"...a próbadarabok a Svájci lejtőkön önmagukat is alig vonszolták fel:))"
Bocs, de nem tudom kihagyni: lejtőn ugyebár lefelé megyünk, nemde? :-)
Más:
a MÁV tenderen elindult cégek közül egyedül a Coradia-tól jött anyag lap és tenderzártáig a V&M-hez, információim szerint. Ha nem tud közölni valamit, akkor azt hogyan tegye meg? Említse meg, hogy "futottak még"? Ennek szvsz. nem lenne ételme. A Coradia meg különlegesség, abból a szempontból, hogy emeletes kiképzésű járművel pályázott, tudtommal, ha nyer, ez lett volna hazai vasúttörténelem első ilyenje, nyilván lecsapott a felkínált témára a szerkesztőség.
Na de ez itt OFF, nem a V&M-ről szól a topic, az Indóházról.
Nagy kaland volt az alvás nélkül eltöltött utolsó 40 óra, de befejeztük, a belíveket pénteken elkészíti a nyomda. A hétvégén csatlakoznak a borítók. Hétfőn megkapja az újságot a hírker. Kedden lehet keresni az újságárusoknál... :-)
Aztán.
A magazin ízekre szedéséhez lelkileg még aklimatizálódnom kell (gondolom a szerzőtársak közül is így vannak ezzel néhányan), bizony nem egyszerű dolog napirendre térni afelett, ha már egyszer tiszta szívből, őszintén, saját kontódra próbálsz valami mást letenni az asztalra, akadnak, akik kéjjel herótozzák produkciódat.
De nem ez az általános. Sőt. Alapvetően mi vagyunk többen.
Ám, ha egyszer már elindítottuk ezt a topicot, vállalnunk kell a nyilvánosság következményeit. Nem vagyunk egyveretűek. És, ha majd egyenesbe jövünk, valamikor a nyáron nyélbe ütünk egy kis vasútbarát dzsemborit, mindenki hivatalos lesz rá, jöhet, akinek kedve szottyan, csapra verünk néhány hordó sört, aztán megbeszéljük, kinek mi és miért nyomja a lelkét.
Adatlap
Nick:
V43-1197
Email:
eval(unescape('%64%6f%63%75%6d%65%6e%74%2e%77%72%69%74%65%28%27%3c%61%20%68%72%65%66%3d%22%6d%61%69%6c%74%6f%3a%6d%61%72%63%65%6c%6c%31%31%39%37%40%66%72%65%65%6d%61%69%6c%2e%68%75%22%20%3e%6b%fc%6c%64%3c%2f%61%3e%27%29%3b'))
küld
Weboldal:
Bemutatkozás:
Útálom azokat akik beszakértenek mindenkinek és mindembe, de nem értenek semmihez!!!
Hozzászólások (581)
Státusz:
Nyitott topikok
Topikgazda:
A többiektől elnézést, a válasz szegény mellőzött mozdonynickesnek szól, de mások is okulhatnak belőle...
Figyu, annyira fontos az a sok felkiáltójel? Annyira nagy hiba egy Desiro-ról szóló cikkben, hogy az Usgyi nem tárcsafékes? Soha nem írunk szándékosan hülyeséget, de időnként becsúszik, ez is még az "elmegy" kategória... Tudod, aki dolgozik, az néha hibázik is. Van több hiba is, azt miért nem vetted észre? Csak pofázol, hogy nem reagáltunk (pedig igen, olvass vissza) de olyat nem veszel észre, hogy pl. a Desiro sem motorvonat, hanem iker motorkocsi? El kell ismerni, nem tökéletes a magazin. Nem is lesz soha :(
Volt egy kampány, én a metróban láttam nagy számban: "Fikázni könnyű, alkotni nehéz."
Először egy kis önkritikát mindenkitől, ha kérhetném...
Mondjuk hibás!!!!!!!! Amit már többször mondtam több helyen de senki sem reagált rá. Konkrétan nem a maga a cikk csak a desirót és az usgyit összehasonlító táblázat. Mert az usgyi nem tárcsafékes, és van rajta hidraulikus fék is.
