Ez a topic olyan nőkről,házaspárokról,élettársi viszonyban élőkről szól akik TUDATOSAN nem/vagy még nem/vállalnak gyereket.Hogyan élnek,mit szól hozzá a környezetük,eddig miért nem vállaltak?A késői gyerekvállalás előnyei és hátrányai.Véleményeket,hozzászólásokat,tapasztalatokat várok.
A szerelem vak, régi igazság, és ezzel nem nagyon lehet mit tenni.
Nem önbecsülés kérdése, hogy az adott hölgy akar-e gyereket, el tudom képzelni, hogy valamiféle önző szerelemmel szereti ezt a pasast. Most őszintén, emlékezzen vissza mindenki a maga nagy szerelmeire! Mennyi olyan dolgot tettünk meg, ami erkölcsileg elítélhető? (ha mást nem, hát hazudtunk a szüleinknek, ellógtunk az iskolából, hogy Vele lehessünk, keresztbe tettünk a riválisnak stb.) Ő most ugyanezt éli át, csak nem tizenévesen, hanem negyvenévesen. De attól még ugyanaz játszódik le benne.
De lehet, hogy csak attól fél, hogy majd meg fognak halni.
Mindenesetre gyereket vállalni egyedül elég kockázatos. Még akkor is kemény, ha minden rendben van amúgy, de akár esetleg beteg gyereke is születhet, akkor végképp kész... Bár mondjuk beteg gyerekre a házasságok is úgyis rá szoktak menni, úgyhogy ha meg így nézem, akkor mindegy.
"Nekem persze tetszik az, ha valaki nem áll le nős pasival, mert nem hozza magát se ilyen méltatlan helyzetbe"
Igen, erre gondolok, h ha belemegyek, akkor én sem vagyok erkölcsi tekintély, pont ezért nem értem, mikor a szerető (nő vagy ffi, mindegy) megy borítani a megcsalthoz. Keres másikat, de jobb ebből kimaradni, pláne ha vannak gyerekek. Persze nem 15 évesen nem egyszerű már, mikor a legtöbben valamilyen kapcsolatban élnek ami vagy jó vagy nem...
Nem kell elmélkedni azon, hogy a pasi szemét, de mi azért bevallhatjuk. : ))) A megcsalás mindenkinek saját döntése, nem jó ebbe belekeverni a "harmadikat". Kötelezettsége annak van, aki ígért valamit, márpedig az a pasi, és a kötelezettséget csak az rúghatja fel, akinek van. Nekem persze tetszik az, ha valaki nem áll le nős pasival, mert nem hozza magát se ilyen méltatlan helyzetbe, de ha épp ő nem, akkor majd valaki mást fog a pasi arra használni, hogy házas/egyedülálló kategóriájából kimozduljon. : )))
Szerintem nem mehetne, de ez tényleg elvi vita már: ok, a pasi csalja a nőjét. De egyedül ez elég nehéz művelet, vagyis ha akivel csalnak, az nem tudja, h a másik foglalt, akkor átverik. Ha tudja, akkor ő is benne van a csalásban, lehet súlyozni persze, ki a genyóbb. Ennek másik véglete, ami szintén szemétség, h jaaaajj, rám mászott, én nem is akartam, csak téged szeretlek, tudod, de férfi vagyok. Egyik sem igaz: a megcsaló nem ártatlan, de akivel csalnak az sem. Vagyis ha neki is csak azért van a pasi, mert a szex jó, mást nem akar, akkor ok, viszont ne elmélkedjen arról, h ez úgy is egy szemét, akkor én is kihasználom, mert ezek fokozatok a genyóságban, de a csaj sem tiszta.
"Ja, az meg, h a pasi amúgy is genyó, mert félrelép: bocs, de a csaj is benne van, TUDJA, h van családja a pasinak"
De neki nincs, úgyhogy nem értem, ő miért lenne genyó. A genyó az, aki félrelép. Sosem az, akivel. És a nő is tudja, láthatólag, hogy olyan sokat nem jelent a pasinak, tudja, hogy van családja, ezért aztán a megoldásai is mások, mint annak, akihez a pasi tényleg tartozna. Bocs, de tényleg, mit lehet várni egy olyan kapcsolattól, ami ilyen "második", mit lehet várni egy olyan embertől, aki csak ilyen "második"? Akár a pasi feleségéhez is elmehetne és boríthatná az egész családot, csupán erkölcsi érzésekből.
