Baromságnak tartom ezt ebben a formában különben, de azért én is olvastam egy hasonló felmérésről még az 1990-es évek végéről, amikor az EU akkori országainak lakosságát vizsgálták műveltség szempontjából, ill. hogy melyik ország lakói átlag mennyit olvasnak.
Elég szignifikáns eredmények jöttek ki olyan értelemben, hogy az EU északi, protestáns kultúrájú felén az emberek műveltebbek és olvasottabbak voltak, mint a katolikus hagyományokkal bíró déli felén.
Konkrétan a svédek és érdekes módon a finnek is az élmezőnyben végeztek, tőlük a dánok és a hollandok éppen csak lemaradtak. Utánuk a németek és a belgák következtek.
A legrosszabb eredményt a portugálok érték el, éppen csak lemaradva a görögöktől.
Néhány további érdekesség, hogy az általában műveltnek és olvasottnak tartott britek csak a középmezőnyben végeztek, éppen csak megelőzve a franciákat, de jelentősen lemaradva még az osztrákoktól is, akik szintén nem túl előkelő helyen végeztek. A skótokat nem mérték külön, őket a britek közé számítoták, de a katolikus gyökerű írek igen-igen gyönge helyezést értek el, gyakorlatilag az olaszokkal holtversenyben a sereghajtók között voltak. Érdekes, hogy a spanyolok viszont jobb eredményt értek el a vártnál, pl. megelőzték az olaszokat és az íreket is.
Mondjuk az az igazság, hogy szerintem az ilyen felmérések nem sokat érnek, de azért érdekesnek érdekesek.
A telomeráz enzim hiperaktív típusát birtokolják a matuzsálemi kort megért askenázi zsidók. Az enzim fokozott termelését egy mutáns gén okozza.
A hosszú élet genetikai hátterének felderítésére az amerikai Albert Einstein Orvosi Főiskola kutatói azért választották az askenázi zsidó közösséget, mert tagjait szoros rokoni szálak fűzik egymáshoz, így könnyű azonosítani a genetikai különbségeket.
A kutatók 86 igen öreg - átlagéletkoruk 97 év volt -, de jó általános egészségnek örvendő embertől vettek vért. Hasonló vizsgálatnak vetettek alá utódaik közül 175 személyt, illetve egy 93 fős, nem rokon kontrollcsoportot. Az utóbbihoz tartozók szülei átlagos életkort értek meg.
A telomerek viszonylag rövid, szakosodott DNS-darabkák, amelyek mintegy sapkaként védik a kromoszómák végeit. Minden egyes alkalommal, amikor egy sejt osztódik, a telomerek rövidülnek, és közelebb kerül a sejt halála. A telomerek fontosságát csupán a közelmúltban ismerték fel, felfedezőik idén orvosi Nobel-díjban is részesültek. A szóban forgó telomeráz enzim képes megjavítani a telomereket, így azok mérete nem zsugorodik.
A matuzsálemi askenázi zsidók és utódaik vérének telomerázszintje jelentősen meghaladta a kontrollcsoportét, és telomerjeik is jócskán hosszabbak voltak. A tulajdonság nagymértékben örökletesnek bizonyult - mutattak rá a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban.
Korábbi kutatásukban már kimutatták, hogy a különlegesen magas életkort megélő askenázi családok általában megúszták az öregséggel járó betegségeket, mint amilyenek a szív- és a cukorbetegség. Az akkori vizsgálatban részt vevő "korelnökök" a kontrollcsoporthoz képest alacsonyabb testtömegindexükkel és magasabb jó koleszterin(HDL)-értékükkel tűntek ki.
Yousin Suh, a cikk első szerzője azt a következtetést vonta le eredményeikből, hogy a telomerek hossza és a telomeráz termelését irányító gének változatai együttesen járulnak hozzá a hosszú élethez, valószínűleg azáltal, hogy a szervezetet megvédik az öregkori betegségektől.
A következőkben arra próbálnak fényt deríteni, hogyan tartják szinten ezek a génváltozatok a telomerek hosszát. Ennek az információnak a birtokában ugyanis ki lehetne fejleszteni olyan gyógyszereket, amelyek másolják a matuzsálemek telomerázát.
