A héten a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szintén kritikával illette a Vatikán szeptember 5-én nyilvánosságra hozott, Dominus Iesus című, óriási nemzetközi vitát kiváltó nyilatkozatát, melynek alapgondolata szerint semmilyen vallás sem tekinthető egyenértékűnek a katolikus egyházzal. A magyarországi református, evangélikus, baptista és metodista egyház, a Magyar Ortodox Egyház, a magyar-országi román és a bolgár ortodox egyház, valamint a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye képviselőiből álló testület sajnálatosnak tartotta a nyilatkozat számos gondolatát, mint például, hogy „Krisztusnak csupán egyetlen egyháza létezhet, s ez a katolikus egyházban áll fenn, melyet Péter utódja, illetve a vele közösségben levő püspökök kormányoznak”. A testület sérelmezi, hogy „a nyilatkozat értelmében más egyházak, illetve egyházi közösségek csak annyiban tekinthetők egyházaknak, amilyen mértékben követik a katolikus egyház által meghatározott igazságokat”. SIC
Az ökumenikus tanács szerint az is aggasztó, hogy II. János Pál pápa, aki az egyik legfontosabb megvalósítandó célul a vallások közötti párbeszédet tűzte ki, most mégis „biztos tudással és apostoli tekintélyével” érvényesítette és erősítette meg a kongregáció közgyűlése által elfogadott nyilatkozatot.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa ezért kétségbe vonja a római katolikus egyháznak az utóbbi években gyakorolt ökumenizmus iránti elkötelezettségének őszinteségét és más keresztény felekezetekkel folytatott dialógusának hitelességét.
hehe már akkor azt mondtam amikor a vénember mea-culpázott :)))))))
ad -1. Nem mentem át, csak kérdeztem. Ha valóban lett volna válaszolnivalód, akkor három (3) sorban leírhattad volna; mondjuk azok helyett a megjegyzések helyett, amelyekben arra célzol, hogy már máshol....
ad 0. Visszaolvastalak.
ad 1. Érdemi választ nem adtatok, de az érvelési technikátokról már amúgy is írtam.
ad 2. Megadom magam: tudom egyesek ma is nyelveken beszélnek, fetrengve röhögnek stb. Tényleg egy újabb érv, nyugodtan használd máshol: II. János Pál nem fetreng, ergo nem is lehet őt annak tekinteni, aminek a katolikusok....
ad 3. Ehhez ismét csak annyit: többen részeletesen leírták (még én is, más néven) azt, hogy mi miért jár. Jogi, történeti, alkotmányjogi, pénzügyi stb. érvek jöttek elő -erre ti újra ugyanazt a begyakorolt sablonszöveget hajtogattátok, megfejelve a kétezer év óta népnyúzó Nagy Parázna bűneinek érzékletes leírásával. Az ember arra gondol, hogy nagyon kilóg a lóláb: pénzt akartok, természetesen intézményhálózat, műemlékegyüttesek stb. - szóval gondok, feladatok nélkül.
ad 4. Ezt kifejtenéd?
Kedves Tengeri Hal!
-1. Ne menj át lélekbúvárba! Nem olyan bonyolult a helyzet.:)
" Miért nem azzal jössz elő, hogy....."
Azért, mert ez a topic témája. Máshol másról írok. Keress rá! Olyat is találsz, amit itt kérsz számon rajtam.
-1/2. Még egyszer utoljára megpróbálom megértetni. Vannak felekezetek amelyek teológiailag sokkal távolabb vannak mégsem folyik itt velük vérre menő bírkózás. Méghozzá azért, mert eszük ágában sincs minket, meg másokat sem, leszorítani a pályáról. Mikor ment a destruktív szektakampány, a HGY kiállt az akkori célpontok mellett, noha a teológiai szakadék nagyobb, mint a HGY és a RK. között. Azt is nyugodtan elhiheted, ha olyan politikai erő nyomulna amely titeket akarna ledarálni, mellettetek is kiállna HGY.
Szóval Rk. kiszorítósdi nyomulása az oka a veletek szembeni intenzív ellenállásnak. Önvédelem!
0. Ez nem igaz! Olvass vissza!
1. Ezt máshol ezerszer kitárgyalták, nem kívánom itt veled ezt nulláról újrakezdeni.
2. "Ezt mire alapozod? De kérlek, érveket!!!"
Az előzőekben is ott volt az indoklás, ha Péter mellett jelekkel és csodákkal bizonyságot tett a Szent Szellem, a biblia szerint Krisztus mai követőire is ugyanazok az ígéretek vonatkoznak. Az ige nem támasztja azt alá, hogy meg kellet volna szünni ezeknek a bizonyságoknak, sőt. De ami a vitát végkép kizárja az az, mint ahogy írtam is ma is megtörténnek ugyanúgy ezek a csodák.
3. A támogatásról nem tudom mit akarsz megtárgyalni, erről is volt már több topic, a támogatás tényét meg te sem tagadtad.
4. Lelki szemeidnek komoly látásjavításra van szüksége. Gyógyírre!:))
üdv
belll
-1. Mindig is roppantul érdekeltek az emberek; mondataik, gesztusaik, gondolkodási sémáik stb., Téged olvasva is sok kérdés jön elő. Miért nem azzal jössz elő, hogy Te vagy ti mit és hogyan csináltok - miért azzal, hogy a Nagy Gonosz mit csinál rosszul? Nincs saját gondolat vagy gyakorlat? Csak azért kérdem, mert nekem eszembe nem jutna egy evangélikust, zsidót, reformátust, HGY-st, baptistát stb. azzal heccelni, hogy "ti mekkora barmok vagytok, a ti egyházatok mennyire szemét!". Ha valamit másként gondolok, akkor először is elmondom, hogy én mit teszek/gondolok, aztán pontról-pontra érvelek, s még ezután sem kezdek fikázni. (Ez - többek között - PR szempontból se igazán jó..)
Te miért teszed a fentebb írtakat? Miért nem írod le azt, amit mások számára hasznosnak, jónak vagy szépnek tartasz? (Ahelyett, hogy saját ingatag helyzetedet akarnád megerősíteni a negatív önmaghatározással: "én nem vagyok olyan rossz, mint ezek!". )
0. Nem válaszoltál egy kérdésemre sem. Miért?
1.Kértem, hogy írj tényeket a katolikus nyomulásról - erre Te közlöd, hogy "ha ezt neked tényleg el kell magyarázni, akkor én nem vagyok a társalgó partnered." Szó mi szó, gondosan argumentált válasz...
2."Valami hasonlót a mai pápáktól is elvárhatnánk.." Ezt mire alapozod? De kérlek, érveket!!!
3.NAGYON szívesen megvitatom veled az állami támogatást. Az a helyzet, hogy egy kicsit értek ehhez - remélem a számokra nem jössz majd azzal a válasszal, hogy ne gyere má' ilyesmivel...
Tényleg, vajon miért van az, hogy amikor a katolikusok számsorokkal, jogszabályokkal jönnek akkor Te és a hasonlók vagy elsiklanak ezek felett, vagy pedig azonnal másról kezdenek írni, illetve ami a legjellemzőbb: az ellenérvek helyett egyszerűen a korábbi állításaikat ismételgetik? (Bár tudom: repetitio est mater iustitiae...............)
