(Mert kellően alázatos, csöppet sem blikkfangos és nagyképű, mégis kellően invenciózus, ahogy a megfoghatatlan és meghatározhatatlan népi elemeket bele-beleszövi a jazz szövetébe.)
Akkor nyilván igen ;-) Végül is nem rossz, kis áldozatmutatás, meg némi eszem-iszom, de azért azt tudnunk kell, hogy Isten (ha van ilyen) mélységesen letojja, hogy mi éppen mit csinálunk ,-)
közben olvasom ennek az egész Ásatrúarfélagið nevezetű mozgalomnak/vallásnak a történetét, hát rém cukik ;-)))
(mondjuk én sosem éreztem még késztetést arra, hogy ilyen vagy olyan, hagyományos vagy kevésbé annak számító rituálénak részese legyek, de hát ki vagyok én, ugye)
(Mert szeretem, ha a jazz végig bátran kísérletező marad, nem keríti le magának jó előre a játszóteret és akar mindenáron szigorúan belterjes maradni. Én mondjuk még ennél is több bátorságot is el tudnék viselni, főleg ami a hangok/hangszerek változatosságát, netán egy absztrakt énekhang integrálását is jelenthetné, akár. Ennyi szaxofon és/vagy zongora nekem kicsit már sok, pedig hát igazán igyekeznek ,-) )
óóó, kösz, így azért már egészen más tudattal hallgatom őket ;-)))
(Persze nem, de azért csak érdekesek ezek a háttérinfók is. Például Dua Lipa apukájának az ex-zenekara is érdekes, bár persze semmit nem tesz hozzá vagy vesz el a leányzó megítéléséhez.)
(Csodálatos, hogy egy szál basszus morog + a dob csörömpöl, és persze közben az énekes csaj hangja (meg a többieké is, persze) hasít rendesen, aztán mégis micsoda zene lesz belőle...)
A zene eleje még nagyon spanyolos, aztán átvált a szöveg franciára, amitől hirtelen nagyon franciás lesz, mintha csak egy Requin Chagrin vagy Alizée szám lenne. Magnifique.
(Cuki idők voltak ezek a kilencvenes évek, valami ütődött az emtívítől kitalálta, hogy márpedig akusztikusan milyen szép és jó lesz minden és akkor teljesen járványszerűen mindenki vadul pengetni kezdte a gitárját és tök minden zenekar ugyanúgy szólt, csengett-bongott az egész. Aztán ez is elmúlt, hogy jé, hát fel sem ismertem így akusztikusan, milyen érdekes is ,-) )
Azt mondja ma a győri (használt)autókereskedő, mikor kiderült, hogy van egy picike médiawave-es "múltam": na de amikor Big Lucky Carter és Zerkula János zenélt együtt Véneken, az volt ám a móka!
Szerintem totális nonszensz, 20 másodperces zenerészletek egymás után és önbevallásos alapon aztán be kell írni, hogy mennyire lettem boldog meg éber az adott zenétől... Tiszta siralmas röhej, már bocsánat ;-(((
(Nem túl bonyolult, de azért kellemes, igényes zene. Argentin, tehát van benne tangó, de néha egészen meglepően balkáni vagy akár elektronikus is tud lenni. Juana Aguirre pedig pont olyan énekesnő, amilyen egy argentin énekesnőnek lennie kell. Kérdés, hogy Lola Aguirre a Perotá Chingó-ból a tesója vagy csak simán névrokonok.)
