Kínából származik a fás szárú bazsarózsa.
Nagy díszértékű 1-2 méter magasra megnövő cserje. Számos változata ismert,úgy színben, mint szirmok tekintetében.
Azt nem tudom, hogy a fűvészkerti boltban mi lesz, de az áprilisi egyetemi kiállításra én is készülök. Ha pedig rendszeresen jársz Pestre, szerintem alkalomadtán látogasd meg a Safru kertészetet. Tavaly dupla rózsaszínjük volt. Mondjuk nem márciusban lattam, hanam jóval később, de szép nagy tövek voltak, több ággal.
"Tipps zur Aussaat: Die Aussaat sollte im Herbst in Töpfe erfolgen. Töpfe frostfrei überwintern. Die großen harten Samen brauchen 3 Monate - 2 Jahre zur Keimung. Immer feucht nicht nass halten."
Ezt most olvastam egy német oldalon a magról való szaporításról. Hát, én nem próbálnám ki, az biztos. Összel kell elültetni, fagymentes helyen teleltetni. A legbiztatóbb pedig az, hogy a kemény magok csírázása kb 3 hónaptól 2 évig tarthat. Mindamellet nedvesen de nem vizesen tartandó.
Akkor a kisérletezöknek sok-sok szórakozást kivánok. Aztán a másik pedig, hogy ez akkor hány év múlva virágzik? Erröl nem találtam semmit.
Már én is gondolkodtam a magvetésen, csak éppen nekem 3 tőről sem lett tavaly magom:-(( Egyébként külföldről lehet magot rendelni. Csak ki tudja, mennyi idő alatt lesz belőle virágzó pédány.
Egyébként hol laksz? Csak mert Budapesten kapható a New Gardenben is ( a levendula színűm onnan van) a Baumaxban van elég nagy tő, igaz 12 ezerért, meg a Safrunál is a budaörsi úton. Tavaly láttam a Bricoban is, de kicsi tövet 4 ezerért (ami valszeg abban az évben nem is virágzott) meg az Oáziban is azt hiszem 4 ezerért, de szerintem annyiért túl fiatalok még a tövek. De több kertészet is hirdeti 3-5 ezerért. No jó, nem vagyok pénzközpontú, de ha már veszek, akkor már virágozzon is! Ne kelljen rá éveket várni, nem igaz?
Egy felnőtt bokornál, mint amilyen Kisidinek van, eltart akár egy hónapig is a folyamatosan nyíló virágtömeg miatt, egy-két virágos apróság esetén persze ez csak 1-2 hét, ha nincs tűző napon. -P
Magról nevelni nem szeretnél véletlenül? Egy ilyen komoly gyűjteményből elég ígéretes új fajták kijöhetnek egy-egy szerencsés kombinációban, én legalábbis megpróbálnám! Egyébként hány éves tövek?
Alkalomadtán próbáld meg dajkaalanyra (Paeonia lactiflora gyökérdarabjára) oltani kecskeláb-ékeléssel vmikor augusztusban, aztán talpmelegbe tenni az üvegházban vagy fóliában, a rézdrótot meg egy év múlva el lehet távolítani, csak átültetéskor mindig mélyebbre kerüljön. Biztosabb megoldás, mint két évet várni, hogy esetleg meggyökeresedjen.
Itt csak marhatrágya van meg Osmocote, de néha megküldöm nitrogén-túlsúlyossal is, mert elég sok mulcs lett beforgatva a földbe, lazításnak, a bomlásuk miatt meg kell a plusz N.
akkor sajna mi is öreg nénik leszünk, mire a miénk ekkore lesz! :-( Mondjuk nekem olyan is van, amelyik hoz oldalhajtásokat. de olyan is, ami valóban csak egy központi ágról (tőről) ágazik. Lehet, hogy több fajtája is van? mármint a növekedés szempontjából.
SOK! Mikor én idekerültem 15 éve, akkor ez már itt volt. Az öreg néni maga sem tudja már. Oldalhajtása viszont nincs sajna, mert akkor már a fele nálunk lenne. Ez egy tö, ami a föld felett szétágazik.
Szia! A rhoditár savanyítja a földet.Én ezt találtam=
Kezelés: Nem igényel különösebb gondoskodást. Legjobb, ha szűrt fényben, félárnyékban van, napi három-négy órát kap napfényt. Kiegyenlíttetett vízellátást igényel, de nem kedveli a túlságosan sok vizet, földje legyen közepesen nedves. Metszeni nem kell, csak az elöregedett ágvégeket és elnyílt virágokat kell levágni. Szereti a szélvédett helyet. Földje legyen laza szerkezetű, tápanyagokban gazdag. Rózsának való tápokkal érdemes öntözni és persze, valódi trágyát érdemes körülötte a földbe dolgozni. A meszes talajt nem szereti!!
Sziasztok! Én két hete érdeklödtem bazsarózsa után a kertészet, minden.... topicban, de azt mondták, hogy lassan növöget. Azóta olvastam róla, hogy a nagyon huzatos helyet nem szereti. A hétvégén láttam a Starkl-nál kb fél méteres 3-4 ágacskával 4990 Ft. Ott azt mondták, hogy 2 év alatt biztosan meglessz 2 méteres. Ott olyan eladók voltak, akik elbujtak a vevök elöl szinte, csak nehogy valamit is kérdezzenek. A válaszból is látszik, hogy miért. Mindenhol olvasható, hogy lassan nö, bokrosodik, szerintük meg gyorsan. Én a szomszéd néninél lévöbe szerettem bele, de nekem mindjárt ekkora kéne. Egy álom, ha virágzik
Szerintem mindenképpen szerezzél be legalább 1 tövet. Mert gyönyörű, mert illatos, korán virágzik. Arról nem is beszélve, hogy biztos lesz egy csomó irigykedőd! :-) Szerintem félárnyékban érzi jól magát. A napon megégtek a levelei. A lágyszárú bazsarózsák és pünkösdi rózsák a tűző napon a legszebbek, de ők (suffr.) inkább a félárnyékot szeretik. Én sima tápoldattal locsoltam, mint a többi növényt (pl muskátli) de úgy olvastam, hogy inkább olyan táp kellene nekik, mint a rodiknak. De mivel én még kezdőnek számítok, és majd az idei virágzás eldönti, hogy jó-e a síma tápoldat.
Már én is nézegettem őket tavaly, a Csodakertben volt róluk egy komolyabb cikk. Nagyon szeretnék én is ilyet.. szóval félárnyékot kedvel inkább, és milyen földet?
Én tavaly előtt vettem az elsőt (fehéret) a Baum...-ban. Abban az évben nem virágzott. De tavaly! Váóó! Én totál beléjük szerelmesedtem! Azóta már van 6 tövem. És sokan vannak, de még mindig nem elegen! Még sárgát és lilás bordót nagyon szeretnék! Egyébként 2008. októberében vettem a szintén a Baum..-ban 2 akciós tövet 990 Ft/db-ért. (gondolom télre akartak tőlük megszabadulni) az egyiken már hatalmas a bimbó, lassan ki is nyílik, a másikon még csak készül, de azt hiszem 2 virág is lesz rajta.
Csodaszépek! Itt van sokféle, leírással. Arra az esetre, ha valaki esetleg kifogyott volna a vágyakozás tárgyaiból :-). http://www.vivaiobuffa.com/english/peonievarie_iframe.htm