A 95. oldalon látható svájci "színes" hír több ponton hibádzik. Olyan vonal, hogy Genf - Sierre nincs! Ez olyan, mintha Budapest - Pápa vonalról beszélne valaki. Sierre a Lausanne - Brig 100-as számú SBB fővonal egy kisállomása. A vonal kétvágányú és villamosított. Tehát a képen látható vonat nem e vonalon közlekedik! Aigle viszont valóban a Sierrét is érintő vonalon található, attól azonban elég messze.
Írtad: "A mostani INDÓHÁZ-ban számomra az egyik legkedvesebb kép MDmot 3004 Fehérváron. Mert ez (remélem) a valós élet szülötte..." IST: Igen, ezt a valós élet szülte. Nagyjából fél órát szenvedtünk érte a fehérvári állomáson egyik barátommal, mire sikerült készíteni pár használható képet. De azt hiszem megérte. Mindenesetre a véleményedet továbbítom a fotózó havernak, örülni fog neki ő is, köszönjük!
A múltkori gratulációk fenntartásával tisztelettel kérem, hogy a nb. szerzőgárda által elkövetett alárendelő összetett mondatok között tessék szétcsapni egy kicsit legközelebb. :-) Az érintett szerzők egyikével már az úriemberi tisztesség szabályai szerint leleveleztem a dolgot, de a mai napon kihíján megfúltam egy frissen felfedezett – e tárgyhoz kapcsolódó – nyelvi lelemény miatt. :-))
Sziasztok!
Örülök, hogy ez a csoda ezúttal nem három napig tart(ott)! :-)
Továbbra is köszönjük az észrevételeket.
Én tegnap egy repülőmániás ismerősömnek nyomtam a kezébe,
szerintem azóta se tért magához...
Akkor most V6 javítás következi, de tényleg csupaszeretetbőlvonatosszívvel:
köszönjük a dicséretet! :))
Nagyon szívesen ez MINIMUM JÁR :-))))))
De, csak egész nyugodtan! :))
NEM-NEM-NEM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ha azért nem veszi meg mert X.Y. írt benne, ez NEM JÓ, és ez bocsi, de BUNKÓSÁG, sőt (!)egyben ismeretlenül is tudatlan véleménynyilvánítás a többiek munkájáról !
ÚGY helyes (szvsz), hogyha -pl először- azért veszi meg, mert valakitől hallotta, hogy N.N. cikke, fotói egy klasz újságbanbenne vannak, aztán annyira megtetszik neki, hogy törzsolvasóvá válik ! :-)
Úgy érted, megmaradunk? (mint káposzta). Úgy legyen! :))
NEM-NEM !
Ti BIZTOSAN, :-)))
Nekem valszeg nem lesz holnapra kijavítva a doli !ez nekem:-( , míg asrácoknak :-)
De sebaj, majd RÁTOK FOGOM !:-))))))))))))))))))))))
Bár nem vagyok kifogáskereső, de a tanítványaim a vasútmániám alapján ezt kivételesen maximálisan tolerálnák!
Tegnap is, mint mostanában minden este, kézbe vettem a lapot. Na nézzük, mit nem olvastam még el ! És meglepődve konstatáltam hogy a két kis futópróbás cikken kívül csak az Eger-Putnok írást olvastam el elejétől a végéig. Elkezdtem a szerbiai kalandot is, de abba csak beleolvasgattam itt, ott. Sokadszor végignéztem a sok szép képet és utána elgondolkodtam, hogy vajon miért nem úgy kezelem ezt a lapot, mit a mutatványszámot, amit elejétől kezdve folyamatosan végigolvastam, mint a regényeket szokás.
Ma ebéd után megint elővettem az Indóházat és olvasnivalót kerestem magamnak. De ismét csak az lett belőle, hogy kétszer végignéztem a képeket és a szöveget csak szemezgettem itt-ott. Ha ez így megy tovább, simán elleszek a lappal a következő szám megjelenésig ! És ez jó.
> ... annak a véleménynek a nemtetszésére reagáltam, hogy az INDÓHÁZAT ne a szerkesztők, a cikkírók alapján vásárolja meg valaki, De, csak egész nyugodtan! :))
>- Segítek, ha kell ! Köszönjük szépen, ránk fér. Lehet magánban.
