Nem hinném, hogy az elvezetésekben keletkező hőelem hatások számottevőek lennének, de a végén majd azt is kimérem. Három óra hosszig melegítettem az éjszaka, azután kikapcsoltam a pákát. +- 5 mV ingadozásokkal maradt a 130 mV. Az ingadozás valószínűleg a páka szabályozásából és a meleg levegő áramlásából adódott. Most két órája ismét bekapcsoltam, csak egy centivel közelebb engedtem a pákához (milyen tudományos!), ezzel 48-50 fok körüli a hőmérséklet, a feszültség pedig felment 320 mV-ra! Meglátjuk. Akkumulátornak már egészen tűrhető... :-)
Mondjuk elvben az volna a jó, ha az egész rendszer, ellenállásostul és műszerestül melegen lenne, mert ugye ha hőmérsékletkülönbségek vannak a rendszerben, akkor ez megintcsak plusz feszültségeket generálhat (termoelem). Na de ez elég nehezen megvalósítható.
Kíváncsian várom, mi lesz. Persze a pákát nem tarthatod állandóan bekapcsolva. Esetleg az ellenállást is cseréld ki kisebbre, bár ennek valószínűleg nincs túl nagy jelentősége.
De azért a 130 mV már nem tűnik nagyon kevésnek, mégiscsak hússzor akkora, mint a 6.x mV. Arra tippelek, hogy így ésszerű időn belül megáll a visszarendeződés.
Az én lehetőségeim nagyjából itt véget érnek. Annyit azért még megtettem, hogy a kondenzátort fellógattam a Weller páka fölé úgy 10 centire, had melegedjen. 45 C körül van a hőmérséklete, és a feszültség felment 130 mV-ra, egyelőre kis ingadozásokkal. De mivel nem tudunk semmit a folyamatok nagyságrendjéről sem, lehet, hogy melegíthetem akár évekig is, akkor sem lehet kijelenteni semmi biztosat. Ehhh...!
Valamit azért kéne csinálni, nem? Mégse várhatsz évekig. Esetleg csinálj még egy ilyen elektrétet, azt ne melegítsd, csak hagyd. A másikat meg melegítsd.
Nem gondoltál még arra, hogy elektrétmikrofonokkal próbálkozz? Azokban feltételezhetően jó minőségű, nem visszarendeződő elektrét van. Bár kicsit zavaró, hogy érzékenyek a hangokra, de az csak a kondenzátor kapacitását változtatja, az elektrét polarizáltságát nem.
Valamint elektrétet használnak egyes sugárzásmérőkben is (radioaktív sugárzások mérésére). Ezek is bizonyára jó minőségűek.
Én értettem amit írtál, ezért írtam azt, hogy valamekkora csökkenésnek a mért feszültségben be kell következnie, hiszen azt nem lehet feltételezni hogy teljesen egyenletes ütemben végtelen hosszú ideig tartson a csökkenés. Tehát ha nem lineáris függvény szerint csökken(a természetben nem tudom előfordul-e ilyen egyáltalán, hogy lineáris, inkább az exponenciális csökkenés a gyakoribb, nem?), előbb-utóbb meg kell jelenni a feszültség csökkenésében is. Erre gondoltam. Most magamat idézem: 'A legérdekesebb az lenne, ha tényleg annyira stabil lenne a polarizáció, hogy már nem, vagy alig alakulna ki fesz. csökkenés (az elmúlt két hónap reményt ad erre).' Tehát ha minden várakozás ellenére sem mérünk további feszültség csökkenést, az azt jelzi, hogy már nem a visszarendeződés a felelős feszültség létrejöttéért (vagy bánja a fene, legyen az az oka, de akkor egyenletesen csökken a polarizáció végtelen ideig :-)).
