"Tavaly augusztus 23-án Bukarestben egymás mellett szemlélte a díszemelvényről a tisztelgő csapatokat a bolsevik múltú államelnök és I. Mihály király; a fölszabadulás ottani ünnepéből csak a vasgárdisták maradtak ki."
Nem veletlen,hiszen az aug 23-i kiugrast a romanok maguk csinaltak,tehat jogosan unnepli mindenki,kiveveve a kimondottan nazi kollaboransok. Mig Mo-on nekunk apr 4-hez semmi kozunk nem volt.Mas lenne a helyzet ha Horthy kiugrasa sikerul akkor valoszinuleg okt 15 lenne a felszabadulas unnepe Mo-on.
"Az ötvenes évek ávós verőlegényei leginkább róluk vettek mintát, - az ő módszereiket ismerék a legjobban, és a seggük sokat tudott volna mesélni azok hatékonyságáról."
Nem veletlen ,hiszen kikepzesuket egykori kiralyi csendornyomozoktol kaptak
ez nem válasz a kérdésemre. erőltesd meg magad, és magadtól próbálj valamit reagálni.
"mert ezt akkoriban tettem félre,amikor még csak a tartalom foglalkoztatott és nme gondoltam,hogy a forrás is szükséges."
tehát nincs forrásmegjelölésed. Nem tudom észrevetted e, de én tudományos alapon próbálok itt vitatkozni, hivatkoztam is könnyen elérhető összefoglaló művekre (tudom, ezen Izraelben nem olyan könnyen elérhetőek, de itthon igen. ) ez alapján a forrásodat nem tudom komolyan venni, mert nincs forrásmegjelölésed.
"Ha továbbra is állitod,hogy széles tömegek nem vettek részt a zsidóság kifosztásában és a holokausztban, akkor most mutasd be, hova lettek a zsidó vagyonok."
nem állítottam, hogy széles tömegek nem vettek részt, én két dolgot állítottam:
a. nem tudjuk számszerűleg megmondani, hogy hányan vettek részt, ezért inkább nem minősítek.
b. nem igaz az, hogy minden magyar részt vett a zsidóság kifosztásában, illetőleg a deportálásukban, ezért nemzeti felelősséget hangoztatni nincs értelme.
(Weissmanfréd: a szabadságért ő maga játszotta át a vagyonát Göringnek. asszem)
Mindennek megfelelően azok a zsidó csoportok, amely szervezetten szembe szálltak a népirtás programjával, az ellenállás más útját választották: a tárgyalás, megvesztegetés, papírhamisítás, bujkálás és bujtatás módszereit alkalmazták. Ezeket a csoportokat túlnyomó részt a cionisták alkották. A cionizmus a két világháború közötti Magyarországon jelentéktelen, befolyással nem rendelkező, alig néhány ezer embert vonzó politikai és eszmei irányzat volt. 1938-tól kezdve a magyar cionista csoportok két forrásból kaptak jelentős erősítést. Az 1938 és 1941 között visszacsatolt területek egy részén (például Észak-Erdélyben) erős cionista mozgalmak léteztek, amelyeknek tagjai közül sokan magyar állampolgársághoz jutva Budapestre költöztek. Másrészt 1939 és 1944 között sok ezer szlovák és lengyel zsidó szökött illegálisan Magyarországra. A menekülthullámmal érkező sok száz fiatal, de már tapasztalt cionista gyorsan átvette az irányítást a munkaszolgálatos behívások miatt meggyengült magyar cionista csoportokban. Ez a két"vérfrissítés" ugyan nem járt jelentős létszámnövekedéssel, az újonnan érkezettek mégis revitalizálták a hazai cionista mozgalmat. Precíz információik voltak, illúzióik viszont egyáltalán nem: pontosan tudták, hogy mire számíthatnak a német megszállás után. Mentalitásuk eltért az átlagos magyar zsidókétól, azaz eszükbe sem jutott a legalitás talaján maradva engedelmeskedni a parancsoknak.