Gondolom, hogy olvastad az Indóház c. havilap első számát. Ha igen, akkor kérdem tőled, hogy miért nincs semmi az újságban?
"Ezek közül talán csak a vonallelírások lógnak ki a sorból."
Miért? A 6342-esről írt cikk pedig igenis színvonalas (szerintem), és minden dícséret megilleti az íróját. A kritikáidat pedig nem így kellett volna közzétenni: ajánlatos lett volna egy régi nickkel, vagy, ha pedig ez az első nickked, akkor pedig nem ezzel a hozzászólással kellett volna az Indexes pályafutásodat kezdeni, mert ez egy ellenszevet szül a törzstagokban (nem bennem, hanem a több, mint ezer hozzászólással min. rendelkező = törzstag). A kritikát sem ebben a nyers formában kellett volna közzé tenni, hanem kicsit burkoltan, úgy, hogy látszon, hogy nem egy bunkó ember írja. ha megsértettelek volna, akkor bocsánatot kérek, a többi fórumozótól pedig azért kérek bocsánatot, mert egy ejtett témát felhoztam, de úgy éreztem, hogy reagálni kell.
Ui1: kölyöksín: mit tettél volna, hogyha ezeket a sorokat a teljes szerkesztőség előtt kellett volna szóban mondani? Tudod-e, hogy így sokkal könnyebb másokat lehúzni anoníman, egy gép előtt, mint élőben face to face mondani?
Ui2: lehet, hogy nem kellene, de megkérdezem: mikor kezdhetek el bányászni az Indóház 2. száma után az újságosnál?
Nem vitatja senki. Noha a E03/BR103 esetében szokatlan módon a Henschel kasztniban Siemens-(elektro)technika lakott:-))
BR101 kitűnő gép, de ha már forgóvázkeret-repedésekről volt szó, ugye, khm:-) De jelenleg tényleg gond nélkül üzemel. A 101 eleinte tényleg nem hozta a hozzá fűzött reményeket... ...mostanság nem a főkerettel voltak gondok ? A 103-ban akkora vonóerő volt, hogy még 160-ról is érezhetően tudta a vonatot gyorsítani. A 101-esek megjelenésekor a menetrendeket állítólag "vissza kellett venni", mert a 101 nem tud úgy gyorsítani, folyton elpörög (a 103 ugye nem két kiló volt, és a hat tengelyen redesen kapaszkodott a sínbe). A 101 viszont a legszebb "einheitlok" a 145/146 páros mellett :-)
Befutott a megrendelésed, jelenleg a pénzügyesünk áldására (és adataira) várok.
Azt nem mondom, hogy a megjelenés napján nálad lesz a lap, de megfogod kapni.
Mindenki az által az űrlapon megjelölt hónaptól kapja a lapot:
aki még márciusban (már csak pár óra!:)) megjelöli a márciusit, az megkapja még azt is;
a postázás esetleges csúszása miatt előre is elnézést kérünk, mert az adatbázisokat össze kell fésülni (először ugye be kell érkeznie a zsének), és ezután lehet csak a hollót munkára fogni:))
A Talent azért eléggé speciális eset, lévén műanyag kasztnis
Nem: a Talenek egy szegecselt-csavarozott szénacél vázra ragasztottott műanyag kasznija van. Jó szerelhetőség és baleset esetén könnyű javítás (ellentétben az aluminium profilokból álló járművekkel)
A V200-asok-ból az SBB is szeretett volna rendelni, de a próbadarabok a Svájci lejtőkön önmagukat is alig vonszolták fel:)) (nem gyerekes dolog és nem a hajtás miatt választottuk annak idején az ugyanannyira utált amcsi GM motorokkal felszerelt kitűnő Nohab-okat)
Henschel & Sohn vitathatatlanul kitűnő termékei: BR01, BR03 majd a háború utáni BR23-as gyorsvonati szerkocsis gőzösök. Továbbá: BR05 áramvonalas gyorsvonati szerkocsi gőzös (5 tengelyes tender), Továbbá: BR61 áramvonalas gyorsvonati szertartályos gőzös. Továbbá: BR66 (csak két darab készült) személyvonati speciális gőzös.