Azért óvatoskodom a magasabb hőmérséklettel, mert hátha mégis két folyamattal állunk szemben: az egyik a visszarendeződés, a másik meg a feltételezett valami, de annak a megjelenéséhez szükség van a polarizációra. A magasabb hőmérséklettel elősegítjük a hőmozgás okozta visszarendeződést, és nyugodtan hátradőlhetünk, hogy lám, lám, megszűnt a másik hatás is, tehát azt csak a visszarendeződés okozhatta. Nem állítom, hogy ez így van, de így is lehetne! Igazán csak valamilyen kristályrácsba fixen rögzített molekulákból álló elektret vizsgálata dönthetné el a kérdést (ha létezik ilyen egyáltalán).
Nem vagyok biztos benne, hogy helyesen értelmezted, amit írtam. Ha a polarizáció stabilizálódik, azaz nem csökken tovább, akkor a terhelésen mérhető feszültség nulla lesz. Éppen az a lényeg, hogy a feszültség a polarizáció csökkenéséből adódik, és minél gyorsabban csökken a polarizáció, annál nagyobb lesz a terhelésen mérhető feszültség. Ha P-vel jelölöm az elektréted dipólmomentumát, akkor felírhatom, hogy a terhelésen mérhető feszültség arányos lesz dP/dt-vel, vagyis P csökkenésének sebességével.
Tehát éppen abból adódik a feszültség, hogy az elektréted vacak, nem képes tartani a polarizációját. Ha képes lenne rá, akkor a rövidzárás után már semmiféle feszültséget nem mérhetnél rajta. Egy 2 mikrofarados kondenzátor egy 10 Mohmos ellenálláson kb. 20 másodperc időállandóval kisül, tehát a két fegyverzet összekötése után két perccel már gyakorlatilag minden töltésnek át kellett mennie az ellenálláson, ami konstans polarizáció mellett át akart menni. Ha folytatódik a töltésáramlás, az csak attól lehet, hogy a polarizáció változik. Tehát az, hogy mérsz az ellenállásodon feszültséget, tulajdonképpen bizonyíték arra, hogy folyamatosan visszarendeződik az elektrét.
Miért csak 35 fokra akarod felmelegíteni? Ne óvatoskodjunk. Nem tudom, hány fokon kezd lágyulni a polisztirol, de szerintem jóval 100 fok fölött. Nyugodtan melegítheted. Azt javasolnám, hogy ha más nincs, tedd rá a fűtőtestre vagy kályhára (úgyis lassan kezdődik a fűtési szezon), minél forróbbra, és a terhelő ellenállást cseréld le kisebbre, akkorára, hogy még azért tudd mérni rajta a feszültséget. Biztos, hogy előbb-utóbb "le fog merülni" az elektréted.
Egyébként nem érzem úgy, hogy túl régóta adja le ezt a pár millivoltot a kondid. Elvégre megnyomattad 310 volttal, elég jól polarizálódhatott, van miből neki visszarendeződni. De egyébként is nem szubjektív megérzés alapján kell az ilyesmit eldönteni. Viszont pontos számításhoz csomó olyan adat kéne, ami nincs meg.
Nagyon egyszerű: beteszem egy 35 C-os termosztátba, aztán várunk, és mérünk. A feltételezhető visszarendeződés miatt csekély mértékű feszültség csökkenést kell mérnünk. Utána már 'csak' azt kell eldönteni, hogy az esetleg bekövetkező visszarendezősés során (az elméleted szerint mindenképpen valamekkora csökkenésnek be kell következni, és ezt én is valószínűnek tartom az eddigi tapasztalatokból) felszabadulhat-e annyi energia, mint amennyit leszedtünk róla. A legérdekesebb az lenne, ha tényleg annyira stabil lenne a polarizáció, hogy már nem, vagy alig alakulna ki fesz. csökkenés (az elmúlt két hónap reményt ad erre).
Ha jól értelmezem, elméleted szerint nincs szükség a magyarázathoz a szigetelőben előforduló szabad elektronokra, elegendő a folyamatos dipólmomentum csökkenés. Nem érzed úgy, hogy ehhez képest túlságosan hosszú ideje lehet szobahőmérsékleten nem kimérhető feszültségcsökkenés mellett áramot kivenni belőle? Szándékosan írok áramot, és nem töltést.