Amerikai, német és skandináv kutatók tudományosnak tűnő sorrendet állítottak fel az emberi rasszok intelligenciájáról. Az eredmények szerint a legokosabb emberi faj a zsidó, utána az ázsiaiak következnek, a világhódító angolszász ember pedig a harmadik helyre szorult.
Amerikai és német lapok egyre többször írnak arról, hogy valóban van szellemi különbség az emberi fajták között. Németországban különösen rossz emlékű a kérdés felvetése, talán éppen ezért kizárólag a legmegbízhatóbb, élvonalbeli lapok közölnek cikkeket a legújabb, első olvasásra tudományosnak tűnő kutatásokról.
Ezek szerint amerikai, német és skandináv tudományos műhelyek kialakítottak egy standardot, mely az angolszász emberek szellemi szintjét tekinti száznak, és ehhez képest pontozták a többi népcsoport intelligenciáját. Azonos körülmények között nevelt és hasonló anyagi hátterű, ám különböző etnikumhoz tartozó embereket vizsgáltak a megfigyelések során.
Az afrikai rassz 54 és 87 pont között teljesített, a latin-amerikaiak 87 pontot értek el, az észak-amerikaiak 97-et, az ázsiaiak viszont a brit átlagnál intelligensebbnek bizonyultak.
A kínaiak, japánok és koreaiak 107 pontot teljesítettek a vizsgálatban, de még ezzel is csak a második helyezést érték el, 3 ponttal lemaradva a világ legintelligensebbnek bizonyuló fajtája, az askenázi (európai) zsidók mögött, akik 110 ponttal a világ legokosabb emberei. (Érdekes viszont, hogy az arab és afrikai származású zsidók 10-15 százalékkal lemaradtak európai társaiktól.)
"Hitler esetleges zsidó származását is sokan feszegették, pl. Konrad Heiden ír róla 1937-ben a pozsonyi Pragernél magyarul is kiadott könyvében. (Innen az "áttért" Darth Vader ötlete? :)) )"
Félreértések elkerülése végett még egyszer: Heiden nyomatékosan Hitler törekvései ellen foglalt állást. Ha jól emlékszem, temetők fejfáin levő neveket is vizsgált.
Egy belga újságíró megvizsgáltatta Hitler rokonainak DNS-ét, és arra az eredményre jutott, hogy az egykori náci vezér genetikai térképe szerint ősei berberek, szomáliaiak, sőt, akár askenázi zsidók is lehettek, de legkevésbé németek.
Jean-Paul Mulders a belga Knack hetilapban tette közzé kutatásai meglepő eredményét. Ezek szerint a megvizsgált Hitler-rokonok nagy azonosságot mutatnak a kromoszómák hét fő haplocsoportjából az E1b1b-vel, amely meglehetősen ritka Nyugat-Európában.
Amiből az is következik, hogy ezzel az eredménnyel Adolf Hitler aligha lett volna boldog. Az általa "árja" fajnak kikiáltott germánokkal szemben a náci diktátornak nagy valószínűséggel sokkal több köze lehetett egykoron Afrikához. Haplocsoportja a görögök és szicíliaiak 20 százalékában, az észak-afrikaiaknak viszont 50-80 százalékában van jelen. A szóban forgó kromoszómák a leggyakrabban marokkói berberek, szomáliaiak, sőt, askenázi zsidók között fordulnak elő - utóbbiak közül minden második ehhez a haplocsoporthoz tartozik.
A Knack által megszólaltatott Ronny Decorte, a Leuveni Egyetem genetika szakértője szerint "a mai tudomány szerint nincsenek rasszok. A fajelmélet übermensche nem létezik, tehát az ehhez kapcsolódó 'tökéletes faj kitenyésztése' csupán a fantázia terméke." Hitler valószínűleg - mondja a tudós - maga is egy olyan népcsoporthoz tartozott, amelyet lenézett.