BR44-es Jumbó (gőzös) ami sokkal kissebb volt mint pl. egy GMAM, de a vonóerő minössze 2KN-al maradt el mögötte:)). BR52 KON - kondenzátor-tenderes gőzős (egyedi tervezés - Dél Afrikába is szállítottak belőle). BR103 -másnéven E03 - vitatja valaki a legendás "Zeppelin" szépségét, erejét vagy egyéb tulajdonságát?
BR101 gyorsvonati villanymozdony, vagy az általad is említett BR145, BR146, BR185 Traxx.... szóval szép hosszú a sor:))
Kassel az Kassel!
Na jó: a Maffei se kutya:)) Meg a Schwartzkopff, meg a Borsig, meg Hennigsdorf (már megint Bombardier), meg a Hannomag stb stb:))
> Továbbá azt, hogy a Bombardier-hez tartozik Németország legnagyobb múltú mozdonygyára, a kasseli Henschel & Sohn, ahol a mai napig verhetetlen teljesítményű mozdonyokat gyártanak? Ezzel szemben a Siemens mozdonygyára -a J.A. Maffei már egyszer versenyre kelt a magyar piacon, amikoris az igen gyenge teljesítményű V200-asok igen csak alulmaradtak a Nohabokkal szemben ('hál Istennek az akkori MÁV vezetők szakmai alapon döntöttek!)
Pfff...
Ez kicsit gyerekes dolog, hogy ki a patinásabb...
1. A V200-akról azt mondani, hogy gyenge teljesítményű, hát szóval hiányos ismeretekről tanúskodik... A próbamozdony még nálunk is hibátlanul működött, holott, annak a változatnak a tervezett üzemi klímája a mienk alatt volt. A különbséget kizárólag ez egymotoros kivitel preferálása és itthon jobban ismert villamos erőátvitel jelentette. Na meg az hogy "nemkívánatosnak" számított bármilyen NSZK-mozdony nálunk akkoriban. Ezzel persze nem lebecsülni akarom a valóban kitűnő NoHAB-okat, de ez is hozzá tartozik.
2. Aki a K-M gyárat a V200-ról akarja csak megítélni, hát megint csak. Lássuk csak:
- Maffei S3/6 gőzmozdony, az egyik legkitűnőbb gyorsvonati mozdony európai mértékkel is
- Siemens és K-M fejlesztés az E44 sorozatú villamos mozdony
- Siemens és K-M fejlesztés a legsikeresebb német típus, az E101 és E40 (110 lés 140) sorozatú mozdonypáros. Siemens fejlesztette ki a DB-nél máig legnagyobb számban használt gumigyűrűrugós tengelyhajtást.
- Siemens és K-M fejlesztés a 111 sorozat.
(- az meg végképp sporszerűtlen kérdés, hogy ki építette a világon az első villamos mozdonyt)
De hagsúlyoznám, hogy nem ez alapján lesz jó vagy rossz egy mozdonytípus. A Bombardier TRAXX típusa egészen kitűnő típus. (noha a 145 sorozatnál most jöttek elő hibák, de ilyenek vannak más gyártók típusainál is)
És beleszaladhat egy nagy múltú cég is nagyobb problémálkba - lásd Combino (amely egyébként még Düwag-örökség és a Düwag legalább olyan patinás mint más vagongyárak lásd Schienenbus)
A Bombardiernak a másik kitűnő terméke a görlitzi emeletes kocsicsalád, amelyre méltán lehet büszke a cég.
> Ezzel szemben a "szaksajtó" azt írja, hogy ott nincs meg a megfelelő szaktudás egy motorvonat összeszerelésre.