A cionista csoportok két nagyobb egységre oszthatók: a nemzetközi cionista szervezetekkel (például Jewish Agency for Palestine) jó kapcsolatot ápoló, bizonyos szempontból azok meghosszabbított karjaként működő"felnőttek" és az ifjúsági szervezetekhez tartozó, öntörvényűbb és függetlenebb"fiatalok" ("halucok"). E két nagy csoportot számos itt nem részletezhető személyes és intézményes kapcsolat kötötte össze, és sok ugyanilyen ellentét választotta el. A"felnőttek" legprominensebb képviselője Kasztner Rezső volt, aki előbb az Eichmannkommandóval, majd Himmler SS-vezér megbízottjával, Kurt Becherrel folytatott hosszú, és azóta is vitatott tárgyalásokat. Ezek eredményeként több mint 2 millió dollárnyi érték ellenében, június végén mintegy 1700 magyar zsidó került a bergen-belseni lágeren keresztül a biztonságos Svájcba.[3]
Az Elefánt Márton, Friedl Rafael, Révész Perec, Grósz Endre, Teichmann Ernő és mások vezette ifjú cionisták a már fent említett okok miatt elvetették a reménytelen fegyveres ellenállás gondolatát. Ahogy egyikük fogalmazott:"Nem az a vágyam, hogy egy palesztinai kibuc névadója legyek, én magam szeretnék ott élni".[4] Ennek ellenére egyes csoportjaik néhányszor mégis tűzpárbajba keveredtek a nyilasokkal, az ilyen esetek száma és jelentősége azonban elenyésző volt. Lényegesen eredményesebb volt a halucok fegyvertelen mentési tevékenysége. A német megszállás után elsősorban saját barátaikat, családtagjaikat mentették és juttatták át Szlovákiába, Romániába és az egykori jugoszláv területekre. A fiatal cionisták hatalmas mennyiségben és általában igen jó minőségben hamisították az életben maradáshoz szükséges hivatalos papírokat. A nyilas időszak a cionista ellenállás legfontosabb periódusa volt: a halucok magyar és német katonai egyenruhákban, felfegyverkezve, hamis parancsokat lobogtatva mentették az embereket a nyilasok keze közül, tömegesen bujtatták az üldözötteket, jelentősen hozzájárultak a Nemzetközi Vöröskereszt gyermekmentési akcióihoz és részük volt a pesti nagy" gettó élelmezésében is.[5]
A halucok főhadiszállása július vége és a felszabadulás között a budapesti Vadász utcában álló ún."Üvegház" volt. Az épület megnyitásának előzményei a június 26-án tartott koronatanácsi ülésre nyúlnak vissza, amikor a kormány és a kormányzó a nemzetközi nyomás hatására áldását adta mintegy 7000 magyar zsidó kivándorlására.[6] A kvóta nagy részét a Magyarországgal hadban álló országokat is képviselő, semleges Svájc kapta. Carl Lutz svájci konzul feladata volt az utasok listájának összeállítása, a munkához Weiss Artúr üvegkereskedő felajánlotta Vadász utcai ingatlanát.[7] Július végén itt nyílt meg a svájci követség kivándorlási osztálya, amely - Lutz tudtával és támogatásával - hónapokon belül az ifjú cionisták búvóhelye, illegális tevékenységük központja lett, ahonnan a hamis papírok elosztását is irányították. A kivándorlási listára felkerülő zsidók igazolást (védlevelet) kaptak arról, hogy szerepelnek az ún."kollektív útlevélben", és ezzel elvileg mentesültek a diszkriminatív jogszabályok - végső soron a deportálás - alól. "A hír úgy terjedt el, mint a tűz." - emlékezett Elefánt Márton (Mose Pill) - "Emberek ezrei, talán tízezrei által a Vadász utca 29. számú ház bejárata előtt, valamikor az egész Vadász utcát elfoglalva és annak forgalmát lehetetlenné téve, hogy megkapják a védlevelet. Nagyon sokan, vagy legtöbben tulajdonképpen életüket tették kockára, mert olyan órákban is eljártak, amikor zsidóknak tilos volt a kijárás és sokszor csillag nélkül álltak a kapu előtt." [8]
Mivel a Szálasi-kormány egyik legfontosabb külpolitikai célja hatalmának nemzetközi elismertetése volt, a karhatalmisták egy ideig elismerték az Üvegház területen kívüli státuszát. Az épület előtti várakozás ennek ellenére veszélyes volt. V. R. női szabó november elején éppen sorban állt, hogy védlevélhez jusson, amikor"a nyilasok észrevétlenül bekerítettek, nem soknak sikerült a gyűrűből kicsúszni. Hajtottak, mint a barmokat, és ilyeneket kiabáltak: 'most végzünk veletek, büdös zsidók!'."[9]V. R. előbb az óbudai téglagyárba, majd a kauferingi koncentrációs táborba került. A cionisták egyre nagyobb mennyiségben állították elő a hamis védleveleket. Elefánt visszaemlékezése szerint "úgy csináltuk a dolgot, hogy a hamisítványokat behoztuk a követségre, és ott adtuk ki azoknak, akik a 7800-as listán nem voltak rajta, vagy másképpen nem tudtak hozzájutni. Később ez nem volt elég és így kénytelenek voltunk a blöffnek a blöffjét felállítani. Perczell Mór utca 4. szám alatt felállítottunk egy teljesen hamis követséget, ahol most már jó hamisítványokat adtunk a jelentkezőknek." [10] Weiss Artúr felesége szerint"A Vadász utca azonban nemcsak mint Schutzpassz-gyár működött, de asyluma (menedék) volt a tisztviselők és hozzátartozóiknak, továbbá szökött munkatáborosok nagy tömege is itt talált menedéket, ezenkívül sok politikai üldözött, vezető szociáldemokrata, kommunista". [11]
Mindez nem maradhatott sokáig titokban."Állandó rettegésben éltünk, mert hiszen csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy a ház nemcsak követség, hanem tömegek búvóhelye." - mondta Weissné 1945-ben - "A sok kijáró ember közül sokan lebuktak, a hatóságok figyelme csakhamar a követség épületére terelődött."[12] Salamon Mihály szerint"Nagy meglepetés tehát nem érte a vezetőséget december 31-én, mikor egy nyilas különítmény géppisztolyok sortüze és kézigránátok dobálása közben az épületbe behatolt. Ennek a betörésnek három halottja és 17 sebesült áldozata volt s nagy szerencsénk volt mondható, hogy az utcára lesorakoztatott tömeget az elhurcolástól a városparancsnokság és a főkapitányság megmozgatásával meg tudtuk menteni."[13] A nyilasok másnap azonban ismét visszatértek, magukkal vitték és meggyilkolták Weiss Artúrt, az Üvegház tulajdonosát, vezetőjét. Ennek ellenére az épület legtöbb lakója megérte a felszabadulást.
