"Minden állampolgárra 2 millió forint államadósság jut." Egy vállalkozókat tömörítő társaság minden tagja befizeti a rá eső részt. Úgy vélik: itthon 200-300 ezer ember gond nélkül megtehetné ezt.
Ne lepödj meg, ha azoknak lesz a legnagyobb hangjuk ezekután is akik lenézik azokat akik szolidaritárisak és követelöznek, hogy nekik ez is jár, meg az is jár, mint "Kovécs néninek a gyomortükrözés", semmisem jó bárhogyan is van. Sajnos ez a "prolitempo" ami maradt a 40 év szocializmus szellemiségéből.
Nem nagyon kell velük foglalkozni, mert a magyar társadalom többsége mindig kihúzta magát hajánál fogva a bajból, s ez lelkileg is erössé tette, a potyautasok meg megkapják jutalmukat mert egész életükben nem tudják meg mi az, hogy boldognak lenni, mindig frusztált értelmetlen életet élő emberek halmaza lesznek.
Csak a nagyságrend miatt. Nagyjából 3 millió ember fizette be az akár 12 évnyi megtakarítását. Ebből csökken az államadósság kb. 7%-kal. A többi része elmegy MÁV-ra, nyugdíjra még az idén.
Sok mindenben egyet értünk, de az adósságot valahogy kezelni kell.
Ha nem segítenek benne az emberek önként, ami egyfelől érthető, másfelől viszont sajnálatos, hiszen eltérő módon vesszük igénybe az állam szolgáltatásait, és eltérő módon finanszírozzuk az államot, akkor a kormányoknak vérrel-verítékkel kell kigazdálkodniuk ezt a pénzt, adott esetben rosszféle kompromisszumok megkötésével.
Úgy látom, hogy ez a kormány - bár nem hibátlan - sokkal reálisabb gazdasági vízióval rendelkezik, ám hogy ebből mennyit tud megvalósítani, az nagyban múlik a mozgástéren.
Észre kell venni, hogy a válságokkal terhelt időszakban sokkal könnyebb előrelépni (ugyanakkor leszakadni is), ám ehhez az építő jellegű és helyénvaló kritika mellett szükség van a gazdasági alanyok valamilyen szintű támogatására is. Az ipar mintha felismerte volna ezt.
NEM azért vagyunk eladósodva, mert "elrontottuk" hanem mert a nemzetközi pénzügyi elit kirabolja az országot.
A játékszabályok eleve olyanok, hogy csak veszíteni tudunk.
Hiába adnánk oda akár egy öszzsegben az egész adósságot, amíg ez a struktúra van üzemben, addig pár év alatt ugyanoda jutnánk vissza.
Meg kell változtatni a játékszabályokat.
Vissza kell szerezni az állam abszolút ellenőrzését a pénzügyek felett, és újra alkalmazni a pénkibocsájtást.
Ezt nyilván nem lehet csak itthon véghez vinni, hanem meg kell alakítani azt a szövetséget, amelyik meghátrálásra kényszeríti a globális pénzügyi elitet.
Sajnos minden Európai és a legtöbb amerikai kormány a kezükben van, de azon kívül mindenki ellenük.
NINCS elegáns és civilizált megoldása a problémának, mert a törvények régen úgy vannak meghozva, hogy minden törekvés, ami a helyzetet megváltoztatná, illegálisnak minősül.
Ami marad az a precízen időzített sztrájkok, polgári engedetlenség, áruk, áruházak, iparágak, országok bojkottja, és hasonlók.
Becsületes emberek, kemény munkával megkeresett pénzét ezüsttálcán gengsztereknek átnyújtani botorság.
Az összegyűjtött pénzen inkább munkahelyteremtő projekteket/beruházásokat kellene csinálni... Annak nagyobb és kézzaefoghatóbb haszna lenne.
A nyílt harcot a globális pénzügyi elittel NEM lehet elkerülni, ha valóban szeretnénk élhtő világot hagyni a gyermekeinknek.
És ez nem csak nemzeti probléma...
Az egész világ lakossága ebben a cipőben jár, annyi különbséggel, hogy egyeseket jobban szorít mint másokat.
A manyupot köszönd az MSZP-nek, hogy így hagyta ebek harmincadján az országot. A VÖRÖSISZAP-PÉNZT MÁR KIFIZETTÉK KB KÉT HÓNAPJA A HELYI ÖNKORMÁNYZATOKNAK. hA ELTŰNT VOLNA A PÉNZ, GONDOLHATOD, HOGY A KÉT KICSI LEGO MÁR SZÓLT VOLNA. dE NEM SZÓL( bocs, caps lock), mert nincs miért.
Ez a kormány nem lop, jobb, ha megszokjátok, hogy nem olyan, mint a lopós MSZP:
Úgy látom, az MSZP-fanok nem fognak fizetni egy petákot sem, pedig kezességet vállalhatnának pártjukjért, mivel az MSZP taszította ebbe a sz@r helyzetbe az országot:-)))
Jó ötlet, akinek van és aki akar, erejéhez mérten, miért ne adna? Ráadásul biztosak lehetünk abban, hogy ez a kormány nem nyúlja le, nem teszi magáévá és nem privatizálja.
A kőgazdag vállalkozók, ne a rájuk eső kétmilliót fizessék be, hanem azokét is, akik nem kaptak 800 milliós állami támogatást szálloda, és termálfürdő építésére, még az első Széchenyi tervből, továbbá újabb 50 milla uniós támogatást vendégházak létesítéséhez, és ki tudja mennyi állami megrendelést az útépítő cégük számára.
Továbbá azon valaha is általuk foglalkoztatottak részét is, akiket működésük során, részben zsebbe fizettek, adóoptimalizációs céllal.
Nagyságrendi eltérések vannak itt, de az átlagember eltéved a sok nulla között ezért lehet ilyesmi ötletekkel hitegetni. Vegyük a fenti példát, 300 ezer család befizeti a ráeső részt, teljesen irreális, de az 2,4 billió. Ez az óriási összeg a teljes adósságnak csak a 12%-a. És véletlenül nagyjából annyi ami a magánnyugdíjak államosításából bejött. Ha valós cél lenne ez akkor nyilván nem szórnák el ezt MÁV-ra és nyugdíjemelésre, hanem teljes egészében menne adósságcsökkentésre.
Stilszeruen legyen Simicska Lajos a penz kezeloje. Orban szavaival elve: aki ebbe penzt fizet, az a fidesz penztaraba fizet (o ezt a valsagalapra mondta, a fidesz helyett az mszp-vel).
Fizesse be az a 250 ezer ember önként azt a fejenként így közel 100 milliót, oszt jó napot. Reális?
Nem, nem reális. Más megoldás kell. Teszem hozzá, a néhány százmilliárd forintos leépítés is már nagy eredmény volna, tudván, hogy a kamatterhek hosszútávon milyen nagy nehézséget jelentenek.
Ha ez így lesz, akkor csak azért lesz, mert nem lesz elég aktív korú. Az pedig sajnos közös társadalmi felelősség, hogy a szülőkorúak nem vállalnak elég gyereket, elmennek este "jóléreznimagukat", tisztelet a kivételnek.
Összefogással legyőzhetjük a matematikai alapműveleteket. Ennek nincs értelme. Fizesse be az a 250 ezer ember önként azt a fejenként így közel 100 milliót, oszt jó napot. Reális?