4.Ha csak azzal töltöd a vall.fil.-t, hogy ilyesmit írsz a katolikusokról (lásd feljebb), akkor ne csodálkozz, hogy lelki szemeim előtt egy katolikus veszélytől rettegő, ám szerencsére az egyetlen igaz úton járó s másokat is (kissé ügyetlenül) oda terelni akaró emberke jelenik meg.
Valaki azt mondta - a héten -, hogy olvasta, a pápa a múlt héten ördögűzést akart végrehajtani egy tinédzser lányon, és az akció nem sikerült, a démonok eluralták a lányt.
Kedves Tengeri Hal!
1. Jól megragadtad a mondanivalóm lényegét.:)
2. "ez a szóhasználat láthatóan nem más
mint primitív piszkálódás. "
Gondolom akkor erről is ugyanez a véleményed: "vagy pedig agymosott szektás"
Egyébként meg azért használtam a felekezet kifejezést mert szerintem vajmi kevés átfedés van a római katolicizmus és Az Egyház között.
De kétség kívül van közöttetek Istennek népe, mert üzen is nekik a bibliában, mégpedig azt:"...fussatok ki belőle én népem!"
3. Ha ezt neked tényleg el kell magyarázni, akkor nem én vagyok a társalgó partnered.
4-5. " Honnan tudod, hogy mit kellene tudnia a pápának? Megsúgta a Szent Szellem? "
A Szent Szellem is kijelenthette volna, de ezt speciel a bibliában olvastam.
Péterrel pl., akit első pápátoknak tartotok(bár nem bizonyított, hogy egyáltalán járt Rómában), volt, hogy amerre járt az árnyékába fektetett betegek meggyógyultak. Valami hasonlót a mai pápáktól is elvárhatnánk.(ajánlott irodalom: Biblia:))
De tudod, vannak Istennek ma is igaz szolgái akiknek az igehírdetése mellett, igei módon, jelekkel és csodákkal ma is bizonyságot tesz az Úr! Ez van és ezt tudva továbbra is fennál az állításom.
6. Nem azt mondtam hogy gyengül az állami támogatás mellett, hanem az hogy mint beteget az infúzió, úgy tartja életben az állami lóvé. Egyébklént meg Kádár alatt is kapott állami támogatást.
7."nincs más dolguk, feladatuk (képességük, jóindulatuk?!?!),
hogy minden idejüket a katolikusok fikázására fordíthatják. "
Azért azt ne képzeld, hogy valaki ennyit foglalkozna veletek. Csak elmondtam, hogy eztán te is ismerd az gazságot.:)))
üdv
belll
A vallasi torveny szigoritasa nem abbol adodik, hogy a kat. egyhaz el akar nyomni mindenki mast. Hanem inkabb abbol, hogy sokan uzleti tevekenyseget akarnak folytatni (vagy most is folytatnak) egyhaz cimszo alatt, elvezve a kedvezmenyeket (tobbek kozott ado kedvezmenyt). Ezt pedig minden orszagban meg kell gatolni. Lasd, a Szcientologia egyhaz betiltasat Nemetorszagban.
Nem hiszem, hogy a kat. egyhaz rosszabb lenne vallaszszabadsag szempontjabol, mint a tobbi egyhaz vagy vallas. Nezd meg, hogy a muszlim orszagokban hogy osszefonodik a muzulman vallas az allammal. Bar nem ismerem a politikajukat, gondolom, ok is igyekeznek megakadalyozni mas vallasok elterjedeset az orszagukban.
Vagy nezd meg katolikus - anglikan egyhaz ellenteteket a 16. szazadban Angliaban. A protestansok eppugy harcoltak hitukert, mint a katolikusok. Amikor pedig I. Erzsebet tronra kerult, eroszakosan anglikanna tette az egesz orszagot.
Amerikaban, a kolonizalas idejen be sem engedtek mas vallasuakat, csak protestansokat. 2 valasztasa volt egy embernek, vagy protestans lesz, vagy elmegy. (kivetel 1-2 allam volt).
Nem kellene ugy beallitani, hogy az osszes egyhaz a beke es a josag megtestesitoje, a katolikus egyhaz pedig a fenevad.
1. Magyarország nem Kelet-, hanem Közép-Európában van - Kelet-Európában nem nagyon van katolikus egyház.
2. Szánalmas az, ha egyesek a katolikus egyházat csak a hecc kedvéért következetesen felekzetnek nevezik. A kizárólagosságon lehet vitatkozni, de ez a szóhasználat láthatóan nem más mint primitív piszkálódás.
3. Lécci, konkrét adatokkal (számokkal, eseményekkel stb.) és ne üres lózungokkal írd már le, hogy miben és miért olyan nagy a katolikus egyház politikai hatalma Magyarországon!
4. Honnan tudod, hogy mit kellene tudnia a pápának? Megsúgta a Szent Szellem?
5. Ha valaki ilyen kérdéseken röhög, akkor az vagy rosszindulatú, az egész kereszténységet hülyeségnek tartó ember, vagy pedig agymosott szektás - esetleg infantilis.
6. Ha ma nálunk gyengül az egyház, az állítólagos hatalmas és igazságtalan támogatások mellett, továbbá a kevésbé támogható Rákosi/Kádár-időkben bizonyos szempontból jobban állt (ez így van), akkor szamárságnak kell neveznem a támogatásra és az összeomlás összefüggésére vonatkozó magabiztos kijelentést.
7. Egyébként pedig: örömmel látlak azon szilárdhitű és megalapozott identitással rendelekező emberkék csoportjában, akiknek annyira nincs más dolguk, feladatuk (képességük, jóindulatuk?!?!), hogy minden idejüket a katolikusok fikázására fordíthatják.
Bár ami igaz, az igaz: most már, ha nem lennétek, akkor tán hiányoznátok is.)))))))
Kedves Vitázók!
Miután látom, hogy itt is rendesen egymásnak feszültek a vélemények, itt az ideje, hogy megtudjátok az igazságot és ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig bizonytalanságban tartottalak benneteket.:))
Az hogy egy vallás (nem felekezet) egyedül igaznak, vagy legigazabbnak tartja magát, az a legtermészetesebb. Ez a vélekedés ugyanis a vallásoknak egyik alapvető tulajdonsága (Fulynak ebben igaza van). Ha nem magát tartaná a legigazabbnak, akkor azonnal átalakulna olyan vallásnál, amelyet igazabbnak tart megánál.
Az is világos, hogy - mivel egymást kizáró elveket hirdetnek - mindegyiknek nem lehet igaza. Hogy a sok közül miért a kerszténység képviseli az igazságot, azt majd egy másik alkalommal átvesszük.:))
Végeredményben az sem probléma, ha egy felekezet a kereszténységen belül egyedül üdvözítő, egyedül igaz,... stb címmel illeti magát, problémává akkor válik, ha ez a felekezet államhatalmi hátszéllel nyomul, nézeteit erővel akarja másokra kényszeríteni, a másként gondolkodókat pedig le akarja szotítani a pályáról. Ez egyébként minden eszmére igaz.
