Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Magddolna, sűrűn érkeztek hozzád az érdekesnél-érdekesebb programok! Röstellem, de mostanában nem nagyon volt említésre érdemes programom, talán egy biblioterápiás foglalkozást leszámítva. Ebben Szabó T. Anna novelláiról beszéltünk, mind a novellák, mind a beszélgetés érdekes volt. Egy héttel később vettem egy könyvet, és kaptam hozzá egy papírt, amiben az állt, hogy Szabó T. Anna a Libri irodalmi díj egyik kitüntetettje.
Gondolkodm, hogy kimenjek-e a Könyvfesztiválra, gyanítom, hogy ez azért jórészt időjárásfüggő.
Szabó Lőrinc - ahogyan Adorjáni Bálint látja Még egy irodalmi est sok verssel, mesével, zenével, dallal ínyenceknek. Az est születéséről azt lehet tudni, hogy Bálint András, a Radnóti igazgatója lehetőségként felkínálta színészeinek, hogy akinek kedve és ideje engedi, készíthet egy egész estés műsort, saját elképzelés, rendezés szerint. Adorjáni Bálint Szabó Lőrincverseiből, műfordításaiból a számára legkedvesebb és legfontosabb darabokat szavalta, mesélte, énekelte - elmondása szerint kb kétszer annyi anyagot tanult meg, mint ami az esten elhangzott, de amelyek idegenül csengtek, kiszórta, ami maradt, mélyen hatott -, a zenei aláfestést Dinnyés Dániel - aki 7 éves kora szintén nagy rajongója Szabó Lőrincnek - kínálta. Két rajongó optikáján keresztül bepillanthattunk a költő szemérmetlen és szenvedéllyel lángoló világába kezdve a gyerekkor játékosságától a szerelmem át egészen a halálig. Emellett elhangzott néhány Jacques Brel sanzon, kicsit megjelent Villon világa. Nem minden napos élmény volt.
Végre elérkezett az az esemény is - Háy János írói estje - , ami után már rég sóvárogtam.
Másfél könyvétől eltekintve az összest nagyon szeretem, a kortársak között a legtöbbet olvasott szerző nálam. Mindemellett már az elején kellemes meglepetésben volt részem, mert a szenvedélyes beszédmódot a novellák, drámák soraiból nem hallottam ki. Az azokban lévő megközelítési módok többnyire távolságtartók, megfigyelő jellegűek, ugyan górcső alá veszi a legkülönbözőbb élethelyzeteket, de kívülállóként boncolgat. Most meg azt éreztem, lázas temperamentummal szügyig gázol az élet napos-árnyékos, de jobbadán az árnyékos oldalán (végül is valahonnan kell meríteni kell a történetekhez).
Beszélt az íráshoz, az irodalomhoz fűződő viszonyáról, irodalomelméletről, de az érdekesebb sztorik azok voltak, amelyek egy egy írás megszületésére inspirálták. Rendszerint úgy össze-átgyúrta a történeteket, szereplőket, hogy csak az nem azonosította be magát, akiről elsődlegesen mintázta, viszont régi ismerősök, falubéli szomszédok nyúzásra, négyelésre, sózásra készültek, mert többnyire valamilyen nem túl pozitív szituációban felismerni vélték magukat.
Aztán a színházzal való kapcsolat sem maradt ki, a debreceni Csokonai Színház után Pesten is rendezésre került a Gézagyerek. Ez a Gézagyerek emlékeim szerint eléggé megviselős történet, egy autista fiatalember beilleszkedési kísérletét követi nyomon, miközben a falu többsége csúfot űz belőle.
Jelenetek egy házasságból Bergman és Bálint András rendezése igen egybecsengő. A darabról újat igen nehéz lenne mondani; kegyetlenül őszinte, bosszantóan szembesítő, dühítő, földbe nyomó. Szűkülő pupillákkal, tele gyanakvással, szinte már kitartott kezekkel néztem, hogy nekem ehhez semmi, de semmi közöm, ez a pokol mélye, ennek ellenére magával rántott. Berántott, de szerencsére ki is dobott, kicsit ugyan meggyűrve. A pokolszaggal is együtt nagyon jó volt!
(Szávai Viktória és Schneider Zoltán a házaspár szerepében)
Tóth Krisztina írásaiból készült a Szerető álma című darab.
