Bécs még nem a világ vége, júliusban megyek oda német nyelvtanfolyamra. Pázmáneum, Boltzmanngasse 14. Ha akarod, megkereshetsz. Van ott egy állandó magyar pap, Csordás Eörs.
Ja, vannak ilyen utak. A kérdés csak az, érdemes-e járni rajtuk. A hittan tényleg nagyon érdekes, nincs értelme megspórolni. Azok az emberek is érdekesek, akikkel egy felnőtt hittancsoportban össze lehet jönni. Az üdvösséghez pedig tényleg elég a keresztelkedés vágya.
Ha már itt tartunk, a legviccesebb történet azé a barátomé, aki 12 éves korában megtanulta hittanból, hogy neki is joga van keresztelni. Arra a részletre már nem figyelt, hogy csak életveszélyben. Utána egy úttörőtáborban mesélt az egyik társának Krisztusról, aki kérte a keresztséget. Nosza, bögre víz, irány a bokor, és ott megkeresztelte a srácot. Dogmatikailag nézve érvényes keresztség volt: a srác a keresztséget kérte, a barátom keresztelni akart, a formula minden valószínűség szerint megfelelő volt, és a víz is valódi. A barátom azután soha nem hallott az illetőről. Ez is egy út. Szerintem azonban az egyház közösségi dimenziójának kijár némi tisztelet. Túl azon, hogy én mit gondolok, Isten is közösségnek akarta az egyházat, valódi emberekből, akik valódi, tartós kapcsolatban állnak egymással. A keresztségi beavatás ennek a kapcsolatnak a kezdete.
Sajnos nem Mo.-on élek, hanem Ausztriában (Bécsben). Persze itt is vannak megtérôk, de eddig még nem láttam olyan csoportot, amelyhez csatlakozni lehetne. (Pesten igen, pl. a Ferencesek templomában ki volt téve egy cédula, hogy van egy "keresô"-csoportjuk.)
Mindesetre nemrég egy paphoz fordultam, aki felajánlotta, hogy elkísér engem ezen az úton. (Holnap találkozunk újra...) Lehet, hogy majd vele meg tudom beszélni, hogy milyen formában kapjak formális(abb) hittanoktatást. A barátom esetében ez pl. úgy zajlott, hogy kettesben rendszeresen leültek azzal a pappal, aki késôbb megkeresztelte ôt, és az mindent elmagyarázott neki. A keresztelôre csak akkor került sor, amikor már mindketten meg voltak gyôzôdve arról, hogy itt az ideje.
Én ugyan egész életemben sokat foglalkoztam a vallással, vallástörténettel, így nem vagyok teljesen műveletlen ezen a téren, de persze még sok tanulnivalóm van, és nem is akarom elsietni. (Mindenesetre olvasok róla egy csomó könyvet, internetes oldalt...) Mint már írtam, ez végül is végleges döntés. Én is úgy 1-1,5 éves távlatokban gondolkodom. (Bár valamikor szívesen siettetném, hogy teljesen odatartozzak, áldozhassak, stb.)
Nem is tudom, hogy miért pont a katolicizmus iránt érzek hajlandóságot. Valahogy vonz ez az egész: a szentségek jelentôsége és misztikája, a klérus kiemelt szerepe, az a mód, ahogy a külsôségek (mise, szentségek, szobrok, képek) támogatják a hívô elmélyülését, a kulturális teljesítmények.... Sok minden. Másrészt ott van az, hogy a katolikus egyház vezetésének határozott véleménye van bizonyos dolgokról, amelyek egyes esetekben az egyszerű hívô, de sok egyházi ember számára sem elfogadhatóak ill. nem célravezetôek. Én ugyan azon a véleményen vagyok, hogy a katolikus egyház sok fontos értéket közvetíthet(ne) a társadalom felé, ha másképp fogalmazná meg ôket (nem elvetésrôl beszélek!). De ez már egy másik topik témája lenne....
lépcsômászó, Te személyesen hogyan találtad meg a hitet? És mikor és miért döntöttél úgy, hogy katolikus pap szeretnél lenni? (Írhatok személyes mailt is, ha akarod.)
