A topic célja a BMW motorkerékpárok tulajainak és azoknak a szimpatizánsokanak az összefogása, akik szeretik ezt a motormárkát.
Szinte hihetetlen, hogy nincs ilyen Topic még!
Gratulálok a km-hez, ebben sok strandolás nem volt :-) Árak elviselhetők arrafelé? Szívesen olvasnék az élményekről, főbb, kihagyhatatlan látnivalókról.
Éppen most ettünk a Szlovák Paradicsomnál is Brindzové Haluskyt, de az közel sem volt olyan finom. Egyébként annyira jó hely, hogy a városból ide járnak ebédelni sokan, hétköznap is. Ja és faház, nagyon hangulatos, jó terasszal, és nagy parkolóval. És a palacsinta is nagyon finom!
Rt-m volt, de a 17-es első kereke nem jött be, valamint a páromnak is jobban tetszik a Gs, nemcsak nekem. Az Rt túl burkolt, valamint a kormány pozíció pazar, de a láb nekem túl hajlított volt. A szöghajtás csere, és az R kipu nem sok változtatás, és így használható a szimmetrikus Sw-Motech rendszerem, valamint a hangja sem túlzó, mint a Dohc gyárija, szerintem.
Bp-ről is elérhető a kedvenc utam Selmecbányára, majd Zólyomra:
Bp-Dkő-Esztergom, Kamenica nad Hronom, majd az emelkedő tetején balra Zalaba-Hontianska Vrbicán-jobbra, Santovkán balra, majd Cankovban jobbra-Brhlovce-Bátovce után jobbra Jablonovce-Badan balra-Stiavnicke Bane-Banska Stiavnica (Selmecbánya) Itt a világörökség központ mellett, érdemes a volt bányász-erdész akadémia botanikus kertjét megnézni, ami a mamutfenyőkkel egy kis ékszer. Aztán Banska Béla felé ki az autópályáig, ami ingyenes, azon be Zólyomba, majd a Sahy felé vezető kijáraton túl, a benzinkút mellett találod a Kolibát. Hazafelé egyszerűen le Sahy (bár itt már elég sok kamion van, de jó az út), és neked a 2-es út Vácig-Bp, vagy több idő esetén Sahy-Kemence-Letkés Ipoly híd-Sturovó- Eszetrgom-Dkő-Bp.
Köszi a beszámolót, a horvátországi túra előtt lehet, hogy egy ilyen sztrapacskát én is megnézek az általad ajánlott helyen, meghoztad a kedvem hozzá! :)
Amúgy egy DOHC RT-n nem gondolkodtál? Vagy van valami kimondott oka, hogy a GS-t RT-síted és nem egy RT-t használtok? Tudom a futómű, a dizájn más. De ott adott a jobb szélvédelem, szimmetrikus dobozok, hosszú áttétel, alacsony kipu, stb. Ahogy olvasom az írásaidat, szerintem nektek két személlyel jobb kiindulási alap lenne egy RT-t GS-esíteni mint így fordítva..
Sok nagyon jó aszfaltúton mentünk a Dunakanyarból ÉK-i irányba, ahol Kékkő váránál (Modry Kamen) értük el a hegyeket. Talán a főútnak jelölt, Telgárt-Vernár hágót kivéve, nagyon jók a szerpentinek, és a teherautó itt ismeretlen fogalom. Az Alacsony-Tátra utolsó csúcsán már bőven volt hó (Király-hegy/2024 m), majd izgalommal vártuk a Magas-Tátra hihetetlen látványát, amihez botos túrát választottunk másnap. A Szlovák-Paradicsom (Slovensky Raj), egy kis nemzeti park, aminek érdekessége a számtalan, szurdokos útvonal hihetetlen létrákkal fűszerezve, Rám-szakadék XXL. A Hernád-áttörésnél elég nagy volt a gyalogos forgalom, aztán a hegymenet már rostálta a népet, az igazi kilátást nyújtó, kolostorrom fölötti rétről (Klastorisko), hihetetlen Magas-Tátra panorámát élvezhettünk, a különösen szép időben. A jutalom sört, már előző este elfogyasztottuk, pedig jól esett volna a nagy mászás után, de a zéró tolerancia motoron betartandó, aznap még haza is kellett érnünk.
