Keresés

Részletes keresés

noaaa Creative Commons License 2008.09.03 0 0 1918
Ez tényleg horror. Nem is értem. Ez a 25/egy napközis nem is igaz. A mi iskolánk is önkormányzati és minden osztálynak külön van, a 13 fősnek is. Nekünk is így volt tavaly, sőt, a másik tanító több volt egy napközisnél, nem csak felügyelt, hanem érdemben is foglalkozott velük, minden döntést együtt hoztak az osztályfőnökkel. Idén kicsit módosult a dolog, a napközis helyett másik néni jött, és most tantárgymegosztással mindketten délelőtt is tanítanak. Egyik három délelőtt, a másik kettőt és mindig aznap a párja van velük délután. Vagyis van amikor az ofő a napközis, ami nagyon jó, mert komolyan foglalkozik velük. Összevont ügyelet csak fél öt után van.
Előzmény: piglet (1916)
cory Creative Commons License 2008.09.03 0 0 1917
A napközi nálunk is így van :( 13 gyerek mellé nem jár külön napközis, így őket szétdobták a másik két első osztály napközije között :(
Előzmény: piglet (1916)
piglet Creative Commons License 2008.09.03 0 0 1916
Na nálunk fokozták a fokoznivalókat. A lányom osztálya ugye 30 fős lett - benne jó pár hivatalosan nem problémás gyerekkel - mert az anyucinak, apucinak ciki lenne - de a valóságban mégis több foglalkozást igénylő gyerekkel. A fiamékkal ha lehet jobban kicsesztek. Tavaly saját napközisük volt, akkor voltak 25-en. Most viszont 22-en lettek. Ami egyrészt jó, de az önkormányzatot nem érdekli, hogy a gyerekeknek mi a jó, csupán az, hogy 25 gyerekenként jár egy napközis állás. Ennek köszönhetően a fiamék osztálya a 3 elsős osztályhoz csapva jár napközibe - minden elsős napközis kapott néhány gyereket a fiamék osztályából. Remek, nem?
Éljen a massza-elmélet.
Előzmény: noaaa (1915)
noaaa Creative Commons License 2008.09.03 0 0 1915
Igen, valahogy így látom én is. Egyébként eléggé hektikusak a vonatkozó jogszabályok is, mert a legtöbb iskola azon sopánkodik, hogy kénytelen nagy osztályokat indítani, mert a jogszabály előírja (csoportfinanszírozás), míg a másik, tök ugyanolyan jogállású iskola simán elindítja mindenféle szankció nélkül a 10-15 fős osztályt. Ezt sem teljesen értem.
Előzmény: cory (1913)
cory Creative Commons License 2008.09.03 0 0 1914
Mi is túl vagyunk az első 2 napon. Balu egyelőre lelkes. Tegnap már kapott 7 csillagot, meg volt 2 tesijük is. Órarend nincs, és valszeg nem is nagyon lesz, csak azt lehet majd tudni, hogy a tesi órák mikor vannak, a többi órát úgyis mind ugyanaz az ember tartja. A könyvek nagy részét meg úgysem kell hordaniuk.
cory Creative Commons License 2008.09.03 0 0 1913

A mi szüleinknek nem nagyon volt választási lehetőségük még, hogy melyik iskolába irassák. Volt a körzetes és kész. Ha nem tetszett, így járt. Ha nekik lett volna választási lehetőségük, valszeg ők sem a 32-es osztálylétszámot választják.

A mai gyerekek kérdésről meg 1 éve beszélgettem az óvónővel, aki már 40 éve óvónő, és ő azt mondta, hogy egyszerűen nemcsak a mi életünk pörgött fel, hanem a gyerekek is, és bizony sokkal nagyobb a mozgásigényük, sokkal jobban zsizsegnek... (szerinte felgyorsult élet, kevesebb figyelem jut a gyerekekre, tv, számítógép az ok), mint anno nekünk volt, és ahol most Baluék 18-an voltak csoportban, ott 25 éve még simán elhelyeztek 30 gyereket egy csoportba, és ez a mostani 18 többnek tűnik.

