Bizony Gooden kurv@ jó játékos. Már az Orlandóban is az volt. Hülyeség volt elé tenni Juwan Howardot, de hát erről már beszéltünk. A Cleveland nagyon jól járt vele, mert van olyan jó mint Boozer, és olcsóbb.
Nash nélkül nincs fast break ,a csapat legerősebb fegyvere ezáltal elveszett. Hiába van annyi atletikus játékos abban a csapatban ,egy igazi iránytó nélkül a fast breakek nem mennek. Most még Barbosa is kidőlt ,igy JJ megint PGt játszik.
LeBron James ma 27 pontot dobott, 11 lepattanót szedett és 10 gólpasszt adott,így ő lett az NBA történetének legfiatalabb játékosa aki tripla duplát ért el.
Én is épp ezen gondolkodtam. Hogy lehet, hogy azért a Sunsnak van egy igen-igen erős kezdőcsapata, de mégis, hogy Nash kidőlt, mindegyikük teljesítménye jelentősen romlik, nincsenek saját helyzeteik, vagy nem is tudom. Azért ez a szintváltozás megdöbbentő valahol.
A Jazz is gyakorlatilag így esett szét Kirilenko nélkül.
Szerintem a Suns Nashsel is visszaesett volna (valszeg nem ilyen látváyosan, de Utahban pl vele kaptak ki simán a losing streak elején), ilyen szezonkezdet után ilyen rövid benchcsel ez törvényszerű. Mindamellett elég egyértelmű, hogy Nash nélkülözhetetlen.
A playoffban mindenképp ott a helye a Sunsnak, aztán majd meglássuk, reméljük a legjobbakat :)
1. Hát a mezük nem szép túlságosan, de szinte minden más mellettük szól. Stabil a csapat magja már évek óta, jó védekezés. Megoszlanak a terhek. Számomra az első számú esélyesek...
2. Azért a Nets egy közös edzőtábor után nem lett volna rossz a Kidd Jefferson Martin trióval. Igazából befjező embernek Carter jobb lehetne mint Martin. Nekik PF, C-ben elég lenne most egy jól védekező, lepattanózó kettős. Meg persze Jefferson...
3. Yao Ming béna. Nem érte meg az 1/1-et? :
Hát ez akkor jogos, ha megnézzük a többit abban az évben. Az első 10:
Hirtelen nem tudok közülük olyat mondani, akivel jobban jártak volna... Esetleg Stoudemire... De akkor 2-től 8-ig választók mindannyian verhetik a fejüket a falba... :o)
4. Nagyon Nashra épül a játékuk nyilvánvalóan., és most padlót fogtak nélküle. De ha más rendszerben játszottak volna egy másik irányítóval, akkor sem lehetne azért ez egy gyenge csapat. QRichardson se rossz erősítés volt pl a nyáron...
5. Ez biztos. Hughes nagyon jó.
6. A mostani százalékukhoz képest biztosan de egyébként azért stabilan ott lesznek a playoffban.
7. Szerintem az Indiana és a Detroit is megtudja verni egy 7 meccses sorozatban.
8. Hát igen a közel hasonló kezdés után fényévekkel gaengébb most Jamesnél. Azt a sokféle terkinteten hasznois játékot amit James produkál (pl gólpasszban) Anthony sosem fogja tudni.
9. A Minnesotában komoly gondok vannak. Én bizotsan megszabadulénék a ahelyükben Sprewelltől.. (Szeirntem ők is, csak senki sincs aki komoly cserét adna érte... :o))
Sziasztok! Létezik még ma Magyarországon olyan, hogy kosaraskártya bolt?:) Régen (mint oly sokan) gyüjtötem őket, feltételezem enyém volt a legnagyobb Christian Laettner gyüjtemény!:)
1. csak arra megy ki ez a variálás a mezekkel, hogy minél többet lehessen eladni, a gyűjtők úgyis megveszik a rondábbakat is. és úgyis a Lakers mez a legszebb :))
ja, és ne a Spurs nyerje.