Akkor olvass alaposabban! Én a következőket olvasom róla:
1. Jeruzsálemben volt imádkozni
2. Értelmileg érti a Szentírást, csak nem tudja, kire vonatkoznak a leírtak. A problémája egészen konkrétan Krisztussal volt kapcsolatos.
3. Megtérése Kornéliusz megtérése előtt történt, vagyis azelőtt, hogy az egyház kifejezett isteni parancsot kapott volna a pogányok megkeresztelésére.
Mielőtt hivatkoznál rá, Kornéliuszról meg ezt olvasom: "Jámbor és istenfélő ember volt egész házanépével együtt. Sok alamizsnát osztott ki a nép között, és állandóan imádkozott Istenhez". Mindez a megtérése előtt. Ha szerinted ezek összehasonlíthatóak azok helyzetével, akiket most ért valamilyen Istenélmény, akkor azt kell mondanom, hogy tévedsz.
Szerencsére - vagy a Gondviselésnek köszönhetően -vannak olyan utak, akik 1-2 év tanfolyam nélkül is elvezethetnek a keresztséghez - igen a Róm. Kat. Anyaszentegyházban (is).
"Már nagyon régen ismerlek. Anélkül, hogy sejtetted volna mindig veled voltam. Mindenhova elkísértelek. nemcsak melletted álltam, hanem benned húzódtam meg láthatatlanul. Te sokáig, vagy egyáltalán nem vettél rólam tudomást. nem is gondoltál rám. Amikor segítettem volna nem hallgattál meg, vagy nem követted sugallataimat. Lehet, hogy most nem figyelsz fel. Lehet, hogy értetlenül gondolsz rám, mert nem tudod, hogy ki beszél hozzád. Hogyan is tudnád, amikor sem kellő hited, sem kellő szereteted nincs. Sőt, talán semmiben sem bízol már, mert oly soká jártad eredménytelenül az élet útjait. Pedig minden eredményes lépéshez hit, remény és szeretet kell, Már ha pusztán emberi cél felé törekszel, akkor is szeretned kell azt. Remélned kell elérését. Valamiben hinned kell, különben egészen értelmetlen lesz életed. Minél nagyobbra, magasabbra törsz, annál teljesebben kell hinned, bíznod és szeretned. Így ismeretlenül is megmondom neked: már régen figyellek. Látom sikertelenségedet, jóakaratodat is. Sokszor elgyengülsz, de végeredményben hozzá látsz a munkához. Igazán nem alkuszol meg gyengeségeiddel. Még ha meg is barátkoztál velük, ha bele is törődtél hibáidba, időnként iszonyú árvának érezted magad. Valami ismeretlen béke után vágyódtál. Lelked hazavágyása ez a jobb, a szebb, az ismeretlen boldogság után. Most eljöttem hozzád, hogy beszéljek veled, segítsek neked. Én, a nagy Ismeretlen és mégis örök Ismerős, jelentkezem. Ne nézz se égre, se földre. Ne tekints se jobbra, se balra. Ne keress sehol másutt, mint önmagadban. Itt vagyok benned, szívedben. Igaz, nem csak nálad és benned vagyok, hanem mindenütt. Előtted és utánad, fölötted és alattad, szerteszét az egész világmindenségben. Miét szóljak messziről, kívülről hozzád, amikor benned, a szívedben lakom? Miért keresnél máshol, amikor sehová sem kell menned utánam? Csak lelkedbe kell tekintened. Fordulj hozzám itt belül, éned legbelsőbb kamrájában. Itt vagyok én, Istened Urad és jóakaród."
"miszerint ha schliengensief-nek megkereszteletlenül az életét kellene adnia Krisztusért, vagy egyszerűen halálosan megbetegedne, és kereszteletlenül meghalna, akkor a keresztség összes kegyelmét megkapná Istentől."
Ezt , hogy érted, ha valaki halálos beteg lesz, az automatikusan üdvözül? Mindegy, hogy döntööt-e és megkeresztelkedett e ?