Aztán tegnap beszélgettem egy barátnőmmel, aki falusi iskolába járt, 11-en voltak az osztályban. Persze, akkor fárasztó volt, hogy nem lehet elbújni csak úgy, utólag nézve, sokkal több figyelmet kaptak, mint városi társaik. Remélem, hogy valami ilyen előny nálunk is bejátszik majd ezzel a 13-as osztálylétszámmal.

Előzmény: noaaa (1908)
Shiro Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1912

jaaaa...., hogy az másodikos szülőknek való szocifogi...:o)))

s.

Előzmény: Lovászi (1889)
quizas Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1911

Lovászi,

Megvilágosodtam, köszönöm! :-))

Létszám:

XI. ker. lakótelep. Két suli van, sokan agglomerációból is ide hozzák a csemetét. Normál osztály 20 fő fölött van (27-es maximumról tudok), német nemzetiségi 20 alatt (kettő is van, talán 14 fős a kisebb).
Az én fiam speciális eset, indult kis létszámú osztály, heten vannak (öt alatt megszüntetné az önkormányzat). Na de ott minden gyereknek szorzója van, szívem csücskének pl. most változik kettőről háromra, mert a klinikán egyértelműen Asperger-szindrómásnak minősült, szép magas pontszámmal. Ez nagyon sok minden megmagyaráz nála (hiperaktivitás járhat vele, majd télen megfigyeléssel lecsekkolják).

(Figyelem, a spanyolhoz semmi köze, 90%-ban genetikai alapú, multifaktoriális, 6-10 gént azonosítottak eddig.)

Viszont szuper a tanítónő (gyógypedagógus is), van játszósarkuk, sok tesiórán játszótérre viszi őket, viszonylag szabadon alakítja az órarendet és mindenki szuperlatívuszokban beszélt eddig róla (óvónő, orvos, régi szülők).

Előzmény: Lovászi (1910)
Lovászi Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1910
A két oldalú ragasztó nem kardinális kérdés, azt csak ezért használtam, mert ha sima ragasztóval ragasztom a lapokat a kartonra, nem biztos, hogy jól ragad, várni kell a száradásra, stb.
Ha van otthon színes kartonod, és nem vagy háklis arra, hogy kép is legyen a könyvjelzőn, akkor egy akármekkora darabot kivágsz, félbehajtod, ragasztasz rá márnescsíkot, ozst jónapot ;-)
Előzmény: quizas (1907)
noaaa Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1909

Hozzáteszem: persze számomra is szempont volt a kis létszám a sajátjaim viszonylatában, mert azt gondolom, így jobban "szem előtt" vannak, jobban lehet egyéniesíteni a dolgokat. Eddig ez az elgondolás igazolódni látszik.

noaaa Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1908
Sokat gondolkodom ezen a létszám kérdésen. Végül is annak idején az általánosban 32-en voltunk, a gimiben meg 40-en. Mindenhol így volt ez. Valahogy mégsem úgy emlékszem, hogy sok lett volna, kezelhető volt tanár és diák számára is. Ami megmaradt, az az, hogy órák végére elfogyott az oxigén, meleg volt és büdös, elkábult az ember feje. De másként nem zavart. Mégis, a "mai" gyerekekből valahogy "több" az ugyanannyi és a szülőket is nagyon zavarja a dolog. De nem tudok rájönni, miért, mi az, ami ennyire megváltozott.
quizas Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1907
Szia Lovászi,

Köszönöm a leírást, nagyon részletes volt.
Azt hiszem, nem vagyok formában (megvisel a korai kelés :-S) inkább megnézem, milyen is az Alexandrás, mert nem vagyok képes fölfogni a kétoldalú ragasztó jelentőségét, úgy meg biztos megvilágosodok majd. :-)
Előzmény: Lovászi (1904)
zso70 Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1906
ja, vettem magamnak is egy gyönyörűséges Pigna Pottery 17 hónapos naptárat, a kék szín a Nagy, a piros a Középső, a fekete a Legkisebb..........még, jó , hogy hárman háromfelé járnak.
Előzmény: zso70 (1905)
zso70 Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1905