A rom.kat. felekezet tárgyalt kijelentése azért keltett ekkora viszhangot, mert itt nem egyszerűen teológiai vitairatról van szó, hanem politikáról hatalomról. A katolikusok ugyan küzdenek a vallásszabadságért, ahol kisebbségben vannak (ld. iszlám környezet), de ahol helyzetben vannak ott korlátozni próbálják mások vallásszabadságát (ld. Magyarország, vallási törvény szigorítása (igaz, van rosszabb hely is)).
De kezeljük tisztán teológiainak a kérdést.
Az, hogy a rom.kat.okilletik magukat a leg-leg címmel, ez evangéliumi körökben mosolyra fakasztó:)), neveletlenebbek teli pofával röhögnek:DDD.
Pl. itt Kelet-Európában kínosan rettegnek attól, hogy állami támogatás híján összeroskad az egyházuk, és akkor még hol vannak a pokol kapui, amelyeknek Krisztus Egyházával szemben mint tudjuk semmi esélye sincs.
A másik. Krisztus földi HELYTARTÓja ha tényleg az lenne akkor a Mester leggyakrabban üzött tevékenységeiből valamit neki is fel kellene tudni mutatni (betegek gyógyítása, a démonok űzése...). A Rómába zarándokló millók között ilyesmi nem sűrűn fordul elő, ha lenne ilyen a vízcsapból is ezt hallanánk. De bár lenne!
Kedves katolikus polgártársak ezeken soha nem gondolkodtatok el? Tudom vannak az életben bonyolult dolgok, de vannak olyanok is amelyek igazsága rendkívül egyszerűen megítélhető. Ez az ügy is ilyen.
üdv
belll
Én szinte várom az újabb gyöngyszemeket.
G. vagy nagyon hülye (ez nem valószínű), vagy szórakoztatóan elfogult. Pl. katolikusként Máté-Tóth mellett egyedül Küngöt (!) említi. (Én el vagyok maradva, de őt nem kéne legjobb esetben is deistának nevezni?)
Volt egy kb. másfél éves időszak, amikor G. nagyjából kéthetente produkált egy ilyen katolikuselemző remekművet. (Csak az a baj, hogy a HVG, amely minden hajmeresztő elfogultsága ellenére kategóriájában a legjobb Mo.-n, nem csak ebben a témakörben közöl ilyen marhaságokat. És ennek nem is mindig az elfogultság, hanem a szimpla hülyeség, vagy lustaság az oka.)
Gerlóczy újabb gyöngyszeme egyre magasabbra emeli újságírói csillagzatát!
Én nem tudom, hogy hol szerezte alaptudását, de tört. egyházi ügyekben ez már sokadik borzalmas cikke. Úgy ír, mintha korrekt lenne, de alig van mondata, amit mellé nem kívánkozna értelmezo magyarázat. Sajnos.
A DOMINUS IESUS azokkal a jelenkori teológiai, filozófiai áramlatokkal szemben foglal állást Krisztus egyértelmű tanítása mellett, amelyek ezt félremagyarázzák és úgy terjesztik AZ EGYHÁZON BELÜL.
E jelenségek alapvető következménye -- állapította meg Ratzinger bíboros -- a názáreti Jézus történelmi alakja és maga az Isten azonosságának elvetése.
Ez a lényeg. Próbáljátok megérteni, mit jelent Jézus számára, hogy egy hamis-krisztus-képet akarnak az Ô helyébe felállítani, Róma szívében.
‘’ALATTOMBAN ugyanis befurakodtak közénk bizonyos emberek, akik ... az EGYEDÜL URALKODÓT, Urunkat, Jézus Krisztust tagadják.’’ (Jud 1,4)
A Mária Kora c. folyóirat elsô számától kezdve (1999/1.) részletekben közli a Ratzinger bíborossal még 1984-ben készült interjút, amibôl kiderül, hogy tudósok, teológusok és vezetô egyházi személyek belülrôl támadják a hit alapjait 1973 óta, és olyan eszközökkel, hogy nem lehet ellenük fellépni. Gyakran az erôszakosak akarata érvényesül a csendes többséggel szemben. Ôk akadályozzák sok jelenés és üzenet egyházi elismerését is. ''Ilyen sátáni támadásra az egyház életében még nem volt példa.''
- - - - - - -
A HVG cikkébôl:
-- Egyesek szerint ez esetben nem (csupán) teológiai kérdésről van szó. A felbocsátott jelzőrakéta a II. János Pál trónjának örökléséért folyó háború újabb szakaszának kezdetét jelzi.
-- Számos sajtókommentár szól arról is, hogy az UTÓDLÁSI HARC máris javában tart.
-- Az iratot még a katolikus teológus HANS KÜNG is mint "a középkori elmaradottság és a vatikáni megalománia elegyét" jellemezte a hírügynökségek által gyorsan közzétett nyilatkozatában.
-- Mindezek csak nehezítik annak megjövendölését, vajon milyen lesz az ÚJ PÁPA (és milyen a 21. századba lépő Vatikán) állítják egyre többen azok közül, akik szerint a Vatikánban valójában már nem is a beteg pápa viszi az ügyeket.
Egy biztos csupán: az utódnak a jelenleg 114 fős bíborosi kollégiumból kell majd kikerülnie.
- - - - - - -
1. es mi a helyzet azokkal, akik hallottak ugyan Jezusrol, de mas vallasuak? Es honnan veszed, hogy nem lesz tobb kinyilatkoztatas? (nem csupan a kotozkodes kedveert, de volt mar egy kinyilatkoztatas azota: Mohamed :-) )
Egeszen biztos vagy benne, hogy az egyhazon alapul? Ezt most azert kerdezem, mert -felteve, ha van, de tegyuk fel :-) ) isten egy, az egyhaztol fuggetlen leny. Ugyanugy megbanhat dolgokat (ozonviz), ugyanugy vannak erzelmei (feltekeny). Ebbol -amely nem irasos dokumentum avagy dogma, hanem egy altalam helyesnek tartott elkepzeles- azt a kovetkeztetest vonom le, hogy isten az egyhaztol fuggetlenul valtja meg az embereket, de -es ez megint szubjektiv- ha valamennyi ver van a puc..ban, akkor meg futyul az egyhazra, es az emberre, mint egyenre figyel.
2. kisse ironikusan tudom csak megjegyezni, hogy a feltmadas tenyleg egy fordulopont volt. Foglalkoztunk mar eleget ezzel a temaval azt hiszem, most felesleges lenne :-)
3. Jo, tehat isten feladata, mint ahogy az 1. pontban is megbeszeltuk. Es biztos vagy benne, hogy az egyhaz isten muvet viszi a vilagban? Hiszen volt mar papai bunbocsanat keres, miegymas... Isten az egyhazban? Vegul is lehetseges, csakhogy egyetlen dolog van, ami miatt nem tetszik ez a kijelentes: (majdnem) kizarja, hogy mashol is lehetne. Pedig isten egy, az egyhaztol fuggetlen szuveren leny. Ez korulbelul olyan, mint a temlopm es oltari szentseg kapcsolata. Pedig isten a pocegodorben is jelen van monjuk akkor, ha en ott akarok "templomi" eskuvot tartani. Kisse groteszk nem?
