Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Köszi a választ, nem azonos a két személy. Az én általam említett Angelus Iván 1967-ben született, mondhatjuk,hogy fiatal volt és önkezével..... sajnos.
Bocsánat,hogy belekontárkodok,de biztosan Angelus Iván volt a producer? Ő tavaly októberben meghalt,viszont az 1945 c. filmet mintha most mutatták volna be nem oly régen. Ettől persze még lehetett ő a producer, szóval semmiképpen nem kötözködni akarok,csak kiváncsi vagyok. (Távoli családtagom osztálytársa volt Angelus Iván,ezért a halálhírét nagyobb figyelemmel követtem.)
Üvegcipő Lehet, az volt a baj, hogy túl sokat vártam Molnár Ferenc nagyon kedves darabjától. Igazából az a fény, humor, báj, kellem, kesernye hiányzott, ami jellemzi Molnár írásait, gondolati, verbális világát. A játékos párbeszédek is inkább voltak erőltetve tűnőnek, mind könnyed incselkedő szórakozásnak. Mire a harmadik felvonáshoz értünk, már bőven untam, az sem emelte már nálam a darab élvezhetőségét, hogy epizód szerepekben megjelent jó néhány nagy múltú színész/nő. Csalódás volt, úgy szólván nem hoztam el sok mindent az estéből.
Viszont korábban láttam az 1945 című filmet, ha csak a filmet láttam volna, nem ide írnám, de közönségtalálkozós volt. Réz András mondott fel-bevezetőt, majd a film utáni beszélgetést vezette Török Ferenc rendező és Angelus Iván részvételével. A film úgy ahogy volt, nagyon tetszett (minimum még egyszer megnézem már csak a részletek miatt is, egy sor dolog elkerülte a figyelmem, ami a beszélgetés során felmerült). A rendező igyekezett a beszélgetést a történelmi háttér tanulmányozása, szereplő válogatás, zene stb irányába vinni, Angelus Iván a művészeti oldalt, a tárgyak, környezet, ruhák, díszletek jelenlétét, perspektívákat, alig dialógusokat hangsúlyozta, míg Réz András a párhuzamokat kereste múlt és jelen között, számomra az első kettő izgalmasabb és érdekesebb volt a film szempontjából.
És ha már film, Enyedi Ildikó aranymedve díjas Testről és lélekről filmjét is még egyszer meg kell néznem.
Hétfőn egy olvasócsoportban Tímár Gábor: Isteni igazság című könyvéről beszéltünk, a szerző és a felesége is jelen volt. Magát a könyvet is érdeklődve olvastam. A második világháborúról több könyvtárnyi mű született, ezért at hittem, nem sok újat mond. Tévedtem A főhős a bécsújhelyi katonai akadémián végzett, a háború utolsó napjaiban igyekszik menteni magát és a csapatát, no meg a menyasszonyát.
Viszont a szerző élete is roppant figyelemreméltó, sok évet töltött afrikai országokban dolgozva. Elmondta, hogy ismerte Idi Amint, mi több, majdnem barátok voltak. Aztán, amikor már elszaladt vele a ló, minden egykori barátját kivégeztette, úgyhogy Tímár Gábor érthető okokból messze kerülte az országát. Eleinte egy bohém természetű, szinte dzsentroid típus volt.
Tegnap fantasztikus előadást láttam: a Hattyúk tavát - a Bolsoj-ból. Ez most nem élő volt, mint a londoni Royal Operahaus közvetítései, hanem felvételről.
Nálam a Hattyúk tava mindent visz, Csajkoviszkijt egyszerűen imádom, és ez az előadás ez valami hihetetlenül ott volt. Klasszikus balettben a Bolsoj egész biztosan verhetetlen.
Olyan könnyedséggel táncoltak, olyan gyönyörű, hihetetlen könnyedséggel kivitelezett ugrásokat láttunk, hogy a leesett állunkat még most is keresgéljük :-)
Ja, és hozzáteszem, hogy délután fél 6 körül hívott a barátnőm, hogy Ő is most tudta meg, hogy lesz ez az előadás :-) Tehát szinte véletlenül szereztünk tudomást róla.
Igen, falikút, ilyeneket ma már alig lehet guberálni, vidéken is összevásárolták a kereskedők, tőlük lehet jó pénzért megvásárolni. Aztán meg szintén jó pénzért felújítani.
Tényleg 100 éves évforduló volt - megnéztem és elolvastam néhány bekezdést, mert semmilyen emlékem nem volt.
Viszont nálam Móricz elég kimagasló helyet foglalt el több időszakban, ha most venném kézbe, nem tudom változna-e, de sorba vettem a regényeit, novelláit és szerettem.
Ez a középső kép a rózsaszín muskátlival, ha jól látom egy falikút. Ilyesmi volt gyermekkoromban (70-es évek) a konyhánkban, csappal, csak nem ennyire volt díszes. Világoszöldre volt festve. Érdekes módon a dédnagymamám csak "köpcsészének" hívta... Nem tudom miért, mert persze nem köptünk bele....
(csak csendben olvasgatom itt,hogy Magdolnna te milyen élénk kulturális életet élsz! Csimpolya is! Én mostanában leginkább olvasok, ez jelenti a kultúrázásomat.)
Tegnap részt vettem egy olyan rendezvényen, ahol Tömörkény Istvánról emlékeztek meg. Zsille Gábor beszélt róla, és még egy idősebb úr, akinek sajnos, nem jegyeztem meg a nevét. Stílszerű volt, mert éppen száz évvel ezelőtt halt meg a szerző. Érdekes dolgokat tudtam meg, például azt, hogy Tömörkény írásainak egy része még mindig lappang. A fentebbi úr kapta azt a feladatot, hogy megpróbálja őket a sírból kiásni. Idáig több mint nyolcvanat talált, és még nincs vége! Ezeket, illetve egy részüket könyvben is megjelentette.