Takács Katalin színpadra hozta a nőt, megélte és átélte a szenvedélyt, érzékiséget, várakozást, félénkséget. Ugyanakkor hátralépve, külső szemlélődőként – hol szenvtelenül, hol együtt érezvén – életképeket villantott fel megfosztásról, kifosztásról, csalódásról, veszteségről, szégyenről nem kevés iróniával.
Nagyon szép ívvel felépített belső monológok, lelki eseményekkel dús történet mesélések váltakozása jellemezte az előadást, a végén egy megrendítő robbanással, mikor máskor, mint szentestén. Egy dolog hiányzott az érzések kavalkádjából, a szemrehányás.
A történeteket végig kíséri egy fiatalember az érzésekkel összhangban lévő tánca és két zenész fantasztikus játéka fuvolával, szaxofonnal és egyéb aláfestő eszközökkel.
Ugyan kevesebbet szót ejtettem a táncosról és a zenészekről, de velük volt teljes és feledhetetlen előadás.
Igen, így van, tényleg kedvelem az ilyeneket. Már csak azért is, mert rádöbbentem, hogy a szüleim bútorai követték a falusi szokást, még az elhelyezésük is sokban azonos volt.
Viszont a Sváb Ház már kissé városias jellegű lett, a villanyt is bevezették, amit egy csinos kis rádió tanúsított, ahogy elnéztem, a harmincas évekből való lehetett.
Akkor neked is biztosan tetszenek a skanzen jellegű kiállítóhelyek, meg azok, ahol bepillanthatunk a régi életek hétköznapiságába, életvezetéseibe. Nagyon szeretem ezeket az időutazásokat.
30-40 éve a falvédők, mosdótálak minden napos kellékei voltak a falusi házaknak. Meg a tiszta szobák, nyári konyhák.
Úgy gondolom, nem csak rajongók voltak jelen. Jómagam is inkább az érdeklődök közé sorolódnék.
A műsörvezető megkérdezte a pódiumon ülő beszélgetésben résztvevőket, hogy szerintük, ha valaki nem találkozott még Hamvas írásaival, melyikkel kezdje az ismerkedést. Nos, mindenki mást ajánlott, ki a mély vizet, ki a felvezető köröket. :)
Mellesleg elszoktam menni olyan szerző előadására is, akitől nagy valószínűséggel olvasni nem fogok, de szívesen meghallgatom.
Ma délelőtt a Soroksáron lévő sváb házba látogatott a nyugdíjas csoport. Volt, aki már másodjára járt ott, én még előszörre, de nagyon megérte. Kész időkapszula! Bútorok, ruhák, háztartási eszközök, konyhai tűzhely (ez volt a kedvencem) kitűnő állapotban,. Egy házaspár vezeti, időnként kézműves foglalkozásokat is tartanak benne gyerekeknek.
Ha már a konyháról beszélek, az ottani kedvencem a falvédő volt valami olyasféle csacska rímpárral, miszerint:
Tizenkettő csak most lészen,
De az ebéd máris készen.
A képen látható menyecske csinos ingvállat, szoknyát és kötényt viselt. Az arckifejezéséből ítélve nem örült annak, hogy az a pernahajder férjeura nincs itthon, hiszen túlfő az étel.
A mási kedvencem egy márványlapos mosó, porcelán kancsóval és mosdótállal.
Konyha, két szoba, hatalmas kamra, jól el lehetett nézelődni. Meg is tettük!
Érdekes lehetett! Bevallom, nem tartozom Hamvas Béla rajongói közé, de néhány művét azért olvastam és kedveltem is. A megemlékezést is szívesen hallgattam volna.
Hamvas Béla születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést sem szerettem volna kihagyni. Az előzetes várakozásnak megfelelően egy színes és igen tartalmas műsor keretében belül bemutatásra került a nemrég megjelent válogatás kötet filozófus, kiadó, filmrendező részvételével, Lőte Attila színművész részleteteket olvasott fel (isteni volt hallgatni, volt benne erő, bölcselet, öröm, csalódás, humor, életkedv, elmúlás, minden ami egy életpályát végigkísér). Aztán ezt követően levetítették A nevezetes névtelen című filmet, ami összefoglalta Hamvas életútját, munkásságát és a megtört, szellemi mellőzöttségben töltött éveket.