Van egy elképzelésem. Az történhet, hogy a felpolarizált anyag nagyon lassan visszarendeződik, egy, a hőmérséklettől függő időállandóval. Minél magasabb a hőmérséklet, annál gyorsabbak a molekuláris mozgások, és ezért annál gyorsabb a visszarendeződés. A mérhető maradék feszültség ebből a lassú visszarendeződési folyamatból adódhat, és annál nagyobb, minél gyorsabb a folyamat. Ha az elektrét belsejében nem történne semmi, azaz nem rendeződne vissza, akkor feszültség sem lenne, mert egyszerűen a kondenzátor fegyverzetein lévő töltést éppen kompenzálná a köztük levő, polarizált anyag dipólmomentuma. De a visszarendeződés hatására ez a dipólmomentum lassan, de biztosan csökken, ezért egyre kevésbé tudja kompenzálni a fegyverzeteken lévő töltést, így a fegyverzeteken túl nagy lesz a töltés ahhoz képest, amekkora a köztük lévő anyag dipólmomentuma. Emiatt a fegyverzeteket összekötve áram fog folyni az összekötő vezetéken. Vagyis feszültség alakul ki köztük.
Azt hiszem, ez minden megfigyelést megmagyaráz, amit leírtál. Ha nincsenek összekötve a fegyverzetek, akkor a belső visszarendeződés miatt a fegyverzeteken lévő töltés egyre nagyobb része lesz kompenzálatlan, tehát nő köztük a potenciálkülönbség. Ha rövidre zárod őket, akkor mindig pontosan annyi töltés lesz a fegyverzeteken, amennyit a polarizált dielektrikum kompenzálni képes. De közben változatlan időállandóval zajlik a visszarendeződési folyamat, és ha elveszed a rövidzárat, ismét nőni kezd a feszültség, mert megintcsak több lesz a töltés a fegyverzeteken, mint amennyit az egyre csökkenő polarizáltságú dielektrikum kompenzálni képes.
Ha ez igaz, akkor a folyamat addig tart, amíg teljesen vissza nem rendeződik az elektrét. Ezt csak a hőmérséklet emelésével lehet gyorsítani.
Most akkor azon kéne gondolkodni, hogyan lehetne további kísérletekkel megerősíteni ezt az elképzelést.
Szándékosan kerültem eddig a hőmérséklet kérdést, nincsennek pontos adataim jelenleg, termosztát hiányában. Eddig csak az esetleges környezeti hőmérséklet értékeket tendenciájában figyeltem. Gondolom számodra a pontos értékek elárulhatnak bizonyos dolgokat, ezért összeütök egy kis termosztátot, majd közlöm az eredményt néhány nap múlva. Két pont azért úgy nagyjából: a múltkori hidegebb időben 15 C körül már nem volt kiértékelhető feszültség, ugyanakkor kézmelegre (kb 35 C)felmelegítve 45 mV körüli értéket mértem.
"Még egy kérdés, bár ez talán furcsának tűnik: az áram a felpolarizáláshoz használt árammal azonos irányú, vagy ellentétes azzal? "
Szerintem alapkérdés. A mért feszültség polaritása megegyezik a felpolarizáló feszültséggel. Nem akarok hülyeségeket írni az áram irányára (Egyik esetben terhelés, másik esetben generátor, villanytant meg már régen tanultam), de ezekből a feszültség polaritásokból számodra ez biztosan kiderül.
A hőmérséklettől hogyan függ? Írj pár példát, pl. T1 fokon U1 mV, T2 fokon U2 mV, stb.
Még egy kérdés, bár ez talán furcsának tűnik: az áram a felpolarizáláshoz használt árammal azonos irányú, vagy ellentétes azzal?
Köszi, ez így már egy jól használható leírás.
Tudnád ellenőrizni a 10 Mohmos ellenállást, tényleg 10 Mohm-e?
Hogyan változik a feszültség, ha 5 Mohmot vagy 20 Mohmot raksz be?
