Most akkor trend v. átok – mert ez volt a [roppant 'értelmes'] kérdés a címben? Kiderült?
Számomra a kérdés sokkal inkább úgy merül fel: hogy lehet egy (egyébként súlyos) mentális betegséget "trend"-ként aposztrofálni?
Mitől lesz trend egy betegség, ami ráadásul, különösen a depresszív epizód alatt komoly lelki fájdalommal jár? (a mániásban nem, mert akkor felhangolt)
Mivel eleve hibás a felvetés értelmetlen rá választ várni, annyit viszont ténylegesen elárul, hogy megmondóemberünk nem veszi a fáradtságot ahhoz, hogy legalább pontos foglalmakat használjon. Nem is volt rá szüksége eddig, mert pontosan a "megmondóemberi " mivolta nem is igényli a pontos fogalomhasználatot, sokkal inkább a vélemény befolyásolására irányuló kísérletként értelmezhető.
Fogalmam sincs, ebben akár BE, akár a támogatói kör részéről mennyi a tudatosság, mert kétségtelen, ha gyakran kérdezik az ember véleményét, akkor önmagában is kialakulhat saját fontosságának, okosságának és tévedhetetlenségének gondolata, így ténylegesen elhiszi, hogy releváns véleménye van a dolgokról, akár ért hozzá, akár nem.(ha nem reális az énkép akkor különösen)
Olykor eszembe jut, hogy nemcsak a hatalom bír azzal a sajátossággal, hogy torzítja az egyén személyiségét, méghozzá egyenes arányban a hatalomban eltöltött idővel, hanem a média is ilyen hatással rendelkezik.
Azt innen nem tudhatom, hogy ebben csak a környezeti (ld. média szereplések, celeb-mentalitás) vagy a korábban kialakult személyiségvonások játszanak szerepet. Vélhetően mindkettő, mert a bipoláris kialakulásában is szerepet játszik a genetikai tényezőkön túl (az összes mentális betegség közül a bipolárisban a legkifejezettebb), de a kora gyermekkori negatív életesemények, traumák is + rizikótényezők), az is lehet, hogy csak cycklothymiás személyiség, csak így jobban hangzik.
Kitaszítva minden szerkesztőségből. Nem hisz semmiben, tehát képes bármit elhitetni magával, bármit az égadta világon. Önmagát is megcsalja, mikor P Szűcs Julit hibáztatja sikertelenségéért.
Tipikus női nyivákolás. A szimpla nő szerint az a fölösleges ember, aki „ki van taszítva minden szerkesztőségből”, az a fölösleges ember, aki „nem hisz semmiben”, az a fölösleges ember, aki „P. Szűcs Julit hibáztatja”.
Nem gondolod, hogy ez az "önmegvalósítás" pártolókon keresztül történő elérésének a sajátos útja?
Ha viszont az, akkor természetes, hogy a felkínált lehetőségek során a pártolói elvárásoknak való megfelelés a legfontosabb és nem az, hogy pontos, elemző munkával esetleg kiírja magát a köztudatból.
Mindezt pedig vesd össze Heller szánalmasan női nyüszítésével: „az első férjem” „politikailag nyomás alá helyezett”. Heller szerint a férje fogalmazta azt a levelet, amely mentálisan egy életre meghatározta őt: mint szellemi és morális szubjektumot, s természetesen mint a nőt is. Heller Ágnes írja a Bicikliző majomban: „Hermann fociőrült volt, ezért minden MTK-meccsre kijártunk, és később, mikor Fehér csatlakozott hozzánk, Pistával és Ferivel, tehát a két férjemmel, sokat jártunk együtt meccsekre”. Vagyis: nem a nő a „fociőrült”, a nő csupán kullog a férje után. Ha két férje is van, mindkettő után.
Szögezzük le: a nő (általában!) nem autoritás, nem autonóm („autokefál”) lény, különösen nem intellektuálisan. Hiszen Heller maga mondja: a szimpla nőben nincs őrület, a nő (általában!) azt teszi, amit az „őrült” „pártolói” (férje, a másik férje, főnökei, szerkesztői...) „elvárnak” tőle. A nő (általában!) akkor tarja magát sikeresnek, ha képes megfelelni a Dominanciával (politikai hatalommal, pártolóval, főnökkel, családfővel…) szembeni elvárásoknak. Ha a nő ellenáll, nem szellemi autoritásként teszi, hanem ösztönösen. Heller: „Az ember végül is az ösztöneit követi. Legalábbis én ezt tettem, akárhogyan magyarázom is”.
A szimpla nő nem tudja, igaz-e, amit állít, csak azt tudja, hogy ő magyarázkodik, ám akárhogyan magyarázkodik: marad ösztönlény. Az ellenállása is ösztönös. (Nem én állítom, a nők írják magukról!)
Tipikus női nyivákolás. Ráadásul sunyi, hazug nyávogás, ugyanis a nyivákoló nick egyetlen olyan mondatomat sem tudja idézni, amely igazolná az állítását.
Nem tartom magam sikertelennek, de ha az is volnék, akkor sem egy P. Szűcs Julit okolnék a kudarcaimért. P. Szűcs Juliannát éppúgy gyönge, karakter nélküli embernek tartom, mint a többi lapszerkesztőt (Mester Ákost is beleértve), legalábbis a helleri „maxima” szerint. Heller ti. azt állítja, hogy csak „a zsidóknak van öniróniájuk” (ATV). Mármost én küldtem anno egy kéziratot a Mozgó Világnak, amelyben éppen a „zsidókon” (név szerint: Helleren, Fehéren és Vajdán) ironizáltam (Faragóval mint interjúalannyal balanszírozva, ti. Faragó nyilatkozata szerint „Heller Ági okos nő”), gondolván, Hellernek legalább ebben igaza van: a „zsidóknak” (értsd: a szociálliberálisoknak) van öniróniájuk. Gondoltam: ha valóban így van, a „zsidók” nyilván közlik azt az írást, amelyben a két szerző közül az egyik rajtuk ironizál. Nos, kérném tisztelettel, kiderült: Hellernek még ebben sincs igaza! P. Szűcs Julianna az interjú szövegét „szélsőbalos rugdosásnak” minősítette. (S ezt persze nem nekem mondta, másoktól tudtam meg, nyilván már akkor sem emlékezett rám.)
Kérdezem: ettől érezzem magam sikertelennek? „Én, a született kegyosztó”?
Nota bene: Mester Ákos közölt tőlem olyan írást, amelyben rajtuk, sőt személy szerint a főszerkesztőn is ironizáltam (közben persze magamon is egy picit, ti. én a tökélyen is találok ironizálnivalót, és pontosan ezért vagyok több, mint tökéletes).
A férfi számára részint mindegy, hogy P. Szűcs Juli emlékszik-e rá vagy sem, P. Szűcs Juli nem azonos a „világegésszel”, P. Szűcs Juli dohos kipárolgása nem a „világizzás” „hőmérséklete” (vö. „légy férfi, a fű kinő utánad”). De, tegyük föl, fontos P. Szűcs Juli vélekedése, ám akkor a férfi számára éppen az a nagyon nem mindegy, hogy: P. Szűcs Juli csak nem emlékszik ránk, vagy „nem akar” emlékezni ránk. Kurvára nem mindegy!!! Míg a nő számára mindez mellékes, csak valahogyan kitüntesse őt valamely Dominancia a fölemelő figyelmével. A férfi számára nem dicsőség, ha egy P. Szűcs Juli emlékszik rá. Mi ebben a bóni? Mert pontosan az számunkra az igazi siker, ha a „P. Szűcs Juli” nem pusztán emlékszik, hanem éppen azért, mert igencsak emlékszik, nagyon „nem akar” emlékezni ránk. Még az emlékünktől is daráznak a cenkek.
Ezzel, a férfit, mintha hájjal kenegetnék. Tessék nekem elhinni!
Persze nem személy szerint engem, ti. ebben a vonatkozásban már posztférfi vagyok (vö. „jenseits von Gut und Böse”, „az értelemig és tovább!”), engem már messze nem érdekel egy „P. Szűcs Juli” memóriája. Ha P. Szűcs nem emlékszik, éppúgy nem keserít el, mint ahogyan nem boldogít, ha „nem akar” emlékezni rám. Ilyen férfi a „meglett” férfi. Sztoikus, ironikus – nemcsak a versből tudja, többször megtapasztalta: a fű kinő utánunk.
Ez szintén hájjal kenegetés. Hangsúlyozom: a férfi nem egy vacak „P. Szűcs Juli” talmi kegyének birtoklásától érzi magát férfinak, hanem pontosan annak tudatától, hogy „nem számíthat másra, senkire-semmire legfeljebb sajátos tehetségére”. Arra viszont számíthat! Vesd össze Jack London regényeivel, Moldova elbeszéléseivel, Ady, József Attila verseivel, illetve (a másik oldalról) Heller Ágnes női vinnyogásaival!
