Én Nyigatiban a szokásos helyen a szokáűsos polc környezetében nem találtam, és fogtam magam, és elmentem a Savoya parkba(az egyetlen budapesti hipermarket, ami normális tömegközlekedéssel (villamossal) megközelíthető (a buszok nem negyed óránként járnak a többi bevásárlóközponthoz), szal oda elmentem, és az Auchanban levő inmedio újságárusnál találtam. (Egyébként Budakeszin lakom, szal jó nagy kerülőt tettem (18-as vili oda-vissza))
Amikor én kerestem - stílusosan először a vasútállomáson - az 1. számot, akkor mondta az eladó, hogy egy darab jött, de azt egy vasutas elvitte. Akkor Te voltál az a vasutas? :-)
Csömöri Auchan üzletsorán van Indóház jól látható helyen kirakva. Az újságos mondta, hogy 15 db-ot kapott, de a múltkor is hamar elfogyott neki.
És bocs,hogy máris javítok,de a 733-as HÉV-es Bobót nem Cinkotán, hanem Szolnokon újították fel, és csak a téli hónapokban van Ráckevén. Állomásítási helye mindkettőnek Cinkota. Már most is mindkettő ott van. Ettől függetlenül továbbra is hű vásárló maradok.
Értem és megértem! Így OK, és én sem fogok a kardomba dőlni, ha nem lesz minden számban amcsi téma. A magyar vasút szerintem is fontos! (Bár engem inkább a nők szoktak felizgatni, de ez itt nagyon OFF Hihihi :-)))
Az Amerikai résznél tetszett, az "üveget be ne kormozzuk, ezért akasszuk le a mozdonyt és a kocsik maguktól guruljanak be" rész, sőt ilyet európában el se tudnék képzelni, ezért inkább egy kicsit másként fejezem ki magam: Nem nem érdekel az amerikai téma, de a magyar vasút jobban "felizgat", mivel ebben élek, amerikába pedig életemben csak 1x juthatok el jó esetben. Nem napi elfoglaltság...!
Remegő térdekkel indultam el otthonról, és egyből az újságosbódéhoz mentem a Dózsa György úti metróhozl, hogy megvegyem az INDÓHÁZ második számát, melyet annyira vártam. Az újságárus szeme felcsillant és adott is egyet. (FIGYELEM: van még neki 5 db!!!)
Bevallom őszintén egy kicsit csalódtam ebben a számban, mert szerintem a második szám nem éri el az első színvonalát. (radio100jozsihoz csatlakozva, hiányzik a vonalbejárás, és kevés benne a "magyar" vasút. Szerintem a Gigantos cikkhez még lehetett volna egy képcsokrot hozzátoldani(ami így is nagyon jó!!!), Istvántelekről pedig jóval több fotót is bele lehetett volna rakni... De legalább embereket is láttunk...) Magyarul: sztem túl sok benne a külföldi téma.(nem a Pozsonyi bemutatásra gondolok, hanem a Transrapidra és Amerikára)(külön-külön számban tök jók lennének, de így elveszik a helyet a hazaitól) Amerika pedig érdekességnek jó, de szerintem annyira nem érdekli a magyar vasútbarátokat (legalábbis engem) mint a honi nagyvasút.
Nagyon tetszett még a szergejes összeállítás, na meg a hónap képe!
Persze a net innenső végéről könnyű beszélni, meg azért elég szük a 100 oldal tudom. :)
Szerintem ® --------------------- Hajrá, már alig várom a következő számot! :)
Na akkor ideje elnéznem a 30-ason is egy kis túrára, valami jó híd nincs ott?:-)))
Bár tényleg, a Sió híd is híd, ha már a Sió-folyó is tervbe van véve, egy hidat sem hagyok ki a kinézett folyóknak, de ennyit vonatozni, ez nem káros már?:-)))
Majd javaslom a fonoksegnek a kovetkezo szamba a Siofok-Balatonszentgyorgy bejarast (altalam). Jozsi, ha meg mindig "gerjedsz" a vasutas csajokra, akkor talaltam neked itt a Balatonnal egyet. Forgalmista, szepen mosolyog, stb. stb.;-)
Zalaegerszeg, InterSpar újságárusánál, ma: -Jó napot kívánok! Az áprilisi Indóház megérkezett már? -Mii?!? (közben a szemöldökét összeráncolva, mérgesen /bugyután/ néz, hogy merészeltem én ilyet kérdezni) -Indóház, vasúti magazin. -Nem is hallottam róla. -Pedig ez már a második szám. -Én nem hallottam róla. -És Cosmopolitan van? -Igen (közben rámutat, hol találom) -Olyat köszönöm, nem kérek. Viszlát!
Most megint offolok egy keveset, bocs.
Szegeden a Képesboltban a képeslapoknál egy egész "falnyi" vonatos képeslap van, először azt hittem, káprázik a szemem...:) De nem.
Én Köbánya-Kispesten vettem meg az ujságot az ott levö 2 bodega egyikében(nem a Relayba) és a hapsinál dögivel volt Indóházból.Még a Relayokban kéne egy kicsit nyomoznom hátha ott is akadnak példányok.
Szia.
Köszönjük (a többiek nevében is). A 3. még ennél is jobb lesz. Szerintem.
Szegeden az egyik Széchenyi téri bódéban a nő azt mondta, kettőt kapott, de kéne neki több, mert nagyon keresik!!!:)
Üdv. Vera
Szia!
Köszönöm szépen a dícséretet, a csapat nevében is...
Nagyon igyekeztünk.... ;)
OFF:
Ezúton szeretnék külön köszönetet mondani vv77-nek az áldozatos munkájáért.... :)
ON
Mindenkinek kellemes idôtöltést a 2. számhoz!
Kökin lévő kisebbik Relayban van, sőt most már a helyére került ez a lap: a modellező és makettező folyóiratok között van!!! Ráadásul délelőtt a Kálvin térről jöttem ki Kökire és rajtam kívül még 2-en olvasták az Indóházat ugyanabban a metrókocsiban:-)))))