én/mi is túl vagyunk az első két napon :)

Eddig minden ok, ma beragasztva a tanító néni által ( akit Janka következetesen óvónéninek hív ) megkaptuk az egész éves programot, lesz családi nap, tábortűzzel, advent, farsang...stb.Reggel van egy un. "beszélgetőkör" , amikor ráhangolódnak a napra, búját baját elmondhatja a nebuló. Meglehetősen gyerekbarát intézmény, 6 fiú, 4 lány az osztálylétszám. Tanító néni mindig elmondja, mit kell hazavinni, így nem kell naponta több kilót cipelni, csak 1-2 könyvet.

A Nagy nyolcadikos lett, róla jobb, ha nem beszélünk :) szerinte minek olyna felesleges tárgyakat tanulni, mint a rajz, ének, vagy a fizika.....Ja, nincs rajztanár. Jó, nem?

Én is zömében a lizzy termékkel kötöttem be a könyveket, füzeteket.Olyan lett, amilyen, akinek nem tetszik, kösse újra, punktum.Szerencsére neem vagyok kéynszeresen maximalista :)))))

Lovászi Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1904
Ne viccelj, Alíz sokkot kap, ha még egyszer el kell olvasnia...

Láttál már olyan könyvjelzőt, amit az Alexandrában árulnak a pénztáraknál?
Olyat csináltam memóriakátyákból, mert azok is négyzet alakúak. 2 db-ot felragasztottam 2 oldalú ragasztóval kartonra. Utána a hátára (a két végére) ragasztottam a mágnesszalagból darabokat. Mivel középen a két négyzet között maradt egy mini rés, ott könnyen hajlik, és rácsiptethető a mágnessel a lapra. (Egyik mágnes a lap egyik oldalán, a másik a másikon.

Nem tudok felrakni képet, szublimált a gép zsinórja...
Előzmény: quizas (1893)
Lovászi Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1903
A lányomék 29-en vannak, és a másik 2 párhuzamos osztályban is pont annyian...
Előzmény: noaaa (1897)
Benibuc Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1902

Nálunk is megvolt az első nap, sőt lassan a másodiknak is vége és mehetünk Beniért. Nagyon pozitívak a benyomások, bár ők is sokan vannak, 27-en. (21 fiú és 6 lány). Volt maratoni szülői tegnap, 4-8-ig.

Az ovikezdéssel sajnos nekünk várni kell, kiderült (csak a múlt héten persze), hogy csak akkor mehet, ha betölti a 3-at, így van még másfél hónapunk. De olyan jó volt kicsit kettesben, nyugiban a kicsivel.

krinyi Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1901

Off

Sokat gondolkodtam, leírjam-e... Többen "ismernek" már a gyerekruhás meg az ingyen vihető topicból, de hátha itt is van, aki tud segíteni: családgondozóként tapasztalom, hogy sok gyerek iskolakezdése egy rémálom az anyagiak miatt 1-1 családnak. Lényeg: ha valakinek lenne fölöslegessé vált tanszer, iskolaszer, divatból kiment (az sem baj, ha kicsit kopott) táska, vagy bármi, ami másnak jól jöhet, szívesen fogadom; sok gyereknek tudunk vele segíteni. Publikus a mélcímem. Bocsánat az OFF-ért.

hodográf Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1900
Áááááá, ne is mondd, most kűzdöttem meg vele. A végére egész jól rájöttem, mi a nekem való technika. Kicsit rusztikus lett ugyan, de engem nem zavar, a gyereket még kevésbé.
Előzmény: Törölt nick (1896)
Gabiiiiii Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1899
irtam a masikban,es azt is tudom,hogy az en fiam mar nem kisiskolas,de tegnap kozolte velem,hogy iden 42-en vannak....siman sokkot kaptam,az kozepiskolaban is nagyon sok
Előzmény: piglet (1898)
piglet Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1898
Azért, mert egy viszonylag közeli suli megszűnt, és onnan át kell venni. Ezenkívül építkezés is van, az odaköltözőket szintén fel kell venni, mivel körzetesek. 32-ig növelhetik a létszámot, ha azt elérné mindkét osztály, akkor megbontják őket, és csinálnak belőlük hármat. Na az lenne a parasztgyalázat.
Egyébként meg nagyon sok a 30, szerintem is. A fiamék 22-en vannak, az pont jó.
Előzmény: noaaa (1897)
noaaa Creative Commons License 2008.09.02 0 0 1897