Hogy meg tudtam-e hódítani P. Szűcs Juliannát (nem a „nők vonatkozásában” természetesen)? Hogy föl tudtam-e kelteni Mester Ákos, Faragó Vilmos, illetve Papp Zsolt, Gombár Csaba figyelmét? Ez számomra ténykérdés. Hogy P. Szűcs számára fontosabb voltam-e Heller Ágnesnél? Ez is ténykérdés. Nem voltam fontosabb, de nem is tartottam lényegesnek, hogy egy „P. Szűcs Juli” szemében (emlékezetében) fontosabbá váljak egy intellektuálisan alultáplált, fostos kis besúgónál. (Én a Bicikliző majom elolvasása után pontosan tudtam, hogy Heller spicli, „szélsőbalosan” ugyan, de tudtam! Erre szociálliberális tanúim vannak, már azok persze, akiknek nem szociálliberális a memóriájuk.) Hogy Mester Ákos számára fontosabb voltam-e Megyesi Gusztávnál? Ténykérdés. Nem voltam fontosabb. Mester Ákos szó szerint ezt mondta: „nem közlöm a glosszát, mert nem akarok belerúgni Megyesibe, szükségem van az írásaira”. Mármost a férfi ezt tudomásul veszi, a férfi ugyanis „tudja”: innentől Megyesi sem küld több cikket a 168 Órának, sőt expressis verbis ezt írja majd az Élet és Irodalomban: „Mester Ákos egy fasz”. Mindazonáltal Mester Ákos is férfi, nem szúrja szíven magát sem akkor, ha Megyesi „fasznak” nevezi, sem akkor, ha én „hernyónak” nevezem őt.
Ilyen a férfivilág, hölgyeim.
Egyébiránt, ha tudnék úgy írni, akkor sem akarnék olyan lenni, mint Megyesi Gusztáv (és nemcsak az idióta „huhogós” cikke miatt), ha módomban állna, akkor sem óhajtanék a Mester Ákosok, Megyesi Gusztávok közé tartozni. Közéjük sem.
Nem vagyok magamtól jobban eltelve a kelleténél, vagyis pontosan annyira vagyok magamtól eltelve, amekkora a térfogatom, így minden torzító szubjektivitás nélkül kijelenthetem: a kárhoztatott tény, mely szerint én „az Index fórumán találtam éltető otthonra”, az Index fórumát pozitívan minősíti. Ezt a fórumrovatot én minősítem, nem pedig az a Babarczy Eszter, aki ugye a fenti logika szerint nem „szabadult meg minden képmutatástól”, ezért „sikeres”, ezért „nem fölösleges”, ámde:
Találkoztok. A P. Szűcs Julival. Jó, de azért majd emlékezzetek rám! És persze arra az Index-fórumra is, amely itt hol decensebb, hol egészen durva női köpködéssel van alábecsülve, lepocskondiázva.
És??? Ez szégyen? Ha igen, akkor miért tetszik itt már-már a reszketésig menő eszelősséggel csetelni? Miért nem tetszik eltávozni a magasabb rendű szellemi szférákba? P. Szűcs Juli köténye mellé például. Miért?
A szimpla nő akkor nem érzi magát fölöslegesnek, ha egy „P. Szűcs Juli” megsimogatja néki a kicsi buksiját, ha pedig Férfiember a „P. Szűcs Juli”, a simogató Dominancia, még üdvözítőbb a dolog. Míg a (valódi) férfi akkor nem érzi magát fölöslegesnek, ha meggyőződött róla: sikerült (és nem véletlenül!) megfogalmaznia néhány olyan mondatot, melynek révén nem a Fórum minősíti őt, hanem ő minősíti a Fórumot.
Na most ha azt hiszed, hogy B egyedül ilyen marha, akkor tévedsz! Ezek tarka marhák, egytől egyig. Marhák akik vagy társadalmi vitázni, vagy egy jót nácizni akarnak – ahelyett, h elmennének egy szabóhoz egy rend tisztességes ruhát csináltatni maguknak. Ez az irtóztató, nylon zokni szagú, babarci szellemi közeg: a civilek – mely szó általuk kap új, pejoratív jelentést.
"De ha majd a köztársasági elnök úr megkérdezi tőlem: Ugyan kedves Tengerész, miért nem szólt nekem, hogy ne írjam alá – mikor ennyien helytelenítik a dolgot? Akkor én majd azt válaszolom neki: Elnök úr, én szóltam!"
Igen felszínes, mert B gondolatai közötti kapcsolatok olyan lazák, hogy végül az ember nem érti mi is volt mondandójának a veleje? Nem csoda, mert mintha ő maga sem értené...legalábbis konklúziót nem tud levonni az általa összehordottakból. Egyre erősödik bennem az érzés, hogy inkább érdemes B írásait egy beteg ember tüneti megnyilvánulásainak tekinteni, semmint vitaalapnak ( már ha lenne még valakinek efféle illúziója). Ez a „Babarczy Eszter megmondja” rovat. Oké! De mit mondott meg? Most akkor trend v. átok – mert ez volt a [roppant 'értelmes'] kérdés a címben? Kiderült?
Az ember úgy mond meg valamit, h pl. felemeli jelentőségteljesen a mutatóujját, jelezvén, hogy megmondás következik, aztán jól megmondja, hogy azt mindenki értse. De a kulcsszavakra szabadon asszociáló mondatok halmaza az nem megmondás, hanem viszont ömlengés.
Valamivel alább azt írja: „Tessék elhinni: a gúnynak végzetes konzekvenciái vannak!” Ebből azt kell értenem, ha eddig nem értettem volna, hogy neki csak egy könnyű játék, hogy valakit, bárkit, - személye véletlenszerű -, ellehetetleníteni a gúny eszközével. Ez azért nem semmi! Ez annyira emberi magatartás, hogy aki ezt nem követi az végzetesen eltéved az élet útvesztőjében. Ez az igazi „Struggle for life”, és persze Gyurica úr nem akar alulmaradni.
Annak, amit írtam, a „Struggle for life”-hoz semmi köze. Ezt mondtam: én azzal az emberrel, akit egyszer kigúnyoltam, többé nem állok szóba. Különösen akkor nem, ha az illető erőnek erejével akarna megbocsátani. Miért? Mert – ismétlem – a gúnynak végzetes konzekvenciái vannak. Minden vonatkozásban.
Annyiban kétségtelenül, hogy én itt éppen a Fábry-Babarczy-nívót gúnyolom. Nem prédikálok ellene, hanem gúnyolom! Ezt a képetugyanis nem én, hanem a Fábry néni terjeszti „magáról”. Mondom, a Fábry néni! Már persze akkor, ha Fábry Sándor a „nagysikerű humorista”, nem láttam a műsort, régebbről ismerem az „elöl sáfrányos, hátul vonalkódos gatyáról” szóló nemzeti konzervatív, kereszténydemokrata humort.)
A fölösleges emberek reakcióját nagyrészt annak az egyedülálló csoportnak a reagálása határozza meg, amely arra kényszerült, - ha nem is teljesen -, de igyekszik távol tartani azokat, akik az alapértékeket, hmm… rugdossák.
Nem rugdosunk alapértékeket, hanem azokat gúnyoljuk, akik Tilla faszát, illetve „saját” seggüket tekintik alapértékeknek, továbbá tanácsoljuk: akik nem érzik magukat fölösleges embereknek, örüljenek neki! Ne itt tépjék az idegrendszerüket, mert az senkinek sem jó! Örüljenek a sikereiknek, menjenek oda, ahol sikeresek, ahol kedvelik őket, garantálom: ott jól fogják érezni magukat! Miként én is örülök, egészen jól érzem magam, ti. nekem abszolút mértékben megfelel az Index fóruma, mint megnyilvánulási lehetőség. És pontosan azért érzem jól magam a bőrömben, mert nem csak nagyjából, hanem töléletesen meg tudom határozni, meg tudom állapítani a helyemet. Vagyis: nem vágyom olyasmire, ami nekem nem dukál, sőt ma már arra se nagyon vágyom, amit egyébként simán megszerezhetnék. Vesd össze az előző hozzászólásommal!
Nem gondolod, hogy ez az "önmegvalósítás" pártolókon keresztül történő elérésének a sajátos útja?
Ha viszont az, akkor természetes, hogy a felkínált lehetőségek során a pártolói elvárásoknak való megfelelés a legfontosabb és nem az, hogy pontos, elemző munkával esetleg kiírja magát a köztudatból.
