Hakuna Matata! Milyen gyönyörű szó!
Hakuna matata, nem ráz, mégis jó!
Csak annyit jelent szép az élet itt BENT :)
Tiszta élvezet, a bölcselet
Hakuna Matataaa!
Na, a hétvégén sem havaztunk. Ennyit erről. De még itt a március... sőt még egy áprilisunk is van, és volt már példa áprilisi hóra. Na nem mintha arra vágynék. :) De az idő végre eldönthetné már, hogy mit akar, mert én már sokszor nem tudom mit vegyek fel reggel, és ezt de utálom.. Na igen, az élet nagy problémái. :) Csak maradjon ez most így egy darabig... "Mindegy, csak süssön a Nap!" - ez honnan van? Olyan ismerős, vagy csak keverem valamivel...?
Én is csak a mendemondákból indultam ki. :-) De reménykedni szabad - a hóban legalábbis. Idén én sem havaztam, azaz hógolyóztam. Azt hiszem, most sem fogunk. Úgy tűnik, nem marad meg. Dehát már tavaszodunk. "Mindegy, csak süssön a Nap!"
Tavasszal mindenképpen. Az annak az évszaka, úgyhogy ha akarjuk, ha nem, ébredni kell a téli álomból, oszt kész. :) Mééér, lesz hó? Mondani mondták, de ugye sok mindent szoktak mondani, aztán vagy bejön, vagy nem. De mondjuk csak azért eshetne, mert idén én kimaradtam a hóember építésből :)
:-) Ha más nem, a tavasszal felébredünk. Így lesz, csajok? :-) (A néhány nap havazást még kibírjátok. Majd építünk hóembert, ha meg nem marad meg, légvárat.)
Attól nem kell félni, hogy feladnám. Hát nem lehet engem csak úgy legyőzni... :) Csak az átmeneti időszak rosszabb egy kicsit, aztán majd szépen lassan megbékélek a helyzettel - a magam érdekében nem tehetek mást. Szóval kapargatom magam. ;) De ugye ti is?
Na, most egy kicsit én is visszavonulok. A mai nap egy kicsit megint padlóra tett, és össze kell kaparnom magam. Szeretnék végre úgy kijönni egy orvosi vizsgálatról, hogy nem közölnek velem egy újabb diagnózist... ami lehet a betegségemtől teljesen függetlenül kialakult dolog - vagy hála a rakat gyógyszernek... - de akár a betegséggel összefüggő is. De persze a szövettanra heteket kell várni. Mert nekik ráér... Pár hónappal ezelőttig azt hittem egészséges vagyok. Erre... most meg a végén kiderül, hogy az egész emésztőrendszerem kukába való...
Hm, hát igen. Rájöttem, hogy én a saját esetemről beszéltem. Amúgy nem ismerem a nőket sem. :-) A kegyetlen lerázás még mindig a finomabb megoldás, hidd el. :-)
Amúgy teljes némaságba burkolóztam. Itt sem jártam... Most jött el az idő, hogy befogjam a számat.
hát azért csak van különbség a két nem között....a nők sokkal szemetebbek tudnak lenni...ezt tudom magamról is, mert volt már pár srác akivel kavartam, és kegyetlen mód le lettek utána rázva....
Nem te, hanem aki a kés nyelét fogta az írásban. Ne keverd magad össze teljesen a szereplőkkel, még akkor se, ha a legnagyobb részüket te magad alkotod. :-)
Túl kell lépned rajta? Ő akarja vagy te? Mindketten vagy egyikőtök sem? Nem fogod elfelejteni. Csak a szíved egy olyan rekeszébe kerül, amit nem fogsz minden nap kinyitogatni. Mert átcsoportosítasz. (Másnak milyen könnyű mondani...)
Majd szólok, ha én elérem azt a színvonalat (még azt sem tudom, hogy alacsonyabban van, vagy a magasba kell kapaszkodnom), hogy képes legyek megérteni egy ilyen (!) férfi működését.
Süllyedés, gyűlölet. Ízlelgetnem kell ezeket a szavakat, mert nem tudom, hogy az esetemben játszanak-e szerepet. Újabb gondolatok kerekedhetnek. Köszönöm a segítséget!
Most mondjam azt, hogy én megértem a viselkedésedet? Nem segít rajtad. Neki kell felfognia, hogy az elküldés nem jelent mást, mint hogy ő nem tudja, mit akar és ezzel teljesen összezavar. Vagy nem bírja kifejezni magát. Vagy nem tisztességes.