>Végre kecske és káposzta Úgy érted, megmaradunk? (mint káposzta). Úgy legyen! :))
Bocsánatot kérek, nem tekintem magam e topik moderátorának, mégis azt szeretném kérni, hogy ezt a "gyűlöljük xy-t, mert olyat ir, ami nekük nem tetszik" tárgyú írásokat kérném inkább másik topicba áttenni, mert ezeknek semmi közük az Indóházhoz. Köszönöm szépen.
NEM MODERÁTORI ÜZENETNEK SZÁNTAM !!
SŐT !
ELLENKEZŐLEG !!
Pont annak a véleménynek a nemtetszésére reagáltam, hogy az INDÓHÁZAT ne a szerkesztők, a cikkírók alapján vásárolja meg valaki,
Hanem azért, mert az INDOHÁZ egy No1 újság !
Higgyétek el nagyon sok robottechnikával foglakozó anyagot láttam már, tapasztalat alapján mondom.
Ha esetleg valaki félreértette a hozzászólásomat, két részmondatra hívnám fel a figyelmet:
- pedagógia
- Segítek, ha kell !
A mai tapasztalatom:
Végre kecske és káposzta
A dolik fele kész és a lapnál is a 40. oldalnál járok.
Igaz van olyan cikk, amit tegnap este is elovastam, meg ma reggel is <AMTRAK>
Kis mennyiségben kezelhető és elviselhető az ügy. Amennyiben elöntené a topicot a veszexés, itt lennék...
Mindamellett ajánlás gyanánt hadd fogalmazzam meg az olvtársaknak azt, hogy egymás fúrását-faragását ne itt ebben a topicban végezzék. Az Indóház szerkesztősége és munkatársai az itt megfogalmazott kritikákat, észrevételeket olvassa és a megfelelő módon reagál is rájuk, azonban a személyes csatákkal nem tudnak mit kezdeni, azok csak a légkört mérgezik.
Tessenek objektív dolgokkal fogllakozni, olyasmivel, hogy eggyel több kereke van a mozdonynak a fényképen mint kéne, nem pedig azzal, hogy az a sag&%%"%xbqeduz alak csinálta a képet és az milyen dolog már mert én utálom a pofáját...
Bocsánatot kérek, nem tekintem magam e topik moderátorának, mégis azt szeretném kérni, hogy ezt a "gyűlöljük xy-t, mert olyat ir, ami nekük nem tetszik" tárgyú írásokat kérném inkább másik topicba áttenni, mert ezeknek semmi közük az Indóházhoz. Köszönöm szépen.
A 87-es vonalbeutazáshoz kapcsolódóan az alábbi észrevételeket tenném:
1. Eger szpu és Eger-rpu berendezése összefügg egymással. Az rpu-i D55-ben van egy felület, ahová a vágányútlezárással és a jelzőkezeléssel összefüggő visszajelentések és kezelési lehetőségek be vannak szerelve. Röviden a dolog úgy néz ki, hogy a bakter a kulcsok berendezésbe való betevése és a ber. kezelése után távbeszélőn bejelenti a vágányútbeállítást, majd a rendelkező villamosan lezárja a vgutat, utána a bakter lecsukja az áll.-i sorompót, majd az időzítés letelte után megjelenik a szabad fény. A kijárati jelzők közösek, emiatt van az, hogy ha a páratlan ablakost az rpu-n keresztül akarják kijáratni, akkor értesíteni kell a von.személyzetet erről a tényről. A vágányútbeáll. idejét jelentősen növeli az a tény, hogy a bakternak át kell mennie a nagyforgalmú átjárón úgy, hogy ne üssék el. Ugyanis a váltók nagy része az átjárón túl van.
2. A szilvási rakodót nem az OMYA gépe szolgálja ki, hanem a fabonyi tolatós. A tolatós H-SZ-P napokon közlekedik és ennek a menetrendjébe van beleapplikálva a szilvási kanyar. Már csak azért is, mert az OMYÁ-s gép eléggé elfoglalt ahhoz, hogy plusz kanyarokat csináljon, nem beszélve arról, hogy a tolatós elegyét képezik a szilvási kocsik.
A lap egyébiránt nagyon jóra sikerült, csak így tovább.