És ennél már csak az gázabb, amikor valaki, aki a magánytól való félelmében maga mellett tart valakit, azt mondja erre, hogy feláldozta magát, tökéletesen elfelejtve azt, hogy ő mit nyer az ügyön...
Aki árván nő fel, nem tehet róla, akit szülő egyedül nevel, az sem. Itt nekem azzal van egyedül gondom, h már az induláskor lehet tudni, h totál egyedül lesznek, vagyis 2n ráadásul pont azért születik a gyerek, h ő ne legyen egyedül. Erre írtam, h van, mikor úgy alakul, azzal nincs mit tenni.
Talán így világosabb: aki árván nő fel, nincs biztos párkapcsolata, örökbefogadók, bármilyen biztos kapcsolata, igen, az nagyon gondolja meg a gyerekvállalást. Nem azt mondom, h ne legyen, csak, h ne az legyen a fő motívum, h de jó, nem leszek egyedül. Mert a gyereke igen nagy eséllyel viszont igen. Jöhetnek a példák, h de xy is így volt, aztán milyen rendes ember lett, azóta 5 gyerekes boldog családban él - de nem hiszem, h ez a többség.
És a gyerekes lét nehézsége nem az, h milyen a terhesség/szülés/éjszakázás/beteg gyerek ápolása (bár egyedül ez is elég húzós), hanem hogy évtizedekig minden döntés/felelősség csak _az_övé. Persze találhat párt bármikor, de jelen pillanatban ez a várható jövő, erre készüljön.
Plusz nagy eséllyel egy gyereke lesz, azaz tőle vár majd mindent.
ez kitolás a gyerekkel, mert, ha jól értem, a nő e gyedül van, mint az ujjam, család (megbízható rokon) nélkül, ok, neki lesz társasága 15-20 évig, de a gyerekének lesz azután?
Ezzel a hozzáállással akkor egyetlen árvaként felnőtt embernek se legyen gyereke? Egyébként, attól, hogy egyedülálló anya neveli fel, a gyerek nem determinálódik magányra. Semmi nem akadályozza meg a gyereket abban, hogy szerelmes legyen, barátai legyenek, családot alapítson.
Na állj! Az analógiád teljesen rossz. A bankrablás bűncselekmény, és a pénzkeresés csak rajtad múlik, egyedül is megvalósíthatod. Ha pénzre vágysz, semmi nem akadályoz meg abban, hogy vállalkozz, lottóz, drága pénzen szakérts vagy amit akarsz.
Ellenben a gyerekcsináláshoz két ember kell, és az illető hölgy hiába tesz meg mindent egyedül, attól nem lesz gyereke.
Nem akarlak megbántani, és lehet, hogy tévedek, de a te bajod az lehet, hogy nem vagy szerelmes a párodba. Elfogadtad az ő szeretét, tiszteled. De nem vagy szerelmes. Így gyereket vállalni szerintem nem volt jó ötlet, sőt szerinted se, hiszen hiába a szép családod, mégsem vagy boldog benne. Nekem úgy tűnik, mintha engedtél volna a társadalmi nyomásnak, miszerint mindenkinek családban kell élnie. Mondjuk, ha nem engedtél volna, lehet, hogy most a társadalom 'megvetése' miatt szenvednél.
A nőgyógyászokat meg simán felkötném azért a dumáért, hogy 'most vagy soha nem lesz'. Tudniillik nem dolga, hogy a nő helyett döntsön, illetve, hogy bármilyen döntésre kényszerítsen egy nőt.
Ja, az meg, h a pasi amúgy is genyó, mert félrelép: bocs, de a csaj is benne van, TUDJA, h van családja a pasinak, az nem mentség egyik félnek sem, h amúgy is rosszban vannak, vagy akkor mentség a pasinak is.
Szóval amennyiben a csaj gyereket akar, akkor ne erkölcsi magaslatról tegye, mert igen, jelenleg donornak akarja a pasit, annak tudta nélkül. Ha a pasi benne van, akkor ok.
Ok, de ez kitolás a gyerekkel, mert, ha jól értem, a nő e gyedül van, mint az ujjam, család (megbízható rokon) nélkül, ok, neki lesz társasága 15-20 évig, de a gyerekének lesz azután? És édes kettesben éldegélnek? Ok, ha valakinek idővel így alakul, az ellen nincs mit tenni, de eleve így indítani a gyerekem, akinek azért jót akarok, az több mint merész. És igen, ennél rosszabbra is születnek gyerekek, de itt jelenleg semmi kényszerhelyzet nincs (mármint a gyerek még nem fogant meg), a gyerek _nem_megoldás sem az egyedüllétre, sem egy kapcsolat megmentésére. Egy gyereknek nagyon fontos az anya, de nem minden. És fordítva is.