"Nem tudok szakirodalmat ajánlani az elektrétekről. "
Ez ennyire periférikus területe lenne a fizikának? Én meg azt hittem, hogy biztosan tanították, csak éppen akkor hiányoztam. :-)
Rövid összefoglaló a polarizált kondenzátoros kísérletről. Amikor a piezón levő feszültség eredetét kerestem, hamar eljutottam az elektretig, pontosabban Feynman Fizika 5. kötet 156. oldalon leírtakig, hogyan kell elektretet készíteni: olvadt viaszt erős elektromos térben tartva hagyunk kihűlni. Gondoltam megcsinálom, talán hasonlóan viselkedik majd, mint a piezo. Viaszt azonban még életemben nem láttam, el sem tudom képzelni mi az, és különösen, hogy hol lehet beszerezni a kísérlethez. Így jött egy állagában feltételezhetően hasonló anyag, a paraffin ötlete. A kísérlet egyszerű kivitelezhetősége miatt pedig a paraffin szigetelésű kondenzátor, amit régi csöves rádiókból termeltem ki valaha, de semmire nem tudtam eddig használni. 0.25 uF, 250 V -os kondi volt az első, ha jól emlékszem. Az erős elektromos tér pedig a hálózati feszültség egy leválasztó trafóval, és egy soros 1N4007 diódával egyenirányítva. A lev. trafó: 220/24V pákatrafó kimenete egy kis 220/24V 'Puskás' trafó 24V tekercsére kötve. Igy a kis trafó zárlatbiztosan tudja szolgáltatni a megközelítőleg 220V AC feszt, amit a diódán keresztül a kondira vezetek. Így kb 310 V lesz a kondin, ami kicsit több mint a névleges, de bőven kibírta a kondi. A diódával sorba kötöttem még egy DC árammérőt 2 mA állásban, a szivárgó áram figyelésére. A kondit fellógattam egy drótra, és forró levegővel fokozatosan felmelegítettem, amíg a szivárgó áram nem haladta meg 100-200 uA-t. Ezután hagytam kihülni, és csak a kihülés után vettem le róla a feszültséget. Egy kb. 10 kOhmos ellenállással kisütöttem a rajta levő feszültséget 0 V-ra. Ezután levettem a műszert meg az ellenállást is, és vártam kb. fél percet, majd rámértem a 10 MOhm belső ellenállású műszerrel: kb 40 V-ot mutatott, ami a műszer terhelése miatt rövid idő alatt 1-2 Vra leesett, erről az értékről azonban már csak lassan csökkent tovább, néhány nap múlva is még néhány száz mV-ot mértem. Viszonylag sok energiát tárolt a kondi, mert ha nem a műszerrel sütöttem ki hanem egy LED-del, kb. fél perces feltöltődési ciklus után a LED-et hozzáérintve jól láthatóan villant a LED, és ezt néhány száz cikluson keresztul meg lehetett csinálni. Viszont hetek alatt teljesen elvesztette a polarizáltságát a kondenzátor még akkor is, ha nem sütöttem ki közben. Ezért kezdtem kísérletezni a jobb szigetelő anyagú kondenzátorokkal, de a paraffin kondenzátorhoz képest lehangoló volt az eredmény: a visszapolarizálódás max. 4-5 V, ami a műszer terhelés hatására néhány perc alatt 10-20 mV-ra esik. Ráadásul az újabb típusú, kisebb méretű és jobb szigetelő anyagú kondenzátorok ikább megégtek a forró levegőtől, de nem hajlandóak meglágyulni. Ebben a kategóriában a legjobb eredményt egy régebbi REMIX 2uF 160V-os kondival értem el, de nagyon kevésnek találtam a néhány mV-ot, ezért félretettem, nem foglalkoztam vele tovább. Több mint egy évvel később, most nyáron találtam rá ismét, gondoltam rámérek, mielőtt kihajítom (kicsit meg van olvadva, eredeti funkciójára aligha lesz már alkalmas). Néhány száz mV volt rajta (kb 400), ami a műszer terhelés hatására néhány óra után mintegy 10 mV-ra esett, de az esés ott megállt, azóta is ezt tartja (kb 2 hónap óta, közben volt