2. kretének a vezetők. és ha valakiről lehet tudni, hogy nem szívesen játszik valahol, jobb elcserélni olyanra, aki esetleg szívvel-lélekkel hajt a csapatért.
3. Yaonál az a nagy kérdés, hogy tud-e innen továbbfejlődni. jelenleg nem akkora sztár, mint amennyire sztárolják.
4. "Azért SN nélkül nem lenne lottery team a PHO. Nash nélkül egy átlagos közép csapat lenne a suns."
Ez nyugaton lottery team-et jelent :)))
Nash zseniális. azért egy fodrászt ajánlanék neki.
5. Persze, hogy gyengébb, de így is a Wizards nagyon kellemes meglepetés.
6. egyetértek
7. úgy legyen! Heat-Lakers döntő legyen, lássuk mit tud a szállodai alkalmazottak réme a felbosszantott buldózer ellen.
1. A Spurs meze tényleg csúnya, emellett a Houston meze se tetszik nekem, a régi sokkal királyabb volt. A Mem,meg a Jazz meze bejön na persze az arany színű Hornets mez is odab*sz. A Pacers kék retro meze se néz ki rosszul.
2.Nets-VC : számomra egyértelmű volt hogy a VC nem fogja megváltoztatni a világot, front court terén a nets nagy 0, rendes PF meg C nélkül nem lehet mecset nyerni. VC szvsz all time best dunker ever...hihetetlen hogy miket csinál meg a levegőben. Ezért is szereti annyi ember.RJ kidőlésével a Nets menjen a lotteryért ,draftoljanak egy jó fiatalt aztán pár év mulva lehet hogy megint PO közelébe lesznek. Bár sztem nyáron tuti hogy hoznak vkit a palánk alá.
3.Yao sztem nem béna, sőt annál inkább ügyes. Technikailag nagyon jól képzelt ,méretéhez képest fürge. Legnagyobb baja az hogy f*sik a többi niggától, nem mer rendesen odacsapni ,bes*ggelni az ellent a palánk alá blablabla...látszik a kinai konzervativitas. YAO légy agresszív!!!
4. Azért SN nélkül nem lenne lottery team a PHO. Nash nélkül egy átlagos közép csapat lenne a suns.
5.hmmm, ezt nem tudom. Hughes idén végre megmutatta hogy mit tud (egyéb:év végén lejár a szerződése nem? ) De az tény hogy nélküle a Wiz nem lenne ilyen amilyen most ,de szvsz Jamison meg Gilbertről is elmondható ugyanez.
6.egyetértek
7.sztem is a Heat fogja játszani, bár ugy szeretném ha mi (pacers) lennénk ott, de Artest nélkül nincs sok esély
8. Személy szerint nagyon kedvelem őt, tavaly mindenki csak LBJt emlegette, sztárolta, neki meg semmi se jutott szinte, pedig nem sokkal rosszabb. Idén magánéletbeli problémák is voltak, remélem beviszi a Nuggst a rájátszába mint tavaly (bár sok esélyt nem látok) főleg hogy most lesérült meg Kmart is. GO MELO, GO MELO
9.Spurs (sajna)
+trade rumor: NÉNÉ for Redd? Costa Ricai hősünk Arroyo is szeretne elmenni SLCből, a Jazz vmi hasonlo játékost szeretne Carlos helyére
Sztem meg viccesek a retro-mezek! Meg az alternate is. Bár néha tényleg csak a játékosokról tudom, hogy melyik csapat játszik és nem a mezekről. Mondjuk neked akkor az tetszene, hogy van egy csapatnak egy fehér meg egy színes (v fekete) meze aztán viszlát. Ízlések és pofonok, sajna nem igazán tudok emiatt beléd kötni... De sztem sok esetben az alternate mezek a legjobbak egyik-másik csapatnál. Pl. a Heat piros meze sztem nagyon király és a Raps-nek is a piros a legjobb...