"Remélem, hogy majd az idő bebizonyítja nekem azt, hogy jól választottam és jól döntöttem akkoriban."
Hátha olyan lelkülettel akarod letölteni, mit ahogy írtad - "(lehet, hogy feláldoztam önmagamat és a boldogságomat is)" - nem igazán hiszem, hogy az IDŐ majd bizonyítani fog.
Hát igen, anno arról álmodoztam. Igaz, hogy első szerelem volt, nagyon fiatalok voltunk (ő 19 évesen jóformán gyerek), de bíztam benne, hogy egyszer majd még egymás mellé sodor az élet bennünket. De úgy néz ki, ez már tényleg csak álom marad.
Ha meg lehet oldani máshogy (tisztességes úton, mások átverése nélkül) akkor megoldhatja, ha nem - akkor így járt. Én is szeretnék pl. marha sok pénzt, még sem rabolok bankot érte, pedig ez az egyetlen reménnyel kecsegtető lehetőségem. Még csak piramisjátékot se indítok (mások becsapása!) pedig ott is lehet mondani utólag, hogy miért nem volt óvatos a másik?
Életem boldogságához kellene, hogy ne kelljen nélkülözni öreg (jelenlegi) napjaimban. Nem sikerült tisztességes úton megoldani - így jártam.
Én is ezt gondolom. Ha nagyon nem akarnék gyereket, és mondjuk pasik is szedhetnének tablettát, nem hinném el bemondásra, hogy rendesen szedi. Amúgy is sok minden történhet, egy hasmenés, egy kis megfázás és kész...
Hát, a nevelőszülőséget már próbáltam, az nem kifejezés, hogy rémesen nehéz... A párommal 7 évig neveltünk egy otthonból kivett gyereket, rengeteg örömünk volt benne, és isszonyatosan kemény volt. Tényleg szeretethiányosak, de nagyon sok minden más is hiányzik belőlük azáltal, hogy nem családban nőttek fel. Pl kötődés, lojalitás és még sorolhatnám. És a kamaszkor nem is úgy nehéz, mint az átlag kamaszokkal. Ők sokkal jobban le vannak maradva az életkorukhoz képest, tehát kb 17-18 évesen kezdenek kamaszodni, pont mikor hivatalosan is felnőtté válnak, és minden jogot megkapnak. Na, próbálja meg bárki akkor visszafogni a kamasz gyereket... Nem bántam egy percét sem, hogy velünk volt (mostmár utógondozásban van), de ha valaki mindazt elmesélte volna, amin átmentünk együtt, nem biztos, hogy belevágtam volna. Tudom, hogy szörnyen hangzik.
Én nem mindig hívom fel anyám a szülinapján, ő sem engem, nem túl jó a viszonyunk. De pl. jó viszonyba is belefér ugyanez. Egy-több gyerek nem "garancia" arra, h nem maradsz egyedül. Erre soha sincs garancia. Sőt, alapvetően nem akarom, h a gyerekeim azért hívjanak, mert jaj, szegény anyánk rögtön maga alatt lesz, ha nem. De gyereket sok mindenért akar az ember...
(Mi a baj a kamasszal? Ok, rémesen nehéz, de azok a gyerekek azok, akik igazán szeretethiányosak...)
Khm, ha a pasi már 2x is így járt, akkor azért nem annyira az van, h megbízik egy nőben, hanem felelőtlen. Ha valaki nem akar gyereket, annak 1 biztos módja van: nem szexel. Ha igen, akkor ő maga tegyen meg mindent. Ha a partner is, az csak bónusz. Én erre nevelem majd gyerekeim (lány, fiúk). Minden más ködösítés, felelősség tologatás.
Azért, mert nem annak szülhettem, akinek szerettem volna és nem akkor, amikor szerettem volna. De hát az élet ilyen, ebbe egyszer bele kell törődnöm, tudom én is. Tudom, hogy mindenem megvan, meg összetehetem a két kezem, hogy ilyen férjet kaptam, mégsem tudok igazán boldog lenni. Remélem, hogy majd az idő bebizonyítja nekem azt, hogy jól választottam és jól döntöttem akkoriban.