Érdektelen, hogy én mit gondolok (az is érdektelen, hogy te mit gondolsz), az pedig, hogy egy érdektelen emberről mit gondolunk, hatványozottan érdektelen. A jelenség (lehet) érdekes.
Egyébként tökéletesen leírtad a női és férfi-„önmegvalósítás” közötti lényegi különbséget.
A nő akkor büszke, ha „nőiségével” (legyünk vulgárisak, de pontosak: a puszta valagával) potens pártolót, támogatót szerez, míg a férfi arra büszke, ha maga képes erős támogatóvá válni, akár úgy is, hogy keresztültör, keresztülgázol mindenkin és mindenen, sőt különösen akkor. Vagyis az érvényesülő, „önmegvalósító” nő a szükséges törtetést általában valamely férfival (pártolójával/pártolóival) végezteti. A nő a támogatójára (főnökére, a családban a férjére) büszke, míg a férfi a támogatottjára (pl. a tanítványára, a családban a fiára, illetve annak érvényesülésére). A nő a támogatójának igyekszik megfelelni, a férfi a támogatottjának, illetve a támogatásnak mint olyannak.
Mindez persze az átlagnőre és átlagférfira vonatkozik, s nyilvánvalóan a társadalmi érvényesülések, karrierek, „önmegvalósítások” viszonylataiban, a családon belül más a helyzet. Arra gondolok, hogy a becsvágyó nő az ő sikeres férjére inkább akkor büszke, ha – paradox módon – kevéssé támogatja a férfit (nem igazán gondos feleség stb.), míg az „áldozatos asszony” nem becsvágyból, hanem szeretetből adja oda magát a férjének, sokszor teljes mértékben.
Te láthatóan jól ismered Babarczy Esztert, így pontosan tudod: Babarczy szimpla átlagnő, egy tehetségtelen „Julia” Sorel, aki mostanság kezdi megtapasztalni, hogy hát bizony múlik az idő, vagyis egyre kevesebbet ér már (maradjunk vulgárisak) a puszta valaga, így aztán rohamosan devalválódik patyomkin-szellemi teljesítménye is. Noha – optimális esetben – éppen fordítva kéne történnie, hiszen a tudás, ismeret, tapasztalat, a szakmai rutin az életkor előrehaladtával szaporodik nyilván. Már amennyiben Babarczynak van szakmája (úgy tudom, nincs, illetve nem tudok arról, hogy volna).
a felkínált lehetőségek során a pártolói elvárásoknak való megfelelés a legfontosabb és nem az, hogy pontos, elemző munkával esetleg kiírja magát a köztudatból.
Ez hülyeség. Messze nem a „köztudatról” van itt szó!
Esterházy, Almási, P. Szűcs, Verebes, Heller, Kovács Zoltán… támogatják, pártolják Babarczyt (Esterházy, Almási például úgy, hogy kvázi kritikusokként totál hülyét csináltak magukból), na most kérdezem: Esterházyék „elvárása” lett volna, hogy az ő szorgos kis pártoltjuk barom szövegekkel „írja be magát” a „köztudatba”? Kizárt.
Továbbá: „pontos elemző munkával” két okból nem „írhatja ki magát” valaki a köztudatból: (1) „pontos elemző munkából” nem azért van kevés, mert nem kell, nincs rá szükség, hanem azért, mert kevesen képesek rá, illetve (2) a „pontos elemző munka” s a médiabaromkodás elvileg nem zárják ki egymást. Például Heller Ágnes attól még írhatna jó szövegeket Szókratészról, hogy idióta módon viselkedika bulvármédiában. Az persze más kérdés, hogy a gyakorlatban (s általában) a komoly (vagy a viszonylag komolyabb) ember nem ereszkedik le totál kutyába csak azért, hogy eggyel többször szerepelhessen a tévében. Sem Ranschburg, sem Ormos, sem Gombár, sem Lengyel, sem Bauer, sem Petschnig, sem Ungvári, sem Szilágyi Ákos, sem Moldova, sem György Péter és hosszan sorolhatnám a neveket, pedig ők sokkal inkább benne vannak a „köztudatban”, mint Babarczy, jobban ismerik őket, s mondom, anélkül, hogy elaljasultak volna, Törőcsik Mariról, Jordánról, Sebőről, Varró Dánielről már nem is beszélve.
Általában az történik, hogy az abszolút tehetségtelenség, illetve a kóros ambíció, törekvés, exhibicionizmus egymást hergelik az emberi lélekben, így a szimpla karrierista úgyszólván bármire képes, hogy feltűnősködhessék, megjelenhessék, „villoghasson”, és amihez a „pártolók elvárásainak” semmi közük.
Babarczy azt hitte, hogy ha a világ a fejetetején áll, akkor minden fordítva működik. Azt hitte (ha hitt egyáltalán valamit), hogy ha gagyi feltűnősködéssel „beírja magát a köztudatba”, akkor az olcsón szerzett közismertségét később majd intellektuálisan is megalapozhatja. Merthogy nem akadt oly vén marha a környezetében, aki szólt volna: kizárt, hogy ez így történjék! Két okból is. Mindenekelőtt azért, mert aki a szellemi bugyigyűjteményével „írta be magát a köztudatba”, az ezzel el is köteleződött, tehát vagy folytatja, sőt fokozza a ripacskodást, vagy eltűnik a süllyesztőben. Nem szólva arról, hogy médiabaromkodás közben nem lehet intellektussá válni. A „fejlődés” mindig fordított irányú. A médiában, annak közelében csak butulni lehet. A tanulás, képzés, önképzés színterei az intellektuális műhelyek, könyvtárak stb.
Azért írom mindezt, mert, noha Babarczynak már régen annyi (szerintem), olvashatják ezt a topikot fiatalok (egyetemisták, gimnazisták), márpedig ők tanulhatnak belőle (szerintem). Mi ugyanis már tudjuk: az élet rövid, ugyanakkor elég hosszú ahhoz, hogy érdemes legyen várni, nem kapkodni, közben persze tanulni, dolgozni, az értékekre figyelni, vagyis nem talmi, hanem valódi emberré alakulni. Mondom ezt elsősorban azoknak, akik kibírják, hogy a szomszédjuk hetente hétszer is szerepel a tévében, míg ők egyszer sem, a sógoruknak három autója is van, míg ők villamossal (vagy horribile dictu biciklivel) járnak munkába, ismétlem: ha mindezt kibírják, örüljenek neki, mert a szerénységnél nagyobb ajándékot nem kaphat a sorstól senki. A szerénység éltet, míg a nagyravágyásba, irigységbe bele lehet pusztulni. A legrosszabb esetben persze, ám a rangkórság mindenképp kórság: akut lelki szenvedés forrása.
Hogy ezek közhelyek? Azok. Babarczynak mégis itt siklott ki az élete. Már abban az esetben persze, ha egyáltalán vannak értékelvárásai önmagával szemben. Tehát – nem győzöm hangsúlyozni – mindezt nem a cinikus embereknek, hanem azoknak az értékorientált fiataloknak írom, akik most választanak utat. Tiszta lelkiismerettel tanácsolhatom: ha csak egy kicsiny szikrája megvan bennük a szerénységnek, a szépség, a tisztesség iránti odaadásnak, ne Babarczy Eszter útját válasszák! Éhen halni nem fognak (mert, ha igen, akkor úgyis minden mindegy), ugyanakkor államelnöki cafrangra sem ácsingóznak majd soha. Másként fogalmazva: elkerülhetik a szellemi-lelki éhen pusztulást.
Kitaszítva minden szerkesztőségből. Nem hisz semmiben, tehát képes bármit elhitetni magával, bármit az égadta világon. Önmagát is megcsalja, mikor P Szűcs Julit hibáztatja sikertelenségéért. Megjegyzem, aki vagy nem, vagy nem is akar emlékezni rá. Az elfogadott társadalmi értékek világából kilépve, magára hagyva, nem számíthat másra, senkire-semmire legfeljebb sajátos tehetségére. Mert az egyetlen tehetség, mely kibontakozhatott üresen kongó lelkében az az ékesszólás adománya.
Megszabadulva minden társadalmi kényszertől és képmutatástól az Index fórumán talált éltető otthonra. Ahol a rövidzárlat hirtelenségével szikrázik fel a benne rejlő fortyogó penészes indulat. Itt igazán elemében van! Néha egy-egy jobb érzésű moderátor törli, de amúgy szabadon garázdálkodhat. Védett személy.
