Húsvét az azt megelőző időszak, Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos nagyböjt lezárulását jelzi. A böjt után ezen a napon szabad először húst enni. A böjt utolsó hetének neve: "nagyhét", a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken "fehérhét" - fehérvasárnapig tart.
Azaz a nap amikor már lehet húst a nagyböjt után magunkhoz venni.
A másik kettő nyelvészkedés már akkora baromság volt, hogy tényleg rá szót vesztegetni...
Müller Péter mondta, hogy a magyar nyelvet az Istenek hozták le földre, és nagyon pontos nyelv metafizikailag. Nem véletlenek ezek a szó-összetételek, az igazság ott van bennük. Ezek szerint fizikai fájdalmat okoz már neked az igazság?
Nem válaszoltál még erre sem. Tehát szerinted melyik változat a helyes? Te hogy szeretsz egy embert, egy élőlényt, egy állatot, egy kutyát, macskát, tehenet, disznót..., az első változattal vagy a másodikkal?
Ezen nem csodálkozom, és ez a természetes, mármint a gyilkosság elleni lelki és metafizikai tiltakozás. Teljesen megértem és átérzem gyermekkori helyzeted. Talán már említettem, hogy a nagyapám hentes volt, és segédkeztem én is gyerekkoromban néhány disznóölésen, disznógyilkosságon. A fura nekem is az volt, hogy amíg nagyapám nevelgette a disznókat, addig becézgette, simogatta, dédelgette őket, még a disznószar lapátolása is nagy élvezet volt számára, annyira imádta a disznókat. Amikor eljött a disznógyilkosság napja, mégis sajnálat nélkül döfte le az áldozatokat. Én pedig azt éreztem gyerekként is, hogy itt valami nagyon nem normális, ekkora ellentmondásokat csak olyan lélek bír el, ami már jócskán deformált és korrumpált. Szánalmas volt látni azt az örömet a nagyapám arcán, amit a disznó kibelezésének perceiben láttam. Ezt is olyan élvezettel csinálta, akár a disznószar lapátolást, vagy a kocák simogatását. Ez azért volt szomorú számomra, mert itt az etikai határok már teljesen össze vannak mosva, és a lelkiismeret nagyon el van már tompítva a sok pálinkával, hogy véletlenül se hallja meg az ember.
A gyerek még érzi és tudja, mi az igazi tisztaság, mi a rend, mi a dharma, mi a logosz. Egy gyermek elborzad egy disznóvágás láttán, és ez a természetes. A felnőttek pedig ott követik el a legnagyobb hibát, hogy a disznóölést természetesnek tüntetik fel a gyerek szemében, holott a gyerek nagyonis jól érzi, hogy ez minden, csak nem természetes, hogy ennek a lelki tisztasághoz már semmi, de semmi köze nincs. Aztán a gyerek később elfogadja a korrupt felnőttek mentalitását, és lassan, de biztosan, ő is ugyanolyan korrupttá válik, mint a szülei, így már természetesnek vesz tökéletesen természetellenes és lélekellenes dolgokat, sztereotípiákat, társadalmi konvenciókat, köz-szokásokat, azaz beáll a sorba, és már nem kérődjelez meg velejéig romlott dolgokat. Sajnos kevesen jutnak el oda, hogy feltegyék maguknak a kérdést: Biztos, hogy ez a sok korrupt köz-szokás természetes? Biztos, hogy ez a normális? Aki eljut oda, hogy itt valami nagyon nincs rendben, az eljut a Hamvasi válságtudatig, azaz jelen lenni annyi, mint válságban lenni és ezt a válságot vállalni.
Emlékszem, gyerekkoromban a nagyszüleimnél, egy disznóvágás alkalmával olyan rosszullétet éreztem, mint addig még korábban soha. Akkoriban még rendszeresen fogyasztottam húst, és már alig vártam, hogy kész legyen a hurka, a kolbász, a káposzta és egyéb, ilyenkor szokásos, és az akkori tudatállapotom igényeinek megfelelő készítmények, de sajnos, már a disznó leölése utáni percekben nem voltam ura a helyzetnek, és ágynak dőltem. Fájt a fejem, a fülem, fájt a gyomrom, hányingerem volt, és elég magas lázam is, és tényleg nem sok választott el attól, hogy kihívják hozzám a mentőt nagyanyámék. Ennek az esetnek akkor, és utána, még hosszú évekig nem tulajdonítottam különösebb (metefizikai) jelentőséget, okot és értelmet, azt gondoltam, hogy a kiszámíthatatlan és a vak véletlen volt az oka, hogy pont akkor betegedtem meg, amikor nálunk ez a sajnálatos esemény zajlott. Igaz, én nem kérdeztem meg szüleimtől, hogy engem mikor fognak levágni, de tökéletesen megértem a barátod kétségeit és aggodalmait ezt illetően.