Jó tanács: inkább pihenj vagy bulizz! (Akkor is, ha én nem ezt az utat járom. :-))
Örülök, hogy ismét a kemény melósok táborát erősíted. :-) Én már teljesen (?)belerázódtam a munkahelyi légkörbe, feladatokba, stb.
Elég gyorsan tör ránk a jó idő. Persze tudom, hogy sokat kellett rá várni. Ilyenkor tavaly már régen kiskabátban futkoztunk. De valahogy az a normális, hogy télen hideg van és hó esik és megmarad. Szóval nekem ez tetszik. :-)
Igen, talán sikerül, talán felállok, és talán ismét lezuhanok. Csak nem tudom, nem tudhatom, hogy mást nem én rántottam-e magammal a mélybe, és hogy ő képes-e kimászni belőle. Mert ilyenek vagyunk. Nem létezünk egyedül. Másokért is felelősséget vállalunk. És könnyedén belekerülünk olyan helyzetekbe, amikbe nem szerencsés. Aztán pedig nem látjuk a következményeket. Sem magunkra, sem másokra nézve. Ilyen szempontból nem sikerült felnőnöm, és nem tudom, hogy valaha menni fog-e. Sajnos nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mikor kell befognom a szám. A legtöbbször túl sokat hallgatok, máskor pedig feleslegesen beszélek. Hibák sorozatát követem el, mert nem tudom, mi a hiba. Hogy mások mit értékelnek annak. És hogy mióta érdekel a többi ember véleménye? Fogalmam sincs, és nem is mindenkié.
Győztesen kikerülni a harcból... Folytonos küzdelem. Miért? Mire fel? Mit jelent a győzelem? Most ez az, ami foglalkoztat, és amire egyedül nem találok választ. Hogy miért kéne/kellett volna harcolnom? Mert valaki azt mondta, hogy nem teszem. De mi a cél? Hol van? (költői kérdések sora) És kértem a választ valakitől, de nem kapom meg. (Rosszul tettem fel a kérdést?) Semmit nem értek. Csak érzek, és fáj.
Nem bírom irányítani a hajót, kivették a kezemből a kormányt, és nem adják vissza. Mit tehetek a várakozáson kívül?
Nálunk a visszatérőket mély vízbe dobják. :-) Nem is bánom. A gyógyszer szükséges rossz, de inkább szükséges, mint rossz. Én sem hagyom, hogy a fejemre nőjön az újabb betegség lehetősége. Élek, és ennek tudatában vagyok.
Ilyen diétát nehéz lehet kibírni, de te erős vagy és megcsinálod! :-)
Mondjuk a müzli, a gyümölcsök és sóska nem éppen egészségtelen. De a te esetedben nyilván mellőzni érdemes. Vegyes a lista, ahogy elnézem.
Na, sok zöldséget összehordtam itt nektek, győzzétek olvasni és emészteni. Talán nem voltam meggondolatlan, túlzó, fecsegő. A kérdéseimre nem muszáj felelni, de kísérletet lehet rá tenni. :-) Sok sikert! Mindenesetre ne agyaljatok túl sokat! Engem is ez készít ki.
Miért, Gyöngy mit dolgozik manapság? Vagy mivel foglalatoskodik?
Én odavaló vagyok? bár elég sűrűn úgy érzem hogy igen....és hiába mondja sok ember, hogy én feljebb állok az illetőnél, aki miatt ez az egész lezajlik bennem....úgy érzem, hogyha túllépek rajta, akkor el is felejtem örökre...de én nem akarom elfelejteni...és szerintem ő se..mert képes volt hívatlanul megjelenni a szülinapi bulimon ( ami mondjuk a pofátlanság teteje) és enyhe idegösszeroppanást kaptam miután közöltem egyik bnőmmel aki marasztalta, hogy nem maradhat. és le is lépett....lesüllyedtem az Ő szintjére akkor sikeresen. gyűlöltem őt is, mert lehetőséget adott rá, hogy elküldjem, és magamat mert megtettem....