4. a legitimitast nem fogom most elolvasni :-)
5. jo neked :-) en viszont ugy erzem. ha attol fel az egyhaz, hogy hatterbe szorul, hat tegye. De fontosabb dolga is lenne nem? (amit mellesleg hatterbe szorulas mellett is lehet vegezni...)
6. egy kicsit ellentmondasos(nak tunik). Ha a "poganyok" is istentol kaptak vallasukat, akkor hogy lehetnek rossz uton? Sajna Platont nem ismerem annyira.... de nem vagyok benne biztos, hogy a filozofia egyenlo lenne az istenkeresessel :-)
Meg valami: ha isten kegyelme vegtelen es hatartalan, akkor szerintem nincs ertelme annak a szonak, hogy udvozites. Miert? Mert ez termeszetes. udvozites akkor van, ha van elkarhiozas, marpedig hatartalan kegyelem mellett nincs ilyen :-)
"Nem kerested volna istent, ha o nem akarja". Olvastan az rkat egyhaz katekizmusabol (egy-ket pontot), ki is tettem a felreneveles, elhallgatas, hazugsag topicomba.
Ezzel kapcsolatban csak annyi, hogy igy az embernek nincs tul sok koze sajat maga udvozulesehez :-) Tesszuk azt, en azert agalok annyira Jezus es az egyhaz ellen, mert isten meg nem szolitott meg, tehat o ezt akarja :-)
Udvari irasat meg nem olvastam el, lusta vgyok hozza :-) de ami kesik, nem mulik....
Kedves Kanka!
ad I. A Jézusi kinyilatkoztatás teljes volta nem azt jelenti, hogy akik önhibájukon kívül nem hallottak Jézusról és a kinyilatkoztatásról, azok nem üdvözülhetnének. Ez azt jelenti, hogy Jézus után új kinyilatkoztatás nem születik.
A „megváltás koncepciója” az Egyházon alapul, hiszen Jézus egy Egyházat alapított. Éppen arról szól a dokumentum, hogy ez az Egyház legteljesebben a Római egyházban van meg.
ad II. A Krisztusról sem állítjuk, hogy ne létezett volna a megtestesülés elott. ’Mielott Ábrahám lett, én vagyok’ Ugyanakkor a feltámadás egy igen jelentos fordulópont az emberiség életében Ezért állítható, hogy a Szentlélek a feltámadt Krisztus Lelke.
ad III. Az üdvözítés nyilvánvalóan az Isten feladata. Az Egyház az Isten muvét viszi a világban, az Isten muködik az Egyházban.
Jézusban a teljes kinyilatkoztatás megtörtént, így nem nagyon valószínu, hogy valamit elhallgatna az Egyház elol, de az lehetséges, hogy az ember nem mindent ismer fel úgy, ahogy kellene, vagy rosszul ért dolgokat. Éppen azért fontos a tanítóhivatal, hogy ne az egyes ember értelmezze a dolgokat, hanem tulajdonképpen maga a közösség.
ad IV. Erre megint csak azt tudom mondani, hogy Jézus egy Egyházat alapított, amely ma a legtökéletesebben a Római Egyházban áll fenn. A legitimitásról szóló topicban volt errol mostanában szó.
ad V. Én egyáltalán nem érzem, hogy itt hatalomféltésrol lenne szó.
ad VI. Errol azt gondolom, hogy az ember eleve olyannak teremtetett, hogy keresse az Istent. Ilyen értelemben a pogány vallások is nevezhetok isteni eredetu vallásnak. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy rossz úton keresik az Istent. Éppen az ógörög filozófiából derül ki, hogy a gondolkodó, Isten kereso ember eljut az egyisten hitig. – lsd Platon idea tana.
ad zárószó: Picit mellékvágánynak tunik, erkölcstanból került elo a lelkiismerettel kapcsolatban, hogy lehet a lelkiismeret elháríthatatlanul téves. Azt hiszem, ugyanígy lehet az igazságkeresésben, a vallásban is az emberelháríthatatlanul tévedésbe. És ebben az esetben Isten nyilván nem fogja büntetni, vagyis Isten bárkit üdvözíthet, kegyelme végtelen és határtalan. A felnott keresztelés szertartásában van egy ilyen mondat, miután a jelölt kifejezte keresztelkedési szándékát, hogy nem kerested volna Istent, ha erre o nem indított volna. (nem ez a pontos szöveg, de ez a lényege)
Egyébként érdemes az Új Ember mostani (szeptember 17-ei) számát elolvasni. Bábel Balázs érsek atya nyilatkozik a dokumentummal kapcsolatban. Ha meg lesz a gépen, beteszem majd.
Más. a Heti Világgazdaság címu újság sosem arról volt híre, hogy az egyházi témákra pozitíven reagáljon, sokkal inkább a kötözködo, hadd ne mondjam, hogy rosszindulatú, a beállítottsága, különösen a katolikus egyházzal kapcsolatban. Ez az Udvari által beidézett cikkben is látszik, érzodik.
Üdvözlet mindenkinek
satya
Korántsem derült égből, mégis villámcsapásként érte a keresztény egyházak, illetve tágabb értelemben a különféle vallások közötti egység,
illetve párbeszéd előmozdításán fáradozó ökumenikus mozgalmat két, mostanában közzétett, a római katolikuson kívül minden más üdvözülési
irányt mintegy lefokozó vatikáni dokumentum. Egyesek szerint ez esetben nem (csupán) teológiai kérdésről van szó. A felbocsátott jelzőrakéta a
II. János Pál trónjának örökléséért folyó háború újabb szakaszának kezdetét jelzi.
Két, meglehetősen nagy "zsinatot" eredményező vatikáni dokumentum látott napvilágot a minap. Mindkettőt az a Joseph Ratzinger bíboros
jegyezte, aki a hatvanas évek elején, a második vatikáni zsinaton megszüntetett Szent Offícium, vagyis a pápai inkvizíció jogutódának tekintett
Hittani Kongregáció prefektusaként az első számú tekintély abban a kérdésben, ki számít Róma szemében eretneknek.
Az irány mostanában korántsem tűnik egyértelműnek. Alig tíz hónapja, 1999. október 31-én, a reformáció hagyományos emléknapján a
Lutheránus Világszövetség és a vatikáni Keresztény Egységet Előkészítő Főpapi Tanács közös bizottsága Augsburgban közös nyilatkozatban
ismerte el a lutheri tanítást: az ember egyedül hite, nem pedig érdemei által igazulhat meg (HVG, 1999. október 30.). De az is csak 1998
márciusában történt, hogy II. János Pál közrebocsátotta Emlékezzünk: gondolatok a soáról című pápai dokumentumát, s az idén, a kereszténység
jubileuma alkalmából a zsidókeresztény muszlim ökumené jegyében látogatott el a Szentföldre.
Szeptember 5-e óta azonban a Vatikán internetes honlapján ott a friss hivatalos megnyilatkozás, a Ratzinger vezette Hittani Kongregáció Úr Jézus
kezdetű dokumentuma, amely egyebek mellett azt állítja: azok az egyházi közösségek, amelyek püspöki leszármazási vonalukat nem tudják a
még Jézus által kinevezett első "pápáig", Szent Péterig visszavezetni, a szó tulajdonképpeni értelmében nem is egyházak. Vagyis a római
katolikus egyház ismét azt az álláspontot hangsúlyozza, miszerint ő az egyedüli üdvözítő egyház értelmezték a megnyilatkozást azonmód a nem
katolikus közösségek világszerte.