Ismét kérdezem, nálad a szeretet ezek szerint párosul a szakrális, rituálé-szerű öléssel? Ha szeretsz egy állatot, a szereteted jele az, hogy megeszed végül? Embertársaidat is így szereted? Megeszed őket is, mert annyira szereted őket?
Nem válaszoltál megint a felvetésekre, kikerülöd őket. Ezek szerint akkor neked a szakrális ölés az természetes, és ennyi erővel a kutyád, macskád, ismerősied is megölheted, hiszen szakrális indíttatásból teszed. Mindent meg lehet magyarázni, és lehet csúsztatni, összemosni lelkiismereti kérdéseket is, azonban ettől azok még lelkiismereti kérdések maradnak ugyanúgy, amiről majd valamikor számot kell adni. Az a baj, hogy pont a lényegre képtelen vagy válaszolni, én meg nem a mellébeszélésre vagyok kíváncsi.
Kar volt ujra belemenni a temaba, megint eloszedted a felsobbrendu kinyilatkoztatasaidat es azt, hogy erdemi dolgokra nem reagalsz. A szeretetrol meg meg van mit tanulnod, mint annyi masrol is...
- Húsvét = hús-vét = a hús vétek = ha húst veszel magadhoz, vétesz
- Húsfeldolgozó-üzem = valóban fel kell dolgozni lelkileg is, ami ott történik, annyi halálhörgés, vér és kegyetlenség közepette, nem csoda, hogy így nevezték el.
Nem összetévesztendő a kettő, és egyáltalán nem mindegy, melyiket választod.
Ha egy állatot megeszel, akkor csupán azért szereted, mert szükséged van rá, azaz a húsára. Azonban ez egy hamis, ál-szeretet.
Ha egy állatot érdek nélkül szeretsz, tehát azért van rá szükséged, mert valóban szereted, akkor ne várj semmiféle ellenszolgáltatást, lakomát a testéből, hiszen szereted őt, és magáért a szeretetért van rá szükséged, nem pedig érdekből szereted őt.
Ha az acsd által bemásolt történetet nem értetted meg, ha nem láttad meg benne az igazi szeretet lényegét, amit a végén kérdezett a gyermek a szüleitől, akkor tényleg nincs miről beszélnünk. Ennyire azért nem kellene összemosni mindent. A gyilkosság, az állatölés meg sohasem lehet szakrális. A szeretet szakrális, de az ölés, a disznóölés nem szereteten alapuló tevékenység. Mint írtam, ha szeretsz egy élőlényt, egy állatot, akkor eszedbe nem jut azt megölni, és megenni, mert szereted. Azt hiszem ennél világosabban ezt már nem lehet érzékeltetni, egyszerű és jól érthető mondat. Ha ezt nem érted meg, ennél egyszerűbben tényleg nem tudom már megfogalmazni. Ki is emeltem vastagon, hátha így érthetőbbé válik.
A hinduknál is van egyfajta enyhítő körülmény a húsevést illetően, ha a húst felajánlod Káli-nak, azonban Káli nem a legfelsőbb, és ennek a rituálénak is vannak karimkus következményei enyhébb szinten. Ennyiből lehet ezt "szakrálisnak" nevezni, de ez inkább ál-szakrális, közel sem a szakrális és a spirituális kategória csúcspontja, sokkal inkább mélypontja.
kérésednek örömmel teszek eleget... kilenc év elmúltával talán nem flood az írás újraközlése :) ami egyébként nem az enyém, egy kedves barátom története.