Az jó, ha valaki érdekes adalékkal szolgál. A Szépművészeti két időszaki kiállítását úgy sikerült megnézni, hogy egy-egy család privát idegenvezetést kért, én meg ott hallgatóztam a farvízen, hozzáteszem, több látogató is felfedezte a lehetőséget :) És még sem olyan volt, mint a csoportos, ahol 30-40 ember tülekedik egy egy kép/műtárgy előtt.
Úgy veszem észre,hogy egyre gyakoribbak a babakiállítások, és ezt csak helyeselni tudom. Van egy barátnőm, aki babákat készít, részt is vett egy-két kiállításon, ezért ha tehetem, vele együtt megyek, így érdekesebb és szakmaibb.
Talán két éve a Mezőgazdasági Múzeumban láttam egy babakiállítást, ha jól emlékszem, gyűjtők állítottak ki, így bővebben is meglehetett ismerni egy egy baba történetét. Hasonló részletetekről számolhatnék be, mint ahogy írtad. :)
Örömmel közlöm, hogy ma délelőtt megnéztem a baba + Star Wars modellek kiállítást. Ez volt az utolsó nap, hogy megtehettem, mert holnap bezár.
Most inkább a babakiállítást szeretném ismertetni. Ezek három asztalon voltak elhelyezve. A babák egy gyűjtő tulajdonai voltak. Egyeseket maga készített, volt, amit vett, volt, amit ajándékba kapott. A matyó lakodalom teljességgel az ő munkája volt. Szerepelt benne a menyasszony és a vőlegény, a vőfély, a nyoszolyólányok, de még a sarokban pletykálkodó és falatozgató idősebb nők is. Gyerekek is, no meg egy matyó madonnának nevezett fiatalasszony, csecsemővel. Az én kedvencem az a lovaskocsi volt, amin a hozományt vitték, díszes kelengyeláda, a tetején csodásan hímzett vánkosokkal. Noná, hogy a kocsis kezében (is) volt egy üveg bor.
A második asztalon volt a kedvencem, egy csinosan öltöztetett, arasznyi nagyságú baba, száz évvel ezelőtti öltözékben. Egy dobozkában volt kiállítva, a doboz fedelében pedig a váltóruha, no meg egy kis notesz volt. Ugyanott egy vele egyidős társaságbeli hölgy, csipkés ruhában, kalapban, napernyőben és elragadóan! Láttam egy táncospárt, flamecóhoz öltözve, no meg egy torreádort. A bikaviadalt nem kedvelem, de a ruha csodálatos!
A harmadik asztalon az ún. egzotikus ruhát viselő babák voltak, egy kígyóderekú indiai táncosnő, egy elegáns kínai nő, egy fonogató ujgur asszony, egy vajat köpülő román nő. A férfiak pedig (mármint az indiaiak) alighanem a harcias rádzsputok közül kerültek ki. A szépen kipödört bajszuk láttán még Hercule Poirot is elismerően bólintott volna. Volt egy Új-Guineai harcos is még így is elég ijesztően festett. Hát még a lándzsája!
Csemegézett már valaki a tavaszi fesztiválok programjaiból? Készítettem egy listát; amire jegyet váltottam, azokat tutifixen beírtam a naptárba, aztán még ott vannak az ingyenesen látogathatók/hallgathatók, úgy tűnik habzsolás lesz :)
Nagyon mélyen érzelmekre ható/épülő darab, tele kirobbanó élettel, vágyakkal. Lásd és éld meg a jelen pillanatát. Merj őrült lenni, merj örülni.
Papadimitriu Athina jelenléte, éneke, mosolya annak ellenére volt nagyon meghatározó, hogy szemmel láthatóan visszafogott volt és teret hagyott a többi szereplőnek.
Pár nappal ezelőtt véletlenül találtam meg a Gazdag szegények tévés változatát. Pontosan akkor kapcsolódtam be, amikor Kömény Zsuzsanna, az öreg mosónő elmondta, hogy került össze a párjával. Az árvíz hozta össze őket. Jó néhányszor olvastam a könyvet, ennek ellenére ezen a részen komolyan meghatódtam. Én egy kissé másnak képzeltem Zsuzsannát, valahogy nagy darab nőszemélynek, hiszen mosónő, de Komlós Juci alakítása teljesen meggyőzött.
