A Hubble űrtávcsöves mérések hozták a megdöbbentő ereedményt, hogy a világegyetemünk nemcsak hogy tágul, de GYORSULVA tágul.
A jelenséget kissé homályosan a Sötét Anyag és Sötét Energia ármánykodásának tudják be.
Nem értem, miért vetik el a következő viszonylag egyszerű magyarázatot:
Az ősrobbanást követően hatalmas tömeget képviselő anyag terült szét részecskék formájában. Ez után kullog jelenleg átlag körülbelül 400km/s-os sebességgel az ismert világegyetem anyaga: galaxisok, felhők, csillagok.
Például a mi Tejútrendszerünk mozgási irányára merőleges "horizont" síkja felett lévő, ilyen részecskékből álló anyag össztömege kevesebb ugyan, mint a horizont alatti, de térbeli eloszlása miatt nagyobb gravitációt fejt ki ránk, mint ami e horizont "alatt" található.
Ezért gyorsít minket.
Így a gyorsulásunk egészen addig folytatódik, amig a részecskefelhő az összgravitáció miatt meg nem áll, vissza nem fordul, és visszafelé el nem robog mellettünk.
Ezt követően a galaxisok is megállnak, és visszafordulnak, és egyre gyorsulva visszazuhannak talán az egykori ősrobbanás helyének a közelébe.
És talán minden kezdődik előlről.
A multiverzummal kapcsolatban van egy anekdóta Stephen Hawking éltrajzában.
A multiverzum gondolata általában az Ősrobbanás előtti állapotok felől merül fel, hogyan jött létre az Ősrobbanás.
Hawking is ezen töprengett, és hívő ember lévén elhatározta, tanácsot kér a pápától. II. János Pál fogadta őt és a következőket tanácsolta. Az nagyon helyes, hogy tanulmányozzák az Ősrobbanás utáni állapotokat, de nem tanácsolta, hogy ugyanezt megtegyék az Ősrobbanás előttiek firtatására. Ezek után Hawking ateistává vált és szinte csak az Ősrobbanás előtti állapotokat kutatta. :)
na, jólnézek ki...tegnapig azt hittem, hogy csak úgy magában van az Univerzum a maga végtelenségével, benne mindenféle fénylő akármivel...erre mit mond a spektrum? az emberiség ráérő részének legyen mivel bíbelődni, kitalálták hogy több univerzum is van, biztos ami biztos..... azért ilyen gyorsan nem kellett volna tágítani a világot...most mereszthetem a szemem.
Keplerék még valami, talán végtelen, lapos, csillagokból álló lepénynek képzelték a világegyetemet, amit belülről a Tejút körbefutó sávjának látunk.
Aztán Herschel feltételezte, hogy nem végtelen, de szabálytalan alakú, és nem vagyunk kitüntetett pozícióban.
Aztán 1900 körül Kapteyn jött az elnyújtott elipszoiddal. A munkatársa, aki túl fiatal volt, már csápokat is feltételezett, és egész jó, de eltorzult spirálszerkezetet mutatott ki.
Aztán jött Hubble a 20-as években, hogy az Andromeda nem planetáris köd, hanem milliárdnyi csillagból áll, és iszonyú távol van. Ebből következik, hogy a többi, rengeteg spirálköd is galaxis.
És utána jött, hogy az elliptikus illetve gömb alakú halmazok jórésze szintén nem a halohoz tartozik, hanem sokkal nagyobb, és szintén távoli galaxis.
Nekem is szokatlan az inflációs elmélet, dehát kézenfekvő, hogy a szuperlumináris jelenséget felhasználja az Univerzum két ellentéts irányban levő foton egymásra hangolódásának a magyarázatára.
Ami a kvazárok fényességét illeti, erre vonatkozólag olvastam, hogy megpróbálnak olyan magyarázatot találni, amelyben a fény sebessége nem lépi túl a határértéket. Egyébként is nem a kvazárok közelednek felénk nagy sebességgel, hanem a kvazár két magja távolodik el egymástól látszólagosan a fénysebességnél nagyobb sebességgel. Más jelenségről nem tudok.
Még a látható tartományon belül is óriási a számossága a csillagoknak. 3*1023 már termodinamikai sokaság. Ennyi ember összesen nem él a Földön eddig az egész biológiai történelmünk során. Csak a mi Galaxisunkban 400 milliárd csillag van. Több a Csillag, mint a Fóka...
A ma könnyen, kisebb távcsövekkel észlelhető galaxisokat korábban a Tejútrendszerhez tartozó planetáris ködöknek hitték. Ld.: pl. Andromeda köd.
Először egy szupernova robbanás váltott ki gyanút kb. 100 éve. Arra nem emlékszem, kinek a nevéhez fűződik.
Aztán éppen a mi Hubble-ünk mutatta meg, hogy az Andromeda nem köd, hanem csillagok milliárdjaiból álló galaxis. Ez még 100 éve sincs. A 20-as éveken történt valamikor.
Még csak most nyitottuk ki a "szemünket" a világegyetemre. Az első extra galaxisok felfedezői még köztünk élenek. Volt idő amikor az Univerzum csak magát a saját tejútrendszerünket jelentette. Elképzelhető, hogy kitekintve a mostani "Univerzumunkból" egy olyan világot találunk, ahol a mi Univerzumunk is csak egy a milliárdból. Az extra-univerzumok felfedezése még bekövetkezhet az új távcsövek segítségével...
"Ezt hogyan érted? Tudom, hogy ismered a relativitáselméletet, ezt hogyan illeszted hozzá?"
