Ez egy híres haiku amelynek számtalan magyar fordítása létezik, pl. Kosztolányi is fordította. Basho a Fujiwara klán bukására utal egy 1187-es csatában. A haiku szövegkörnyezetével egyértelműen a Kantan Nó drámára utal, és erről szeretnék egy kicsit hosszabban írni.
A Kantan Li Pi (722 - 789) kínai író meséjén alapul, amelyet nem olvastam, de kb. arról szól, hogy egy utazó megszáll egy fogadóban, ételt rendel, majd elbóbiskol, és azt álmodja, hogy fejedelem lesz, éveken át uralkodik, háborúban vesz részt, összeesküdnek ellene, halálra ítélik, de megmenekül, és öreg korában meghal. Ekkor az utazó felébred, és megállapítja, hogy a köleskása, amit rendelt, még nem készült el.
A mese címe "az álom-párna", és mély hatása volt mind a kínai mind a japán irodalomra. Pl. Tu Mu (803 - 852) híres Tang-kori költő versében (saját fordítás):
Elbukott lélek - folyók, tavak útját járom - ittasan, karcsú lányok derekán két kezem. Tíz év a városban: egy tűnő álom, bordélyban szereztem kétes hírnevem.
A Kantan Nó-dráma szerzője ismeretlen. Egy Rosei nevű ember Kínában utazik, hogy fölkeressen egy bölcset. Kantan faluban megszáll egy fogadóban. Elbeszélget a fogadóssal, aki egy idős nő, és elmondja, hogy egyszer egy taoista szállt meg nála, és egy csodálatos párnát ajándékozott neki. Aki a párnán álomba merül, az megvilágosodottan ébred föl. Rosei-t érdekli a dolog, és elalszik a párnán.
De hamarosan egy hírnök ébreszti föl, akit a császár küldött. A császár lemond trónjáról Rosei javára. Rosei nem érti a dolgot, de beszáll a hordszékbe, és a palotába viszik.
Egy hosszú táncjelenet után egy minisztere köszönti Roseit, mint a császárt, aki immár ötven éve uralkodik, és felajánlja neki, hogy igya meg a taoisták titkos elixírjét, amelytől ezer évig fog élni. Rosei megissza, s ekkor az idő még jobban fölgyorsul, szinte másodpercek alatt váltakoznak az évszakok: alig nyíltak ki a virágok, máris hullanak az ősszel a levelek. Rosei kezdi sejteni, hogy csak álmodik, és észreveszi a csodapárnát a színpad közepén. Odatántorog, és gyorsan lefekszik. A fogadós lép be, felkölti Rosei-t, és jelenti, hogy a köleskása elkészült. Rosei megvilágosodik, és hazaindul.
Azt olvastam, hogy a dráma csúcspontja: amikor Rosei a párnához siet és lefekszik, a Nó tánc egyik legnehezebb, de egyúttal legcsodálatosabb motívuma.
Egy másik haiku, amely egyértelműen a Kantanra utal, Rokushi (1806-1881) utolsó verse, Somogyvári Zsolt fordításában:
egyetértek, kár méricskélni. amúgy pedig (teljesen szubjektíven) boldogan vállalom a általad említett kategóriát, ha már a saját belehelyezkedésemet nézem. az atya, a fiú, a saját nevemben.:))))
Ezzel egyetértek, ugyanakkor (nem a riposzt kedvéért:) szerintem meg van olyan lelki-, tudati, sôt akár spirituális állapot is, amibe könnyebben emelôdnek be azok, akik szülôk (van gyerekük) és esetleg szoros kötelékük van gyerekként.
Meglehet, a függésnek, áldozatnak, szenvedésnek, stb a megélése egészen másfajta tapasztalat... nem jellemzően buddhista-taoista... Bár... mintha ott is előjönne, valaki itt említette, a visszatérő-segítő szenteknél. Nem tudom, eldönthető, rangsorolható-e, vagy szükséges-e egyáltalán választani, melyik a több, nemesebb.
szerintem van olyan lelki-, tudati, sôt akár spirituális állapot is, amibe könnyebben emelôdnek be azok, akik nem szülôk (nincs gyerekük) és esetleg már nincs olyan szoros kötelékük gyerekként.
Nincs köztünk vita. Ámbár...mint minden filozófus, Lao Ce is tanított. Tanítványai pedig vagy gyerekek, vagy szülők, vagy egymás után mindkettők voltak. Szal sztem ez egyike a különböző filozófiákban oly gyakori elegáns humbugoknak.>:-))
"Csiga, gyere, költözz be hozzám - első téli eső."
Japánban csak a hegyekben és az ország északi részén szokott télen havazni, máshol a tél inkább eső formájában érkezik. Ez a shigure, amely egy téli évszak-szó (kigo).
Hogy visszautaljak korábbi eszmecserénkre a haiku lényegéről:
Issa itt is elkerüli, hogy ki kelljen mondania: magányos, egyedül él,
és fél a téltől, az öregségtől. Mindez benne van abban, ahogy
megszánja a csigát, aki ugyanúgy egyedül, kis házacskájában
(Elnézést mindenkitől, aki úgy gondolja, hogy nem való ide ez a diskurzus, elnézést, ha valaki úgy látja, hogy kár a haikuformát erre használni. Igaza van. De nem tudtam kihagyni a lehetőséget. Ezennel befejeztem.)