Ezt nem tudom megítélni, minden esetre
- A Talent azért eléggé speciális eset, lévén műanyag kasztnis. Ez könnyen lehet, hogy speciális tudást, de főleg szerszémozottságot igényel.
- A Talent így is - úgy is Aachenben készült volna. Egyébként az osztrákok is nagyobb hazai beszállítást szerettek volna, de nekik sem sikerült elérniük, noha van ott is üzemük.
- Nyilván a Bombardier dönti el, hogy tud az egyes üzemeinek megfelelő leterheltéset biztosítani.
Ami a Siemens UK Desirot illeti, RENGETEG problémájuk volt (ezt graz-i forrásból tudom:)). A görög Desirokat a Hellenic Shipyards szerelte (ugyanúgy mint a Stadler GTW és a Bombardier CAT200 motorvonatokat és annak ellenére, hogy még viszonylag kevés számú vonatot helyeztek üzembe, igen komoly problémák vannak! Továbbá a Siemens által szállított görög újkocsik forgóvázai sem rózsásak! 50 e km után kopnak a kerekek (!) (un qr-érték) és repednek a himbák! Hoppá!
A Talent elektromos változatából már elég sok fut és a kezdeti problémákat már kiküszöbölték.
Ne haragudj, de első kézből ismerem az ÖBB Talent tendert és nem a lelkesedés, hanem a piaci stratégia vezette Herr Grubaueréket amikor két áramnemű motorvonatokat rendeltek.
Igaz, hogy voltak problémák a Bombardier fékezettségével, de azokat már kijavították (láttam a vonatokat Aachenben és a Floridsdorf-i teszálláson is.
A Stadlerrel még nincs tapasztalat: a jövő héten kezdik meg a klima tesztelését a bécsi szélcsatornában.
Az Alstom Coradia Duplex-szel szintés komoly problémák voltak (repedtek a SIG-forgóvázak:))
Ha a héten megrendeltem a neten keresztül a lapot, aznap át is utaltam a pénzt - áprilist jelöltem meg első kézbesítési hónapnak - akkor hozza a lapterjesztő, vagy elkéstem vele és csak a májusi szám fog érkezni?
> Ami a nagyvasutat illeti a V&M nyelvével hosszassan illette az Alstom és a Siemens villamos motorvonatokat, bőven ecsetelve azok kimagasló tulajdonságait. Ezzel szemben a másik két pályázót (akik végül is a befutók) Bombardier és Stadler alig ír valamit -sőt- a Bombardier motorvonattal kapcsolatosan valami olyasmit is karattyol, hogy sok a probléma velük. Kicsit olyan "lejáratom a barátom ellenségét" szaga van.
A Bombardier villany-Talentjeivel tényleg vannak problémák. Ezt, ha osztrák fórumokat megnézed, de az itteni "anyatopikban" is többször volt szó róla. Hiába készültek dízel-Talentek korábban, ez gyakorlatilag nem is kicsit más típus. Ezek között vannak kisebb gyermekbetegségek, de az pl. kicsit durva, hogy az eredetileg vállalt 140 km/h-át a gyenge megfékezettség miatt máig sem tudja teljesíteni, a háromrészes változat még mindig nem távvezérelhető. Az Alstom vonatával kapcsolatban nem nagyon van információ, nem tudni különösebb problémákról. A Siemensnek a UK-Desirói futnak nagyobb számban, a hírek szerint megbízhatóan, de ez nem a nekünk ajánlott verzió, a feltehetően alapul szolgáló görög változat még elég friss, és ismétcsak nincs infó - de ez utóbbi nem is lett a lapban bemutatva. A Stadler vonata szintén elég friss, az üzembeállításkor voltak gondok, jelenleg tudomásom szerint ezeket megoldották. A Stadler klf. vonatai egyébként elég jól reprezentált a Railvolution folyóiratban, jóval gyakrabban írnak róla, mint a többi gyártóéról.