Itt vagyok, itt vagyok! :) Csak most éppen visszaszokóban vagyok a munkába - végre! :) -, és bevallom, hát nem ehhez vagyok hozzászokva. :))) Tegnap, mint első nap után, már este fél 8-kor kókadoztam. :) De majd szépen, fokozatosan újra visszarázódok. Oké, majd szólok, ha megyünk kirándulni, de tavaszig azért várjunk, mert ilyen hidegben nekem bőven elég annyi is, amíg a buszmegállóba elsétálok. :) És - amit mondjuk két héttel korábban el se mertem képzelni -, már az, hogy néhány óránál többet töltsek távol otthonról, nem is olyan rémisztő gondolat. Ha ki kell rántani a szakadékból, akkor kiálts nyugodtan, mi itt vagyunk! De reméljük erre nem fog sor kerülni. Idővel majd sikerül tisztáznod magadban/magaddal/a világgal mindent, és felállsz a padlóról. Igen, te nem szoktad visszafogni magad. :) De azóta ugye eltelt már pár év... Én is rengeteget változtam az 5 évvel ezelőtti önmagamhoz képest - és szerencsére pozitív irányban - legalábbis ezt mondják. :) Szerintem az erő és a lendület még ugyanúgy benned van, csak megtanultad kezelni - felnőttél. Tudod, mikor szabad elengedned magad, és mikor jobb, ha inkább csöndben maradsz. Ezért nem vagy már kamasz. :) Úgyhogy most, hogy szükséged van ezekre, ne fogd vissza magad, és higgy magadban! Az, hogy mekkora és milyen maradandó károkat szenvedsz az úton... nem rengeteg múlik magadon, hanem minden magadon múlik. Igen, sablonosan hangzik, de minden fejben dől el, és néha az ember rádöbben, hogy basszus, ez tényleg mennyire igaz. Csak legtöbbször könnyű másra fogni, hogy ez ezért, meg azért nem jött össze, nem úgy alakult, ahogy én szerettem volna. Ha azt mondod, hogy igenis te fogsz győztesen kikerülni a harcból, akkor az úgy is lesz. Sebek nélkül persze nem megy, de az csak rajtad áll, hogy ezek a sebek mennyire fogják befolyásolni a további életedet. El kell fogadni, hogy áldozat nélkül nem lehet győzni, de a végeredményért megéri. ;) A lelki küzdelmek a legnehezebbek, de gondolj arra, hogy a végén milyen szépen fog sütni a nap. :) Azokat az új gondokat is le fogod simán győzni. És ha úgy van, kérj segítséget, ne küzdj velük egyedül.
Visszaolvasva... tényleg, ez mennyire sablonos, és ha benne van az ember, akkor csak azt mondja rá, hogy blablabla... De vannak helyzetek, mikor az ember megtanulja, hogy az életünket tényleg mi irányítjuk - ha ezzel tisztában vagyunk, és tényleg akarjuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez az út ne lenne tele kanyarokkal, de felállunk, és továbbmegyünk. Az életet sem adják ingyen. :)
Én, köszönöm, ahogy már írtam, tegnaptól dolgozom. Élvezem, a társaság már nagyon hiányzott. Persze ma még megkaptam, hogy még csak 2 napja dolgozok hosszú kihagyás után, úgyhogy még kímélnek - értsd ezt a beszólogatásra, cukkolásra, "bókolásra". :))) És kijelentem, hogy jól vagyok. A gyógyszerek megtették a hatásukat - bizony vannak helyzetek, amikor fejet kell hajtani, és elfogadni, hogy gyógyszer nélkül bizony nem megy. Persze még mindig a megszokó állapotban vagyok, majd hónapok/évek múlva fogom teljesen felfogni, hogy "ajándékot" kaptam az élettől, de eldöntöttem magamban, hogy nem fogom hagyni, hogy a betegség irányítsa az életemet. Kellő komolysággal kezelem a helyzetet, betartom a szabályokat, szedem a gyógyszert, de nem úgy fogok úgy élni, hogy beteg vagyok: nem fogja befolyásolni az életemet. (ne adj Isten, persze ha újra kopogtat, akkor nem tudok mit tenni, el kell viselnem a jelenlétét...) A megszokó állapothoz az is hozzátartozik, hogy bizony mégse ehetek azt, amit akarok, jó néhány dologról le kell mondanom, olyanról is, amiről régen el se tudtam