Nem akarok kötekedni, (csak tartanám magam az írásokhoz)DE
nem olvasom, hogy zsidó lett volna, vagy prozelita - ez amolyan belegondolás szerintem.
Azt viszont olvasom, hogy olvasta a profétát, de nem értette.
Nos, az etióp pénztáros ugyebár a Szentírást olvasta, Izaiás tekercsét. Ez világos jele annak, hogy a zsidó volt, vagy a zsidóság iránt érdeklődő, a zsidó vallás dolgaiban járatos prozelita. Ez azt jelenti, hogy már a keresztelkedés előtt jól ismerte azt a vallási hagyományt, amire a keresztény hit is épült. A mai megtérők (de már az ókori pogány tömegek is) ennél lényegesen rosszabbul állnak, ezért a több éves felnőtt keresztelési oktatás olyan 1900 éves hagyomány.
Nem vagyok benne biztos, hogy schlingensief fölébredt hite a katolikus Hiszekegy minden pontját tartalmazza, bár abban reménykedem, hogy nyitott rá. Ez az, aminek a következő 1-2 évben ki kellene derülnie minden érintett számára.
Az egyház mindehhez hozzáteszi a "vér"- és "vágykeresztség" ősi teológiáját, miszerint ha schliengensief-nek megkereszteletlenül az életét kellene adnia Krisztusért, vagy egyszerűen halálosan megbetegedne, és kereszteletlenül meghalna, akkor a keresztség összes kegyelmét megkapná Istentől. Ha azonban halálos betegségében van ideje megkeresztelkedni, azonnal meg kell keresztelni. Az 1-2 éves fölkészülés normális helyzetű embereknek szól.
Bocs de élek egy javaslattal.
Keress ki egy jó biblia oldalt a weben, üsd be a keresőjébe: keresztség vagy bemerítés szavakat, és olvasd el az összes odavonatkozó részt.
Szerintem a legjobb az eredeti forráshoz nyúlni, ilyen fontos kérdésekben.
Azt gondolom Isten meg fogja mutatni pontosan, mi a teendőd ez ügyben:)
Sokszor értettem meg az írásból, mi helyes.
Ha nem értettem, akkor is kiderült később, hogy ott volt előttem, csak nem figyeltem.
Isten azt mondja magáról a zsoltárokban:
Aki engem szorgalmasan keres, az megtalál.
Szerintem ez tők jó hír.
Na üdv , Isten áldjon.
Bocs ha megbántanálak, de azt írod 1-2 év előkészület miegyéb és aztán jöhet a víz.
DEhát azt olvasom at evangéliumban : aki hisz és megkeresztelkedik ,üdvözül. Ez nem elég? kell felkészítés is?
Sőt az ökomenikus fordításomban az apostolok cselekedeteiről szoló részben ,azt olvastam, hogy amikor Filep beszélt Jézusról a Szerecsen komornyiknak(pénztárnoknak), kb 15-20 perce, és amaz megkérdezte:
"- miután, ime itt a víz, mi gátol, hogy bemerítkezzek?
Filep: ha HISZED, hogy Jézus a Krisztus, Isten fia, semmi nem gátol. "
És bemerítette.Csak HINNIE kellett, nem tanfolyamot végeznie ,nem?
Szerinted?
Két oldalról is érintett volnék, mint felnőttként megtért ember, és mint katolikus pap.
Úgy vélem, a topicnyitást az az egészséges ösztön indította benned, ami bennem is megvolt: meggyőződni arról, hogy történik-e ilyesmi másokkal is, vagy én hülyültem meg.
Nos, ha az ösztön egészséges is, a topicnyitás nem feltétlenül, többre mégy azzal, ha a reális világban keresel társakat, akik felnőttként érdeklődnek a hit iránt. Ha pesti vagy, aránylag egyszerű is a helyzet, ugyanis az egyház mostanában plébániai csoportokba szereti gyűjteni a felnőtt érdeklődőket, akik kapnak - plébániától függően - egy vagy két év hitoktatást, és utána keresztelik meg őket. Ez az idő alkalmas arra, hogy tisztázd magadban, mi is történt, ráteszed-e az életedet az élményre, amivel találkoztál, stb.