E tekintetben figyelemre méltónak nevezik azt is, hogy Ratzinger másik írását (a katolikus püspököknek szóló, a pápa által június 9-én
láttamozott üzenetét) ugyancsak szeptember 5-én hozták nyilvánosságra a Rómában megjelenő Adista című lapban. Ebben a bíboros arra
szólította fel a püspököket, hogy más keresztény egyházakat említve óvakodjanak a "testvéregyház" (számos, katolikusok által beszélt nyelvben
voltaképpen "nővéregyház") kifejezés használatától, a római katolikus egyház ugyanis mondja valójában az "anya"-szentegyház. Maga
Ratzinger egyik említett dokumentumban sem használta az egyház szót a nem katolikus keresztényekre. Az anglikánokat anglikán közösségnek, a
többi nem katolikus keresztény egyházat következetesen vallási, illetve egyházi közösségeknek titulálta.
Ezzel az állásfoglalással egy több mint három évtizede választott irány módosítására kerül sor. A testvéregyház kifejezést ugyanis első ízben I.
Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka használta például a katolikusokra a század derekán, majd a kifejezést 1964-ben a vele történelmi
áttörésnek számító találkozót lebonyolító VI. Pál pápa, különösen pedig II. János Pál szintén gyakran alkalmazta. Ratzinger hazájában,
Németországban most a protestáns püspökök karának elnöke, Manfred Kock arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a lutheránusokat és kálvinistákat
tömörítő német egyháza a köznyelvvel ellentétben nem használja a Schwesterkirche szót (helyette általában "mindkét egyházunkat"
mondanak), a Vatikán legújabb hangsúlyváltása bizonyára megnehezíti köztük a párbeszédet. George Carey, Canterbury érseke, valamint a
protestáns és ortodox egyházakat tömörítő, 1948-ban alakult ökumenikus szervezet, az Egyházak Világtanácsa egyaránt úgy nyilatkozott: tragédia
az ökumenikus mozgalomra nézve, ha egyházak arról kezdenek párbeszédbe, melyiküknek mekkora a relatív súlya vagy tekintélye akármilyen
nagy legyen is egyébként.
A laikusok számára talán meglepőnek tűnhet, ám a Vatikán és például II. János Pál pápa eddigi ökumenikus megnyilatkozásai teológiailag koránt
sincsenek ellentétben a Ratzinger bíboros által most megfogalmazottakkal. Erre hívja fel a figyelmet Máté-Tóth András katolikus teológus, a
szegedi tudományegyetem vallástudományi tanszékének vezetője is. "Az ökumenizmus eszméje mondja egyidejűleg mindig két célra
törekedett: az egyes vallási közösségek közötti párbeszéden kívül arra is, hogy a dialógus résztvevői előzőleg pontosan határozzák meg saját
identitásukat. A katolikusoknál a jelek szerint jelenleg ez a szempont került előtérbe (és talán erőtérbe), ám nézetem szerint mindez nem jelenti az
ökumenizmus végét."
A protestáns egyházak számos képviselője szerint azonban lehet, hogy mégis. Róluk az új Ratzinger-féle dokumentum úgy emlékezik meg, hogy
"mivel egyetlen egyház van, a többes számú »egyházak« szó legfeljebb részegyházakat jelölhet". Ez ellen a megfogalmazás ellen viszont az
anglikánok, a lutheránusok, a kálvinisták Európa-szerte a világsajtó tanúsága szerint hevesen és folyamatosan tiltakoznak. A magyar protestáns
egyházak, a szokásos óvatosság tradíciója szerint, lapzártánkkor még csupán "tanulmányozták a kérdést". De felszólamlások történtek már
katolikus körökben is. Az iratot még a katolikus teológus Hans Küng is mint "a középkori elmaradottság és a vatikáni megalománia elegyét"
jellemezte a hírügynökségek által gyorsan közzétett nyilatkozatában.
A szóban forgó konkrét kitételek természetesen teológiaiak, ám az már mégiscsak a jelen valóságához tapadó kérdés, hogy a Parkinson-kórban
szenvedő, 80 éves katolikus egyházfő szentföldi látogatása óta mindinkább visszavonulni látszik a Vatikán ügyeitől. Számos sajtókommentár szól
arról is, hogy az utódlási harc máris javában tart. E megvilágításban a mostani egyes elemzések szerint a Vatikánt fundamentalista, konzervatív
irányba fordító szövegek nem feltétlenül biztos, hogy a végső szavakat mondják ki arról, merre tart majd a Szentszék II. János Pál pápa után.
Többen ugyanis a Vatikán és a potenciális pápaválasztók megosztottságával magyarázzák azt a tényt is, hogy az egyház alig néhány nappal
az ominózus Ratzinger-szövegek megjelenése előtt két olyan ellentétes pápát tudott egyidejűleg boldoggá avatni, mint a még abszolutista
uralkodó, majd csalatkozhatatlanná nyilvánított IX. Pius, illetve a nagy reformpápa, XXIII. János (HVG, 2000. szeptember 9.). Mindezek csak
nehezítik annak megjövendölését, vajon milyen lesz az új pápa (és milyen a 21. századba lépő Vatikán) állítják egyre többen azok közül, akik
szerint a Vatikánban valójában már nem is a beteg pápa viszi az ügyeket. Egy biztos csupán: az utódnak a jelenleg 114 fős bíborosi kollégiumból
kell majd kikerülnie. Ebből a választékból pedig kérdés, hogy egy modernista vagy konzervatív, olasz, netán európai, esetleg afrikai vagy
latin-amerikai új római püspök egyháza nevében miként közelít a világ kereszténységéhez: testvérként, avagy inkább szigorú anyaként?
Orulok, hogy leirtad ezt az osszefoglalot, mert habar elkezdtem olvasgatni a vatikani oldalon az angol nyelvut, de tul sokra nem jutottam vele - keves vagyok meg hozza.
Igy viszont mar erdemben is hozza lehet szolni, illetve en csak kerdeznek egy-ket dolgot toled:
I. Jézus Krisztus kinyilatkoztatása teljes és végérvenyes Ezzel a fejezettel kapcsolatban kerdeznem toled, hogy szerinted azok az emberek, akik meg nem hallottak Jezusrol, t.azt azert, mert az ocean masik oldalan eltek es Jezusrol azert nem hallottak, mert 1492 evig varniuk kellett ra... szoval azokkal az emberekkel mi a helyzet? (habar van rola szo a dokumentumban, megis, az egyertelmuseg kedveert, es inkabb azert, hogy a kovetkezo kerdesem feltegyem). Szerinted isten megvaltas "koncepcioja" mennyire a Romai Katolikus Egyhazon alapul, mennyire szolhat bele az egyhaz?