képzelni, hogy kihagyjak az étrendemből, mert oda-vissza voltam/vagyok érte, de... valahogy nem is megy nehezen. Vagy még csak most érzem úgy, mert még nem telt el sok idő. Bár akkor meg majd azért lesz más a helyzet, mert akkor meg már sok idő eltelt, és hozzászoktam a nélkülözéshez... :) Ilyen pl. a tej, tejföl, jó kis baconszalonna, gyorséttermi kaja (bár nem ettem sokat, de imádoooom!), szénsavas üdítők, csoki, kakaó, kedvenc gyümölcseim egy része (kiwi, eper, körte, cseresznye...), vajas és krémes sütik, chipsek, zsíros és fűszeres ételek, rágó, alkohol (bár nem ittam sokat), sóska, kukorica, pizza, müzli, fokhagyma... szóval van egy-két megszorítás, aminek egy része nem is hülyeség, mert alapból az egészséges embernek sem tesznek jót. Így legalább rá vagyok kényszerítve, hogy miért ne egyek. :) De azt mondják, hogy igazából egyénfüggő ki milyen kaját bír el, csak általánosságban ajánlják, hogy ezeket ne együk. Most még nem vagyok kísérletezőkedvemben, de lehet majd a jövőben egyszer-kétszer el fogok csábulni - és lehet, hogy utána viselni kell a következményeket, de... :) Amúgy tej helyett most vettem rizsitalt. Kíváncsi vagyok, bár nem mindennapos fogyasztásra, mert elég drágák ezek a dolgok... Túróból és sajtból, vajból is zsírszegényt vettem, szóval azért most jól megválogatom, hogy mit veszek le a polcról. Még jó oldala is van ezeknek a megszorításoknak. :)
"Ránéztem, és nem éreztem már semmit iránta, csak kongó ürességet. Néha még álmomban láttam, de nem ezek az álmok nem jelentettek már semmit számomra. Néha még éberen láttam az arcát, éreztem az érintését, de már nem marasztaltam. Minél hamarabb el akartam űzni mellőlem. De minden reggel úgy keltem fel, hogy egyre jobban belevési magát a szívembe. Egyszerűen a részemmé vált. Nem akartam, hogy ez legyen, nem ezt kívántam. És már az is mindegy, hogy most mit kívántam: csak szeretni és el nem feledni soha.
- A szeretet néha nagyon fáj. És én nagyon szeretlek- szóltam és meglendítettem a kést tartó kezemet. A másik kezemmel eltakartam a szemem, hogy ne lássam, amit teszek. Ha már az enyém nem lehet, akkor ne legyen senkié sem."
Szóljál, hogyha felkészültél egy kirándulásra, és engem is vigyél magaddal!
Igen, ismerem a hármas jelszót. :-) De tényleg nagyon nehéz felállni a padlóról. Ami a betegségemen már régen túlmutat.
Nem is arról van szó, hogy visszafogom magam - tudod, hogy nem szoktam! :-DD Bár nagyon sokat változtam ebből a szempontból. Már nem vagyok az a felelőtlen, mindig visszapofázó kamasz, akinek megismertél. :-) Pedig sokat segítene nekem az az erő és lendület, ami akkor jellemzett. (Eltűnt a hitem?) De jobb befognom a szám. Egyelőre. Még tart a tisztázás. Magamban és magamon kívül. Aztán egyszer csak ki kell rántanotok a szakadékból, amibe talán belezuhanok.
Túlélem, a kérdés csak az, hogy mekkora és mennyire maradandó károkat szenvedek. (Rengeteg múlik magamon is, tudom, és én nagyon igyekszem.)
Igen, én nem akarok futni. Lehet, hogy ez a baj. Mindenesetre köszönöm a biztatást.
Több mondatot írtam, mint amennyit láttok, de tanulok hallgatni. Azért mentem a gondolataimat, nem kell félni, hogy elvesznek. De most talonba kerülnek.
És igazad volt, Petra. Talán valóban nem voltak problémák, amiket azoknak hittem. Csak tudni kell kezelni őket, és egész jól megy! Helyette kaptam új gondokat, amik most úgy érzem, tényleg azok. Mert az életemet befolyásolják.
Hogy áll a helyzet, mikor mész vissza dolgozni? Bizonyos előnyei vannak az otthonlétnek is, nem igaz? Annyi könyvet olvasol ki, amennyit csak akarsz. :-) És több időd jut a fórumra. :-) A filozofálgatásra.