A cionista ellenállás külön fejezetét írta az a három magyar származású és anyanyelvű palesztinai zsidó fiatal, akik a brit hadsereg ejtőernyőseiként júniusban azért érkeztek Magyarországra, hogy megszervezzék a maradék magyar zsidóság védelmét, és hírekkel lássák el a szövetségeseket. A minden elemében kilátástalan, ám kétségkívül hősies vállalkozás kettejük életét követelte. Szenes Hannát rögtön a déli határ átlépésekor letartóztatták, majd novemberben kivégezték a nyilasok. Két társát, Nussbacher Emilt és Goldstein Ferencet szintén elfogták. Nussbachernek sikerült megszöknie a fogságból, Goldstein egy náci lágerben vesztette életét.[14]
A betett idézetek figyelemre méltóak, mindenesetre csatlakozom olvtársunkhoz és a forrásmegjelölést én is hiányolom.
Mind a két idézeted (legalább is nekem) arra bizonyíték, amit én megpróbáltam hozzászólásaimban kidomborítani. Az adott kor ( 20-45) ismereteit csak széles körű kutatással, olvasmányokból , az eltérő vélemények és sokszor minden szereplő által torzított formában megjelenített visszaemlékezések ütköztetésével lehet értékelni.
Tény az, hogy az antiszemitizmus közép és kelet európában rendkívüli módon felerősödött. Ennek okát még tárgyilagosan nem láttam feltárva, pedig az események megértésének döntő momentuma.
Tény hogy Hitler hatalomrajutása radikalizálta és állami szintre terelte ezt a létező zsidóellenességet. Az is tény viszont, hogy pl. Hitler, legalább is 42-ig nem megsemmisítésen, fajirtáson, hanem eltávolításon gondolkodott, Palesztínba , Madagaszkárra, Ecuadorra, Ukrajnába. Hogy ez végül német ( és nem csak német)részről tömeggyilkosságokba torkollott az külön tragédia.
A deportálások ellen a zsidó szervezetek még ott sem tettek semmit, ahol tudtak az embertelenségekről , kitűnő példa a budapesti zsidó hitközség vezetőinek hozzáállása a kérdéshez.
Az általad leírt idézetek arra is jó példák, hogy a magyar vezetés, amíg tehette ellenállt a német követeléseknek a zsidókérdés tekintetében, sőt sokat tett annak elkerülésére. A német megszállás 44. márc. 19-től már csak a deportálások egyfajta szabotálását tette lehetővé.
Az üresen maradt lakások kifosztása nem antiszemita cselekmény szvsz, hanem "egyszerű" lopás, amit minden menekültel szemben elkövettek a "jó" szomszédok".
Az "aranyvonat" mára aktuálissá vált témája is ezt bizonyítja. Ha egyszerű kifosztás történik, akkor hogy lehet az, hogy a tulajdonosok elvett javait feljegyzik, leltározzák a tulajdonos megjelölésével, elkülönítik és összegyűlytve, lajstromozva megpróbálják menteni az orosz rablóktól ? Vagy Horthyt miért vagyonos magyar zsidók zsidók támogatjág Portugáliában ?Hálásak az üldözésért ? Na ne...
Nos, azt hiszem az idő múlása sokmindenre fényt derít még. Zsidó hitű honfitársaink tudatos félrevezetése, a hangulatkeltés és a feszültség fenntartása nem szolgálja csak a zavarosban halászók érdekeit. Vannak dolgok, amiker kár tagadni, felemlegetésük viszont a jövő szempontjából káros és szükségtelen.
Egy szomszédom ( sajnos már nem él) sokszor mutatta a tetovált azonosítót, amit a lágerben kapott. Soha nem bántotta a magyar csendőröket, szomszédokat. A németeket okolta. Ő átélte, neki hiszek. Jelenkori "szerencsevadászainknak", akik anyagi és politikai tőkét akarnak kovácsolni a múlt elferdített eseményeiből , nem.. ...