II. A megtestesült Ige és a Szentlélek az üdvösség muvében Itt a kovetkezo idezettel kapcsolatban lenne kerdesem:
"A Szentlélek valójában a feltámadt Krisztus Lelke, aki nem Krisztus mellett vagy rajta kívül cselekszik." Ezek szerint a szentharomsag csak mintegy 2000 eve letezik, vagy pedig hamarabb? (Tudtommal a szentharomsag magyarazatahoz felhasznaljak a katolikusok a teremtestortenetben olvashato "isten lelke lebegett a vizek felett" idezetet.
III. Jézus Krisztus megváltói misztériumának egyedüli és egyetemes volta Ezzel kapcsolatban a kerdesem ugyanaz, mint az elso pontban feltettel: mennyire a katrolikus egyhaz feladata az udvozites es mennyire istene? Elkepzelhetonek tartod -e, hogy isten nem mindent kozol a katolikus egyhazzal es a "sajat feje" utan megy?
IV. Az Egyház egyetlen és egységes Itt kerdes, hogy mit ertunk egyhaz alatt. Annak idejen mgaborral volt joo beszelgetesunk ebben a temaban, tehat: Krisztus Egyhaza alatt a Romai Katolikus egyhazat erted, vagy pedig mindazon emberek osszeseget, akik a Krisztus altal eloirt joo uton jarnak (Egyhaz) akar Krisztus lenyegenek tudasa nelkul?
Krisztus szerinted a Romai Katolikus Egyhazat alapitotta, vagy a benne hivok (es feltetelszeruen a rola valamit tudok) szellemi kozosseget?
V. Egyház, Isten Országa és Krisztus Országa A fentiek tukreben es az osszefoglalo vegen levo "az Egyház a peremre szorul vagy leértékelodik." idezettel kapcsolatban merul fel a kovetkezo kerdes:
Mi a fontosabb? Jezus Krisztus vagy pedig a Romai Katolikus Egyhaz hatalma? (es ezt most azert emeltem ki, mertr az idezetbol szamomra az derul ki, hogy az egyhaz sajat hatalmat felti: vajon fontosabb -e az udvozites aldasos tevekenysege, mint az, hogy kinek a zaszlaja alatt tortenik?)
VI. Az Egyház és a más vallások viszonya az üdvösséghez Itt a szokasos kerdes merul fel: elkepzelhetonek tartod -e, hogy mas nepek vallasa szinten isteni eredetuek? Itt most ne csak a kinyilatkoztatasra gondolj, mint az isteni szandekanak egyetlen kimutatasat..Es ez vonatkozik a tortenelem folyaman Krisztus elotti es Krisztus utani idore egyarant.
Zaroszo "Minden embernek kötelessége tehát, hogy keresse az igazságot, foleg Istenre és az O Egyházára vonatkozóan, s azt megismerve tegye magáévá és ragaszkodjék hozzá"
Szerinted (akar hited, akar sajat velemenyed szerint) elfogadhato -e ez a magatartas minden mas vallassal kapcsolatban is?
Beteg hatalomra ácsingozó képmutató emberi elmék által gyártott emberi parancsolatok tárháza a te felekezeted ,akik nem tudnak legalábbis Te nem tudsz a máriátok nélkül élni én meg ezt úgy hívom ahogy az Ige is :meg vagytok kötözve.
A papátok ott meaculpázik Izraelben majd bódoggá avat egy antiszemita erőszakos pápát.
Hm ... mert gyümölcseiről ismerni meg
és kijelenti hogy az üdvősség a r.katolicizmusban van.
JAJA a TI szentségeitek ?????? haha beteg emberi elmék találmányai semmi köze az Úr Igéjéhez azaz magához a Krisztus Jézushoz aki a testett öltött Ige !!!!
Szabadítson Meg titeket az Úr minél hamarabb.
Udvari
ui:Nagyon tévelyegsz te kis máriás azért hiszünk mert meg van írva és bizonyságunk van a Szent Szellem Által pontosan úgy ahogy meg van írva és nem azért mert a egy beteg ember-pápa közzéteszi hogy higgyél benne mert ha nem hyperdúlázol a r.kat marisnak akkor elkárhozol.
Udvari!
Csak az a nagy különbség, hogy a Katolikus Egyház újra és újra elmondja, hogy ki is valójában, és emellé odateszi, hogy hogyan kapcsolódnak hozzá az elszakadt Krisztusban hívok.
A HGY ezzel szemben csak azt tudja megfogalmazni, hogy ki nem és mindig azt hangoztatja, hogy kik nem tartozhatnak hozzá.
Igen, ki kell mondani, hogy a HGY távol áll attól az Egyháztól, amelyet Jézus alapított Hiányzik belole a szeretet, hiányoznak belole a szentségek, amelyek Isten szeretetének jelei. Ugyanakkor van bennük pozitív vonás is, a Biblia szeretete és a Szentlélekre figyelés. Ugyanakkor azt látom, hogy a HGY nagyon a racionalizmus irányába ment el. Hiszem, ha látom. Azért kell az összeesés, a különbözo nevetgetés meg miegyéb, mert ha nem látjátok a Szentlélek jeleit kézzel foghatóan, akkor nem hiheto nektek a muködése.
HITTANI KONGREGÁCIÓ
Jézus Krisztus és az Egyház megváltói egyetemességérol és egyetlenségérol szóló Dominus Iesus címu Nyilatkozat összefoglalója Bevezetés A kereszténység és a más vallások közti kapcsolatról manapság folyó élénk vitában egyes teológusok azt állítják, hogy minden vallás egyaránt az üdvösség érvényes eszköze. Ezek relativista elméletek, amelyek elmaradottnak tartják illetve elutasítják a katolikus hit alapveto igazságait Jézus kinyilatkoztatásának teljes és végleges jellegérol, a Szentírás könyveinek sugalmazásáról, a Názáreti Jézus és az örök Ige közt lévo felbonthatatlan személyi egységrol, a Szentlélek és a megtestesült Ige tevékenységének egységérol, a Mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése és halála misztériumának megváltói egyetlenségérol és egyetemességérol, az Egyház megváltást közvetíto egyetemességérol, az Isten Országa, Krisztus Országa és az Egyház közötti szétválaszthatatlanságáról (bár megkülönböztethetoek), Krisztus egyetlen Egyházának meglétérol a katolikus Egyházban.
Ezek az elméletek bizonyos filozófiai vagy teológiai természetu feltevésekre támaszkodnak. A Nyilatkozat ezekbol idéz néhányat, mint például azt a meggyozodést, hogy az Istenre vonatkozó igazságot még a keresztény kinyilatkoztatás sem képes megragadni és szavakba önteni; azt az igazsággal szembeni relativista magatartásmódot, amelybol az következik, hogy ami némelyek számára igaz, mások számára nem az; azt a radkális radikális ellentétet, amelyet a nyugati logikus és a keleti jelképes gondolkodásmód között támasztanak; azt a túlzott szubjektivizmust, amely egyedül az értelmet ismeri el az ismeret forrásának; a megtestesülés misztériumának a metafizikai dimenziójától való megfosztását; azt az eklekticizmust, amely a teológiai kutatásban a gondolatokat a különbözo filozófiai és vallási környezetükbol meríti, anélkül hogy törodne azzal, beleilleszkednek-e a rendszerbe, vagy összeegyeztethetok-e a keresztény igazsággal; végül azt az irányzatot, amely a Hagyományra és az Egyház Tanítóhivatalára való tekintet nélkül olvassa és magyarázza a Szentírást.