Ennek egyébként lehet az is oka, hogy melyik gyártó hogyan viszonyul a sajtóhoz. Jó (negatív) példa erre az Alstom Prima villanymozdony-család első verziója (427, 437 és 437,5 sorozatok) melyekről éveken át egyetlen részletesebb német és angol nyelvű cikk nem jelent meg egyetlenszak és részben szaklapban sem. Itt szinte biztos, hogy a gyár a ludas. Ezeket a cikkeket ui jórészt a gyár mérnökei publikálják. A Primákról csak mostanában hallani bővebben. Lehet, hogy a V&M-nél is szerepet játszik ez.
Az általad hiányolt 4023/4024 sorozatról sem jelent meg tucatjával cikk más, még német nyelvű lapban sem. Sőt a dízel-Talentekről sem. (Pedig személy szerint elég sok külföldi szaklapban kerestem.)
Szóval marketingkérdés is ez.
> Tudja-e a V&M "jól informált" cikkírója, hogy az ÖBB két áramnemű Talent motorvonatokat rendelt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a vonatok átjárjanak Magyarországra, Szlovákiába, Szlovéniába stb. , ezzel versenyre kényszerítve a helyi vasúttársaságokat?
A két mondatrész közötti relációanalízis: B, azaz mindkettő igaz de nem magyarázza egyik a másikat, egész pontosan a típus milyenségét (semelyik irányba sem). A kétáramnemű változat opcióját, ugyanis még az első példányok üzembe állítása előtt lehívták. Az ÖBB egyébként első lelkesedésében még IC-változatot is akart, ez utóbbi végülis nem fog megvalósulni.
> És azt tudja-e, hogy a Bombardier az összes versenyző közül a legolcsóbban (felár nélkül!) ezeket a kétáramnemű vonatokat ajánlotta meg a MÁV-nak?
A vételár csak egy tétel a költségekben. Az osztrák tendernél vlotak, akik dömpingárakat emlegettek egyébként. Még annyit tennék hozzá, hogy hasonlítsd össze az egyéb (műszaki) paramétereket is.
(Csak azért írtam ezt, hogy ne csalódjon az, aki esetleg emiatt menne ki a börzére és keresné a lapot. Ha lesz vasárnap lap a börzén, akkor ideírjuk, meg a honlapra is.)
Ha visszament a remittenda akkor sehol, de hívd fel az Erkel utcát a modellkitonline.com -on megtalálod a teszámukat, náluk pár napja még volt egy rakat, hátha még nem ment vissza. Egyébként meg szerkesztőség, s az egyik szerkesztőjük a vasárnapi börzén szokta árulni személyesen, vele biztos tudsz egyeztetni, ugyanis most vasárnap már a 2.számot hozza, biztos hoz pár 1-es számot is.
Sajnos, tegnap én is az egyik utolsót hoztam el a többit már összekötötték és kezdték visszaküldeni. Szerintem, vedd fel a kapcsolatot a szekesztőséggel, Ők biztos tudnak megoldást!
Mindenekelőtt szeretnék gratulálni az új Indóház laphoz. Végre egy magyar nyelvű, vasúttal foglalkozó sajtóorgánum amely küllemben és tartalomban egyaránt felveszi a versenyt a külföldi szaksajtóval - ráadásúl sokkal kissebb anyagi ráfordítás mellett.
Az előttem szólók közül sokan kritizálták - ugye kedves magyar ember, ha nem lenne új téma, akkor nem lenne mit fikázni- de ne feledjük, hogy csak az első számnál tartunk!