rövidzárva is a kivezetése 5 napig). Nagyon pontos hőfokfüggést mutat a feszültség: a voltmérőre nézve tized fokra meg lehet állapítani a környezeti hőmérsékletet (sőt marokban fogva a kézhőmérséklet pontosan mérhető, arányos a digitális hőmérővel- jobb híján egy termosztátot helyettesítek így). Linearitását még nem mértem meg. Ami azonban a lényeg: a paraffin kondival ellentétben ez a kondenzátor hosszú idő után is mgőrzött valamekkora polarizáltságot, és annak ellenére újra meg újra fel tud töltődni, hogy kifejezetten jó minőségű szigetelőből készítetteék, sőt folyamatosan tud áramot leadni 10 MOhmon keresztül. Azt, hogy miért, pontosabb ismeretek hiányában talán most ne firtassuk. Viszont a két kísérlet eredményéből eléggé adja magát a következő: a hatás fokozható lenne, ha a paraffin kondenzátor gyengébb szigetelő tulajdonságát (szennyezettség, vagy gyengébb elektron kötődés, nem tudom) házasítani lehetne polisztirol kondi stabil polarizálhatóságával (és persze nem utólag kinlódva, hanem gyártás közben felpolarizálni). Valószínűnek tartom, hogy ezen az úton haladva nagyságrendekkel növelhető lenne ez a csekélyke teljesítmény, talán a már hasznosítható szintig is el lehetne jutni.
Ezúton kérek elnézést mindenkitől, ha ez az egész csak egy nagy tévedésnek bizonyulna, és valóban semmi szokatlan eredetű energia nem nyerhető ki ilyen módon. Ezt én most sem tudom eldönteni, de az eddigi piezós mérések, meg különösen az a tény, hogy egy kondenzátor ilyen dinamikus tulajdonságokat mutat (holott elvileg nem tehetné!), talán másokat is meggyőz arról, esetleg mégis meg kellene kapirgálni ezt az elektret dolgot. Különösen, ha ez ennyire kevéssé volt vizsgálva eddig (hogy miért??).
Nem tudok szakirodalmat ajánlani az elektrétekről.
Viszont, ha van kedved, összefoglalhatnád egy tömör hozzászólásban, mi is ez a polarizált kondenzátor, hogy készült, és miket mértél vele, mert eléggé nehézkes visszakeresni azokat a szétszórt hozzászólásaidat, amelyekben írtál róla, és amúgy is már régen írtad őket. Ha így tömören, egyben leírva látják, akkor valószínűleg mások is jobban hozzá tudnak majd szólni, mert ugye kinek van kedve több száz hozzászólás között keresgélni azokat a régieket, amikben írtál róla.
Még valami: nem egy ritka, nehezen előállítható dologról van szó. Szerintem bárki elsőre több-kevesebb sikerrel előállíthatja. Én nem tenném a nehezen vizsgálható fizikai jelenségek közé. Nem is értem, hogy tankönyvekben miért nem találkozni a magyarázatával (persze csak mint érdekes jelenségként, nem pedig energia forrásként).
Te, mint 'szakmabeli', nem tudsz használható leírást az elektretek valós körülmények közti viselkedésésről (tehát ahol figyelembe veszik azt, hogy nem ideális szigetelő, fémezve van a két pólusa, visszarendeződés, stb.)? Az, hogy ennyire hőfokfüggő a folyamat, szerintem a szabad elektronok közreműködésére utal. Valóban nagyon precíz mérések kellenének a folyamat energia mérlegének megállapításához, ez az út szinte reménytelen még komoly műszerekkel is (a felpolarizáláshoz nagyságrendekkel több hő energia kellett, mint ami akár évtizedek alatt is kinyerhető utána). Azt azért megjegyzem, hogy azok a (mérő)műszer feltételek amik mondjuk csupán két évtizede is egy kisebb labornak elérhetetlennek számítottak, most szinte bárki össze tudja hozni a barkács anyagaiból. De ez nyilván csak kis része a műszerezettségnek...