PuPukám -az egyéb témákban vallott nagyon árnyalt nézeteiddel szemben, a múlt rendszerrel kapcsolatban mintha fekete-fehér filmet használnál:O)))) Még a csendőrség is emberekből állt, akik mint tudjuk nem egyformák. Ezzel persze egy kicsit sem szeretném mentegetni, vagy tisztára mosni azt, ami öröke fekete marad. Jól mondta tegnap valaki a Klub rádióban: áprilisban vége lett a háborúnak és megszabadultunk a háború borzalmaitól, hogy aztán beleessünk a vödörbe- amithogy azt TGM nagyon helyesen leirta, miközben elsöprődött a régi rend. A baj csak ott történt, hogy ez nagyon brutális módon zajlott. Ezt pedig neked lenne kár tagadnod...
Ezelőtt húsz évvel ez lett volna a Népszabadság "április negyedikei vezető anyaga", és én átlapoztam volna. S ha valaki azt mondja, hogy valaha majd én írom a Népszabadság "április negyedikei vezető anyagát", akkor azt gondoltam volna, hogy meggárgyult.
Ma ez nem képtelenség, ám óvatlanság. Mint minden egyéb, ami vita nélküli, bensőséges, intuitív meggyőződése kellene hogy legyen a köztársaság minden egyes hívének, a "fölszabadulás" puszta szava is arra készteti a köztársaság honpolgárait, hogy gyűlölködve, gyanakodva és szomorúan bámuljanak egymásra. Tavaly augusztus 23-án Bukarestben egymás mellett szemlélte a díszemelvényről a tisztelgő csapatokat a bolsevik múltú államelnök és I. Mihály király; a fölszabadulás ottani ünnepéből csak a vasgárdisták maradtak ki. A romániai politikai osztály (amely határozottabban antikommunista világnézetileg, mint magyarországi megfelelője) ezt képes volt elválasztani az 1940-es évek végének sötét fejleményeitől. És a mi vezetőinknél jobban tudja, mi a közös minimum, és mi a nemzeti érdek.
Párizsban ma is van Sztálingrád nevű metróállomás. Nem Sztálin emlékére.
Magyarországon a sajtóban az a konszenzus kezd kirajzolódni, hogy 1945 tavaszán, hatvan esztendővel ezelőtt fölszabadultak a zsidók és a kommunisták, és senki más. Némely magyarok megnyerték, mások elvesztették a háborút. A győztesek pedig keserves bosszút álltak a veszteseken. Van ebben némi igazság. 1944 áldozatai, ha túlélték, 1945 győztesei voltak, és nem kímélték kínzóikat s azokat, akiket kínzóik cinkosainak véltek. De ez a történet lényege?
Aligha.
Valaha ezt mindenki tudta. Arról kell szólnom, miért volt majdnem mindenkinek fölszabadulás 1945 áprilisa-májusa, s miért helyes minékünk is ezt fölszabadulásnak tekintenünk, habár.
Habár a szövetségesek erkölcsi előnye a tengelyhatalmakkal szemben arasznyi. A Szovjetunió rendszere a leggyilkosabb rendszer volt. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia Drezda, Hamburg, Hirosima, Nagaszaki terrorbombázásával fajirtást hajtott végre vétlen polgári személyekkel, gyerekekkel szemben, s ezt a nyugati hatalmak a gyarmatokon folytatták az ötvenes évek végéig. Ennek semmivel nem volt több stratégiai értelme, mint a náci haláltáboroknak, ha nem is volt annyira átgondolt.
És jaj volt a legyőzötteknek. Az új határok mögé került németeket milliószámra "kitelepítették", azaz elűzték, és sokukat útközben leöldösték. A Vörös Hadsereg katonái - boszszúból hazájuk elképzelhetetlen kegyetlenségű letiprásáért - tömeges nemi erőszakot követtek el rendszeresen, parancsnokaik hallgatólagos (Németországban olykor kimondott) beleegyezésével, néha bátorításával. A szövetségesek kifosztották a legyőzött országokat, főleg, de nem kizárólag a Szovjetunió. Napirenden volt a tömeges megalázás, ítélet nélküli internálás, oktalan vagyonelkobzás, száműzés. Demokratikus intermezzók után a sztálinista parancsuralmi rezsimek tíz- és százezerszámra éheztették, verték, börtönözték be a gondjukra bízottakat bármiféle érthető ok nélkül, a legképtelenebb ürügyekkel. A szabadság világszerte alig gyarapodott, a szegénység pedig - az akkor bigott, fajüldöző és mccarthysta Egyesült Államok kivételével - iszonyatos volt. A nácik fajüldöző rendszerének leverésében olyan amerikai hadsereg vett volt részt korábban, amelyben szegregált fehér és fekete századok voltak, amelyek között néha tűzharcok fordultak elő.