Mulders korábban felkutatta Hitler Ausztriában és az Egyesült Államokban élő apai ági rokonait, hogy leszámoljon azzal a mítosszal, miszerint Hitlernek az első világháború idején gyereke született volna egy bizonyos francia fiatal nőtől. Eközben többen is érdeklődtek nála Hitler genetikai származásáról. Az újságírónak sikerült megszereznie az osztrák rokontól egy cigarettacsikket, a Long Islanden élőtől egy szalvétát. Ezek alapján tudták elemezni az apától a fiúra öröklődő Y-kromoszómákat. Az amerikai azonos volt az osztrákkal, és végső soron Hitler is ehhez a haplocsoporthoz tartozott.
A Knack magazin bejelentette, hogy ezek után az orosz kormányhoz fordul, hogy engedélyezzék egy német bunkerből származó állkapocs megvizsgálását, amelyről feltételezik, hogy az öngyilkosságot elkövető Hitleré volt.
Az általánosságokhoz tartozik az is, hogy nem minden zsidó vallású embernek van német neve manapság. Az afrikai, spanyolországi, balkáni zsidók jelentős részének nem ilyen eredetű a neve, hiszen ők nem a Közép-Kelet-Európában jól ismert askenázi csoporthoz, hanem a szefárdokhoz tartoznak többnyire. Természetesen még a távoli Marokkóban is előfordulnak német eredetű zsidó nevek, de ez inkább a vándorlásnak köszönhető.
Másrészt érdemes hangsúlyozni, hogy a német helyesírással megszokott zsidó nevek egy része sem germán eredetű, bár a később ismertetendő Habsburg császári rendeletnek köszönhető elterjedésük családnévként. A Kohn és a Levy (franciásan: Lévy) családnevek ugyanis a zsidók papi „rendjére”, a „kohénokra” (kohanim, kohaniták), illetve a „léviták törzsére” utalnak. A zsidó vallásban nem maradt meg a papi funkció, helyüket a tanítók, a rabbik vették át. Ettől függetlenül a németes Kohn vagy Kahn, az angolos Cohen, az orosz-szláv Kagan, Kaganov, Kaganovics, továbbá az angolos Levy és Lewin, a franciás Lévy mind-mind a zsidó papság egykori emlékeit őrzik, s e név viselői szimbolikusan Áron főpap leszármazottainak számítanak. Áron Lévi törzséből származott, ezért a papi törzset lévitáknak is nevezik.
Viszont német eredetű egyes állatnevek használata. Bizonyos állatokat szinte csak a zsidók használtak családnévként, ilyen az oroszlán (Löwe), amelyből a Lőw, Löw, Lőwy nevek is erednek, amelyek könnyen összecserélhetők a Lévy származékaival. A Hirsch (szarvas) szintén a zsidók által felvett nevek közé sorolható, de nem kizárólag izraelitákat hívtak így. A Hirsch, Hirschler, Herzl a héber Cvi (szarvas) szó fordításaiból alakult ki. Sok kohanita II. József rendeletének végrehajtásakor a Katz (macska) nevet választotta, de ez valójában a "kohen cedek", vagyis az „igazságos pap” héber kifejezés rövidítéseként is szolgált.
A zsidók körében olyannyira elterjedt német nevek eredete tehát igen egyszerű. A zsidók egyenjogúsítása, emancipációja a német nyelvterületen sokszor egybefonódott azzal a követeléssel, hogy a polgárjogot elnyert személyeknek legyen családi neve. Ausztriában 1787-ben, II. József császár idején vezették be ezeket a rendelkezéseket. A zsidók emancipációja azonban igen hosszadalmas folyamat volt: a nevek megváltoztatása csak az egyik lépcső volt, Magyarországon például csak a XIX. század utolsó éveiben, a Wekerle-kormány idején fejeződött be az egyenjogúsításuk.
Visszatérve II. Józsefre, a kalapos királyra, ő a német nyelvet tette meg egész birodalma hivatalos nyelvévé, ezzel elindítva többek között a magyar nemzeti mozgalmakat, elsőként a nyelvújítást. (Magyarországon a latin volt a hivatalos nyelv, ezt a magyar rendek nem akarták németre cserélni, csak a reformkorban vetődött fel a magyar, mint hivatalos nyelv ötlete.)