Tehát energia mérleget mérni ezekkel a feltételekkel szerintem nem járható út. Leginkább látványos dolog lenne a hatás növelése, és az abból levonható következtetések. Paraffin kondival pl. a hatás nagyságrendekkel jobb, de a kondi hetek alatt visszarendeződik. A polisztirol viszont nagyon stabil, de alig lehet polarizálni (magas hőfok kell, és még ott sem olvad meg, csak lágyul, vagy megég). Azonban ezek a kondenzátorok nem erre a célra készültek, sőt el tudom képzelni, hogy a gyártás során a technológiában káros hatásként küzdenek a polarizáció ellen. Ez már azonban tényleg nem a barkácsszakkör kategóriája. Talán egyszer olyasvalakinek is szeget üt a fejébe ez a mérés, akinek módjában áll innen továbblépni. Hiszen ez a makacsul mérhető feszültség létezése mindenképpen elgondolkodtató (még ha esetleg nem is több egy jó kis agytréningnél, de véleményem szerint ennél azért többről van szó).
Nagyon kis effektusról van szó, ezért a dolog tisztázásához nagyon precíziós méréseket (különös tekintettel a bevitt és a kinyert teljesítmény mérésére) kéne végezni, nagyon szigorúan ellenőrzött körülmények között. Attól tartok, hogy ez házilag nem oldható meg. Persze ötleteket lehet gyártani, hogy mitől lehet, de a döntéshez komoly műszerezettségre és laborháttérre lenne szükség.
Hallgatás= beleegyezés, vagy csak rámhaggyátok, had mérjek amit akarok, senkit nem érdekel, honnan jön az a kis vacak energia? Vagy tényleg nincs épkézláb magyarázat arra amit mérek? Tény: a több mint egy éve polarizált kondit több hete terhelem, közben volt rövidzárva is öt napig, de közben semmit nem változott a tulajdonsága. Lassacskán meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy ez már így is marad. És akkor most mi van? Beállhatok a sorba, és mutogathatom, hogy nekem is van egy fekete dobozom, ami áramot termel? Bárkinek lehet ilyen doboza. Akár lehet ilyen elvileg, akár nem! Lehet, hogy a felpolarizáláskor közölt energiát kapom vissza apránként (ezt nem hiszem, de nem tudom bizonyítani az ellenkezőjét), de ez a működés a bizonyíték arra, hogy a statikus magyarázat pontatlan a dipólus molekulákból álló polarizált szigetelőre. Márpedig ha egy elektret tényleg tud ilyen működést produkálni, ez a tény sokkal nagyobb jelentőségű, mint ami ebből a néhány milivoltból látszik.
Kössz, most tényleg nem kíméltél! :-)
Valami hasonlót pedzegetek a legelejétől fogva (még a Szabad-energia topic) én is, de eddig Te voltál az első hozzászóló, aki szerint ez nem szemenszedett hülyeség! Le is lettél mórickázva rendesen. :-)
"Még nem találtam sehol olyan leírást, ahol elektretet (polarizált szigetelőt) tettek volna be két fegyverzet közé és hatását vizsgálták, volna. Ha tud valaki ilyet, akkor tudassa velem. "
Hát én sem találtam ilyet, de én mindig abból indulok ki, hogy ez csak az én hibám lehet! A végén kiderül, hogy alapkutatásokat végeztem?? A jogok védelme miatt sürgősen beszélnem kell az ügyvédemmel!
"Részemről lezártam ezt a témát. "
Sajnálom, én még nem tudom ezt megtenni, mert a kondim még műkodik. Hozzászólásod további részével azonban megintcsak egyetértek:
Az igen kis vezetőképességű anyagok szigetelőanyagok, bennük nagyon kevés elmozdulásra képes töltéshordozó van jelen.
A szigetelőanyagok egy része elemi villamos dipólusokat tartalmaz, mert az anyagot alkotó részecskék pozitív és negatív villamos töltéseinek súlypontja nem esik egy pontba.
Az elemi dipólusok külső villamos tér jelenléte nélkül tetszőleges helyzetet vesznek fel az anyagon belül, így a szigetelő anyagú test villamos szempontból semleges. Villamos térbe helyezve az anyagot azonban a dipólusok a villamos tér irányának megfelelően rendeződnek.
