fog hozni, hanem szép, vastag és széles leveleket! közel olyan széleset, mint a dracaena deremensis-é, tapasztalat :D ha szoktatva van a naphoz, nem ég ki! uyg szoktasd, hogy elöször félárnyékos helyen tartod, aztán olyanon, ahol kevés napot kap, aztán mehet a teljes napfényre! ez kb egy 3 hetes procedúra.
a viz... hát igen. nem egy igénye e téren sem.nyáron elég hetente, télen 2 hetente öntözni, persze ,ha nyáron szabadban tartod, akkor 2 naponta is igényleheti!
14 fok alá tartósan nem eshet a nappali hőmérséklet!
télen is igyekezz a legnaposabb ablakban tartani!!!
ha van egy kerted, akkor nyáron akár ki is ültetheted a szabadföldbe, cserép nélkül( tehát ne cserepesen süllyeszd le a talajba, hanem ültesd el:) ) nagyon meghálálja
persze most már nem érdemes kitenni, hisz hamarosan be kell hozni öket, de jövöre,május elejétöl kint lehet, és ha már szokva van a naphoz, ültesd ki, ha tudod persze. de ahogy elnézem a képet, egy alapos átültetés ráférne, mert az a talaj, a tőzeg, amiben most van, nem sokáig elég már neki, 3-4 centivel nagyobb cserépbe, általános virágföldbe mehet:D
hát azt hiszem röviden ennyi, de ha még eszembe jut valami, leirom:D
nagyon sok sikert a gondozásához, és rengeteg örömet kivánok hozzá
ja igen, ha jól tartod, hamarosan egy 2 méter magas fát kapsz:D
Szia.Köszönöm szépen.Szerinted mi lehet a baja? A levélkék vége kezd száradni,és a tőnél is látok száradást,olyan mintha eltört volna,és szárad a törésnél?!!! Pár éve kaptam egy ilyet,de akkor nem törődtem vele,és elpusztult,most viszont sok növényem van,igyekszem mindegyikre figyelni megfelelően,de nem tudom neki mi baja lehet.Nem öntözöm sokat,permetezem,világos helyen van,de nem éri nap... Segítsetek,h mit ronthatok el!!! :(
Köszike. A Dracaena-ba úgy ahogy biztos voltam,de mindegy,h milyen? Mármint nem tudom a fajtáját,h milyen dracaena,a nevelésben ez nem lesz baj? Úgy kell mint a legtöbb sárkányfát?