Azért mert Buddha azt mondja: ne ragaszkodj semmihez, ami a földhöz köt; sem emberhez, sem tárgyhoz, sem semmihez. Egyrészt azért, mert mindez csak illúzió, Mája fátyla, másrészt azért, mert csak akkor érheted el az örök semmit, a Nirvánát, ha nincs semmi ami ehhez a világhoz kötne. Ugyanakkor hirdeti az általános (de nem személyhez kötött) szeretetet, amely minden létezőre vonatkozik. ezért különösen tiszteletreméltó a buddhizmus tanai szerint az a szent, aki elérte a Nirvána kapuját, de nem lép be rajta, hanem visszatér a szamszárába, a hús kerekébe, mert a létezőkhöz, a halandókhoz kötődő szeretet és könyörület parancsa erősebb benne a személyes üdvözülés vágyánál. De azt hiszem kicsit eltértünk a topik témájától.>:-)) Sorry.
Buddha azt mondja
Szeress, és légy irgalmas!
Nirvána vár rád.
Ezt én mind tökéletesen értem, és nagyon közel is áll hozzám mindez. Ebben az esetben mégis az apa pártján állok. A legnagyobb fájdalom is megéri, hogy az ember a szeretet csodájában részesüljön. Nincs ingyenebéd. Mindenért fizetni kell. aki nagyon szeret, az nagyon szenved. Aki viszont képtelen a szeretetre, az úgy hal meg, hogy nem is él.
Szeretek, élek.
Nem szeretek nem élek
Ilyen egyszerű.:)
Egy cseppnyi harmat
Nem több az élet ennél
Nekünk ez jutott
Vízcsepp a fűszál hegyén
Ennyi a lét a földön.
Hozzám igen közel áll a buddhizmus, és értem is a történet logikáját, mégis, mivel magam nem vagyok buddha, csak halandó ember, mégis a családapának adok igazat, annál is inkább, mert nekem is van egy lányom. Mellesleg a nagy vallásalapítók efféle kijelentéseit érdemes óvatosan kezelni, hiszen vagy nem volt gyermekük, mint Jézusnak, vagy ha volt is, nem törődtek vele, ahogy ez Gautama herceg esetében történt.
Off: Minthogy manapság ismét divat a buddhizmus, hadd tegyek hozzá annyit,
hogy én Gótama és a családapa vitájában természetesen a családapának
adok igazat. Idemásolnék egy hasonló vitát (de más végkövetkeztetéssel)
egyik kedvenc mesémből:
"How about my heart?" asked the Tin Woodman.
"Why, as for that," answered Oz, "I think you are wrong to want a heart.
It makes most people unhappy. If you only knew it, you are in luck
not to have a heart."
"That must be a matter of opinion," said the Tin Woodman. "For my part, I will bear all the unhappiness without a murmur, if you will give me the heart."
"a harmatcsepp-világ: az harmatcsepp-világ, de mégis..."
Ez egy híres haiku, amit Issa kislánya halálakor írt. A buddhizmus szerint a világ olyan múlandó, mint egy harmatcsepp, ezért nincs értelme bármilyen kötődést, mély érzelmet ápolni akármi vagy akárki irányában. Sőt, nem is szabad, mert csak boldogtalanná leszünk ezek által.
Hadd idézzek ismét Buddha egy megdöbbentő beszédéből, a Maddzsima Nikája 87-ik szútrájából Vekerdi József fordításában:
"Így hallottam. Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben tartózkodott. Ez idő tájt egy családapa egyetlen, szeretett, kedves gyermeke meghalt. Halála után az apa nem gondolt munkájával, nem gondolt evéssel. Folyton a halottégető helyre járt, és jajgatott: hol vagy egyetlen gyermekem? Hol vagy egyetlen gyermekem?
Egyszer ez a családapa felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A Magasztos megszólította:
- Családapa, nem vagy ura gondolataidnak, gondolataid máshol járnak.
- Uram, hogyne járnának máshol gondolataim? Egyetlen szeretett gyermekem meghalt. Halála óta nem gondolok munkámmal, nem gondolok evéssel. Folyton a halottégető helyre járok, és jajgatok: hol vagy egyetlen gyermekem? Hol vagy egyetlen gyermekem?
- Így van ez, családapa. Amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz azáltal, hogy szeretjük.
- Uram, ki értene egyet azzal, hogy amit szeretünk, az szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, bánatot, gyötrelmet okoz? Hiszen amit szeretünk, az örömet és gyönyörűséget okoz azáltal, hogy szeretjük, uram."
Ezzel a családapa feláll és távozik. Nem messze néhány kockajátékost pillant meg, odamegy hozzájuk, és elmondja nekik, mit beszélt Gótama remetével (ez volt Buddha igazi neve). A kockajátékosok a családapának adnak igazat.
(Ebből pedig az olvasó számára nyilvánvaló kell legyen, hogy a vitában Gótamának volt igaza, a családapa boldogsága a kockajáték örömével lévén egyenlő...)