Lokálisan igaz marad. Vagyis akárhol van is egy megfigyelő, az ő közelében hozzá képest semmi sem fog c-nél gyorsabban mozogni. Ami viszont messze van, arra ez már nem igaz.
Úgy lehet ezt elképzelni, hogy görbült téridőnek kis lokális tartományai jó közelítéssel inerciarendszerek, ez mindenütt igaz, de ezek nem illeszkednek össze, nem adnak ki egy nagy inerciarendszert.
Hasonlóan ahhoz, hogy a Földgömb kis sík térképei jó közelítéssel pontosak, de a sok kis sík térkép nem illik össze, nem ad ki egy nagy síkot ami jó térképe lenne a Földnek.
Igen. De egyelőre még azt sem tudjuk biztosan, hogy mondjuk 50 milliárd fényévre innen van-e tér?
Nekem is van egy csomó kérdésem, de itt nem akarom összekuszálni a szálakat, feltenni külön topicban meg azért nem akarom, mert nem szeretném, ha topicgyárosnak néznének az olvtársak, és kiutálnának.
De ha a térben ilyen vagy a nevezzük kiterjesztett világegyetemnek, vagy szupervilágegyetemnek, - szóval ha térben ilyen nagy, akkor valószínűtlen, hogy az időben meg korlátozott.
Akkor viszont kellene látnunk akár 100 ezer milliárd éves távoli ősrobbanásokat is.
Vagy lehetséges, hogy a Hubble Ultra Deep Field felvételen nem mindegyik pötty ősi fiatal galaxis, hanem egy-egy pötty távoli világegyetem?
Meg ilyenek.
De mint mondtam, nem szeretném, ha topicdömpinggel vádolnának.
De ugye mindez csak azért van, mert a legtávolabbi galaxisokra elfogadhatatlanul nagy távolságok jönnek ki.
A kozmikus inflációs téma engem a gordiuszi csomóra emlékeztet.
Mintha ezzel olyan messzire kiugranának a fizika hatóköréből, hogy az elállt szavú opponenseknek még a fejüket sincs kedvük vakargatni.
Akkor már inkább a fény intenzitásának az ismeretlen okú csillapodása, öregedés okazta kvázi viröseltolódás, vagy akkor akár már inkább a többszörös ősrobbanás.
Konkrétan milyen elvre, könyvre vagy hiteles akármire alapozod az állításod, hogy két tömeg között a távolság fénysebességnél nagyobb sebességgel nőhet?
A ter tagulasa nem mozgas, igy semmi koze a relativitasbeli hatarsebesseghez.
Ez csak akkor igaz, ha nincs jelen tömeg. Ilyen volt a fotonok "finomhangolódása" a szuperlumináris szakaszban. Ekkor valóban gyorsabban tágult a tér, mint a fotonok, ezért tudtak egymásra hangolódni az Univerzum két ellentétes pontján a fotonok az inflációs elmélet szerint. De amikor már tömeg is jelen lett, akkor már két tömeg között a tér nem tágulhat fénysebességnél gyorsabban az ismereteim szerint.
Milyen meglepő lenne, ha egy távoli galaxisban egy távoli naprendszer egyik bolygóján megtalánánk saját magunkat; A Földet, csak 20 évvel korábbi állapotában. A Föld2n most lenne 1992. máricius 21. A fény "körebjárt egy 20 fényév sugarú körpályán egy "fekete lyuk körüli erős gravitációs térben...
Talán az "ösrobbanás" is egy "lokális" jelenség térben és időben. Talán az univerzum messzi térészében valahol/valamikor most is éppen "keletkezik", más helyek pedig éppen "lokális reccs" formájában eltünik az anyag és az energia... A 12 milliárd fényév távolságra lévő "galaxisok" éppen 12 milliárd évvel ezelőtti (ősrobbanáshoz időben közelebbi) állapotát látjuk, vagyis elvileg ha az ösrobbanást idejéből származó fotonokat keresünk, akkor érdemes pont olyan távoli galaxist választani, ami fényévekben mérve éppen az univerzum korával "egyidős" távolságra van... Minél távolabb nézünk, annál régebbi (öregebb fotonokból származó) információt érzékelünk.
A többszörös fénysebességgel való tágulás csak a szuperlumináris szakaszban volt, jóval még a csillagok kialakulása előtt. A csillagok és galaxisok színkép-eltolódása tehát nem jelezheti a többszörös fénysebességet.
Speciel nekem is jobban tetszik ez a megoldás, mint a többszörös fénysebességgel történt kozmikus infláció.
Csak az a baj, hogy a közeli galaxisok kékeltolódásának és távolságának a mérésénél van akkora mérési pontosság, hogy ennek ki kellett volna ugrania.
Mert ugye itt az az alapvető probléma, hogy a legtávolabbi galaxis Hubble-konstans szerint számolva 12 milliárt fényév távolságban van. És ugye akkor az a kérdés, hogy hogyan kerülhetett olyan messze?
És itt is van egy sci-fi-be illő megoldás, csak akkora blődség, hogy még szerintem senki se merte kimondani, de én kívülálló vagyok, így kimondhatom:
Azok a távoli galaxisok nem a legutóbbi ősrobbanásból keletkeztek.
Annyira vicces, hogy talán nem is létezik. Nyilván nem véletlen a "vicces" elnevezés. Amíg nem igazolták a létezését, addig inkább a "nem létező" kategóriába sorolnám, az elmélettel együtt ami "megjósolta" létezését... Majd talán egyszer az unokáink unokái megtalálják (vagy sem)...
