"Ha betartják a törvényeket akkor nincs ez az egész."
Így igaz, akkor pl. pengedrót se kellett volna, meg az egész balhé nem így alakul.
Csak hát emlékszem,amikor az NDK-sok Trabantot, Wartburgot hátra hagyva be nem tartva a törvényeket, rohantak át a sógorékhoz, hogy akkor mennyire nem is érdekelt (a Honeckeren kívül) senkit és még örültünk is, meg büszkék voltunk magunkra.
Rúgott igen és hibázott, de nem kellene a fejét venni. Azt meg pláne nem amit a ballibsi nemzetközi média is tett vele, hogy egy rossz szögből felvett álfelrúgást egyből valódinak tituláltak és utána a rágalmazásaikért nem kértek bocsánatot.
Hibázott, de nem több. A bevándorlók meg szintén hibáztak mikor nem tartották be a törvényeinket. Ennyi.
Kezdjük ott, hogy tilos lett volna neki szaladnia törvény szerint. A rendőrök intézkedni akartak volna velük szemben, erre ők ezt megtagadva nem működtek együtt a hatóságokkal és elszöktek. Azaz ha a hibást keressük innen kell kiindulni.
Meg hát nyílván te is felbőszülsz, ha nekedrontanak és a kezedben van egy drága kamera.
Neki ott kellett volna maradni a rendőrök között, ugyanis illegális törvénysértő és határsértő bevándorlók voltak. Ha menekültek lettek volna meg kellett volna várni a rendőrök intézkedését és nem kitörni a rendőrök gyűrűjéből. A lényeg ha ott merednek és együttműködnek a rendőrséggel akkor semmi bajuk.
Nem lehetne az egész bandáját hozzá kitoloncolni? Jobbik,stb. Gyulladjon meg bennük a vodka,ahogy általában egy öntudatos orosz hazafi és rengeteg honleány is végzi:)))
A srácnál a talprúgást még megeszem védekezésnek, bár már ott is látszik, hogy nem kezdő a csaj az ilyenekben.
A lánynál meg már egyértelműen támadás van. (Bal lábra támaszt, beledől, durr).
Ha nem rúg, a lány simán elhúz mellette.
Valamikor én is tanultam ilyeneket, így azt is elfogadom, hogy a sok gyakorlás folytán mindez reflexszerűen jött elő nála - erre megy a tanulás nagy része többek között.
De - akkoriban legalább is - igen nagy hangsúly volt azon, hogy mikor engedheti szabadjára az ilyen ismeretekkel rendelkező a reflexeit, én pl. szabályosan menekültem minden balhéból, nehogy bajt okozzak, sokan gyáváztak is emiatt.
Ha ilyen a lelkem, akkor talán a főzőcske műsorokban kellett volna tüsténkednie és nem ilyen forró talajon.
Nem, valóban nem hasba, combon. Tulajdonképpen nem mindegy? Belerúgott. Kitért oldalra, és ugyanavval a lendülettel belerúgott. Reflexből? Lehet. De nem védekezőreflexből. Sajnálom a csajt, és nem csak azért, mert megfenyegették, hanem azért is, amilyen a lelkivilága lehet, hogy belerúgott egy idegen, menekülő kislányba.
Ebbe a néhány másodpercbe, ami a filmen látszik, bele van sűrítve, mit ért el pártunk és kormányunk az uszítókampányával.
Ugyanis ha megnézed azt a szaros videót akkor láthatod, hogy hátulról oldalról nekiszaladtak.Majdnem fellökték.
Nyisd ki jobban a szemed. Tisztán látszik, hogy először háttal állt majd mikor fordult akkor szaladtak neki, az a fehéringes fiú meg majdnem hasba is vágja.
Egyik gyereket sem rúgta fel,ne csúsztass. Mindkét gyereket védekezési reflexből megrúgta. Ugyanis nekirontottak és félre kellett ugrania. Semmi megfontoltság nem volt benne, reflexszerűen rúgott. Sajnos a nagy zűrzavarban hibázott.