Fölszabadulás?
Lágerek, kínzások, terrorpörök Kelet-Európában és Kelet-Ázsiában, halálbrigádok, kínzások a gyarmati és félgyarmati országokban meg a komprádor latin-amerikai katonai diktatúrákban, cenzúra, agymosás, represszív tömegkultúra Nyugaton, agyalágyult, észbontó szervilizmus és megalázkodás a keleti tömbben.
Fölszabadulás?
Igen, fölszabadulás.
Fölszabadulás először is a fasizmus alól. Ez nem azt jelenti, hogy a szövetségesek tudatos és szándékos "antifasiszta háborút" folytattak volna. Mind a Szovjetunió, mind Nagy-Britannia és Franciaország uralkodó osztálya kiegyezett Hitlerrel és szövetségeseivel, nem rajtuk múlt, hogy a Harmadik Birodalom mégis küzdelemre kényszerítette őket.
"Antifasiszta háború" nem volt, csak a gazdasági és katonai hegemóniáért, területért, túlélésért folytatott szokványos háború, amelynek alig szándékolt mellékes következménye volt a fasizmus fölszámolása. A fasizmussal a nyugati szövetségesek a francói Spanyolországban, a salazari Portugáliában, az ezredesek Görögországában, a hetvenes-nyolcvanas évek Ceausescu-féle Romániájában (amely már inkább fasiszta volt, mint sztálinista) még évtizedekig békében éltek együtt. De a fasizmust legyőzték, és az egészen más célokat követő szövetséges seregek segítségével az antifasiszták sok helyütt győzelmeket arattak. A nyugati fasiszta államokban helyreállt a polgári status quo, a parlamenti rendszer, lényeges változásokkal. Mindenütt Nyugaton (Olasz- és Franciaországban a hatalmas kommunista pártok nyomására is) a munkásosztály társadalmi integrálására tettek kísérletet "a jóléti állam", "a szociális állam" különféle változataival.
Ámde mi történt velünk, mi történt Kelet-Európában?
Kelet-Európában szovjet "segítséggel" a polgári társadalom jött létre 1944/45-ben. A polgári társadalom - milyen értelemben?
A polgári és a premodern, modernség előtti (prekapitalista, kapitalizmus előtti) társadalom között az az egyik alapvető különbség, hogy a premodern társadalomban rendek vagy kasztok, a polgári társadalomban osztályok dominálnak. A rendbe tartozást (általában) születés, vérség, öröklött cím és státusz szabja meg, a rendbe-kasztba nem lehet "csak úgy" kívülről belépni. A fölsőbb rendek a többletet gazdaságon kívüli kényszerrel sajátítják el az alsóbb kasztoktól. A voltaképpeni (modern) osztálytársadalmakban viszont magának a társadalomnak az alaphelyzete (piac, verseny, a közvetlen termelők tulajdonnélkülisége) helyezi el (nagyjából véletlenszerűen) az embereket a jövedelmi rétegződés, a társadalmi munkamegosztás, a presztízs és a műveltség különféle szerepeiben.
A premodern társadalmakban a különféle emberi funkciók harmóniája, a modern (polgári) társadalmakban a szabadság a kohéziót és engedelmességet teremtő legfőbb világnézeti (ideológiai) tanítás. Ez a hit a közvetlen, illetve közvetett kényszereket kiegészíti vagy helyettesíti. Minden civilizáció alapproblémája, hogyan igazolja a kevesek uralmát a sokaság fölött. (A "létező szocializmus" - nyugodjék - bravúrja volt, hogy a problémát megoldása helyett letagadta.) Az arisztokratikus társadalmakban ezt a legfölső osztály öröklött kiválóságával, magasabbrendűségével magyarázzák.
Kelet-Európában nem a szabadság, hanem a "kiválóság", az öröklött rátermettség kissé modernizált ideológiája volt a meghatározó. (Ennek a modernizálásnak egyik változata a fasizmus magyar, osztrák, portugál, spanyol - tehát félfeudális - válfaja.) Itt (mint néhol egyébként Nyugaton is, bár ott kisebb mértékben) a politikailag kiskorú, éretlen burzsoázia fölött az ancien régime katonai és papi kasztja uralkodott továbbra is, ami a személyi függőség, a brutális alávetettség, a gazdaságilag már indokolatlan szolgaság, a folytonos fizikai megaláztatás mocskos brutalitásának a rendjét jelentette.
Az angolkór, a tüdővész, a pellagra, az olykori éhínség és az állandó alultápláltság mellett a babona, az írástudatlanság és a csendőrség tartotta kordában a rendszer lázongó és kevéssé hatékony hordozóját, akinek a mellére, mint Derkovits egyik Dózsa-metszetén, odahasították a döntő fölírást: "büdös paraszt".