Ez a világ tökéletes megoldást kínál a civilizáció valósága elöl kilépőnek. Itt nyugodtan lehet kacsaseggezni, nem akad fenn rajta senki. Vagy ha igen, legyint… tovább megy. Valamivel alább azt írja: „Tessék elhinni: a gúnynak végzetes konzekvenciái vannak!” Ebből azt kell értenem, ha eddig nem értettem volna, hogy neki csak egy könnyű játék, hogy valakit, bárkit, - személye véletlenszerű -, ellehetetleníteni a gúny eszközével. Ez azért nem semmi! Ez annyira emberi magatartás, hogy aki ezt nem követi az végzetesen eltéved az élet útvesztőjében. Ez az igazi „Struggle for life”, és persze Gyurica úr nem akar alulmaradni.
Ezért Gyurica úr folyamatosan képzi magát. A nagysikerű humorista, csütörtök esti nagysikerű műsorában, nagysikerrel mondta el, hogy a gatyája elöl hugyos hátul szaros. Gyurica színvonal! Persze karéjban ültek ott a gyuricákok, élvezték a műsort nagyon. Kérték is a művész urat, hogy a szaros gatyát mutassa is meg, ne csak beszéljen róla.
Torlasz emelkedett a műsor megértése elé, bénán ültem csüggedten, ennyire nem lehet alámenni…
Nem értem meg ezt a világot, nyilván nagyon messzire kerültem tőle. Ez a műsor nem emlékeztetett semmiféle műalkotásra… és az emberek… Nem, kétségkívül emberek voltak. Az volt a legrosszabb az egészben, a tudat, hogy valóban emberi lények. Térdüket csapkodták, üvöltöttek, arcuk rettentő kifejezést öltött. Eltűnődtem. Az emberi voltuk gondolata, - mely a mienkhez hasonló – a távoli rokonság gondolatától riadtam meg.
A fölösleges emberek reakcióját nagyrészt annak az egyedülálló csoportnak a reagálása határozza meg, amely arra kényszerült, - ha nem is teljesen -, de igyekszik távol tartani azokat, akik az alapértékeket, hmm… rugdossák.
Nem gondolod, hogy ez az "önmegvalósítás" pártolókon keresztül történő elérésének a sajátos útja?
Ha viszont az, akkor természetes, hogy a felkínált lehetőségek során a pártolói elvárásoknak való megfelelés a legfontosabb és nem az, hogy pontos, elemző munkával esetleg kiírja magát a köztudatból.
Én is részleteiben gondolom annak, konkrét részleteiben, mégpedig minden – általam ismert – részmozzanatában. Így azután az „összessége” teljességgel érdektelen.
Egyébként pontosan erről szól ez a topik (Hellerre vonatkozóan is!!!), vagyishogy: akitől egyetlen értelmes mondatot, konkrét szellemes gondolatot (intellektuális „részletet”) nem tudnak idézni (immár évek óta!!!), az ugyebár „összességében” nyilváníttatik „okosnak”, „nagyszerűnek”, „originálisnak”, „unikálisnak”, sőt „filozófiai zseninek”, versus „tolvajnak”, „brancsbeli zsidónak”, „anti-antiszemitának” stb. Ami viszont nem valódi, tárgyi értékítélet (sem összességében, sem részleteiben), hanem csak öreg prosztaták és prosznyanyák, szánalmas posztentellektüelek (illetve álentellektüelek) infantilis vartyogása.
A videoüzenet veleje: ő már 20 éve vár arra, hogy a jogaiért harcolhasson.
A marhája. Nem az a jó, ha nem kell a jogainkért harcolni? Nem éppen az tette valamelyest elviselhetővé az elmúlt 20 évet, hogy kisebb megingásokkal bár, de az alapvető jogainkat tiszteletben tartotta a hatalom, sőt, még javított is rajtuk valamicskét 1989-hez képest?
Az tehát a jó, izgi és csudatrendi, ha megint lehet olyan alapvető jogokért harcolni, mint munka, véleményszabadság, szociális biztonság?
Azt mondja, hogy ha az emberek kimennek az utcára, akkor elkezdődött a demokrácia. Szerintem inkább akkor van demokrácia, amikor nem mennek ki.
Értem én persze, hogy alapjaiban mit akar mondani, de képtelen egy jó mondatban megfogalmazni, pedig ez nem egy spontán videofelvétel, hanem egy e célra gyártott propagandaanyag, amire legalább annyit készülhetett volna, hogy leír egy mondatot, átgondolja, és belerögtönöz a kamerába.
Pedig még volna hová butulnia. Jelenleg itt tart: „Sok jó ismerősöm megrökönyödésérevéleményem szerint a magyarok bölcsen választottak, és nemhogy katasztrófa nem várható, de június 7-én kezdődött a szebb jövő Magyarországon” (HVG), s ez lehetne a perspektíva, például: „Sok jó ismerősöm megrökönyödésérevéleményem szerint a magyarok bölcsen döntenének, ha a szebb jövő jegyében végre gettókba zárnák a naplopó parlagfüveket és a magukfajta anti-antiszemitákat”.
:D:D Tudod, valamikor korábban BE betett egy képet magáról falmászás közben.
Na, ott leírtam. Ez csak megerősíti.
Egyébként felületes és ténylegesen manipulatív.
Szóval Bipoláris betegség= mániás depresszió.
Mint ahogy külön szakképzettsaég nélkül is lehet érteni: bipoláris, ebből következik, hogy kétpólusú. Mánia és depresszió. Váltakozva.
Van unipoláris depresszió, de nincs bipoláris, mert ahhoz kell a másik oldal.
Az a mánia.
Összességében?
Ha nárcisztikus kitárulkozás manipulatív hátterét nézzük, akkor a fenti hivatkozás a "bipoláris depresszióra" kicsit más megvilágításba kerül.
Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy a ballib média felkapta Esztert, és sokáig a "csapból is B.E folyt." A kétségtelenül dekoratív ifjú hölgy természetesen nemcsak dekorativitásának, hanem mentális képességeinek tulajdonította a sikert, melyet azért szorgalmasan egyengettek a mainstream más reprezentánsai is. Vélhetően nemcsak mentális teljesítménye, hanem nőiessége okán is. (Erre utaltam a falmászás kapcsán is...)
Aztán most egyszerre vége lett a sikernek, lagalábbis ami a napi szintű " jajj, de okos vagyok erről is az én véleményemet kérdezik" ,- jellegű bulvár szerepléseknek. Babarczy nem lett butább, nem csúnyult meg, de kikerült a napi megmondóember szerepéből. Erre valóban lehet depresszióval reagálni, mert bárhogy nézem: veszteségélmény.
Persze nincs késő, ha Babarczyban van annyi spiritusz, akkor van lehetősége, hogy a bulvárt tudományos teljesítményre cserélje.
Ez rajta múlik.
Támogatásban ,- gondolom,- nem lesz hiány, továbbra sem.
...kár, pedig érdekelt volna a véleményed. Manipulatív, önsajnáltató írás – ezzel együtt egy halom ember fog bedőlni neki. Kb. 15 évestől felfelé az összes hülye pics@ rácuppan az olyan cimkékre mint bulémia, bipoláris depresszió etc, a 25 évestől felfelé a szerződés apró betűjén való elcsúszásra, 35 évestől felfelé meg a leggyengébb munkavállalói láncszemre. Senki sincs biztonságban – higgyük el a sokat megélt matrónánknak! Ha nincs témája, akkor úgy látszik magához nyúl: házal itt a nyomorával, meg tíz perc guglizással – ez a lifestyle.hu meg vevő rá. Nem magánügynek kell ám az ilyesmit tekinteni! Fityfenét!B szerint arról van szó, h már megint le vagyunk maradva a nyugattól. Mert ha nem félnének a celebjeink attól, h a coming-out -tal a leggyengébb láncszemmé válnának, akkor bizony nem tétováznának az előrehaladt nyugati módiként közüggyé tenni a diliflepnijüket.
Csakhogy, ha túl Pauditson, meg Benkőn tucatszámra durrantanának itt a képzelt beteg celebek, akkor mi lenne? Akkor Esztike is csak egy lenne a sok között. Oké, egy-két évig még eldiskurálhatna velük, de aztán ez kifújt, oda lenne az egzotikum, az emberek ráunnának és akkor annyi a joker-témának. Akkor mivel villantana?
Megint a csetelés vétkébe estél, de ez bocsánatos. Nem haragszom érte.
Ami a "latin tradíciót" illeti, ott sajnos kénytelen leszel beletörődni abba, hogy ez a fogalom nem létezik. Jóakaratúlag emlékeztetlek arra, hogy a latin az egy nyelv, amelyhez köthető volt persze egy derék nép is, de az - bár "vonakodva" - meghajolt a város ereje előtt és beolvadt a római rendszerbe, nyelvében viszont fennmaradt, lévén alkalmas az itáliai népek közti kommunikációra, kereskedésre, jogszabályok megjelenítésére. De mindennek az égvilágon semmi köze azokhoz a filozófiai, morális, politikai, logikai és verselemző tételekhez, amiket nagy örömünkre sűrűn újratermelsz nekünk és rendezetlenül szórod elénk, persze csetelés nélkül.
