Ezen a fórumon a citrusfélék és a banánfélék hazai neveléséről osztjuk meg egymással tapasztalatainkat. Bárki elmesélheti sikereit, de esetleges kudarcait is, hátha találunk közösen megoldást az utóbbiak kiküszöbölésére.
Kezdő citruskedvelőknek javasoljuk a http://quicktor57.fw.hu/ weblap Citrusnevelési útmutatójának alapos áttanulmányozását. Ebben átfogó ismeretekre lelnek az otthon nevelhető citrusfélékről, azok beszerzési forrásairól, az alapvető nevelési körülményekről és a gyakori hibákról, kártevőkről, növényvédelemről, a magoncok neveléséről.
Sziasztok ! Épp egy másik topikban van szó arról, hogyha leáll véletlen a fóliasátorban a fűtés, oda minden munka, szevasz banán....:(
Nos,amit szeretnék tőletek kérdezni az, van-e valaki, aki banánt szaporított már magról ? Én 3 hónapja egy Abesszíniai vadbanánt ültettem, ami 1 hónapra rá, kibújt és most már 35 cm-es. Biztos ismeritek ezt a típust : gyönyörű borbó virága van, termést is hoz valamint a levélerezete piros! Egy srác küldött a minap képeket róla, mert ő már ki is ültette--hát nagyon komolyan néz ki, pedig csak pár hónapja volt rá ebben az éghajlatban erre! Köszi
Itt a másik falun, a pálmát körbevettem csirkehálóval, abba a tövéhez homok,aztán mindenféle faforgács és avar, a tetejére rászorítottam a lecserélt dísztárcsát,dizájnos.
Télálló banánnál (és más érzékeny növénynél, mely takarást igényel,) vigyázni kell arra, hogy a fólia alatt ne párásodjon be. Ha kinn hideg van, de süt a nap, akkor a fólia alatt felmelegszik a levegő. A pára ilyenkor le is csapódik a fólián. Érdemes szellőztetni, hogy a felesleges pára eltávozzon. A fólia alatti felmelegedés miatt a hőingadozás elég nagy lehet. Legalábbis a télálló pálmák topikban az okosok ezt mondják, nekik több éves tapasztalatuk van ebben.
Én emiatt inkább csak náddal burkoltam körbe a féltett növényemet, és csak a tetejére húztam egy szemteszsákot, így csapadék nem éri, de tud szellőzni. (Persze, a nád alatt rengeteg falevelet halmoztam fel szigetelőanyagnak. Ráadásul, a falevél lassan bomlik, így hőt termel.)
A fent leírtak lehet az egyik ok, hogy kipusztult a banánod. Meg persze az is, hogy érdemes gombaölővel bepermetezni takarás előtt, mivel az említett okok miatt a gomba hamar elszaporodhat a fólia alatt. Mivel a banán nem fás szárú, érzékenyebb erre.
Szeged környékén lévő "falusi"? Mennyire falusi? Én hódmezővásárhelyi vagyok. És te?
Én is fontolgatom, hogy beruházok egy télálló banánra, vagy pálmára. Ha a következő telet kinn tölti majd a kis banánod, számolj majd be a fejleményekről.
Hát a második télálló banánunkat első télen én is a citrusokkal együtt teleltettem, második évben erősödött is szépen. A téli takarása fél méter magas, bő egy méter átmérőjű avar, szár, fű halom volt, fóliával takarva víz ellen. Na ez alatt pusztult el, pedig a tavalyi tél nem is volt extrém hideg. Amíg rá nem jövök, mi lehetett a baj nem próbálkozom újra.
Igaza van Rágicának, a Golgotás topikban van egy csomó jó kép, infó, meg rutinos golgotanevelő öreg rókák tanácsai. Ott ajánlották még a www.orchidea.hu-t, amin golgotákat is árulnak.
Ja, PeciMacinak:
"Falusi" vagyok, Szeged melletti kistelepülésre költöztem ki kertes házba.
Nekem annyi kérdésem lenne, hogy vettem a citromfámnak egy kertészeti boltban tápot! Kimondtottan citrus-féléknek való, "Trópusi Doktor" a neve. Ismeri valaki ezt a tápoldatot, és ha igen, mennyire jó ez a fának? Mikor lehet először adni ebből?
Télálló banán még nekem sem sikerült,most a télikertben van egy kicsi, majd megy ki tavasszal és hátha télire megerősödik. Azt mondják, hogy a víztől kell inkább óvni,így tetőt teszek majd fölé,mint a pálmának.
Rappaiék szoktak árulni az egyetemi kiállításokon, de mások is, akiknél szokott lenni golgota és egyéb.Továbbá a Hortus Hungaricuson is ott vannak. Ha megrendelitek, lehozzák,kivéve a csigababomat,amit nem tudtak hozni.:(
"Én itt láttam ehető golgotát - http://www.husevonoveny.hu meg még nagyon sok mindent..pl. télálló banán..."