1945 áprilisa után a földreform, az államosítás, a durva szekularizáció együtt az alsóbb néposztályokat jelképesen és hangosan képviselő pártok (erősorrendben: szociáldemokraták, kommunisták, parasztpártiak) politikai és kulturális hegemóniájával: ez valóban ezer évet fordított föl, fordított meg. Ez a populus Werbőczyanus első, egyben végső veresége volt, a gazdaságilag függő, ám politikailag domináns magyar nemesség (s a belőle kifejlődött dzsentri, vármegyei és kormányhivatalnok, a szoldateszka, s általában a "párbajképes úri" osztály) Mohácsa.
Ehelyett nem holmi "szocializmus" jött létre, még a sztálinista hatalomátvétel után, a rémuralom alatt se, hanem a kasztos-rendi szisztéma helyett az erőteljes és erőszakos mobilitással (tehát az alsó rétegekből származók gyors emelkedésével, a fölgyorsított, "gyorstalpaló" népoktatással) beköszöntő modern osztálytársadalom.
"A népből származó" új osztály volt Kelet-Európa első modern (nem kasztos) uralkodó osztálya. A mobilitás és az erőteljesen megnövekedett egyenlőség nem változtatott a termelők alávetettségén, de megszüntette közvetlen és közvetítetlen, személyes szolgaságukat. A polgári forradalmat nálunk is, mint Oroszországban és Kínában, a proletár szocializmus vívta és nyerte meg, amint azt Karl Kautsky és Garami Ernő már száz esztendővel ezelőtt helyesen megjósolta.
Ezt a hatalmas eseményt ne vették volna észre olyan elmék, mint Szekfű, Bibó, Lukács, Szabó Zoltán, Erdei, Csécsy, Kassák, Déry, Illyés? Tudta ezt az egész nép is, az egész magyar értelmiség is. Hogy forradalom volt.
Nem az a forradalom, amelyről a baloldal álmodott, hiszen szocializmus helyett tervező-egalitárius, államkapitalista, militarista és "népjóléti" diktatúrát kapott Kelet-Európa, vad modernizálással, urbanizációval, iparosítással, építkezéssel, világiassággal, a művészeti és tudományos magaskultúra megváltó erejébe vetett misztikus hittel meg elnyomással, erőszakkal, hazugsággal, bükkfanyelvvel, politikai kiskorúsággal, provincializmussal, képmutatással.
A fasizmus alól fölszabadult Magyarország és Kelet-Európa, de helyette kapta az SZK(b)P, a Vörös Hadsereg, a GPU és helytartóik rémuralmát, amely itt már - szemben a szerencsétlen, szánandó, sebzett Oroszországgal - nem volt annyira és olyan sokáig véres. A genocídium abbamaradt, a frontról, majd a hadifogságból, internáltságból is lassan-lassan hazajöttek a katonák és az elhurcoltak.
De nem ez a fölszabadulás egyedülálló Kelet-Európában, hiszen ez a vödörből csöbörbe esés nélkül, de megtörtént másutt is. A fasizmus alól nem magunk szabadítottuk föl magunkat, de a rendi uralom alól bizony igen, kihasználva ösztönösen a háborús káoszt és Sztálin terveinek bizonytalanságát. Erkölcsi forradalom is végbement: az eliszonyodás, az elémelyedés az elnyomás, a fajgyilkosság, a népirtás, a szolgalelkűség impériumától, amely régi bűnök következménye volt - "beteg századokért lakolva"...
Itt az az uralkodó kaszt bukott meg, amely Mohács, a szatmári béke, Világos, Trianon, két világháború szörnyűségein bizonyította be, hogy nem képes és nem méltó a vezetésre. S nem létező "fejedelmi erényei" miatt nem kell neki megbocsátani a jobbágysanyargatást, az éheztetést, a nép fiainak és lányainak ezeresztendős pofozását.
Uralkodó kaszt helyett uralkodó osztályt kaptunk, amely (az új burzsoáziával kibővülve) az államkapitalizmusból a piaci kapitalizmusba is átmentette osztályhatalmát. Már csak ettől kell megszabadulnunk.
Jóltáplált parasztgyerekek voltak, mázsa körül darabja - vakfegyelemre nevelve.
Olyan cinegemadarak, akikre ma a rendőrségen a gyermekruházatiban keresnek egyenruhát, a testület közelébe se mehettek.
Kiemelten fizették őket, mindenféle egyéb juttatásaik is voltak, - nem beszélve a "társadalmi köztiszteletről", ami körülvette őket.
A paraszt, ha elment az ablak alatt a kakas, halkabbra vette a hangját...
Az ötvenes évek ávós verőlegényei leginkább róluk vettek mintát, - az ő módszereiket ismerék a legjobban, és a seggük sokat tudott volna mesélni azok hatékonyságáról.
Jelzem, - nem hinném, hogy az EU oda lenne a boldogságtól, ha ma alkalmaznák ezeket...