A tapadócsíkos is sokkal vacakabb lett, nem is sikerült például rücsköset kapni. Vékony, csúszós és baromi ferdén van gyárilag levágva. A ragasztóját pedig nem tudom, miért nem lehet olyan anyaggal csinálni, ami lehúzható anélkül, hogy széttépné a bekötendő objektumot... (amikor az ember elrontja) Már gondoltam, hogy beírok a gyártónak valami dörgedelmet :-) 

Húú, Piglet, a 30 tényleg nem kevés. Miért fogadtak be még 3 gyereket? Ilyen erővel minden évben újabbakkal duzzaszthatnak. Nekünk szerencsére maradt a 16 és a b-ben a 13. A két első 23-23 fős, nekem már az is soknak tűnik.

Előzmény: Törölt nick (1896)
piglet Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1894
Hihi, nálunk fordítva volt. Én naná, hogy 3.-os füzetet vettem a harmadikos lányomnak, de az nem jó, mert a 4.-es kellett volna, úgyhogy ma mehettünk újra.
Előzmény: krinyi (1892)
quizas Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1893
Lovászi,

Nem pontosan értem a könyvjelző elkészítésének menetét, lehetne még egyszer? Vagy egy fotót? Mert nekünk is nagyon jól jönne és mágnescsíkom van itthon.

Köszönöm!
Előzmény: Lovászi (1869)
krinyi Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1892

Nálunk is megvolt az évnyitogató: egyenleg: + 3 gyerek, uyanaz a tanító néni, aki elsőben és másodikban is volt (juhéé!!) és egy tény, amit a fiam közölt délben: nem jó füzeteket vettem neki, ugyanis azok negyedikes füzetek...(A gyerek meg 3.-os) Mindegy, megvan jövőre a füzetünk :)   (Buta anya)

Zimizumi Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1891

én a szeptember 2-re gyúrok :-)

nem vállaltam, hogy egy napon kezdi a nagy az iskolát, a kicsi az ovit. és különben is olyan jó volt itthon a kicsivel édeskettesben délig.

nálunk megvolt reggel az évnyitó. irtó bensőséges volt: 3 nagyobb fa alatt elfért az egész iskola és klasszik dobpergéssel zászlóbevonulással kezdődött és végződött. :-)

már van órarend, befedni való könyv és egy darab lelkes gyermek. :-)

Előzmény: piglet (1880)
bokor Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1890
Nem kell mágnesesnek lennie, csak baromi praktikus, merthogy a rendes könyvjelzőt jómagam is folyton elhagyom, a mágnesest meg soha... Lovászi, az ötlet nagyon klassz, lehet, hogy apró karácsonyi ajándéknak majdan bedobom...
Előzmény: AliceCsodaországban (1881)
Lovászi Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1889
Majd jövőre, drágám ;-) Nem maradsz ki Te sem a jóból ;-P
Előzmény: Shiro (1886)
Lovászi Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1888
Nem kell, hogy mágneses legyen. Csak minden könyvbe kell könyvjelző, lehetőleg olyan, ami nem esik ki. Tavaly úgy oldottam meg, hogy beleragasztottam szalagot, ami vagy kitartott év végéig, vagy nem. Most ezt teszteljük...
Előzmény: AliceCsodaországban (1881)
Lovászi Creative Commons License 2008.09.01 0 0 1887
Sajnos a nagyokét eljátszotta a kicsi, mert az volt a fizetőeszköz a játék pénztárgépben... Most vághatom ki újra. Nem baj, fejleszti a kézügyességemet, meg rájöttem, hogy már nem látok olyan jól mint 12 éve...
Előzmény: Kriza (1876)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!