II. József egységesíteni akarta birodalmát és német családnevek felvételét írta elő a zsidóknak is, akik az örökös tartományokban szabadon választhattak az elnevezések közül. A gazdagabbak Gold, vagy más, az aranyhoz kapcsolódó nevet választottak (Goldstein, Goldmark, Goldberg például), de népszerű volt a zsidók körében a Diamant, vagyis a gyémánt és a Wein (bor) jelentésű családnév is. A legtöbbször fizetni is kellett a nevekért (főleg azokban a kisebb német hercegségekben, amelyek II. József példáját követték), s az arannyal, gyémánttal kapcsolatos nevek, vagy a Rosenthal (rózsavölgy) drágábbak voltak.
Miért van német családi nevük a zsidóknak? Hogyan alakult ki a zsidóságnál a német családnevek használata. Miért ilyen hangzású a legtöbb zsidó név ?
Hirdetés (x)
<!-- if(!window.goA)document.write(''); // --> A családnevek Európában Kr. u. 1000 körül jelentek meg. Először Észak-Itáliában bukkant fel ez a szokás, majd fokozatosan német területekre és Európa más részeire is eljutott. Használatuk 1500 körül immár általánossá vált, de egyáltalán nem volt kötelező.
A zsidók sokáig tradícióikat követték, és a személyneveket összekapcsolták az apai névvel, mégpedig úgy, hogy az összekapcsolásra a "ben" (fiú) szócskát használták, s például az Ábrahám ben Mózes azt jelentette, hogy „Ábrahám, Mózes fia”. Egyébként ez a szokás az Árpád korban igen elterjedt volt a magyarok között is: Ampod fia Dénes például fontos kormányzati tisztséget töltött be, s az olyan nemesi nevek, mint a Pálffy vagy az olyan családnevek, mint a Pálfia is alighanem erre a szokásra vezethetők vissza. Hasonló módon keletkezhettek az Antalfy, Péterffy, Dessewffy vezetéknevek is.
Papi nevek, állatnevek
Az általánosságokhoz tartozik az is, hogy nem minden zsidó vallású embernek van német neve manapság. Az afrikai, spanyolországi, balkáni zsidók jelentős részének nem ilyen eredetű a neve, hiszen ők nem a Közép-Kelet-Európában jól ismert askenázi csoporthoz, hanem a szefárdokhoz tartoznak többnyire. Természetesen még a távoli Marokkóban is előfordulnak német eredetű zsidó nevek, de ez inkább a vándorlásnak köszönhető.
Másrészt érdemes hangsúlyozni, hogy a német helyesírással megszokott zsidó nevek egy része sem germán eredetű, bár a később ismertetendő Habsburg császári rendeletnek köszönhető elterjedésük családnévként. A Kohn és a Levy (franciásan: Lévy) családnevek ugyanis a zsidók papi „rendjére”, a „kohénokra” (kohanim, kohaniták), illetve a „léviták törzsére” utalnak. A zsidó vallásban nem maradt meg a papi funkció, helyüket a tanítók, a rabbik vették át. Ettől függetlenül a németes Kohn vagy Kahn, az angolos Cohen, az orosz-szláv Kagan, Kaganov, Kaganovics, továbbá az angolos Levy és Lewin, a franciás Lévy mind-mind a zsidó papság egykori emlékeit őrzik, s e név viselői szimbolikusan Áron főpap leszármazottainak számítanak. Áron Lévi törzséből származott, ezért a papi törzset lévitáknak is nevezik.
Viszont német eredetű egyes állatnevek használata. Bizonyos állatokat szinte csak a zsidók használtak családnévként, ilyen az oroszlán (Löwe), amelyből a Lőw, Löw, Lőwy nevek is erednek, amelyek könnyen összecserélhetők a Lévy származékaival. A Hirsch (szarvas) szintén a zsidók által felvett nevek közé sorolható, de nem kizárólag izraelitákat hívtak így. A Hirsch, Hirschler, Herzl a héber Cvi (szarvas) szó fordításaiból alakult ki. Sok kohanita II. József rendeletének végrehajtásakor a Katz (macska) nevet választotta, de ez valójában a "kohen cedek", vagyis az „igazságos pap” héber kifejezés rövidítéseként is szolgált.