Amúgy nem kérdés, hogy szégyelnivaló mocskos idők voltak ezek, de már elmúltak. Momentán itt béke van és állítólag demokrácia, míg keleten háború és háborús állapotok. Hidd el, sokat tennél a saját lelki békédért (és mondjuk az enyémért is), ha nem csak az akkori elállatiasodott antiszemita tombolást vennéd észre, hanem az alkalmankénti mentési szándékot kísérleteket is.Valamint nem méricskélnéd patikamérlegen,hogy míg ez x% volt amaz x/10.. Ezt nehéz megítélni utólag.. Nemtom szoktál e erre járni: http://www.degob.hu
Persze ha most innen is ideválogatsz néhány szaftos rémtettet akkor nem értetted meg mire gondoltam, de hátha észreveszed azt is, amiről amúgy nem szoktál megemlékezni. Pedig olyan is volt.
Idézet onnan. Mint azt említettük, a rendőrök humánus viselkedésének, ellenállási tevékenységének példái elsősorban Budapestről, a nyilas puccsot követő időszakból valók, azonban a nyári deportálások idején is előfordultak pozitív esetek.
A fent említett Csetényi László munkácsi rendőrkapitány mellett a visszaemlékezésekben Lukáts Pál, békéscsabai rendőrkapitány is kedvező színben tűnik fel. "Lukács (sic!) rendőrkapitány kifejezetten zsidóbarát volt, ezért hamarosan el is helyezték." [29]
Az újpesti rabbit június 28-án a zsinagógából vitték a gettóba. "A rendőrök között volt két jóindulatú is. Pl. a rendőr vette át másnap a postán érkezett leveleket és betekintést engedett, holott ez meg volt tiltva."[30]
A kótaji zsidókat előbb a nyíregyházi gettóban tömörítették, majd átszállították őket az egyik gyűjtőközpontba. W. K. a gettóról nem őrzött kifejezetten negatív emlékeket: "Ezen a helyen a rendőrség ügyelt fel ránk, nagyon rendesen bántak velünk, élelemmel is elláttak."[31]
A beregszászi rendőrökről több visszaemlékező is kedvezően nyilatkozott. "...a rendőrség megkezdte Beregszász kiürítését utcák szerint. Általában elég jól bántak a szerencsétlenekkel."[32] A beregszászi rendőrség egyes tagjai ennél többre is vállalkoztak, aktív embermentő tevékenységet is folytattak. "Több esetről is hallottunk, hogy megszöktek, sőt a beregszászi rendőrség segített ebben."[33]
A nyilas hatalomátvételkor a munkaszolgálatos századok kivételével már csak Budapesten voltak zsidók. A következő hónapokban ennek az összesen 150-200 ezer embernek az élete állandó veszélyben volt. A nyugati deportálások mellett a nyilasterror is sok áldozatot szedett. A gyilkosság-sorozatnak két csúcsidőszaka volt: az október 15-ét követő pár hét, majd a nyilas vezérkar nyugatra távozása (december 21.) és a felszabadulás között eltelt időszak. Ebben a periódusban a budapesti rendőrség egy része jelentős mentési erőfeszítéseket tett.[34] Nem azt állítjuk, hogy rendőrök nem működtek közre egyes zsidóellenes akciókban (így például a Népszínház utcai - Teleki téri munkaszolgálatos ellenállás letörésében október 15-16-án), és azt sem, hogy a rendőrség mint testület embermentésben felvette a versenyt az ekkor aktivizálódó diplomáciai karok (svéd, pápai, stb.) tevékenységével. De az kétségtelen, hogy a rendőrök nem egyszer fegyverrel akadályozták meg a nyilas bandák gyilkossági kísérleteit.[35]
Külön kell szólni arról a védelemről, amelyet a rendőrség a július végén megnyíló Vadász utcai épületnek, a "Svájci Követség Idegen Érdekekkel Foglalkozó Ügyosztályának" biztosított. A 29. sz. alatti ún. "Üvegház" a svájci mentőakció egyik centrumává és a fiatal cionisták irathamisító és menedékközpontjává vált, ahol több mint 2000 embert bujtattak. A rendőri jelenlét komoly védelmet jelentett a nyilasok ellen. December 28-án két rendőrtiszt, Fábry Pál főhadnagy és Horváth Attila zászlós határozott fellépésének köszönhette az életét az a mintegy 800 zsidó, akiket a házba betörő nyilasok kihajtottak az utcára, "átköltöztetés" céljából.[36]
Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy a budapesti rendőrök sokszor biztosítottak védelmet a budapesti zsidók megmentésén fáradozó külföldi diplomatáknak, akiknek diplomáciai immunitása az idő előrehaladtával egyre kevésbé érdekelte a nyilasokat.[37] Egyes esetekben a rendőrök aktívan is segítették a diplomáciai embermentést. Ennek az együttműködésnek leismertebb példája a Raoul Wallenberg és Tarpataky Zoltán, az V. kerületi rendőrkapitányság főfelügyelője között létrejött kooperáció.[38]
Végül említést érdemel az a védelem is, amelyet a rendőrség a pesti "nagy" gettóban látott el. Igaz, ez általában nem volt hatékony és kielégítő, hiszen a nyilas és SS csapatok a gettó fennállásának egész ideje alatt (1944 dec. 2 - 1945. január 18.) be-betörtek a gettóba, és ott gyilkosságokat követtek el, mégis számos esetben fordult elő, hogy Molnár János, a VII. kerületi rendőrfelügyelő és járőrei akadályozták meg a további atrocitásokat.[39] (A gettó rendőri védelméért sokat tett Szalai Pál, a Nyilaskeresztes Párt rendőrségi összekötője is.)