Dehogynem állítottad, kedveském, pont úgy állítottad, mint 1964-et, csak lehazudod megint. Belekeverted a latint a fortyogó zűrzavar-levesedbe, oszt gyárthatod ismét az ideológiát hozzá.
és ha nem csetelsz, akkor miért csetelsz? Miért mondja valaki, hogy nem csetel, miközben megteszi? Hazug talán? Vagy ennyire szédült elméjű vénember?
1) Fönntartom: itt senki nem állította, hogy van latin kultúra, azt sem állította senki, hogy nincs latin kultúra. Én pedig különösen nem. Kultúra-ügyben nem utazom.
Továbbá fönntartom: az „eszme”, a „kultúra” fogalma nem azonos a „tradíció” fogalmával, illetve nem is alternatívái egymásnak. Tradícióról írtam. Van persze kulturális tradíció is – én speciel nem arról beszéltem, hanem pl. a latin nyelv által közvetített logikai tradícióról, ti. a logika cáfolhatatlanul a nyelvhez kötődik.
2) A „nem csetelés” kifejezés természetesen rövidítés. Azt jelenti, hogy – adott esetben! – nem „személyesen”, nem „konformista”, hanem „antikonformista” módon fórumozunk. A csetelés nálam pejoratív kifejezés, az én szóhasználatomban a csetelés például ilyen:
Félreértés ne essék, nincs vele gondom, csak én ezt, illetve az összevissza handabandázást kultúráról, tradícióról, eszméről, miegyébről nem folytatom, vagyishogy nem csetelek (a szó konformista értelmében).
Aki meg ilyen módon, öncsonkítóan és másokat alaptalanul és azt indokolttá tevő teljesítmény nélkül leprázva antikonformista, azzal szemben teljesen jogszerű, hogy a társadalmi közeg elzárkózzék.
Nem érdekel, hogy helyénvaló-e „ez itt”, vagy sem. Olyan emberekkel, akik nem tudják, mi a különbség a kultúra, a tradíció és az eszme fogalmak között, olyan emberekkel, akik filozófiatörténeti kérdésekről hadoválnak úgy, hogy elemi filozófiatörténeti tényekkel nincsenek tisztában, ráadásul még vénembereznek is, ilyen emberekkel nem csetelünk.
Írunk. Olykor címmel, olykor cím nélkül. Elolvashatja, akit érdekel (akit nem érdekel, nem olvassa), egy a lényeg: habzó szájú, gyalázkodó, átkozódó nickekre fórumozunk, ha szükségesnek látjuk, de velük nem csetelünk (a szó pejoratív értelmében), vagyishogy némelyekkel kapcsolatosan kizárólag „antikonformista” módon nyilvánulunk meg.
Kedves hozzászólásom ezen része (mármint hogy nem csetelünk) így értendő. különbséget teszünk a csetelés, illetve a fórumozás, beszélgetés, vita, véleméyncsere stb. fogalmak között. Voltaképpen arról van szó, hogy: csetelni senkivel sem csetelünk értelemszerűen.
Dehogynem állítottad, kedveském, pont úgy állítottad, mint 1964-et, csak lehazudod megint. Belekeverted a latint a fortyogó zűrzavar-levesedbe, oszt gyárthatod ismét az ideológiát hozzá.
és ha nem csetelsz, akkor miért csetelsz? Miért mondja valaki, hogy nem csetel, miközben megteszi? Hazug talán? Vagy ennyire szédült elméjű vénember?
Nem csetelünk olyan emberrel, aki azt állítja, hogy a logikai tradíció „nem nyelvi kapcsolódások folytán” megy végbe. Ugyanis, ha valóban nem, akkor vajon hogyan? Mutogatással? Rajzolással? Zenéléssel? Futballozással? Pitesütögetéssel? Nem vitázunk ilyesmin, ez sem tévedés, ez is marhaság.
Nincs latin kultúra (filozófia, művészet, jog), latin nyelvű van…
De még egyszer: nem nyelvi meghatározottsága miatt (latin), miként a görög filozófia vagy a logika (amire hivatkozol) beépítése a későbbi eszmerendszerekbe sem nyelvi kapcsolódások folytán történt.
A tradíciónak itt vajmi kevés szerepe van, a keresztény egyháztudósok később azért nyúltak vissza Arisztotelészhez, mert logikai alapon kerestek bizonyítékot Isten létezésére, és ehhez ő kellő muníciót szolgáltatott, de ez nem tradicionális, hanem eszmei kapcsolódás.
Nem csetelünk olyan emberrel, aki azon „vitázik”, amit itt momentán senki nem állít. Ezen a topikon soha senki nem írta, hogy van latin kultúra, és persze azt sem, hogy nincs, ráadásul az én hozzászólásomra történt az idézett reflexió, márpedig én hatványozottan nem erről beszéltem.
Nem csetelünk olyan emberrel, aki azt állítja, hogy nincs latin kultúra, hanem latin nyelvű kultúra van. Ez ugyanis nem tévedés, hanem marhaság. Marhaságon pedig nem vitázunk, arra itt van csetelni az Állományjavító nevű nick, az ilyesmit vele tessenek tudósan megfórumozni.
Nem csetelünk olyan emberrel, aki azt állítja, hogy a logikai tradíció „nem kapcsolódások folytán” megy végbe. Ugyanis, ha valóban nem, akkor vajon hogyan? Mutogatással? Rajzolással? Zenéléssel? Futballozással? Pitesütögetéssel? Nem vitázunk ilyesmin, ez sem tévedés, ez is marhaság.
Nem csetelünk olyan emberrel, aki szerint a tradíciónak alternatívája az eszme („nem tradicionális, hanem eszmei kapcsolódás”), ti. ez sem tévedés, ez is marhaság.
Aki azt állítja, hogy a skolasztika Arisztotelészhez nem tradicionálisan, hanem eszmeileg kapcsolódik, az nem komoly ember. Nem veendő komolyan. A tradíció és az eszme kb. úgy viszonyul egymáshoz, mint a szoknya és a fodor (s mondom ezt azért, hogy a serényen feminin nickek legalább a saját szövegeikből értsenek valamit), van fodros szoknya is; illetve van szoknyán lévő fodor, blúzon lévő fodor; van eszmei tradíció, van egyéb hagyomány, pl. futball-tradíció stb.
„Ez nem tradicionális, hanem eszmei kapcsolódás”.
Az „eszmei kapcsolódás” maga a tradíció. Na most, ha az volna az állítás (de nem az!), hogy Abélard vagy Aquinói Tamás kapcsolódása Arisztotelészhez nem logikai, hanem eszmei, az ugyebár legalább tévedés volna, noha orbitális tévedés, ugyanis tudvalévő: az 1210-es párizsi zsinat határozottan tiltja Arisztotelész eszmeiségének („természetfilozófiájának”) terjesztését, míg az arisztotelészi logikát melegen üdvözöli; s mivel ez filozófiatörténeti tény, a fent idézett csetelői állítás ilyetén módosítása (ti., hogy a kapcsolódás nem logikai, hanem eszmei) elemi tudatlanságból fakadó tévedésnek minősülne, de legalább nem volna baromság. Mint az az állítás (például), hogy az „eszmei kapcsolódás” nem tradíció. Egyébiránt még az arisztoteliánus skolasztikusok sem tették magukévá maradék nélkül Arisztotelész „természetfilozófiáját”. Az „eszmei” kapcsolódási pont az ún. „veritas duplex” volt, amely kvázi vörös farokként funkcionált (s amely nem tévesztendő össze a filo-fogdosott liberál-farokkal), ráadásul a legviccesebb a dologban, hogy az arisztotelészi-averroësi „veritas duplex” lényege szerint az eszmei-teológiai allegória és a filozófiai allegória esetleges ütközése során mindig a logika dönti el, hogy a teológiai allegóriák hogyan értelmezendők. Ez is elemi filozófiatörténeti tény.
Tehát. Csetelés akkor lesz, ha válaszolva lesz az alapkérdésre: miről döntött a latyak az ötésfeles tájékán Hohberg lövése nyomán? Hovatovább játsszunk élesben! (Lehet, hogy itt nem látszik, de én vagány csávó vagyok!)