Wizards: Hughes tartja össze azt a csapatot ez nyilvánvaló. Ha Hughes játszik nem kapnak 137-t a Dallastól. Hughes az egyedüli igazi defender abban a csapatban...
vannak nagyon csúnya retromezek, de nekem a legtöbb bejön. az a baj, hogy a Spurs-nek mindig (majdnem) ilyen volt a meze, így egy retro sem húzná ki őket a szürkeségből:-)
engem még az zavar a mezekkel kapcsolatban, h mostmár nem csak hazai ÉS idegenbeli mez van (mondjuk a klasszikus módon, sötét tónusú csapatszínn kiemelve idegenben, hazai mezen a világos kiemelve), hanem ALTERNATE így meg úgy, meg "ezt az izé mezt csak minden második vasárnap, azt az izé mezt minden páros kedden, ha a másik konferencia csapatai ellen játszunk", és aztán még a retro mezek, azok is százféle színben és kialakításban (minél több helyen járt/néven futott a frencsájz, annál többet lehet...;) ) wáááh!
1, inkább a Spurs nyerjen, mint: Detroit, Indiana, Sacramento, Minnesota...Sőt, leginkább a Miami nyerjen, de ezt nem látom esélyesnek.
nekem pont az egyszerű mezek tetszenek,nem pedig a trükkös-flikkflakkosok. és egykét szín is gyomorforgató...
2,nem érdekel a Nets, VC a legkevésbé.
3, Yao Ming nem béna. a mostani teljesítménye - sajnos - szar, amellett, h azért 18 ppg-t összehoz. De nem tudom, miért. a 8 lepattanó kevésnek tűnik, meg a néha/gyakran? becsúszó 6-8 pontos eredmények.
4, nem. de azt azért el tudom képzelni, h keretszűkítéskor kifelejtették a "Steve Nash lesérülhet, és akkor ki fog irányítani" opciót. még a legelején megszabadultak Eisleytől, aztán Tabusétól is. sztem Nash nélkül is az alsóbb PO helyekért simán versenyben lennének, úgy általában.
5. Hughes csak most sérült le, ez azért így korai. Sztem Jamison a tímlíder, és szerintem nem fognak lényegesen rosszabul játszani a köv 4-6 hétben. végülis keleten vagyunk...
6. erre azért nem tudok jót mondani, mert azt se tudom mé' olyan jók most, amilyenek.
7. ÁMEN.
8. WORD! azért, mert sötét, ostoba, rpimitív. Éljen LeBron!!!! WE LOVE LEBRON! (nem viccelek)
9. nem. a Spurs...
ui.: már régóta nem jönnek be a tippjeim, jövendöléseim. TP átka ülhet rajtam...
na de ha nem csak keresztülmenne rajta a labda hanem tudna is kzdeni vele valamit az tök jó lenne..
azért volt 1-2 eredménye a NYnak
túl sok felelősség? hát ha sima kis center akkor meg ne legyen allstar :)
1. nekem kifejezetten tetszik a mezük érdekes, egyszerű de jó :)
viszont a Cavsnek az a sárga-piros csíkos meze az szörnyű....
másrészt miért akar mostanában mindenki sárgában nyomulni?
2. Krstic az ász! egyébként most úgy van h már nem akar elmenni Kidd, persze ez neked nem jó hír
3. persze h béna (mi más szempontból kéne még nézni?) ja az a csapat nincs összerakva rendesen és még JJ is elment, inkább belőlük lesz középcsapat
4. hát ebben igen, ki kéne próbálni azt a japcsi irányítójukat :)
5. nyilván, bár sokkal talán nem, de Dixon semiképp sem az a kategória
6. mi számít kipukkadásnak? még sajnos sonics meccset nem láttam, de nem értem a csapatot nézve h h nyerik a meccseiket
7. Pistons!
8. valóban szarabb mint tavaly, 50 milkót? akkor talán azért nincs ideje a játékkal foglalkozni
9. nem