–––––––––––––––––––––––– = o O o = –––––––––––––––––––––––– „Engem mikor fogtok leölni?” Emlékszem, hogy egy kedves hangú feketeszőrű, hosszúorrú mozgó valami volt, amit a zsákból kiengedtek mellettem, s akit ugyan malackának hívtak, de semmi esetre sem tudtam összehozni evés közbeni ételmaszatolós magammal, a „ne malackodj!”- al. Ez a keményszőrű „Hlü-hlü” -én így neveztem- fel-fel lökött a fűben. Ez nagyon kacagtató játék volt, amit sokszor játszottunk mi ketten. Hlü-hlü nevetve mutatta a fogait, rázta és leszegve a fejét nekem futott, én meg igyekeztem kikerülni, de szinte sohasem sikerült, mert oly ügyesen vette észre akár az utolsó pillanatban váratlan elmozdulásomat, hogy mindig fellökött. Másik játékunk bujócska volt. Hlühlü elfutott, én meg a felnőttek bíztatására utána. A nagy, méretemet meghaladó csalánok és lapulevevelek megállítottak és „fontos megállapítással” jöttem vissza: „hlühlü buvik, buvik!” Ezt bemondást máig emlegeti Édesanyám. Aztán egyre kevesebbszer jöhetett ki óljából Hlühlü. Sokat beszélgettünk: Ö csak a „hlü-hlü”- kéjét-, én meg a legfrissebb történteket mondtam el neki. Vakargattuk., vakargattam a deszkarésen befért kezemmel a hátát. Ezt nagyon szerette, teljesen nekifeküdt a deszkának és jólesően szuszogott. Így éltünk és játszottunk az udvaron, amíg el nem jött az ősz. Már ritkábban láttam hlü-hlüt. Többször rajtakaptak, hogy szobai mesevilágomban „beszélgettem” vele. Télen egyik reggel korai keléssel gyors öltözés következett és átvittek a szomszédba, pajtásaimhoz. Hozzánk menő bácsi meg apám visszaszólt, hogy majd később átjöhetünk disznót vakarni. Mi rögtön játékba kezdtünk a jó meleg szobában. Kis idő múlva éktelen üvöltésre néztünk össze. Jani, a nagyfiú tudálékosan jegyezte meg: „most szalad a kés”. Távolról sem hittem, hogy ez Hlühlü végrendelkezése volt, csak amikor később átmentünk és a megperzselt, leforrázott nagy darab disznóra néztem, aztán értetlenül apámra. Ö mondta el, „rend”-fára „kereszt”-elt néhai játszótársam szerepét és küldetését. A világ legtermészetesebb tiszta ártatlanságával fogadtam el mindent akkor még helyesnek és jónak, fogadtam el a dolgok állását és elgondolkodtam a kerítésnek támaszkodva a világ és a felnőttek furcsaságain. Anyám hívott, futottam befele kis harisnyás lábaimmal, hisz készen volt a természetes következtetés., most legalább megkérdezhetem. Ránéztem fejkendős mosolygós édesanyámra: -„Édesanyám, engem mikor fogtok leölni?”- Anyám, az én legszebb, legmosolygósabb anyácskám elsírta magát, felkapott és magához szorított. Könnyes arca hozzám tapadt és én sokáig nem értettem, hogy miért sírják el magukat váratlanul a felnőttek, hisz minden olyan „rend”-es és normális ebben a kérdésben. Engem is becéznek, engem is fürdetnek, engem is vakargatnak, ........ és engem is szeretnek., ......... nem?
Az ízlik kategória az ego kategóriája, erről le lehet mondani empátiából.
A mondat elso fele nem igaz. Alapveto tevedes, hogy minden fizikai testhez kotheto erzes, izles, stb az egohoz kotheto. Lehet, de nem feltetlenul. A masodik fele igaz, valoban le lehet mondani, minden egy dontes. A kerdes csupan az, hogy mik a valasztas kovetkezmenyei. Szerinted nehezebb karmat visznek a husevok, en meg mar tobbszor megmutattam a te peldadon keresztul, hogy te a hozzaallasoddal milyen nehez karmat csinalsz magadnak. Mindegyik egy valasztas, es nem lehet egyertelmuen egyikrol se kijelenteni, hogy rosszabb kovetkezmenyekkel jar, mint a masik. Foleg, hogy olyan, hogy rossz karma, nincsen.
Ha igazán akarod és empatikus vagy, és átérzed az állatok szenvedéseit, kiszolgáltatottságaikat, s ezt tudati szinten is megéled, az egész szervezetedet képes leszel átprogramozni, és egy idő után átáll a szervezeted a növényi tápanyagra, a közérzeted jobb lesz, kikerülnek belőle a hús általi méreganyagok, később pedig húsundorod is lesz.
Megint minositesz, hiszen implicite azt sugallod, hogy bennem nincs empatia, csak egy gyilkos vagyok. Mindezt ugy, hogy se rolam, se a tudati szintemrol semmit nem tudsz, csak kivetitesz. Miert ne erezhetnem at az allatok szenvedeseit es miert ne tekinthetnem pl az allat levagasat egy szakralis cselekedetnek es koszonhetnem meg az isteneknek? Ez csak egy pelda arra, hogy a vilag nem fekete-feher.
Tehát nincs semmiféle eleve-elrendelés, hogy ilyen test-típus meg olyan test-típus, a dolgok ennél jóval mélyebben gyökereznek, és természetesen alakíthatóak, megváltoztathatóak, ahogyan a karma is.