Ez az egy-két év nagyon meghatározó lehet, a hittan ugyanis nagyon érdekes, és az emberek is azok, akikkel egy ilyen csoportban összejöhetsz.
Az is igaz azonban, hogy nem minden plébánia indít ilyen csoportokat, illetve vidéken helyről helyre nagyon változó, hogy találsz-e rendszeresen összegyűlő befogadó közösségre. Sokkal jobban magadra leszel utalva.
Ha magánlevélben megírod a személyes elérhetőségedet, szívesen utánanézek, személyesen kihez érdemes fordulnod.
Ha kéred, küldök egy bejelentkező levelet, arra válaszolhatsz, az indexen megadott emilcímem már nem él, túl sok vírust kaptam rajta.
Tkp. már az elsô pillanattól fogva alapjában véve tudtam, hogy mit akarok, de persze most intenzíven foglalkoznom kell vele, hogy nekem mit ad a hit, milyen viszonyt tudok kialakítani Istenhez és (különösen) a katolikus egyházhoz. (Ez utóbbi dolog persze korántsem könnyű, másrészt viszont rengeteg ember látok, akik az egyház keretein belül sok jó dolgot tesznek.)
Példakép számomra a barátom is, aki szintén felnôttként keresztelkedett meg. Rajta látom, hogy az ember hogyan döntheti el tudatosan, hogy vallásos lesz, és hogyan élhet vallásos, ugyanakkor gondolkodó és nyílt emberként a mindennapokban.
Azt mondom, hogy ha tényleg megérintett valami akkor a templomban, akkor erre az érzésre, állapotra érdemes odafigyelni, s úgy érzed, ez kellően fontos számodra, akkor érdemes továbblépni, és átlépni azt a küszöböt, amelynek egyelőre az innenső felén vagy.
Szerintem jó uton jársz, ha vannak emberek akikkel ezeket a dolgokat meg tudod beszélni, de például tájékozódhatsz könyvekből, újságokról, és a netről is. (most természetesen nem vallásellnes/egyházfikázó dolgokra gondolok :) )
Meg az intuíció is fontos, milyen benyomások érnek egy templomban, egy Szentmisén stb.
Korábban már többször bementem egyes templomokba, aztán vártam, hogy "történjen valami", de csak nagyon egyedül éreztem magam (spirituális értelemben). Két hettel ezelôtt aztán megint bementem egy templomba, tele szomorúsággal és vágyakozással. Szívesen imádkoztam volna, de nem tudtam, hogy hogyan, ezért csak egyszerűen az érzéseimre koncentráltam és mintegy "kiöntöttem a szívemet" - szavak nélkül. És akkor hirtelen úgy éreztem, hogy "visszajött valami", hogy Isten felém fordult (vagy nem is tudom, hogy hogy fogalmazzam meg), és hogy abban a pillanatban megkaptam a lehetôséget, hogy hívôként éljek.
Egész életemben agnosztikusként éltem (25 éves vagyok), az utóbbi hónapokban viszont egyfajta vágyakozás fogott el a hit és Isten iránt. Sokáig azt hittem, hogy nem leszek képes erre, hogy nem tudok hinni, de ez kb. 2 héttel ezelôtt hirtelen megváltozott. Most azon gondolkozom, hogy megkeresztelkedem (katolikusként).
Még az út elején járok és tudom, hogy még egy ideig el fog tartani, míg eléggé megerôsödöm annyira hitben, hogy vállalni tudom a keresztséget. Végül is itt egy végleges döntésrôl van szó... Mindenesetre sokat olvasok errôl a témáról, több emberrel beszélgettem/beszélgetek róla, egy pappal is elkedztem találkozgatni rendszeresen. Valamikor jönnek a kétségek, vannak rosszabb napok, de általában az imádság segít ilyenkor. Viszont valamikor meg vannak nagyon "jó", hívô napjaim is, és akkor nagyon boldog vagyok.
Ti mit szóltok ehhez? Vannak Köztetek is olyanok, akik játszanak a gondolattal, hogy megkeresztelkedjenek? Vagy akik szintén felnôtt korukban keresztelkedtek meg?