Oké! De, mert mint mondottam, nincs ingyen nyalás, a kérdés a következő: mi a direkt logikai összefüggés a „latin nyelvű kultúra”, Hohberg lövése, a konkrét katarzishiány, illetve a József Attila-i [Esztétikai töredékek] egyik lényegi mondandója között? Aki válaszol a kérdésre, nemcsak szellemes, izgalmas, érdekes ember, de vonzó is értelemszerűen, ezért a magam részéről – már amennyiben van rá igény – két hosszú héten át tartó permanens (értsd: megállás nélküli) fékezhetetlen orgazmusban részesítem az illetőt. Nálam ez ujjgyakorlat – mondanám, de nem mondom, mert áthallásos a kifejezés, vagyishogy: amilyen formában csak megkívántatik.
Hogy ez is kockázatos ígéret? Nem tagadom. Egyébként mindegy, vagyis az ígéretem itthoni konzekvenciáinak viselését csak tessenek rám bízni! Bármikor elintézem. Megfelelő mennyiségű fehérjebevitel kérdése az egész.
Mindez rendben (a pite és egyebek), csak egy kérdés:
zsidó-görög-latin-keresztény-modern tradíció szerint
Ez mit jelent? Mi rendezi egymáshoz ezeket a fogalmakat? Nincs latin kultúra (filozófia, művészet, jog), latin nyelvű van, és az előbb római, később globális, de nem nyelvi vonatkozásai folytán. A latin csak eszköz volt, amely egy soknyelvű regionális hatalom, majd világbirodalom egységes vezetését lehetővé tette, de nem hozott létre elkülönült kultúrát. Később a latn a kereszténység nyelvi kereteit is biztosította, annak tartalmától, idológiai-kulturális alkotásaitól jórészt teljesen függetlenül.
Én maradnék a bevált zsidó-keresztény "összegzés" alatt (persze ez az én bajom), mert ez fejezi ki legpontosabban a jelen európai civilizáció legfőbb elemeit, a két eszme egymásra épülését, elválaszthatatlan összefüggéseit, folyamatosságát (egyistenhit, alapvető magatartási és morális követelmények, a jogot befolyásoló legfőbb előírások, viszonylag egységes világnézet), és ez a rendszer magába építette a görög-rómaikultúra életképes elemeit, utóbbiakat inkább csak a jogban, és azokat is csak ezer évvel később, amikor a kapitalizmus csírái megjelentek, és a főszereplők (állam és tőketulajdonosok) észrevették, hogy mindaz a prakticizmus, amit a justinianusi kodifikáció egybefoglalt, nagyrészt átemelhető az új rendszerbe, megfosztva persze annak összes ideológiai vonatkozásától. Így lett a római magánjog a kapitalizmus máig létező alapja, az adósságtól kezdve a szerződéses magatartáson át a szállítmányozásig.
De még egyszer: nem nyelvi meghatározottsága miatt (latin), miként a görög filozófia vagy a logika (amire hivatkozol) beépítése a későbbi eszmerendszerekbe sem nyelvi kapcsolódások folytán történt.
A tradíciónak itt vajmi kevés szerepe van, a keresztény egyháztudósok később azért nyúltak vissza Arisztotelészhez, mert logikai alapon kerestek bizonyítékot Isten létezésére, és ehhez ő kellő muníciót szolgáltatott, de ez nem tradicionális, hanem eszmei kapcsolódás.
Néhány napja író olvasó találkozóra voltam hivatalos Ági néninél. Hárman voltunk…één, az Eszter… meg az Ági. A Heller Ági. Odafelé vezető úton Eszter azt latolgatta, hogy vajon lesz megint olyan finom meggyes pite...
Míg viszont Ungvári professzor nem latolgat, ő pontosan tudja: meggyes pite ide, finom pete oda, Heller Ágnes egy „nagyszerű antikommunista filozófus”.
Ungvári alapállítása szerint: „Heller Ági nagyszerű filozófus”. Ami azt jelenti logikusan, hogy: filozófus. Én pedig pontosan ezt vitatom. Nem azt, hogy nagyszerű (sőt készséggel elismerem: a finom pitéje is nagyszerű!), hanem azt vitatom, hogy: filozófus. Míg
Ungvári professzor szerint a könyve bizonyítja Heller filozófusvoltát, s amely könyvbe most kössünk bele! Főként, ha már majdnem akkora a pofánk, mint Öreg néne ifjú pitéje.
Kössünk bele finoman!
„Számos interjúban azzal magyaráztam az újrakezdés indítékát [ti. Heller 1995 utáni „új életének”, „vándoréveinek” motívumát], hogy már eleget tettem a magamra mért kötelességnek. Már megkíséreltem megérteni a 20. század titkát, a lelkesedéstől fűtött, több millió áldozatot követelő, értelmetlen tömeggyilkosságok titkát. Hogyan lehettek emberek képesek minderre? Hogyan létezhetett olyan világ, mely minderre módot adott? Mindig bevallottam, hogy a kérdést nem tudtam megválaszolni, csak annyira, amennyire képességeim lehetővé tették. Igazat mondtam. Legalábbis ma is így érzem. De nem biztos, hogy így gondolom.
Van az életnek egyfajta ritmusa, dinamikája, amely néha változtatásra ösztönzi az embert. Helyváltoztatásra, tárgyváltoztatásra. Az ember végül is az ösztöneit követi. Legalábbis én ezt tettem, akárhogyan magyarázom is” (Filozófiám története 240. oldal).
Gyanítom, „filozófus” ennyire egyértelműen, ily brutálisan még nem mondta ki önnönmagáról, hogy: nem filozófus.
Heller szerint „az ember végül is az ösztöneit követi”.
Ez az állítás lehet igazság, lehet szamárság (attól függően, mit jelent a „végül is”), na most, legyen abszolút igazság, ha már a Kierkegaard-ra „reflektált” filozófus annak szánta, rajtam ne múljék, ámde akkor is csak egy fostos közhely, márpedig valódi filozófus banalitásokat kizárólag stiláris megfontolással ír. Nem szólva arról, hogy ha az ember „végül is” (értsd: általában) ösztönlény, akkor éppen a filozófus (volna) az, aki specifikusan nem ösztönei által vezérelt. Legalábbis a zsidó-görög-latin-keresztény-modern tradíció szerint, s én pontosan ezzel a mércével mérek, méghozzá azért elsősorban, mert Heller Ágnes nem ezoterikus bölcselőnek, hanem modern, „reflektált posztmodern” filozófusnak tekinti magát (a „reflektált posztmodern” a „modern” helleri megnyilvánulási módja). Ha pedig így van, akkor az etalon csakis a görög-modern tradíció lehet, mely hagyománynak meghatározó mozzanata a logika. Röviden: a zsidó-görög-modern (posztmodern stb.) filozófus csakis az arisztotelészi-hegeli logika révén gondolkodhat. Vagyis ha a „filozófus” nem logikai lény, hanem ösztönlény, akkor lehet nagyszerű ember, lehet nagyszerű antikommunista, lehet hercig, sütisütő nénike, lehet akármi, csak filozófus nem lehet. Esetleg „nagyszerű filozófus”. De még inkább finom pite-filozófus.
Heller így fogalmaz a könyvében: „már eleget tettem a magamra mért kötelességnek”.
Mi volt a „magára mért kötelessége”? Hogy akut pitézés közben megértse a huszadik század ördögiségének titkát? Nem. Ennyit nem várt magától, mint filozófustól. Szó szerint idézem: „Már megkíséreltem megérteni a 20. század titkát, a lelkesedéstől fűtött, több millió áldozatot követelő, értelmetlen tömeggyilkosságok titkát. Hogyan lehettek emberek képesek minderre? Hogyan létezhetett olyan világ, mely minderre módot adott?”.
Ő „megkísérelte” megérteni. Ja. Én pedig reggel ráültem a klotyóra, megkíséreltem kulázni egy diabolikusat, nem sikerült – ergo filozófus vagyok. Nem szólva arról, hogy a „20. század” nem filozófiai kategória. Nem tudjuk, mit jelent, nem tudjuk, mettől meddig tart, csak azt tudjuk, hogy titka van néki, mely titkot a filozófus megkísérelt megérteni. Csak sajnos nem sikerült. Ettől filozófus. Kakikálnia sikerült aznap, még a meggymag is kipottyant, a titkot viszont nem sikerült megértenie.