Igen, ezek a zombai Rappai Kertészet növényei. Hogy pontosan mi a közük a Vénuszkerthez, azt nem tudom. Van saját honlapjuk is, de az évek óta nem frissül, ezen viszont elég friss infók vannak róluk.
A piros golgotám is tőlük van, és kétszer is vettem már tőlük télálló banánt, de egyszer sem vészelte át a telet... Biztos én csináltam rosszul, mert láttam a sokéves áttelelő anyatövet a házuk előtt, amikor egyszer náluk jártam Zombán. (De hogy eljussak oda mégegyszer, az kutya vacsorája.)
Engem legalábbis nem, mert felkeltette a kíváncsiságomat ez a Golgota téma!
Én bolondja vagyok az olyan növényeknek, melyek - hogy úgy mondjam - nem minden kertben vannak jelen. A kint telelő közönséges fügén kívül, a bent telelő egyéb fajokig. Csak egy náhány: avokádó, karambola, banán"fa", ciromfák, kumkuát, kiwi (a natur és az önporzós is).
Köszi! Most először inkább egy télikert kéne, :-) mert már alig tudom megoldani a teleltetéseket. Aztán meg valami automata öntözés (az edényeseknek is!), hogy nyáridőben ne az "életmentéssel" teljen el a növényekre szánható időnk. Persze lehet, hogy egy ehető golgota fajnak most sem tudnék ellenállni, de ez nem igény, inkább emberi gyengeség. :-)
Azért jó, hogy a banán-citrom topikban beszélgetünk golgotákról, a sajátjában meg napok ota csönd van... Remélem a nem untattuk az itteni citrus fan-okat.
A kiültetésékkel eddig nem volt szerencsém,tudod, kutya, gyerek,mindig azt találja meg, amit féltek. Így a kék nekem is az eredetinek a sokadik dugványa. Próbálkoztam a védett kinti teleltéssel is, de nem jött be.Az egyetemi kiállításon ócsón lehet venni,legalábbis ott vettem a pirosat.Amúgy megnyitottam, amit mondtam, hogy megnyitok, így ha érdekel valami ződség szólj és felkutatom.
Az első kék golgotát úgy öt éve vettem a piacon, de az a tő már nincs meg, csak egy róla szaporított egyéves dugvány. A másik most harmadik éves, idén arról is kell dugványoznom, ha meg akarom őrizni a vonalat.
Tavasszal ki szoktam ültetni őket a kerítés mellé, a fagyok előtt meg felszedem a töveket. Gyönyörűen megerősödnek (3-6 m-re elfutnak a kerítésen), ontják a virágokat (20-25 nyílik egyszerre!), de három szezon alatt úgy megerősödtek a tövek, hogy már nem tudtam bevinni teleltetni.
A dugványozás viszont könnyű róluk, 1-2 megeredt dugványt megtartok magamnak, a többit osztogatom boldog-boldogtalannak.
Van egy piros virágúm is (talán P. quadrangularis), de annál a kiültetéssel már kétszer is befürödtem: drágán megvettem, aztán tönkrevágtam két tövet is, két egymást követő évben. Hálistennek a másodiknál már volt annyi eszem, hogy dugványozzak róla, na azt teletetgetem most cserépben.
Hogy tényleg piros, azt csak onnan tudom, hogy a testvére édesanyámnál bezzeg már virágzott... :-)
Na, akkor lebuktam.:)Tényleg nem írtam ide ,csak néha olvasom.
De jó,összetalálkoztunk, mert ugyi, aki a virágot szereti....Nem gondoltam volna, hogy az exotikumokban utazol.:)
Ez a sima, mezei fajtája, nyáron virágzott először, de nem maradt meg ezen sem semmi. Van még egy pici,piros golgotám, de lehet nem éri meg a tavaszt, kiöntöztem igencsak.
Nem Titi, az az Osztalytarsam.hu-n volt, a giminknek nyitott Index-es topikba még nem írtál. Ezek szerint nem is kell az iwiw-vel bajlódni, hogy ismerősöket találjon az ember. :-)
A golgotavirágod, aminek a képét feltetted a tar.hu-ra, az a sima P. coerulea, vagy a P. edulis, az ehető golgotavirág?
Nekem van két ilyen virágú golgotám is, de egyik sem terem: az egyik csak a virágokat ontja, a másik rendszeresen hoz terméskezdeményeket, de úgy 2-3 centis magtalan, csökött, üres bogyóként mindíg lepotyognak róla.
A helybeli Füvészkertben a termő banán elég nagy edényben van, valószínűleg ez nem törpebanán, a magassága is úgy 4-5 méter körül van.
A másik: írtam az oltással kapcsolatban, ez nem olyan mint a fatörzs, ez csak egy pszeudotörzs (azaz: látszólagos, ál-), a póréhagymás hasonlatod igen jó.