E vita kapcsán a Nemzetközi Teológiai Bizottság 1997-ben „A kereszténység és a vallások” címmel már kiadott egy dokumentumot. Hivatkozva számos bibliai utalásra és teológiai reflexióra, kimutatja, hogy a pluralista vallásteológia minden alapot nélkülöz, és megismételte azt a kijelentést, hogy Jézus Krisztus és az Egyház szerepe a megváltásban egyetlen és egyetemes, mindig az üdvösség forrása a kereszténységen belül éppúgy mint azon kívül. Ugyanakkor egy rosszul értelmezett pluralizmussal párosult relativisztikus gondolkodásmód gyors és tömeges terjedése miatt a Hittani Kongregáció most a jelen Nyilatkozat-tal lép fel, hogy ismét meghirdessen és tisztázzon egyes hitigazságokat, Szent Pál apostol példáját követve, aki ezt írja a Korintusiaknak: „Mert mindenekelott azt adtam át nektek, amit én is kaptam” (1 Kor 15,3)
Konkrétan a Nyilatkozat hat pontból áll, amelyek a katolikus hit tanításának lényeges elemit foglalják össze más vallások megváltó értékérol és jelentoségérol.
I. Jézus Krisztus kinyilatkoztatása teljes és végérvenyes Azon elmélettel szemben, miszerint Jézus krisztus kinyilatkoztatása korlátozott, nem teljes és tökéletlen, amelyet a többi vallásban meglévo kinyilatkoztatás kiegészít, a Nyilatkozat emlékeztet arra, hogy a katolikus hit szerint Isten megváltói titkát Jézus Krisztusban teljes és végérvényes módon nyilatkoztatta ki. Jézus valóságos Isten és valóságos ember, szavai és muvei teljes és végérvényes jelleggel nyilatkoztatják ki Isten titkát, aki maga ugyanakkor transzcendens és kimeríthetetlen marad. Következtetésképpen, miközben elfogadjuk, hogy „a más vallások is gyakran tükrözik annak az Igazságnak sugarát, amely megvilágosít minden embert” (Nostra Aetate 2), ismét megerosítjük, hogy a „sugalmazott szövegek” minosítést csak az Ó és Újszövetség kánoni könyvei számára tarthatjuk fenn, amelyek a Szentlélektol ihletettek és szerzojük maga az Isten, és amelyek szilárdan, híven és tévedés nélkül tanítják az igazságot Istenrol és az emberiség üdvösségérol. Másfelol a Nyilatkozat azt is tanítja, hogy szilárdan meg kell különböztetni a teológiai hitet, mely az Egy és Háromságos Isten által kinyilatkoztatott igazság befogadása, és a többi vallásban lévo hiedelmet, amely az abszolút igazság keresésének vallásos megtapasztalása, de amelybol még hiányzik az önmagát kinyilatkoztató Istennek adott beleegyezés.
II. A megtestesült Ige és a Szentlélek az üdvösség muvében A kettos üdvrend elméletével szemben, ami szerint létezik az örök Ige egyetemes és így az Egyházon kívül is érvényes üdvrendje, valamint a megtestesült Ige, egyedül a keresztényekre szorítkozó üdvrendje, a Nyilatkozat megerosíti, hogy egyetlen üdvrend van, az egyetlen megtestesült Ige, Jézus Krisztus, az Atya egyszülött Fiának üdvrendje. Megtestesülésének, halálának és feltámadásának titka az egész emberiség üdvösségének egyedüli és egyetemes forrása. Krisztus misztériumának van egy belso egysége, az Istenben való örök kiválasztottság az idok végezetéig: „[Az Atya] kiválasztott minket Obenne [Krisztusban] a világ teremtése elott” (Ef 1,4). Jézus Krisztus az egyetemes közvetíto és megváltó. Így tehát ugyanolyan téves az a feltevés, miszerint a Szentlélek üdvrendje egyetemesebb jellegu lenne, mint a megtestesült, megfeszített és feltámadt Igéé. A Szentlélek valójában a feltámadt Krisztus Lelke, aki nem Krisztus mellett vagy rajta kívül cselekszik. Csak egyetlen Szentháromságos üdvrend van, amely az Atya akaratából Krisztus misztériumában a Szentlélek közremuködésével valósult meg.
III. Jézus Krisztus megváltói misztériumának egyedüli és egyetemes volta A Nyilatkozat újra megerosíti Jézus Krisztus misztériumának megváltói egyetemességét és egyedüliségét. Jézus megtestesülése, halála és feltámadása által beteljesítette az üdvösség történetét, ezért O az üdvösség teljessége, központja és forrása. Igaz, hogy Krisztus egyedüli közvetíto szerepe nem zár ki különbözo típusú és rendu, belole részesedo közvetítéseket, de ezek értelmüket és értéküket egyedül Krisztus közvetítésébol nyerik, és nem tekinthetok párhuzamosnak vagy kiegészítonek. Azok a megoldások, amelyek Krisztus egyedüli közvetítésén kívüli isteni üdvözíto tevékenységgel számolnak, ellentétben állnak a katolikus hittel.
IV. Az Egyház egyetlen és egységes Jézus Krisztus üdvözíto jelenléte és muve ténylegesen folytatódik az Egyházban és az Egyházon, az O Testén keresztül. És miként a fej és egy élo test tagjai elválaszthatatlanok egymástól, mégis különbözoek, úgy Krisztus és az Egyház sem keverhetok össze vagy választhatók el egymástól.
Ezért Jézus Krisztus üdvözítoi közvetítésének egyedüliségére és egyetemességére tekintettel szilárdan hisszük, mint katolikus hitigazságot, a Krisztus által alapított Egyház egyetlenségét. A híveknek továbbra is meg kell vallaniuk, hogy történelmi folytonosság van a Krisztus által alapított Egyház és a katolikus Egyház között. Krisztusnak ez az egyetlen Egyháza a „Péter utóda meg a vele közösségben élo Püspökök által kormányzott Egyházban áll fenn” (Lumen Gentium 8). Ami a megszentelodés és az igazság számos elemét illeti, „melyek az Egyház szervezetén kívül találhatók” (uo.), tehát azokban az egyházakban és egyházi közösségekben, amelyek nincsenek teljes közösségben a Katolikus Egyházzal, ki kell jelenteni, hogy „hatékonyságuk a kegyelemnek és igazságnak abból a teljességébol ered, amely a katolikus egyházra van bízva” (Unitatis Redintegratio 3).
Azokat az Egyházakat, amelyek nem fogadják el a Róma Püspöke primátusáról szóló katolikus tanítást, a Katolikus Egyházhoz olyan szoros szálak fuzik, mint az apostoli utódlás és az érvényes Eukarisztia. Kövekezésképpen Krisztus Egyháza jelen van és cselekszik ezekben a részegyházakban annak ellenére, hogy nincsenek teljes közösségben a Katolikus Egyházzal. Viszont, azok az egyházi Közösségek, amelyek nem orizték meg az érvényes püspökséget és az Eukarisztia hittitkának hiteles és teljes lényegét, nem tekinthetok sajátos értelemben vett Egyházaknak, ugyanakkor az ezekben a Közösségekben megkereszteltek is bizonyos - jóllehet nem tökéletes - közösségben vannak a Katolikus Egyházzal. „Ennélfogva, ezek a különvált Egyházak és Közösségek, ámbár hitünk szerint fogyatkozásban szenvednek, az üdvösség misztériumát illetoen nincsenek megfosztva jelentésüktol és értéküktol” (Unitatis Redintegratio 3).