Nem véletlen, hogy a november közepétől a nyilasok egyre erőteljesebben követelték a "nem nyilas szellemben" eljáró rendőrség személyi szervezeti átformálást.[40] Az átalakítás november végén-december elején meg is történt
A pozitív-negatív, kollaborációs-ellenállási kettősséget a DEGOB-jegyzőkönyvek is tükrözik.
Azt hiszem illik ide mindezek után egy shalom aléchem. ps. Orosz felszaba dúlásból jól átmentünk zsidó topikba..
Megkérdeztem apámat, ő hogyan látta azokat az időket. Hát a vidéki csendőrségről nem sok jót mondott. Mondhatni semmi jót. Válogatott kegyetlen bunkó lehetett a legtöbb. :(
Olvasd el, elég horror. Nem túl hosszú, bár szivem szerint kicsit egyoldalú. Ha ezt egy nyiladozó értelmű zsidó srác olvassa tutira kinyílik a bicska a zsebében, és hidegen összehúzott szemmel elkezd olyanokat mondani, hogy még 1x nem fog előfordulni.. A Magyarokról meg inkábbel semképzelem mit gondol majd eztán..
kedves Gavriel, feltettem kérdéseket. Ha lehet válaszolj azokra is, ahelyett, hogy forrásmegjelölés nélküli szövegeket teszel be. Baky László naplóját neten nem találtam meg, örülnék, ha adnál hozzá egy linket. Valszeg én vagyok a műveletlen, de nem hallottam arról, hogy neki naplója lenne, ezért érdekelne.
Talán ezeket a felsorolt példákat párhuzamba lehetne állítani pl. a balti államokban a zsidókkal történtekkel. Mondjuk Kownóban. Csak a "bűnös nép" teória tarthatatlansága és hazugsága okán.......
a. korábbi hozzászólásaimban írtam erről, nem akarom magam ismételni.
b. az ország egésze nem felelős.
c. kezd ez már fárasztani, komolyan. ha a Horthy rendszer antiszemita volt, akkor légyszíves magyarázd meg, hogy miért:
- nem deportálták a zsidókat a német megszállás előtt? - miért támasztotta alapfeltételként Horthy Gömbösnek, hogy abbahagyja a zsidóellenes propagandát? - miért nyújtott a kormányzat menedéket pl. a Szlovákiából idemenekült zsidóknak 44-ig? (hivatalosan követelték Tisoék a kiadatásukat) - Miért vágták sittre Szálasit többször is?
továbbá: - idézz légyszíves antiszemita nyilatkozatokat Bethlen Istvántól, Károlyi Gyulától, Darányi Kálmántól, vagy éppen Kállay Miklóstól! Horthytól is lehet.
"A társadalom nem egyes tagjai, hanem jelentős tömegei huztak hasznot a deportálásokból. A többi helytálló."
az egyes tagjai nálam ugyanazt jelenti, mint nálad a jelentős tömegei. nem lehatárolható embercsoportokról van szó, a számukat is nehéz megbecsülni.
A Szovetsegesek elozetes megallapodasa alapjan csak nemet haborus bunosoket allitottak Nurnbergben torvenyszek ele, Horthy szoba se kerult. Magyar reszrol kertek kiadatasat, Zsugasvili kozbelepesere "hagyjak beken azt az oregembert" elalltak tole.
Persze, vigyazott a borere, nem en csinalom, hanem az alattvaloim. Valoban, gyakorolta allamfoi hatalmat, de egyetlen egy olyan rendelkezest nem irt ala, ami a deportalasokkal fuggott volna ossze. Ezt rahagyta a sameszaira. Es ha most jossz jun.27-i Koronatanaccsal ahol eloadta gerolsteini Nagyhercegno belepojet, hogy mit gondolnak a lovagias magyar nemzetrol, akkor sikito fraszt kapok.
szvsz szerintem nincs teljesen igazad. Imrédy igaz, hogy angolbarát hírben állt, ám hatalomra jutása után ezzel ellenkezö irányba vitte az országot. És a tettei alapján az utókor nem mondhatja róla azt, hogy az angolszász orientációt erösítette volna. Éppen ellenekzöleg. A Kállay utáni történet meg dettó ugyanez.