A magam részéről már nagyon vártam egy tárgyilagos hangvételű MAGYAR lapot mert a V&M drágább és enyhén szólva részrehajló. Bocsánat, de már régen szerettem volna valamilyen fórumon azt az érzésemet közzétenni, hogy a V&M-ból süt a Siemens-hez illetve a Märklin-hez való egyértelmű kötődés. Nem szeretnék konkrét példákat felhozni, hiszen annak csak az lenne az eredménye, hogy mások kiemelnék a maguk igazát alátámasztó részeket, de: Mindenki tudja, hogy a Piko rendszeren felnőtt magyar, kispénzű vasútmodellező Piko, Roco, Fleischmann stb cuccokkal küzd. A Märklin céget tisztelem, de magyarországi jelenléte enyhén szólva jelentéktelen - köszönhető ez a sajátos sínrendszerének és nem utolsó sorban a monopol szagú árainak. A magyar neten igen szép "hagyományos" rendszerű honlapok vannak pl. martrain, Kocsis Attila, Rézgaras, etwg, stb, ezzel szemben Märklin nuku. Ezért érzem én úgy, hogy a V&M-ben ez a márka kicsit túl van erőltetve. (persze minden érthető, ha megnézzük a hirdetőket pl. a hátlapon)
Ami a nagyvasutat illeti a V&M nyelvével hosszassan illette az Alstom és a Siemens villamos motorvonatokat, bőven ecsetelve azok kimagasló tulajdonságait. Ezzel szemben a másik két pályázót (akik végül is a befutók) Bombardier és Stadler alig ír valamit -sőt- a Bombardier motorvonattal kapcsolatosan valami olyasmit is karattyol, hogy sok a probléma velük. Kicsit olyan "lejáratom a barátom ellenségét" szaga van.
Azt hiszem ezt hívják dilettantizmusnak! Miért gondolja a kedves V&M, hogy csak a Bombardier-rel vannak problémák? A Bombardier Talent motorvonatok abban az aacheni üzemben készülnek (eddig több mint 100 db - ebből 30 db ÖBB) amely jelenleg a legrégebbi és még működő német vasútikocsi gyártó cég - a nagy múltú Talbot.
Tudja-e a V&M "jól informált" cikkírója, hogy az ÖBB két áramnemű Talent motorvonatokat rendelt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a vonatok átjárjanak Magyarországra, Szlovákiába, Szlovéniába stb. , ezzel versenyre kényszerítve a helyi vasúttársaságokat? És azt tudja-e, hogy a Bombardier az összes versenyző közül a legolcsóbban (felár nélkül!) ezeket a kétáramnemű vonatokat ajánlotta meg a MÁV-nak?
Továbbá azt, hogy a Bombardier-hez tartozik Németország legnagyobb múltú mozdonygyára, a kasseli Henschel & Sohn, ahol a mai napig verhetetlen teljesítményű mozdonyokat gyártanak? Ezzel szemben a Siemens mozdonygyára -a J.A. Maffei már egyszer versenyre kelt a magyar piacon, amikoris az igen gyenge teljesítményű V200-asok igen csak alulmaradtak a Nohabokkal szemben ('hál Istennek az akkori MÁV vezetők szakmai alapon döntöttek!)
Az Alstom Coradia duplex-el rengeteg probléma volt (csak a megfelelő forrásból kell információt meríteni - és persze nem részlehajlónak lenni. És mit szóljunk a Siemens visszahívott baseli villamosaihoz? Egyszóval: minden járművel vannak problémák. Majd kiderül a Stadlerről is egy-két turpisság most amikor az bécsi Arsenal-i klimacsatornába érkezik a vonat.
A Bombardier-ről szándékosan nem írnak semmi jót - valószínű nem támogatják eme illusztris sajtóorgánumot- pedig két üzeme is van Magyarországon. Mátranovákon -ahol 400 embert foglalkoztatnak- gyártják a Bombardier forgóváz-kereteit, Dunakeszin pedig -700 magyar embernek adnak munkát- eddig több mint 150 elővárosi Bhv kocsit, kb 30 BDt vezérlőállásos kocsit, 20 db 200 km/h ÖBB hálókocsit és 80 db 200km/h OSE (Görög Államvasutak) kocsit gyártottak. Ezzel szemben a "szaksajtó" azt írja, hogy ott nincs meg a megfelelő szaktudás egy motorvonat összeszerelésre.
Elnézést, hogy kicsit bőlére eresztettem a mondanivalómat, de sajnos ez a helyzet.