Ok. Nos ez esetben mondd el a lányodnak, hogy valamivel ki kell tölteni, éppen úgy mint az asztalt a feketével, majd kérdezd meg, hogy milyen színt szeretne.
Én faliszt/fapor (csiszológép porzsákból) és faragasztó nagyon sűrű (épp hogy kenhető) keverékével tapasztanám be a hibákat még csiszolás előtt.
Viszont azt tudni kell, hogy saját faporból száradás után árnyalatokkal sötétebb lehet a javítás. Cseresznyéhez hárs, alma/körte de akár nyár vagy diófa pora is jó lehet láthatatlan illetve alig látszó "gletteléshez". (Próbálni kell egy hulladék lécdarabon.)
Jelen esetben igazából mindegy. Lesz egy tartószerkezet, ennek az oldalára lesz felcsavarozva a cseresznye, kvázi a látszó részként. A szerkezetet még nem tudom miből csinálom, van itthon tölgy, de azt picit sajnálom felhasználni, lehet hogy veszek fenyőt. A cél, hogy jól nézzen ki a látszó felület, ezért a hibákat valahogy kitölteném (mint az asztallapnál a diót a fekete epoxy-val), de nulla statikai szerepe lesz.
Van egy belső szerkezeti váz, a cseresznye erre lesz felcsavarozva, külső keretnek a "lebegő" ágyra. (a sok extrát amit szupermario megcsinált kihagyom)
Műszárított cseresznye, picit repedezett, picit csomós, egyébként gyönyörű anyag. Ágy lesz belőle (vagy fogpiszkáló). A végső felületkezelés vagy színtelen, vagy valami cseresznye jellegű olaj lesz (rubio). A kérdés az lenne, hogy mivel javítanátok a hibákat ? Mármint milyen színnel ? Van itthon epoxy és fekete pigment, de ez valahogy nem tetszene a megrendelőnek (kislányom), mondván, hogy a "hogy néz már ki a fekete ezen a világos fán, apaaaa ?"** Ok, de akkor mi legyen ? :) Van woodfillerem is mindenféle színnel, de ötletem sincs, hogy ide mi lenne harmonikus. Induljak el valami világos szín fele ? Vagy maradjon a fekete ? Vagy próbáljak cseresznye színt találni valahol ?
Szerintetek ?
* Csak a nagyjából van gyalulva, nem végeztem még, de gondoltam jobb lesz, ha két lépésben kapja, tud akklimatizálódni picit.
** Ott tartunk, hogy majd valami leeső darabon azért csak kipróbáljuk, mert szerintem nem lenne rossz a fekete sem.
A napokban akadtam rá a Holzstar ADH 31C és az ADH 26C gyalugépekre. Nekem nagyon szimpatikusnak tűnnek. Különösen azért mert az asztal egyben nyílik fel, nem úgy mint a Holzmann vagy a Bernardó gépeknél. lehet ezt is kapni 220 és 400 voltos változatban is. A 31C, 2200 wattos a 26C, 1700 vattos. Mind két gép három késes, de ebben nem vagyok biztos mert van ahol kettő kést írnak, van ahol hármat. Ami még tetszik, hogy a vastagoló tekerője mellett van egy számláló ami a pontos magasságot mutatja. https://www.youtube.com/watch?v=XR8BRDLjMTc&t=14s
Ha netalán valaki olthatatlan vágyat érezne egy 12egytucat fajta (ez éppen Verto névre keresztelt)oszlopos asztali fúrógép iránt, most adott a lehetőség, megválok az enyémtől. Gondoltam, mielőtt meghirdetem közzé teszem itt. Az oszlopot kicseréltem vastagabb falúra, mert az eredeti csak addig volt egyenes amíg nem akartam vele fúrni.... +80mm-rel meghosszabbítottam. A védőburkolat ~1hét után esett le róla, a tartója helyett csináltam rétegelt lemezből másikat, de sosem raktam vissza azt a lehajtható baszinkát. Talpa, asztala öntöttvas.
Ez tapasztalás? Mert még fűtőérték tekintetében is jónak írják?
A kérdésem lényege az volt hogy van-e tapasztalat (jó vagy rossz, bármi lehet) mert fenntartással kezelem a világhálón leírtakat.
Az logikus hogy egy gyorsan növő fa nem lehet keményfa: ez elég gyorsan nő!
Ha a tüzifának használjuk akkor a fűtőértéke függ a megkötött CO2-től és a növekedés ütemétől és a víztartalomtól: és eleve a puhafának nem lehet magas fűtőértéke mert azt mindig egységnyi tömegre számolják.
Van a kertben 1db fa ami kinőtte a helyét tehát ki kell vágni, egy részéből biztos hogy tűzifa lesz, de ha igaz amit írnak akkor szauna padokhoz tervezem egy részét felhasználni.