Emancipáció és II. József szerepe
A zsidók körében olyannyira elterjedt német nevek eredete tehát igen egyszerű. A zsidók egyenjogúsítása, emancipációja a német nyelvterületen sokszor egybefonódott azzal a követeléssel, hogy a polgárjogot elnyert személyeknek legyen családi neve. Ausztriában 1787-ben, II. József császár idején vezették be ezeket a rendelkezéseket. A zsidók emancipációja azonban igen hosszadalmas folyamat volt: a nevek megváltoztatása csak az egyik lépcső volt, Magyarországon például csak a XIX. század utolsó éveiben, a Wekerle-kormány idején fejeződött be az egyenjogúsításuk.
Visszatérve II. Józsefre, a kalapos királyra, ő a német nyelvet tette meg egész birodalma hivatalos nyelvévé, ezzel elindítva többek között a magyar nemzeti mozgalmakat, elsőként a nyelvújítást. (Magyarországon a latin volt a hivatalos nyelv, ezt a magyar rendek nem akarták németre cserélni, csak a reformkorban vetődött fel a magyar, mint hivatalos nyelv ötlete.)
II. József egységesíteni akarta birodalmát és német családnevek felvételét írta elő a zsidóknak is, akik az örökös tartományokban szabadon választhattak az elnevezések közül. A gazdagabbak Gold, vagy más, az aranyhoz kapcsolódó nevet választottak (Goldstein, Goldmark, Goldberg például), de népszerű volt a zsidók körében a Diamant, vagyis a gyémánt és a Wein (bor) jelentésű családnév is. A legtöbbször fizetni is kellett a nevekért (főleg azokban a kisebb német hercegségekben, amelyek II. József példáját követték), s az arannyal, gyémánttal kapcsolatos nevek, vagy a Rosenthal (rózsavölgy) drágábbak voltak.
A szegényebbek valamilyen más tulajdonság vagy „kevésbé előkelő” szín alapján vettek fel, illetve vásároltak olcsóbban nevet, innen erednek a Roth (piros, vörös), Schwarz (Fekete), Weiss (fehér), Grün (zöld) famíliák.
A Mordechai, Mordeháj névből ered sokak szerint a Márkus, Marcuse, Marx név is, vagyis zsidó keresztnévből is válhatott családi elnevezés. A becenevekről felvett elnevezések közé tartozott például a Hitzig (forró). A szintén Ausztriához kerülő Galíciában (egykori lengyel területeken) viszont 1805-ben már inkább hivatalnokok adtak nevet az ott élő zsidóknak, így sokszor gúnyneveket is anyakönyveztek esetükben. (Ezt egyébként a tudósok egy része vitatja, és azt állítja, hogy a birodalom többi részéhez hasonló módon, szabadon vehettek fel neveket az itteni zsidók.)
Ausztria és Galícia példáját követve a Napóleon által meghódított, illetve áttételesen irányított német területeken is egyre inkább terjedt a kötelező családnévhasználat. Így Frankfurtban 1807-ben, a Rajna-vidéken és Vesztfáliában 1808-ban, Badenben 1809-ben, Poroszországban 1812-ben, Bajorországban pedig 1813-ban történtek ilyen intézkedések. A poroszok által megszállt lengyel területeken 1833-ban, Szászországban 1834-ben, tehát jóval Napóleon bukása után vezették be a családneveket. A széttagolt német államocskák sorában Oldenburg az utolsók között tett hasonló lépéseket. A német államokban, különösen a napóleoni időkben tiltották a bibliai nevek felvételét, ezért választottak inkább foglalkozásról vagy helynévről elnevezést a zsidók. Nem véletlen tehát a sok Kaufmann (kereskedő) vagy éppen Frankfurter, Hamburger, Berliner, Mannheimer, Leipziger, Präger család felbukkanása. (A Lepiziger Lipcsére, a Präger Prágára utal.)