Egy kis kiegészítés: a banánnak semmi köze a fákhoz, és a "banánfa" csak egy pongyola köznyelvi fordulat, ami sokakat félrevezet.
A banánfélék a fűféléknek, gabonaféléknek az elég közeli rokonai, a leveleik nyeléből összeálló áltörzset meg leginkább a póréhagyma fehér "szárához" lehet hasonlítani, ugyanolyan réteges, gyűrűs szerkezetű. Minden levél a tövében, lent középen alakul ki, és onnan nyúlik fel középen, végig az áltörzsben, amit kifeszít vastagabbra, és terül ki a többi levél fölé.
Ha dzgaux banánja már 6-7 éves, és elkezdett sarjakat hozni, akkor jó esély van rá, hogy el fog pusztulni terméshozás nélkül is, ennyi idő alatt egyszerűen elöregszik az a hajtás. Sarjat viszont 3-5-öt is szokott hozni maga után, mind szétválasztható, és kb. 5 év alatt felnevelhető termő méretűvé.
A többszáz literes dézsa a nálunk tartott törpebanánokhoz túlzás, egy 50-60 cm átmérőjű cserép/dézsa elég nekik. A laboránsom banánja 50-es műanyag cserépben van, az öreg, főhajtás tavasszal kezdett virágozni, most érett be karácsonykor a termése, de a tő már ősszel elkezdte hozni az új sarjakat.
A banánfa ilyen szempontból roppant érdekes. Egy pár vad faj van, de ezek termése fogyasztásra nem jó. A boltban kapható banánoknak viszont nincs magjuk, szinte egy pár faj klónozásából van a világ összes ehető banánfája, ezért is félnek, ha egy "banánfa járvány" kitörne, akkor szinte az egész világ banánfája kipusztulna.
Tehát itt nincs oltás, mint a "normális" növények esetén, különben is a banánfa törzse nem igazi fatörzs, henem csak pszeudotörzs.
A banánfa utálja a sivatagi kiképzést, azaz szereti az öntözést, és azt is ha, naponta többször lepermetezed a leveleit kiürült, alaposan kimosott fürdőszobai pumpás flakonnból. (ha jól emléxem Ajax-os az enyém, de nem biztos). Na, meg szereti a Káliumoldatos műtrágyás öntözést is!, ebből 2 hetenként kap.
Köszi az infokat, talán még annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy nincs beoltva a banánfám... Amúgy hol lehet & mennyiért beoltatni? Mert ezt a banánfát is úgy kaptam, és akitől kaptam, annak a banánfája elszáradt... Lehet abból az okból, amiket írtál? És akkor lehet, hogy mégiscsak be van oltva? Sajnos nem értek ezekhez...:)
Az "öreg " a terméshozatal után valóban elpusztul, és ilyen esetben valamely sarj, általában a legerősebb, "átveszi a hatalmat". A leírásodból: csak egy sarj jött, nem termés, azaz nincs vész. A sarj leválasztásával viszont várj, egyesektől olyat is hallottam, meg kell vele várni a 25-30 cm-es magasságot.
Nálam már 3 sarja jött, bár ebből egy kifeküdt. A magassabb kb 5 cm-es. Nyár vége óta már nálam is elment 4 levél, de tudom mi lehet a gond: nagyobb edény kell, mert még tavasszal volt utoljára átültetve. Amúgy a szokásos 12-13 levél van most rajta, meg is lepődtem a nyár végén, hogy csak hozza az újakat, már a 16. jön, régit meg nem vált, hát most vált. A következő új meg nemsokára kezd terülni.
Azt is olvastam a NET-en, hogy igen becsületes méretű edény szükséges, hogy termést produkáljon a fa (úgy min. 6-700 literes).
Sziasztok, sajnos nincs sok időm a fórumot olvasgatni, úgyhogy lehet, olyan kérdést teszek fel, ami már korábban felmerült, ezért előre is elnézést kérek...:) Szóval a problémám csupán annyi, hogy van egy kb 6-7 éves banánfám, egész nagy, és most hozott egy "porontyot", ami elég szépen cseperedik, csupán az "anyja" nem nő semmit, és kezdenek elszáradni a levelei. Több embertől is hallottam már, hogyha egy banánfa hoz egy utódot, elszárad... Ebben mennyi igazság van? Vagy esetleg tehetek vmit azért, hogy megmaradjon mind a kettő?
Reménykedj, ha a hajdani sebzési felület nem sérült meg, talán nem fertőződik el. Egyébként meg tedd vissza, tartsd szórt fényen, viszonylag párásan a hajtásrészt (üveg/zacskó/pille-palack elvágva) és ha tudod, kicsit melegebben a talajt (a profik melegtalpnak hívják).
Egyetlen sikeres rhododendron dugványom 3 év után indult meg, és gyökerezett ki most nyáron.