Az ilyen anyagokban az anyagot alkotó részecskék pozitív és negatív töltéseinek súlypontja egy pontba esik.
Elektret a neve az állandó villamos teret előállító szigetelőknek, amelyekben permanens dipólusokat képező molekulák külső villamos térbe helyezve, annak megszűnése után is fenntartanak statikus villamos teret.
Az elektret klasszikus előállítási módja, hogy olvadt méhviaszt villamos térbe helyezve hagynak megszilárdulni. A viaszt alkotó permanens dipólusok a tér irányába rendeződve fagynak meg.
Újabban kerámia anyagokból és műanyagokból készítenek elektretet.
Vezető:
A villamos térbe helyezett vezető test a töltésmegosztás - influencia - révén villamos dipólussá alakul. Az eredetileg villamos töltés szempontjából semleges vezető test mindig olyan dipólussá alakul, amelynek tere ellentétes az őt létrehozó térrel. Az így kialakult dipólus inhomogén térben mindig a nagyobb térerősségű hely felé halad. Pontszerű töltés terébe helyezve a semleges vezető testet, arra mindig a töltés felé irányuló erő hat, tehát az vonzza a vezető anyagú testet.
-----------------------------
Még nem találtam sehol olyan leírást, ahol elektretet (polarizált szigetelőt) tettek volna be két fegyverzet közé és hatását vizsgálták, volna. Ha tud valaki ilyet, akkor tudassa velem.
Az a nagyon kevés elmozdulásra képes töltéshordozó csinált hülyét belőletek.
Az elektret a két fegyverzeten - influencia - töltésmegosztást okoz, amelyeknek szabad töltéseit látod te feszültségnek. A feszültség mérésnél, mint zárt áramkör a szabad töltések kisülnek (ezt akadályoztad a nagy belső ellenállással) azaz a negatív oldalról átvándorolnak az elektronok a másik pozitív pajzsra. Ezek után a kondi egy élő kondi lesz, ugyanis az egyik felén több elektron van, mint a másik felén és kisül a jó öreg szokásos módon (az a nagyon kevés elmozdulásra képes töltéshordozó :-) ), ezért kellett várnod egy pár percig.
Meddig tart az effektus?
Sokáig. Szerintem addig, amíg az elektret mind elektret fenn áll.
Én ezt a két sorbakötött polarizált kondis kísérletet már megint nem értem, hogy van ez, mit bizonyít ez? Légyszi, megint mint a kisiskolásoknak, úgy magyarázd el nekem...!
Azt tudjuk, hogy tökéletes szigetelő nincs. Ezt nem hinném, hogy be kellene bizonyítani.
A polarizált kondi tartós működésével kapcsolatban két aggályom van, általánosságban.
Az egyik az, hogy mi van akkor, ha egy nagyon lassú relaxációs változás exponenciális csökkenésű görbéjének a lapos, alig változó szakaszát mérem mintegy állandónak. A másik aggályom: nehogy már a 21. században kelljen feltalálni a polarizált szigetelőt, illetve az általa keltett hatásokat!!! Az első aggályomra talán válasz lehet, hogy energetikailag rendben van a dolog, végeredményben nagyon hosszú idő alatt csak azt az energiát kapjuk vissza, amit a felpolarizáláskor bevittünk a rendszerbe. Ezt lehetettlen bizonyítani a hosszú idő és a csekély energiák miatt. Viszont az a tény, hogy újra töltődik a kondi tartós kisütés után is, azt mutatja, lehet, hogy kiegészíteni kell klasszikus
erőtérrel történt magyarázatot. Az ugyanis az egyszeri feltöltődést megmagyarázza, de ha jól értettem, akkor az ilyen újra meg újra feltöltődésre meg kisütésre nem működik (vagy csak már megint én nem értem).
Sajnálom a PIEZO-t, de nem kár érte, legalább leszálltok a PIEZO mellékhatásainak vizsgálatáról. Végül is ez a bizonyos darab, egy gyártáskor felpolarizált kristály lehetett, ami produkálta az általam felvázolt effektust.
Végre!, a kondi maradt, mint kísérleti nyúl.
