A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
„Egyszerűen egy skalár szám (egy potenciál) jellemzi a tér minden pontjában.”
Egy tőlünk a kozmológiai horizonthoz közeli térponton ugyan úgy hat, mint a galaxisunk határán túl, mivel belül már a vonzás az úr. Tehát a távolság, mint skálafaktor minden térpont között növekedik. Ez csak a kozmológiai időt, (az univerzum sugarát növeli) nem a fénysebességet.
Hát ha mindenütt ott van, akkor nem kell távolra hatnia. A sötét energia egy mindenütt egyenletesen eloszló skalármező. Egyszerűen egy skalár szám (egy potenciál) jellemzi a tér minden pontjában. Ebből lehet kiszámítani a skálafaktor növekedésének exponenciális függvényében a kitevőben álló t idő szorzószámát.
Ezzel azt akarod mondani, hogy az egész univerzumban egyformán hat mindenre? Akkor erre nem érvényes a távolság négyzetével történő hatáscsökkenés, mint a vonzó gravitációra?
A sötét energia taszító hatásának nem kell távolra terjednie. Mindenütt jelen van és mindenütt helyileg hat. Nem olyan koncentrált, mint az égitestek tömege.
Ezt a léptékfaktor növelő hatást nevezik sötét energiának, vagyis a gravitáció taszító hatásának. Ha a kozmológiai horizonton túl ez faktor már jóval meghaladja a fénysebességet, akkor hogy van az, hogy a gravitáció hatása is fénysebességgel terjed? Itt érvényes a klasszikus sebesség összeadás?
Nem valami középpontból szétterjedő tágulásról van itt szó (egyáltalán nem egy epicentrumból induló robbanásról), hanem az egész (praktikusan végtelen) tartomány minden pontján egyformán növekvő a léptékfaktorról.
Persze lehet, hogy a tartomány szélein másként nő a léptékfaktor, de arról semmit se tudunk, hisz a kozmológiai horizontunk jelenleg is csak a tartomány egy töredékére terjed ki. Ha pedig az újkori gyorsuló tágulás tovább folytatódik, akkor lassanként (év százmilliárdok alatt) még a most benn lévő objektumok is kisodródnak.
"ez nem azt jelenti, hogy a következő lépcsőfok kapásból a végtelen..."
De! Pontosan azt jelenti!
Az akármilyen kicsi, de véges térfogat pontosan ugyanakkora "végtelen ugrás" az egyszem nullakiterjedésű geometriai pontból, mint egy végtelen térfogat. Nincsen a kettő között semmiféle matematikai különbség: mindkettő ugyanaz a nonszensz, egy "topológiai csoda". Azaz olyasmi, ami a valóságban nem történhet meg, csak a matematikai modellekben.
De megnyugodhatsz: az univerzum soha nem volt nullakiterjedésű geometriai pontnyi, ahogyan azt a matematikai modellek mutatják, ugyanis a planck-hossznál kisebb méreteknek nincsen fizikai értelme a jelen tudásunk szerint. És ugyanígy a planck-időnél rövidebb időtartamnak sincsen fizikai értelme, úgyhogy hiába mondja azt a matematikai modell, hogy időben visszafelé a t=0 pillanatig követve a V=0 térfogatú szinguláris pontnyi univerzumot kapjuk meg, a modell érvényessége a planck-időt elérve elveszik.
Hogy értsed: az univerzum nem t=0 pillanatban született, hanem planck-idősen. És amikor már planck-idős volt az univerzum, akkor már bizonyosan nem volt szinguláris pontnyi, akkor már térfogata volt, akár esetleg végtelen térfogata.