Heller fixaideája szerint a filozófus attól filozófus, hogy „nem hazudik”, értsd: mindig kimondja a Nagy Őszintét. Nem számít mekkora marhaságot beszél, az a lényeg, hogy „önmagát adja”, mint Lábaközi Mujka a Valóvilágban. Tudniillik (s itt hadd kotyogjak bele Freud doktor szakmájába) egy atavisztikus spicliséggel terhelt lélek nem is emelhet „bölcseleti” szintre egyebet, mint amit Heller ír a könyvében jellemről, jellemtelenségről, tokról, vonóról, mindenről, ami csak eszébe jut: „Jellemtelen ember lehet nagy író, csak bizonyosfajta jellemtelenség kell hozzá, nem bármilyen. Jellemtelen ember például lehet nagy filozófus. De a jellemtelenségnek az a formája, amikor az ember írni tud arról, ami nem a meggyőződése, ellentmond annak, hogy filozófus legyen. Ha valaki hazudik a tollával, nem író és nem filozófus, ha hazudik az ecsettel, többé nem festő, ha hazudik a vonóval, megszűnik muzsikus lenni. Viszont: ha a vonójával hazudik, még lehet filozófus” (Bicikliző majom).
Ez persze jókora marhaság, majdnem lepitéztem tőle, amikor olvastam, ti. Heller – sajátos módon – önmaga fölött mondta ki a végső ítéletet; intellektuálisan közvetve, morálisan pedig totál telibe. Amikor (1997-ben) ítélkezett elevenek és holtak fölött, még nem sejtette: 14 év múltán lebukik, mint Rottenbiller, nem sejtette, hogy kiderül: ő is hazudott a „tollával”. Igaz, nem nyilvánosan, hanem spicli-sub-rosa, ám akkor is a „tollával” (írógépével) hazudott, s amitől még lehet rá „egyházat építeni”, ez kétségtelen, ám filozófus már csak ennen rögeszméjének maximája szerint sem lehet. Vagyis (a fenti Heller-idézetet figyelembe véve) bízvást kijelenthető: Heller Ágnes embernek is gyönge, jellemtelen (merthogy mószerolt a mesterére), továbbá filozófusnak is hitvány. Mert hazudott a „filozófiai vonójával”. Ismétlem: ez a Heller-fixaidea szerint van így. Egyébként pedig a filozófia (értsd: a zsidó-görög-modern bölcselet) nem az „őszinteség-hazugság”, „jellemesség-jellemtelenség”, „vélemény-ellenvélemény” szellemi dagonyáiban, hanem az igaz-hamis, helyes-téves logikai relációban játszik. A hipotézis logikai fogalom, vagyis nem vélemény. Aki azt állítja: „ez az én igazságom” – eo ipso nem filozófus, hiszen már mielőtt elindította volna, lezárta a logikai láncolatot. A filozófus így indít: „ez a hipotézisem”, majd, ha sikerült bizonyítania: „ez az elméletem”, illetve ha nem sikerült a bizonyítás: „ez volt a hipotézisem”. A véleménye érdektelen.
Hazudik-e Heller Ágnes, amikor így fogalmaz: „Mindig bevallottam, hogy a kérdést nem tudtam megválaszolni, csak annyira, amennyire képességeim lehetővé tették. Igazat mondtam. Legalábbis ma is így érzem. De nem biztos, hogy így gondolom.”
Hazudik? Nincs jelentősége. A szöveg egy halom zagyvaság. Hazudik a filozófus? Nyilván, de mondom: semmi jelentősége, ugyanis, amit ír, teljességgel értelmezhetetlen. Azt állítja: „igazat mondtam”. Mert így érzi. De nem így gondolja. Illetve nem biztos, hogy így gondolja. Illetve az sem biztos, hogy nem így gondolja. Emberi dolog. Feküdjék a pszichiáter díványára, s ott nyivákolja el, mennyire, de mennyire nem úgy gondolja ő, amit egyébként érezni szokott! Valahol a ráncos pitéje környékén. Világos, de kérdem én: mi köze ennek a filozófiához? Kb. annyi, mint tudós petének a meggyes pitéhez. Kierkegaard-ilag: „ez az én kisütésem”.
Heller hazudik, amikor azt állítja, hogy a „kérdést” nem tudta megválaszolni? Objektíve „hazudik” (téves ítéletet alkot), szubjektíve nem hazudik, mert fogalma nincs, miről beszél.
Miért alkot téves ítéletet? Mert bizony bőven vannak a 20. század tárgyában „megválaszolásai”: ex cathedra ítéletei, abszolút igazságoknak szánt kijelentései. Idézek néhányat a könyvből: „a gonosz dolgok forrás a gonosz”, „Lenin a Gonosz zsenije”, a gonosz „totalizálta a pártot, az államot és a társadalmat”, „Leninnek nincs etikája”, ezért „utilitariánus szempontból vonta vissza a felvilágosodást”… a végtelenségig sorolhatnám a helleri „abszolút igazságokat” (értsd: abszolút marhaságokat), ti. Heller idézett állításai nem „véleményszintű megfogalmazások”, hanem kategorikus ítéletek. Bizonyíthatók versus cáfolhatók.
Aki bizonyít, cáfol – filozófus. Aki „érez”, illetve a bizonytalan „érzéseiről” gyomorintott még bizonytalanabb „gondolatait” rotyogtatja elő – nem filozófus.
Heller: „Mindig bevallottam, hogy a kérdést nem tudtam megválaszolni, csak annyira, amennyire képességeim lehetővé tették”.
Ha a sarlatán „bevallja”, hogy nem tudta megoperálni a beteget, „csak annyira, amennyire a képességei lehetővé tették” (vagyishogy a beteg meghalt), akkor a sarlatán orvos? Merthogy ő „mindig bevallja”? Tegyük hozzá: Hellernek még azt sem sikerült bevallania tisztességesen, hogy egy szaros kis spicli volt, a mesterére vallott, ráadásul kéretlenül, minden presszió, minden zsarolás nélkül, levélben pitézve a Gonosz lábai előtt.
Ungvári professzor (aki egyébként szégyenszemre szintén pedagógus) azt tartja skandalumnak, pressziónak, hogy Heller nem taníthatott az egyetemen, hanem csak egy gimnáziumban dolgozhatott. Mint tudjuk: Angyal Istvánt fölakasztották. S ami még ennél is szörnyűbb Ungváriék szerint, hogy a Heller Ágit egy fővárosi gimnázium katedrájára száműzték. Üldözték szegényt. Ezt persze magam is gyalázatnak tartom, csak éppen fordítva. Szerintem Hellert még egyetemen sem szabad lett volna foglalkoztatni, nemhogy gimnáziumban! Heller intellektuális képessége maximum arra lehetett elegendő, hogy egy csirkefeldolgozó üzemben legyen ládaszámláló segédmunkás.
Heller már-már notóriusan őszinte: „Azt is megmondom, hogy filozófust nem tudok képezni… De filozófiatanárokat tudok képezni, s ez a feladatom” (59).
Vagyis a „filozófiatanár” nem filozófus. Aki nem tudja, tanítja. Heller pedig a filozófiai tornatanár.
De legyünk precízek, idézzük a magyarázatot is, noha nem tudjuk, Heller mit akar mondani, mi az álláspontja voltaképpen a kérdésben, ámde sebaj, majd „megkíséreljük megérteni” (már amennyire képességeink lehetővé teszik), szóval Heller ezt írja: „filozófust nem tudok képezni”. És miért nem tud ő filozófust képezni? Mert nem ért hozzá? Vagy, mert nem lehet, senki sem képes rá? Nem tudjuk, ugyanis a filozófus nem árulja el, nem mondja sem azt, hogy lehet, sem azt, hogy nem lehet. Ennyi a bölcseleti álláspontja: ő nem tud filozófust képezni. Mert – talán – nem is lehet. Illetve – talán – lehet. Maga Heller ezt így fogalmazza meg a könyvben: „filozófust nem tudok képezni. Valaki vagy filozófus vagy nem, az rajta múlik. Ebben az értelemben minden filozófus autodidakta, azaz »autokefál«”.
Javaslom, tekintsünk el attól, hogy az autodidaktaság nem azonos az autokefáliával, olyannyira nem, hogy egyetlen autokefál sem autodidakta, sőt: az autokefália messze nem autonóm szerveződés (létét főként az állam garantálja), vagyis itt Heller megint egyházi intézménnyé avatta magát; nem tudom, ez valami lelki dolog az öregasszonynál – nem akarok betegséget mondani, mert nem értek hozzá, mindesetre meglehetősen bizarr! (A von Abraham-Mystik-Haus aus művelt filozófus nyilván az „autokefalosz” szóra gondolt filozófiai fogalmazás közben, csak kevesellte benne az l-betűt, ezért döntött úgy – szellemesen –, hogy kis kefálról ír a könyvben, miközben egy nagy fallosznak pitéz a bulvármédiában.)