Sokan a cégérekről, cégtáblákról nevezték el magukat. Így a legendás Rothschildok a vörös tábláról híresültek el, de amíg zöld volt a táblájuk, egy ideig a Grünschild nevet is használták.
Nem az a lényeg, mi igaz és mi nem az eredetmondákból. Ez az életfelfogás, hogy a gyilkos érvényesül szemben a jobban teljesítővel... ez nagyon uralja ma már az egész világot. Még ha itt nem is annyira egyértelmű az erőszak.
Én írtam, de nem törzs, hanem szekta. Az Essenes (nemtom a magyarra fordított nevüket) nevű szekta tulajdonát képezték a tekercsek. Ők az i.e. 2. sz és az i.sz. 1 század közti időszakban voltak jelen, jellemzően aszkéta életmódodt folytattak és asszem talán a cölibátust is fennen hirdették. http://en.wikipedia.org/wiki/Essenes
A hatszáz év különbség nem Káinnal és Ábellel függ össze, hanem azzal, hogy azt írtad (vagy valaki más), hogy egy őszi zsidó törzs tulajdonában volt egy tekercs.
A zsidó törzsek megszűntek, amikor az isz. e. VI. században Nabukodonozor Mezopotámiába deportálta Júda teljes lakosságát. Az északi zsidó állam, Izrael pedig másfél évszázaddal korábban megsemmisült, amikor az asszírok lerohanták és elpusztították. Vagyis, ha volt olyan tekercs, ami azelőtt bármelyik zsidó törzs tulajdonában volt, annak a kumráni időkre már legalább hatszáz évesnek kellett lennie.
A holt tengeri tekercsek i.e 70-i.sz. 150 között keletkezhettek a feltételezések szerint. Káin és Ábel története állítólag ezekben jelenik meg először, az i.sz. első században. Nem látom, hol van a hatszáz év difi, amiről kérdeztél.
Jó kérdés. Lehetséges, de inkább utánanézek előbb. Az eddigi olvasmányaim alapján nekem így tűnt, de tévedhetek is, természetesen :-) Addig hátha valaki mond valami okosat a témában.
Én is olvastam a cikket, meg a feleségem is ezzel foglalkozik. Mármint nem azzal, hogy állatjelmezben gyerekeket ront meg, hanem a mesék eredetének kutatásával.:-))
Káin és Ábel. Szóval az, hogy a pásztorok lerohnják a földműveseket, vagy akár csak konfliktusba kerülnek egymással, nagyon ősi toposz. Az ötezer évvel ezelőtti Zagrosz-hegység lábától a mai Ruandáig számos konfliktus erre vezethető vissza. Végül is teljesen érthető, ha a föld (víz) szűkös erőforrás. Le se kell rohanni hozzá senkit, elég, ha addig szaporodik két egymás melletti közösség, hogy csak egymás rovására terjeszkedhetnek tovább.
Nem tudom, lehetséges. De hát piroska és a farkas története iegy tőről fakad a kína változattal még akkor is ha ott tigrisek öltözik álruhába és nem kislányról van szó benne hanem fiúról.
A pásztorok és földművelők vetélkedése megjelenik majdnem az összes ókori nép legendájában. (És égető probléma, mesék alapja még ma is pl a szub-szaharai övezetben)
A legelső írott dokumentum erről sumer eredetű amikor a pásztor-isten Dumuzi és a földművelő-isten Enkimdu vetélkednek Inanna istennő kegyéért. (Ő kezdetben Enkimdu kedveli de Enkimdu végüül veszít a vetélkedésben, később kibékülnek)
Vannak más sumér történetek ismit párhuzamba lehe állítani pl Emesh (istenek pászotra) and Enten (istenek földművelője) története.
De ilyen történetek ülönböző kifejlődéssel megtalálhatóak az akkád és a babiloni mitólógiában is .
Én úgy tudom, az eddigi kutatások alapján a legrégebbi bibliai szöveg az 1 sz-ból származó Dead Sea Scrolls-ban található. Ezek valószínűleg egy korai zsidó törzs tulajdonában voltak, de most épp nem biztos, hogy pontosan melyikében.
