Krónika-topik az egyik legnagyobb tudományos felfedezésről.
Az "Én nem tudom elfogadni a relativitáselméletet"-mondanivalójú szurkolókat kérjük a szomszédos pályákon drukkolni.
A vöröseltolódás minden hullámjelenségre érvényes, tekintet nélkül arra, hogy az elektromágneses hullám, hanghullám, vagy gravitációs hullám.
De ez a mondat:
"Ha a gravitáció hullám természetű"
egy alapvető félreértést mutat. A gravitációs kölcsönhatás ugyanúgy nem "hullámtermészetű", mint ahogy az elektromágneses kölcsönhatás sem "hullámtermészetű". Például a statikus gravitációban ugyanúgy nincs semmi, ami "hullámtermészetű" lenne, mint ahogy az elektrosztatikus vagy a magnetosztatikus kölcsönhatásban sincsenek semmiféle hullámok. Elektromágneses hullámok akkor keletkeznek, ha töltéseket gyorsítunk. Gravitációs hullámok keletkezéséhez pedig már nem is elegendő csak egyszerűen gyorsítani a tömegeket, hanem ettől speciálisabb módon kell mozgatni őket, például két tömegpontot keringetni egymás körül. Ennek oka, hogy míg a kelthető legegyszerűbb elektromágneses hullám-módus dipólusos, addig dipólusos gravitációs hullámok nem keletkezhetnek, a legegyszerűbb módusuk a quadrupól. Olyan hullámzás például nem létezhet, ami a téridő valamely részének izotrop periodikus összehúzódásaiból és kitágulásaiból állna, olyan viszont létezik, aminél egy irányú összehúzódás, egy erre merőleges irányú kitágulással párosul. Nem kelt gravitációs hullámot se egy statikus tömeg, se egy gömbszimmetrikusan kitáguló és összehúzódó tömeg. Kelt viszont az olyan tömeg, ami a Föld árapálydeformációihoz hasonlóan pulzál. De persze hogy ezt a jelen technikákkal esélyes legyen mérni, ahhoz a Földnél és a Holdnál sokkal-sokkal nagyobb tömegek, sokkal gyorsabb mozgására volna szükség. Például két neutroncsillag vagy fekete lyuk egymásba spirálozásának legutolsó másodpereire.
Egy tömegközéppontól távolodva vagy közeledve se keletkezik semmiféle gravitációs hullám, ami vöröseltolódást szenvedhetne.
„A standard model szerint, 10-35 másodpertől le van írva az univerzum története és a Higgs mező felfedezésének Nobel díjas elismerésével, kvázi el is fogadták (elég) széles körben.”
A standard modell, egy axiomatikus zárt matematikai rendszer, amely a tömeget, vagyis a gravitációt a Higgs mező „lebomlása”következményének tartja. Kérdezem, hogy megismételhető ez kicsiben, laboratóriumi körülmények között az elmélet igazolása céljából? (A számítógépes adathalmaz manipulálása is sok minden igazolására alkalmas.)
„Nade, ki indította el az az órát, ami nullától 10-35 másodpercig ketyegett és ki fogja egyszer meg is állítani?”
Erre csak a Mozdulatlan Mozgató, vagyis Momo képes.:)
„2020-ban Roger Penrose kapott egy megosztott Nobel díjat a fekete lyukak tanulmányozásáért. Ez egy felkiáltójel, hogy talán a fekete lyukkal kapcsolatos modeleket is elfogadták.”
Egy galaxis magot képező szuper nagy fekete lyuknak sem végtelen nagy a tömege, csak az általa okozott térgörbület fordul önmagába. (Úgy, mint aki csak egy ügyet propagál az igazság nevében)
„A Hawking sugárzás modele szerint, nagyon nagy időskálán, de elképzelhető, hogy a legutolsó fekete lyuk halála egy végtelen energiájú fotonba torkolódiok, ami az információ és az idő végét is jelenti.
Az igaz, hogy ezt nehéz lenne kivárni, de legalább van egy elmélet, ami tartalmazza az idő végét.
Azonban: a végtelen energiával is csak kell történnie valaminek- vagy gravitációs hullám lesz belőle, vagy egy új Higgs mező, vagy... de hoppá, ha a második, akkor az lenne a nulla idő pillanata is.”
Aki kezdetről beszél, az a végről is szól egyben, mivel a végtelent nem lehet megszámolni. Kivétel Chuck Norris, akinek kétszer is sikerült. :-/
A grav. hullámok akkora felfedezés volt az emberiségnek, mind anno a kerék.
Sejtve azt, hogy mekkora számítógépes kapacitás és milyen források kellettek a felfedezéshez, nyilvánvaló, hogy az tudósok, annyira bíztak a számolásokba, hogy meggyőzték a laikusokat is, hogy az általános rel. elmélete igaz. Ezzel tisztázódott az is, hogy a fekete lyukak léteznek... merthogy a kisebbeket látni se lehet, hiszen meretűk sincs, a fizika se igaz rájuk- voltak ezzel azért kisebb kételyek.