Délután aztán irány vissza, ahol a gyorsabb utat választottuk kis pályázással (motorral ingyenes), így még egyszer megcsodálhattuk a Magas-Tátrát, majd az Ördöglakodalma-hágón (Certovica) már kiváló aszfalton kanyarogtunk hazafelé. Nálam már kötelező program, a kihagyhatatlan, nagydíjas sztrapacska, Zólyom szélén, a Koliba Neresnicában. Kicsit itt is felmentek az árak, de a Bryndzové Halusky, 0,5 l Kofolával, még így is 10 Euro alatt van (7,2 + 1,5). Sajnos a knédlis, káposztás tarja most kimaradt, de azt is érdemes kipróbálni, a fogyózóknak esetleg a káposzta leves lehet alternatíva.
A Gs-Rt jól teljesített, külön kiemelném az Rt szöghajtást, ami jól jött a gyorsabb szakaszokon, és 4,6-os fogyasztást eredményezett 2 személlyel, teljesen feldobozolva. Egyedül a Bmw gyári, számomra túl puha ülése volt kényelmetlen, ami cserére szorul, jelezhet akinek van Touratech/Kahedo elfekvő készlete. Sajnos a piros-fekete jubileumi szín, így bukik, mert ezekből még nem láttam piros verziót. Még egy kis kozmetikázás tervben van, de csak fóliával, hogy az eredeti, 30 éves ünnepi összeállítás, megmaradjon.
Srácok, ha valaki szeretne egy Givi Trekker 58 l hátsó dobozt ami hibátlan állapotú, alapjáraton is fekete, de Carbon fóliázott, belső csomaghálóval, háttámlával egy kulccsal és van rá 160e Forintja, keressen bizalommal🙂
Van még egy kulcs, de az az oldaldobozokat nyitja, persze ha nagy az érdeklődés, tartókonzollal, két fekete oldaldoboz is eladó, szintén Carbon fóliás, hibátlan 3 az egyben + Konzol 400e és lehet menni túrázni (egykulcsos rendszer)
Akkor legalább ki lett kórmolva :) Az is kell néha ... Ma mentem én is egy Esztergom-Fehérvár , oda-vissza utat . Szépen nyugisan , 70-80-al , ahol lehetett . Nekem a sisakommal van bajom . Nincs semmi szivacs a homlok részén , és ekkora táv-idő alatt , púpot nyom a homlokomra :( Ezt nem vártam egy Nolan-tól ! :( Még régen vettem tartalék sisaknak , azt pár hónapja tönkrement 103-asom végleg , és akkor vettem elő . Az a gáz , hogy csak ehhez passzol a meglévő hedszettem , az újabbakhoz nem jó .
Most értem haza, megkergettem a vasat és mivel a szuper prémium (Kínai Olasz sz@r🤮) Dainese gatyóm, ami 1 éves és kb 3.000 km van szétszakadt, na utána a motor viselte a következményét a felháborodásomnak, szóval ez a Pirelli Scorpion Rally gumi nagyon tapad👍
Én sem értem igazán, de a trail2 mindig megcsúszott pl zebra felfestésen, ez meg ugyanott, ugyanazzal a motorral meg sem mozdul, akárekkora gázra 2ben.
Azt még nem tudom június 5-én hogy viszem el szervizbe a mocit, de muszàj lesz, mert garivesztés a következmény. Bízom benne, hogy júliusban màr tolom a szelet az arcommal :-)
Egy aszfalt gumi nem tapad úgy mint egy 50/50 Aszfalt/Terep gumi, azért ez elég bütykös…
Sajnos a hátsó le van kopva, nem volt jó érzés hazahozni vele a motort, rázta a seggét, azt hottem elhagyom a kereket, szóval maradok a bevált receptnél Trai II.
Legalább akkor kabrióz! Nem ugyanaz, de élvezd! (Én is elgondolkodtam azon, hogy hogy hozhatnék ki a motorból és az autóból egy Z4-et. Szerencsére sehogy.)