Ami meglepett, az volt, hogy jó néhány olyan Karinthy Frigyes cikket is talált, ami kötetben nem, csak újságban jelent meg, ott is csak egyszer. Azért csodálkoztam, mert Grätzer József, aki egyenesbe hozta Karinthy anyagi helyzetet, a Mester legtöbb írását kétszer-háromszor is eladta. Legalábbis Karinthy Ferenc szerint, és ha valaki, akkor ő ismerhette a történteket.
Ha ezt befejezte, Szabó Magda írásai után kutat. Szívből irigyeltem ezért a munkáért, ilyesmit milyen szívesen csinálnék!
Az eset befejeztével Tömörkény legkedvesebb vörösborával kínáltak mindenkit, egy pár kortyot ittam is, jól is esett. A kínáló szerint nincs benne semmiféle vegyi anyag, igaza is lehetett, mert utána fellázadtak a gyomornedveim, gyorsan rávetettem magam a libazsíros kenyérre.
Mindent egybevetve, nagyon is jól éreztem magam. Két hónap múlva Móriczra emlékezünk, miután érte nem túlzottan rajongok, nem valószínű, hogy elmegyek.
Hazatérve kedvet kaptam egy kis Tömörkény olvasásra, de már minden könyvtár zárva volt. Röstellem, de sokadjára jutott eszembe a MEK.
Fogalmam nem volt, mi ez a csizmahúzó, de ahogy rákerestem, rájöttem, jól jönne otthon a kerti gumicsizma levételénél. Sárkaparó van, de jobbadán, kerti műtárgyként funkcionál.
60 ezer látogatót számláltak a szervezők. Idén nem voltam, éppen éppen belefért volna, de másutt múlott az idő.
A bőség zavarával szintúgy küzdöttem, kürtös kalácsok és lángosok mindenféle változata, és egyéb home made feliratú készítmények, a gasztro mindenhova betolakszik, amit mondjuk cseppet sem bánok, mert enni jó :)
Pár évvel ezelőtt OIaszországban valami hegyi falvakban egy hétre megszűnt az áramszolgáltatás. Az ifjabb nemzedék meglepődve fedezte fel az elemmel működő táskarádiót, a vezetékes telefont, a társasjátékot, mi több, a beszélgetést.
Sajna, az sem. Pedig a töki pomposnak már a neve is csodás! Ezzel várnom a Mesterségek Ünnepéig. Bár ki tudja, lehet, hogy a hétvégi kutyakiállításon is lesz valami hasonló. Még az is lehet, hogy elmegyek, bár ez nem biztos.
Múlt hét közepén elmentem kirándulni egy "nyugger" társasággal Kaposvárra. A programban a Rippl-Rónai villa, belvárosi séta, és Virágfürdő-i áztatás szerepelt :-) Mivel aznap már nem volt iskola, elvittem az unokát is. És szerencsére nem csak a fürdő-programot élvezte, hanem a Rippl-Rónai villát is, ami valóban nagyon szép. Volt a villában egy igen régi telefon, még az a fajta, amin kis tölcsérbe kellett belebeszélni. Mutatom unokának, hogy na, ez vajon mi lehet, mit gondol? Nem tudta. Mikor mondom neki, hogy hát ez az ős-telefon, igen-igen elcsodálkozott, és rögtön azt kérdezte: EEEz?? Hát és ezen hogy lehetett posztolni??? Szétröhögtem az agyam :-)
Nagyon tetszett még a volt műteremben kapott "tárlat-vezetés", melyen érdekes részleteket mesélt a gondnok a művész életéről, életviteléről. Mondta, hogy azon nagyon kevés művész közé tartozott, akik biztosítani tudták a kényelmes, polgári jólétet a családjuk számára.
Kemencést sem? Mert bevallom, nekem az ilyen "fesztiválokon" az a kedvencem. A sima lángos az nálam elengedhetetlen strand-kaja, vagy a pécsi vásáré :-)
Nemrég érkezem a Könyvfesztiváltól, bevallom, amikor kiértem, kissé meglepődtem, mert szinte az egész külső tér teli volt ételesbódékkal, no meg italosbódékkal is. Hamarjában nem tudtam eldönteni, hogy most könyv, utcai kaja vagy sörfesztivál van-e? No de ez alighanem fölösleges rosszmájúság, mert akadt könyvesbódé is, és a bizonytalan időjárásra való tekintettel aki tehette, bevonult az épületbe. No, most aztán újra megtudtam, mit jelent a bőség zavara kifejezés! Jó darabig tipródtam benn, és sétálgattam kint, de hősiesen ellenálltam a nagyszámú kísértésnek, és csak Moldova új könyvét (Kegyelemkenyéren 1.) vettem meg. Jó sokan dedikáltak is, a legtöbben Böszörményi Gyula aláírásra vártak, hosszú sor kígyózott a széke előtt.
Felfigyeltem egy, a pozsonyi csatáról szóló könyvre is, mert annak a mottója rögtön szemembe tűnt: A parancs: A magyarokat ki kell irtani! Mindjárt rokonszenves lett a jelszó kiadója! Viszont Árpád apánk ebbe nem nyugodott bele, és ezért végképp nem hibáztatom.
Ha már ennyit írtam az ételről, még megemlítem, hogy nem árulta lángost! Micsoda világ! El kellett mennem érte a piacra.