Innen egy kicsit off topik filózás:
Olvastam egyszer egy jól informált klérikus és egy okos tudós vitáját a világ teremtéséről.
A standard model szerint, 10-35 másodpertől le van írva az univerzum története és a Higgs mező felfedezésének Nobel díjas elismerésével, kvázi el is fogadták (elég) széles körben.
Nade, ki indította el az az órát, ami nullától 10-35 másodpercig ketyegett és ki fogja egyszer meg is állítani?
2020-ban Roger Penrose kapott egy megosztott Nobel díjat a fekete lyukak tanulmányozásáért. Ez egy felkiáltójel, hogy talán a fekete lyukkal kapcsolatos modeleket is elfogadták.
A Hawking sugárzás modele szerint, nagyon nagy időskálán, de elképzelhető, hogy a legutolsó fekete lyuk halála egy végtelen energiájú fotonba torkolódiok, ami az információ és az idő végét is jelenti.
Az igaz, hogy ezt nehéz lenne kivárni, de legalább van egy elmélet, ami tartalmazza az idő végét.
Azonban: a végtelen energiával is csak kell történnie valaminek- vagy gravitációs hullám lesz belőle, vagy egy új Higgs mező, vagy... de hoppá, ha a második, akkor az lenne a nulla idő pillanata is.
Gyenge esetben közelítések és linearizálások útján egészen hasonló módon az elektrodinamikához (csak egy tenzorrenddel magasabban) adódnak a hullámok és kisugárzások.
A potenciál a sík metrikus tenzorától való kis eltérésből adódik, a retardálás a hullámegyenletből.
(Talán meggondolható a kvantálás lehetőségének kérdése...)
Viszont a fogas kérdéseket ez a linearizált és közelítéses módszer elfedi, szőnyeg alatt tartja.
Továbbra is nagy kérdés, hogy erős esetben (pl. nagy testek, csillagok, fekete lyukak), hogyan működik pontosan a dolog.
Az elektrodinamikában a (vektor)potenciál információforrása a töltés áramlása, ami sűrűségét tekintve szintén vektor. A kapcsolatuk egyszerű, a téridő háttér egyenes, a retardálás így egyszerű.
A gravitációelméletben (most ne tekintsük az elektrodinamikát benne) a tömeg áramlása a hasonló információforrás. Ez vektor jellegű, sűrűségét tekintve pedig másodrendű tenzor jellegű.
Az elektromos töltés egy speciális részecske"anyag", ellenben a gravitációs"töltés" (a tömeg) általános anyag, mindenre vonatkozik (de most csak a nyugalmi tömeggel rendelkező dolgokra gondolok).
A téridő is mindenre vonatkozik, viszont a geometriája negyedrendű tenzorral írható le (görbületi tenzor). Az első kontrahált görbületi tenzor viszont másodrendű, mint az információforrás sűrűsége.
A tömeg mozgásának dinamikája tér és idő vonatkozásokban van kifejezve, tehát lehet, hogy erről a végről is kifejezhető valahogyan az egész.
Némi szerencse és a kontinuitások miatt kapcsolat írható fel a tömegáram sűrűségtenzor és az első kontrahált téridő görbületi tenzor között. (Einstein egyenlet)
Érezhető, hogy sokkal bonyolultabb a kölcsönhatást modellező szerkezet. (És lehet izgalmasabb is, ha nem zavar a bonyolultsága.)
Kérdés, hogy hogy néz ki itt a potenciál (milyen a kapcsolata a forrással), aminek érezhető, hogy retardálása (információterjedési késés) sem egyszerű a téridő szerkezetének bevonása miatt.
És akkor most gondoljunk a gravitációs hullám kisugárzásra.
A hullámmező magasabb rendű tenzor, mint a forrásinformáció? Milyen a kapcsolatuk?
Legyen három nyugvó megfigyelő, szinkronizált órákkal, egymástól azonos távolságban. Meghatározott időközönként küldjenek egymásnak fényjeleket. Aztán jön a mozgó megfigyelő. Amikor a középsőhöz ér, a két szélső jeleket küld. Azt fogja gondolni, hogy ezek nincsenek szinkronban, mert az egyik jelet hamarabb, a másikat később érzékeli.
(Ebből kihozható a specrel.)
Sakkozzunk!
Legyenek a nyugvó táblán nyugvó töltések.
Amikor a paraszt lép, a potenciálváltozás azonnali - mert már a potenciálok felépültek.
Viszont ha a paraszthoz képest az egész tábla lép, a potenciálok változását csak késleltetve érzékeli. Ráadásul eltérő késleltetéssel. Ebből meg tudja állapítani, hogy ő mozdult el, vagy pedig a világ többi része mozdult el - nem hozzá képest, hanem abszolúte.