Soha nem irtam eleve-elrendelesrol, foleg hogy butasagnak tartom. A testtipusok leteznek, de nem az eleve-elrendeles miatt, hanem a szabad valasztas miatt.
Minden lélekben dől el, a vegetáriánusság, az ahinsa is, és a tested igazodni fog a tudatállapotodhoz, mert az van kívül, ami belül, és az van belül, ami kívül.
Ebbol is sut a felsobbrendusegi erzes. Sok spiritualis irast olvastal, osszeraktal vmi kepet es azt szorod szett frutti helyett. En a helyedben az ures szavak helyett az elmenyekre koncentralnek. Mint irtam korabban, reszben magamra ismertem benned, bar ekkora bohoc talan meg en se voltam (legalabbis remelem:))
Ez a legnagyobb ellentmondás, elvégre annyira jól tartják az állatot, annyira szeretik, hogy végül a gyomrukban köt ki. Pusztán azért tartják jól, hogy még jobb ízű legyen, azonban ennek köze nincs a szeretethez. Ha igazán szeretnék, nem ölnék meg, és nem ennék meg.
Ellentmondas csak a te fejedben van a dogmaidhoz valo ragaszkodas miatt. A szeretetrol meg ugy tunik szinten keveset tudsz, mert csak a ragaszkodasrol tudsz beszelni, semmi masrol. Meg egyebkent is vicces ugy a szeretetrol papolni, hogy folyamatosan itelkezel es minositesz, es masok fole helyezed magad.
Az ahinsanak egyebkent mi a valasza az alabb belinkelt irasban leirt kiserletre? Komolyan erdekelne...
Kedves acsd, igen, az empátia itt kezdődik, s nem véletlen mondják, hogy a gyerek és a részegember igazat beszél. A gyerek még őrzi és érzi a valódi rendet, a dharmát, a gyerek még nem korrupt, a disznóvágó felnőttek viszont már jócskán azok, ők már nem őrzik és nem érzik az eredeti rendet. Meg is kérnélek rá, hogy illeszd be ide ezt a sztorit, ne csak a linket, hanem a szöveget is, mert nagyon tanulságos.
"Mert izlik es mert a testemnek szuksege van a husra. Nyilvan tudnek hus nelkul is elni, csak sokkal szarabb lenne, foleg mert olyan testtipusom van, amelyik igenyli a hust."
Saját példámon keresztül megvilágítva a dolgot:
Az ízlik kategória az ego kategóriája, erről le lehet mondani empátiából. Az én test-típusom is elviekben hús-igénylő, mégis pár éve vega vagyok, és sokkal jobb a közérzetem is, amióta kerülöm a húst. Már sejt szinten megjelenik a tudatosság, s amilyen a tudatállapotunk, a lelki szerkezetünk, olyan a szervezetünk működése is. Ahogy acsd írta, az ember választhat. Az ember mindenevő, épp ezért választhat növényi és állati tápanyag között.
Két Einstein idézet:
- "A lényeges problémákat nem oldhatjuk meg ugyanazon gondolkodási szinten, mint ahol megteremtettük őket!"
- "Az életünket kétféleképpen élhetjük: Vagy abban hiszünk, hogy csodák nincsenek, Vagy abban, hogy csoda minden."
Pontosan erről van szó a húsevést illetően is. Ha igazán akarod és empatikus vagy, és átérzed az állatok szenvedéseit, kiszolgáltatottságaikat, s ezt tudati szinten is megéled, az egész szervezetedet képes leszel átprogramozni, és egy idő után átáll a szervezeted a növényi tápanyagra, a közérzeted jobb lesz, kikerülnek belőle a hús általi méreganyagok, később pedig húsundorod is lesz. Tehát nincs semmiféle eleve-elrendelés, hogy ilyen test-típus meg olyan test-típus, a dolgok ennél jóval mélyebben gyökereznek, és természetesen alakíthatóak, megváltoztathatóak, ahogyan a karma is. Minden lélekben dől el, a vegetáriánusság, az ahinsa is, és a tested igazodni fog a tudatállapotodhoz, mert az van kívül, ami belül, és az van belül, ami kívül.
"A mai ipari hustermeles nekem se tetszik, ezert is igyekszem parasztoktol venni a hust, ahol jobban van tartva az allat es jobban torodnek vele. Hogy aztan megolik? Igen."