Még az volt a szerencse, hogy nem tartott sokáig. Talán egy 5-10 perc volt az egész, de ennyi is pont elég volt. De hallottam olyat, hogy akár 40 perc is lehet... De gondolom az olyanoknál van, akit esetleg altatásban vizsgálnak, mert ott azért lassabban mennek a dolgok. Köszi, kitartásra szükségem van. ;) Túlvagyok a CT-n is. Előtte 2 óra alatt kellett 1,5 liter folyadékot meginni. De ennek legalább nem volt szörnyű íze, olyan ánizs-szerű, de leginkább valamilyen köptetőre emlékeztetett. Aztán még a vizsgálat előtt injekciót kaptam, abban valami kontrasztanyag volt, és persze mellékhatásaként csalánszerű kiütéseim lettek. Ittam Calcimuscot, már halványodnak. Szerencsére. Előtte alá kellett ám írni egy papírt, hogy beleegyezek a kontrasztanyag beadásába. Persze, mert nem veszélytelen. Itt biztatsz, közben meg magadat is alig tudod meggyőzni? Ugye tudod, hogy ez így nem megy? :) Hit, kitartás, és remény! Amúgy annyira nem viselt meg, mint képzeltem, hogy megfog... Talán azért, mert még nem fogtam fel teljesen, vagy mert már egy hónapja lebeg a levegőben a lehetősége... Jó, nem fogom vissza magam, de ígérd meg, hogy te sem! Angelnek igaza van, meghallgatunk. ;) Neked sem könnyű, de tudod: kitartás! Szervezetileg már nagyjából rendben vagy. A lelki egyensúly sajnos egy kényesebb probléma. A hullámok sajnos kivéthetetlenek, ahogy az is, hogy néha összecsapnak a fejünk felett. Azt akartad írni, hogy jelentkezel, ha túléled. Itt nincs ha. Mert túl kell élni. Elbújni, elmenekülni lehet, sőt néha kötelező is egy kis időre, ha olyanja van az embernek. De végül nekünk kell felülkerekedni. A túlélés egyik törvénye. :) És látod, te is egyik napról a másikra máshogy látod a helyzetet: egyik nap futnál, de a másik nap még mégis vagy. Én azt mondom, ha igazán futni akarnál, már elfutottál volna messzire, akár Oroszországig is. Te vagy az erősebb! ;)
Anastaciának még most is van, tuti, mert ettől nem lehet megszabadulni. Igen, amúgy olvastam, hogy neki is az van, de én úgy hallottam, hogy ő a szerencsésebbek közé tartozik, akinek nem okoz panaszokat. Ez nagyon egyénfüggő. Valaki a kezdeti fellángolás után szedi szépen a gyógyszert, és él, mint hal a vízben, valaki pedig időről időre újra küzd vele... Plusz ugye a mellékes szövődményei... (amiből nekem a szájüreggyulladás már ki is jutott... Heteken belül 2x) Diéta... ez is egyénfüggő. Ennél a betegségnél minden az. Nincs rá séma, hogy ha ezt meg ezt csinálod, akkor nem lesz semmi bajod. Ez benne a legrosszabb... kiszámíthatatlan. Nekem spec a doki azt mondta, hogy ehetek mindent, amit megkívánok, azon a fórumon, ahol meg a tapasztalt betegek írnak van, aki igenis diétázik, van, aki nem, van aki időközönként... Ki kell mindent tapasztalni. Plusz még ott a wc-para. Ez még akár vicces is lehet, de én nem akarok úgy járni, mint ahogy már nem egy esetet hallottam: az illető szó szerint összef*sta magát, mert itt ha menni kell, akkor menni kell... Én bízom abban, hogy sokáig tünetmentesen, és panaszmentesen tudok élni, és nem lesz semmi gond. De tény, hogy nem lehet kiszámítani, hogy mikor lobban be újra. És ez a betegség két dolog miatt "gáz": a kiszámíthatatlansága miatt, és azért, mert elég kellemetlen tünetekkel jár ahhoz, hogy kellemetlenül tud magad érezni. Vagyis nem csak kellemetlenül, hanem rosszabb esetben, mint egy zombi. És igen, akár még nekem is lehet majd a jövőben egy szexi vágás a hasamon. :) (bár nem szeretnék addig eljutni...)
Igen, tudom: csak pozitívan! :) De egyelőre még el kell fogadnom a gondolatot, a tényt, aztán pedig meg kell tanulnom vele együtt élni, ki kell tapasztalnom. És a homálytól, amit egyelőre magam előtt látok, félek. Mert egyelőre bizonyos tevékenységek, mint pl. az, hogy elmenjek valahova egy éjszaka szórakozni, vagy elmenjek kirándulni... nem merném bevállalni. Mert félek, hogy rámtör a hasmars, hogy jönnek azok a fránya görcsök, és ez bizony tönkre tudja vágni a hangulatot. Szóval egyelőre a szórakozási lehetőségekkel, a kimozdulással óvatosan bánok, de majd idővel minden kialakul. :)
Pedig meghallgatnánk. Csak először tisztázd magaddal :) én is csak azért menekülök el ilyenkor. tisztázni :) Szóval ha úgy érzed, akkor mi itt vagyunk :)