De maradjunk a tárgynál, tegyük föl a kérdést: milyen „értelemben” autodidakta minden filozófus? Heller szerint „abban az értelemben”, hogy „valaki vagy filozófus vagy nem”. Igen, csakhogy ennek semmi értelme. Valaki vagy mozdonyvezető vagy nem, vagy halbiológus vagy nem…
Na most, ha Heller Ágnes arra gondol, hogy a filozófus ihleti lény, a filozófia olyan, mint a művészet, akkor sincs igaza, ti. művészetképzők is működnek, s nyilván nem véletlenül, a művészetet is tanulni kell. Heller szerint „valaki vagy filozófus vagy nem, az rajta múlik”. Szerintem pedig azt akarja mondani a „filozófus” (csak hát itt sem azt mondja, amit akar, s éppen azért, mert: nem filozófus), szóval azt próbálja elnyekeregni, hogy a filozófiát nem elég tanulni. Ami viszont éppen nem azt jelenti, hogy nem lehet tanítani. Hanem azt jelenti, hogy Heller nem tudja tanítani. Mert nem ért sem a filozófiához, sem a tanításhoz. De, tegyük föl, igaza van Heller Ágnesnek: hogy ki filozófus, ki nem, csak „rajta múlik”, tegyük föl, így igaz, akkor viszont nagyonis indokolt a kérdés: miért van szükség filozófiatanárra, illetve filozófiatanárt képző egyetemi oktatóra, ha a filozófiát nem lehet tanítani? Vagyis Heller egyetlen rövid mondatán belül cáfolja meg önmagát. Azt mondja: „minden filozófus autodidakta”. Ergo nincs szükség filozófiatanárokra, ám szükség van filozófiatanár-képzésére. Miért?
Megmondom. Mert Heller Ágnes gimnáziumi pedagógusnak is alkalmatlan. Utálja a tanítást, nyilván őt is utálják a diákok. Ezért van szükség filozófiatanár-képzésre.
Mert szükség van rájuk, hangzik a Magyar Bálint-i, Csepeli György-i válasz, ugyanis a filozófiáról alkotott kakaóbiztos tudás része az általános műveltségnek. Ezért van szükség filozófiatanárokra. Igen, csakhogy ez nem filozófiatanítás (hiszen filozófiát kizárólag filozófus taníthat, sőt még az sem, mert a filozófus ugyebár „autokefál” stb.), hanem (esetleg) a filozófiatörténet ismertetése, oktatása. Míg viszont Heller nem filozófiatörténésznek, hanem filozófusnak mondja magát. Miért? Szerintem azért, mert filozófiatörténésznek is kevés. Nincs meg hozzá a megfelelő tárgyi tudása. Például Lenint, Marxot egyáltalán nem ismeri. Azért merem ezt kategorikusan kijelenteni, mert utánanéztem, az állítás bizonyítható.
Továbbá Heller Ágnes Platón-Szókratész szövegeit vagy totálisan érti félre, vagy félremagyarázza. Ha félreérti, nem filozófiatörténész, ha félremagyarázza, elvileg lehet történész, mégsem az, hiszen Heller maga sem tartja magát filozófiatörténésznek.
Heller úgy filozófus („autokefál”), mint az a „képzőművész”, aki nem képes rendesen megrajzolni egy portrét, helyette összevissza pacsmagolja a vásznat, miközben persze „beleviszi a lelkét az alkotásba”, majd büszkén jelenti ki: „ez az én művészetem”. Abctrakművészi kefál vagyok! Hát persze!
Együnk hozzá meggyes petét, s igyunk rá bordeaux-i ondót!
Hónapokkal ezelőtt ajánlottam először: zsírozzunk! Tessenek idézni Hellertől egyetlen olyan mondatot, gondolatot, amely bizonyítja, hogy: Heller Ágnes filozófus; s én rakok rá tíz valóban szellemes Hermann-idézetet! Hát mit mondjak, túlkalibráltam a zsenit, ugyanis, nagyon úgy tűnik, Heller szövegeivel nem lehet zsírozni. Legföljebb vazelinezni. Kategorikusan állítom: nincs Heller Ágnesnek olyan gondolata, amely, nemhogy a csintalani „zsenialitását”, nemhogy az Almási Miklós-i „eredetiségét”, hanem egyáltalán, a filozófusságát bizonyítaná.
Heller Ágnes nagyjából így jellemezhető: egy szimpla, filozófiai-politikai zsargonban fecsegő kékharisnya. Szellemi szélhámos. Aki ráadásul embernek is hitvány, ti. heveny akasztások idején arra az embertársára vallott, méghozzá írásban, aki a fölakasztott miniszterelnök egyik közvetlen politikai szövetségese volt. Kérem, 1959-ben senki nem tudhatta (nemhogy Lukács, de még a Kádár sem!), hogy nem épp ő lesz-e a következő halálraítélt és fölakasztott politikus e hazában. Persze lehet, hogy Heller tudta, ő már akkor „autokefál” volt, egy pravoszláv Szent Péter személyesen, miközben Almási professzor kakasa hármat kukorékol, Heller nyilván tudta, hogy Lukácsnak nem eshet bántódása, csak éppen elfelejtette közölni, elmulasztotta rögzíteni az ő originális filozófiájában.
Hangsúlyozandó: Hermann István jelleme itt teljességgel indifferens, mert az ugyan elképzelhető (életszerű), hogy Heller levelének valamely részét Hermann fogalmazta, mégis érdektelen a jelleme, ti. Hermann soha nem nevezte magát páriának, üldözöttnek, autokefálnak (legalábbis tudomásom szerint), nem beszélve arról a „csekélységről”, hogy Hermann-nak van filozófiai teljesítménye. Heller jellemének minősítését Heller magatartása involválja, részint azzal, hogy ő nagy hangon osztályoz: páriáknak, parvenüknek, gyűlölködőknek… nevez másokat, ítél meg eleveneket és holtakat; részint pedig azzal, hogy Hellernek csak „jelleme” (értsd: jellemtelensége) van, intellektuális teljesítménye nincs.
Tessék elhinni: aki azzal magyarázkodik most, emancipált nőként nyüszítve, hogy az ő átkos férjeura fogalmazta az ő „autokefallosz” levelét annakidején, nos, az ilyen pária asszony még női filozófusnak is kevés értelemszerűen.
Vagy nem? Én készséggel elhiszem, hogy Heller valódi filozófus, elhiszem – ha látom. Lehet idézni filozófiát. Hellertől is, Babarczytól is. Lehet bátran vitastílust vezetni. Én nem vagyok semmi jónak elrontója.
"Itt a fórumon viszont a bátor vitavezetési stílus hiányzik.
… kritikai nézeteket terjeszt elő, jókat-e, rosszakat-e, az lenne a vitapartnerei dolga, hogy ezt végigvezessék."
Összevissza keversz mindent mindennel. A vitabátorságot a vitastílussal, vitakészséggel, mindhármat a vitavezetési stílussal, illetve a négyet (együtt) a gondolatvezetési képességgel.
Annak eldöntését pedig, hogy mi a „vitapartnerek dolga”, mi nem, érdemes a „vitapartnerekre” bíznod, mert ugyan csetelhetsz róla terjedelmes ábrázattal, ám közöd annyi van hozzá, mint bátor vitavezetési stílusod a végigvezetéshez.
"Nem ezekben van például most megingatva, hanem az általa elvétett évszám lett túldimenzionálva (egyáltalán, Gyurica minek csapong el erre?), és azon zakatol ez a kicsinyes maceravonat."
Egy embertől, aki szerint a hatvanhatos VB hatvannégyben volt, hogy olvassam a
"Mit mondott Almási professzor 1983. április 28-án? " című esszét? Lehet, hogy 85-ben mondta?
Bennem már az is felmerült, hogy esetleg nem is április 28. volt :--))
Ez itt nem vita, természetesen, hanem monológok szövevénye. Itt nincs mit "vezetni".
A maceravonat pedig nem zakatolna, sem kicsinyesen, sem elsöprő erővel, ha a masiniszta egy picinyke és jelentéktelen hibáját, tévedését egyszerűen elismeri. Ehelyett hosszadalmas és személyeskedő, oktalan agymenésbe kezdett holmi különbségekről nők és férfiak között, hogy "kidumálja" magát, mivel ő sosem tévedhet.
Itt a fórumon viszont a bátor vitavezetési stílus hiányzik. Gyurica úrnak ugyanis nem az a lényege és szándéka, hogy lexikális adatokat közöljön a focivébék időpontjairól, ő kritikai nézeteket terjeszt elő, jókat-e, rosszakat-e, az lenne a vitapartnerei dolga, hogy ezt végigvezessék.
Nem ezekben van például most megingatva, hanem az általa elvétett évszám lett túldimenzionálva (egyáltalán, Gyurica minek csapong el erre?), és azon zakatol ez a kicsinyes maceravonat.