Ez a legnagyobb ellentmondás, elvégre annyira jól tartják az állatot, annyira szeretik, hogy végül a gyomrukban köt ki. Pusztán azért tartják jól, hogy még jobb ízű legyen, azonban ennek köze nincs a szeretethez. Ha igazán szeretnék, nem ölnék meg, és nem ennék meg. Hankiss Elemér (aki egyébként nem vega) mondott egy hasonló sztorit a Világokon át című metafizikai sorozatban. A sztori a következő volt: Család, gyerekek, nevetés, kis bárányka, akit a gyerek ölelget és szeretget, az egész család odavan a bárányért. Majd egy nap az apuka elvágja a bárányka torkát és megeszik vacsorára. Hankiss Elemér is hozzátette, hogy azért ekkora ellentmondásokba nem kellene belemenni...
Mivel lélekként és nem dologként, nem táplálékként tekintek rá, így értek bociul, egyébként telefonon hívott és diktálta a levelet :-) És azt üzeni, nagyon sajnálja, hogy ennyire nem értették meg a mondanivalóját...
Ja, és azt kérte, hogy ezt két számot linkeljem be, mert nagy kedvence, nektek küldi, hátha végre valahára sikerül megenyhülnötök és kegyelmet gyakorolnotok:
Ez mar az agymosott kategoria... Olyan szintre sullyedtel, ahova mar nem szeretnek lemaszni. Persze nyilvan te a spiritualis Parnasszus csucsara kepzeled magad (es ezt vannak, akik el is hitetik veled), de ez legyen a te problemad. Nagy lesz a pofaraeses...
Reszemrol a topic is mehet a levesbe, progrockos topic van meg, a falu bolondja meg mashol kevesbe hirdeti az agymeneseit...
Megértem én, hogy finom vagyok és ellenállhatatlan ínyencség az asztalotokon, főleg, ha jól meg is fűszereztek, de legyetek már rám is tekintettel, ne csak magatokra, gyomrotok és testetek vágyaira. Vegyetek már észre engem is, mint lelket, és ne csak egy dolognak nézzetek, mert több vagyok puszta dolognál, ami legyilkolható és felzabálható, még akkor is, ha ti ezt még nem tudjátok. Tudom én, hogy szar-ügy ez az egész, főleg lelkiismeretileg, hiszen valamikor majd a számla egyszer be lesz nektek is nyújtva és akkor számot kell majd adnotok lelkiismereti kérdésekről is. Élvezhetitek ti az életet, semmi gond, nincs megtiltva, de vállaljátok majd később ennek a böjtjét is, mert bizony lesz ennek még böjtje, nagy-nagy böjtje, amikor a kibillent mérleget nektek kell helyreállítani, és az eddigi élvezeteket "ledolgozni". Félre ne értsetek Kedves Húsevők, nem haragszom én rátok, akkor se, ha a helyzetem és a saját helyzetetek és karmátok nehezítitek meg ezzel a mentalitással, hiszen így mindannyian maradunk még a szamszárában, mert ugyebár "kölcsön-kenyér visszajár", és amit most én kapok miattatok, azt majd vissza kell adnom nektek, tehát elvileg nekem kellene majd a következő körben elfogyasztani benneteket, amit pedig én nem szívesen tennék meg, hiszen ahogy én is, úgy ti is lelkek vagytok, és jó lenne már mielőbb kikerülni ebből a szenvedéssel teli körforgásból. Ti megesztek engem, következő körben majd én jövök, de én vagyok annyira intelligens és belátó, hogy megteszem majd veletek szemben azt, amit ti képtelenek vagytok megtenni velem szemben, vagyis, én meg fogok nektek kegyelmezni és félre fogom tenni egom és gyomrom vágyait mindannyiunk közös érdeke és ügye miatt, hogy kikerüljünk a szamszárából. S ne feledjétek, amíg nincs bennetek kegyelem, sínylődni fogtok az anyagi körforgás szenvedés-labirintusában, hiszen tudjátok ti is: "egyszer fent, egyszer lent". S hogy egy klasszikust idézzek: "Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani". S az lenne már helyénvaló ha ott tartanánk együtt, veletek együtt, hogy harcnak elegendő, hogy a múltat be kell vallani.
Baráti üdvözlettel:
Egy tehén-testben sínylődő lélek
P.S. Látjátok miket aggatnak a füleimbe? Borzasztóan megalázó, hogy ennyire dolognak néznek. S amíg ti hozzájárultok a húsiparhoz azzal, hogy megveszitek a husomat, addig sajnos maradunk mindannyian a szamszárába. Döntsetek hát bölcsen, szívetek és lelketek szerint. Vigyázzatok magatokra, és a többi lélekre is!