Régebben felvázoltam egy kísérletet, amit lehurrogtatok. Az én hibámból nem tudta senki újra reprodukálni a kísérletet, ezért feledésben merült. A kísérlet bebizonyította volna, hogy a két fémfelület között lévő polarizált anyag a két fegyverzet töltéseit megosztva egyensúlyban tartja. Rövidre záráskor ezt az egyensúlyt felborítjuk, az egyik pajzson (ahová az elektronok megérkeztek) elektron többlet lesz, amit a polarizált anyag átereszt magán a másik pajzsra, ezután minden kezdődik előröl. Tehát a kondi rövidzár nélkül feltöltődik, illetve a töltéseik kiegyensúlyozódnak.
Megkérdőjeleztétek a polarizált anyag, illetve a dielektrikum vezetőképességét.
A mai tudásunk szerint mindig vannak töltéshordozók, ha nem így lenne, akkor a kondenzátorok feltöltése után hetekig-hónapokig megmaradna töltöttségi szintjén.
Az én hibám a kísérlet leírásakor az, hogy nem azt írtam le, amit készítettem, vagyis az alu lemezek helyett nekem csak alufóliám volt, amit a leírtak szerint raktam össze. Nem satuban szorítottam, hanem lamináló géppel hengereltem össze pontosan 127 C hőfokon. Úgy gondoltam, mivel nincs mindenkinél kéznél egy ilyen masina ezért ugyanez satuval és hőlégfúvóval sikerülhet. Ezért nem stimmelhettek a mérések V.Lászlónál.
Amit mértem az viszont reális. Még annyit tennék hozzá utólag, hogy a két fegyverzet töltéseit a földpotenciálhoz viszonyítva mértem, amit nem értettetek.
Legtöbbször túl bonyolítjuk a dolgokat, és nem jut eszünkben egyszerű megoldás a mérésekhez.
Nekem egy egyszerű kísérlet jutott eszembe minap és kipróbáltam.
A kísérlet egyértelműen bizonyítja elméletemet.
A kísérlet kelléke két polarizált kondi, amelyeket sorosan csatlakoztatunk. Mint az elemeket +-+-.
A sorba kapcsolt kondik kivezetésein mérjük a feszültséget, amellyel szépen lehet látni, ahogy az egyik kondi leszívja a másik kondi elektronjait, úgy hogy átvándorol a polarizált anyagon.
Olvasgatom itt a topicot, de nagyon zavar a "leadott fesz". Leadni csak teljesítményt lehet, fesz maximum van rajta. Próbáltál már levenni róla pár mikroWattot, mondjuk perceken keresztül? Bocs, ha már volt róla szó....
Közel?? Igaz, Silan elektrolitos ötlete után nem tudom újabbal elő lehetett volna-e még rukkolni, de gyanítom, lenne még néhány. Annyit még sikerült megmérni, hogy a vasra felragasztva a piezó továbbra is leadta a feszültséget. Most már azt is nyugodtan meg lehet nézni, hogyan van rögzítve a rézlemezen, van-e alatta ragasztó? Sajna tényleg nem tudom visszacsinálni, négy helyen elpárolgott gyufafej nagyságú helyen a fémgőzölés, ilyen behatások után egyébként sem lenne a mérés értékelhető.
Nna! Egy gonddal kevesebb! Levált az ezüstös színű fémről a kivezetés, és nem tudom visszaforrasztani. Folyton elpárolog a forrasztás alól a fém.
Azért még nem lehet mostantól sem nyugodtan hátradőlni a karosszékben, a kondi még meg van! :-) Erről legalább tudni lehet, hogy miből készült, hogy készült, és ami a legfontosabb, meg lehet ismételni a polarizálást és a méréseket máshol is. Nem ingadozik a feszültség kiszámíthatatlanul, teljesen precíz hőmérőként használható, nincs rézlemez, elektrolit zárvány, stb. No szóval: miért is van rajta látszólag nem csökkenő mértékben ez a maradék feszültség? Öt nap után szüntettem meg a rövidzárat, utána szépen feltöltődött a hőmérséklet által meghatározott feszültségre.