V. Egyház, Isten Országa és Krisztus Országa Az Egyház küldetése az, hogy „hirdesse Krisztus és Isten Országát és megalapítsa minden nép között, így ennek az Országnak csírája és kezdete a földön” (Lumen Gentium 5). Egyfelol az Egyház „jele és eszköze az Istennel való bensoséges egyesülésnek és az egész emberi nem egységének” (uo. 1). Az Egyház mint Isten Országának jele és eszköze arra hivatott, hogy hirdesse és megvalósítsa azt. Másfelol az Egyház az „a nép, melynek egysége az Atya, Fiú és Szentlélek egységébol ered” (uo. 4), így az Egyház „Krisztusnak titokzatos módon már jelenlevo országa” (uo. 3), mivel annak csírája és kezdete. E kérdésekre különbözo teológiai magyarázatok vannak. Ugyanakkor ezen lehetséges magyarázatok közül egyetlen egynek sem szabad visszautasítania vagy gyengítenie az Egyház, az Isten Országa és Krisztus közti szoros köteléket. Tudniillik „Isten Országa, ahogyan a Kinyilatkoztatásból ismerjük, elválaszthatatlan Krisztustól és az Egyháztól” (Redemptoris Missio 18).
Isten Országa azonban nem azonosítható az Egyházzal a maga látható és társadalmi valóságában, mert nem felejthetjük el „Krisztus és a Szentlélek tevékenységét az Egyház látható határain kívül” (uo.). Figyelembe véve az Isten Országa, Krisztus Országa és az Egyház közti kapcsolatot, mindenképpen el kell kerülni az egyoldalú megfogalmazásokat, mint amelyek az Isten Országáról beszélve hallgatnak Krisztusról, elotérbe helyezik a teremtés misztériumát, ugyanakkor hallgatnak a megváltás misztériumáról, mondván, hogy nem érthetik meg Krisztust azok, akiknek nincs keresztény hitük, jóllehet a népek, a kultúrák és a különféle vallások találkozhatnak az egyedüli isteni valóság körül, bármi legyen is ennek a neve. Az o értelmezésük szerinti Ország miatt végül az Egyház a peremre szorul vagy leértékelodik. Ezek az elméletek gyakorlatilag tagadják, hogy Krisztus és az Egyház egyedüli viszonyban van Isten Országával.
VI. Az Egyház és a más vallások viszonya az üdvösséghez Mindaz, amit eddig felidéztünk, arra kényszeríti a teológiát, hogy lépéseket tegyen azon az úton, amelyet végig kell járnia, hogy tisztázza az Egyház és a nem-keresztény vallások viszonyát az üdvösséghez. Mindenekelott szilárdan hinnünk kell, hogy a „földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetíto és az üdvösség útja, O pedig számunkra jelenvalóvá az O testében lesz, ami az Egyház” (Lumen Gentium 14). Ez a tan nem áll ellentétben az Isten egyetemes üdvözíto szándékával, éppen ezért „ezt a két igazságot együttesen kell szemlélnünk, ugyanis Krisztusban minden ember elnyerheti az üdvösséget, és ehhez az üdvösséghez szükséges az Egyház” (Redemptoris Missio 9). Azok számára, akik nem tartoznak formálisan az Egyházhoz, „a kegyelem erejével nyitva áll Krisztusban az üdvösség, s ez megvilágosítja oket a lelki állapotukhoz és életkörülményeikhez mérten, s noha formálisan nem tartoznak az Egyházhoz, titokzatos módon mégis az Egyházhoz kapcsolódnak. Ez a kegyelem Krisztusból árad, az O áldozatának gyümölcse és a Szentlélek ajándéka” (uo. 10).
Ami Isten üdvözítoi kegyelmének a nem keresztények felé való közvetítésének módját illeti, a II. Vatikáni Zsinat arra az állításra szorítkozik, hogy Isten „egyedül oáltala ismert utakon” (Ad Gentes 7) adja kegyelmét. A teológia megpróbálja elmélyíteni ezt a gondolatot. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a katolikus hittel ellentétes lenne, ha az Egyházat az üdvösségre vezeto utak egyikének tekintenénk.
Bizonyos, hogy a különbözo vallási hagyományok tartalmaznak és nyújtanak olyan vallásos elemeket, melyeket „a Lélek muvel az emberek szívében, a népek történetében, a kultúrákban és a vallásokban” (Redemptoris Missio 29). Mégsem tulajdoníthatunk ezeknek az elemeknek isteni eredetet és üdvözíto hatékonyságot ex opere operato, amelyek a keresztény szentségek sajátjai. Ugyanakkor azt sem felejthetjük el, hogy egyes rítusok babonákból vagy hasonló tévedésekbol születnek (v.ö. 1Kor 10,20-21), és így inkább akadályozzák az üdvösséget.
A megváltó Jézus Krisztus eljövetelével Isten azt akarta, hogy az Oáltala alapított Egyház az egész emberiség üdvösségének eszköze legyen. Ez a hitigazság nem vesz el semmit az Egyháznak a világ vallásaival szemben érzett tiszteletteljes és oszinte megbecsülésébol, ugyanakkor határozottan kizárja azt a vallási relativizmussal átitatott közömbös gondolkodásmódot, amely azt vallja, hogy „egyik vallás annyit ér, mint a másik” (Redemptoris Missio 36). A minden ember iránti szeretet követelményeként az „Egyház szüntelenül hirdeti és hirdetnie kell Krisztust, aki ’az út, az igazság és az élet’ (Jn 14,6), akiben az emberek megtalálják a vallásos élet teljességét, s akiben Isten mindeneket kiengesztelt önmagával” (Nostra Aetate 2).
Zárószó A jelen Nyilatkozat szándéka az volt, hogy egyes megkérdojelezheto sot téves állításokkal szemben ismételten hangoztasson és megmagyarázzon bizonyos hitigazságokat.
Az igazi vallás kapcsán a II. Vatikáni Zsinat atyái kijelentették: „Hisszük, hogy ez az egyetlen igaz vallás a katolikus és apostoli Egyházban létezik, melyre az Úr Jézus rábízta a feladatot, hogy terjessze el az összes ember között, mondván apostolainak: ’Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket, kereszteljétek meg oket az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg oket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek’ (Mt 28,19-20). Minden embernek kötelessége tehát, hogy keresse az igazságot, foleg Istenre és az O Egyházára vonatkozóan, s azt megismerve tegye magáévá és ragaszkodjék hozzá” (Dignitatis Humanae 1).
„Krisztusnak csupán egyetlen egyháza létezhet, s ez a katolikus egyházban áll fenn, melyet Péter utódja, illetve a vele közösségben levő püspökök kormányoznak” – jelenti ki a Vatikán Hittani Kongregációjának vezetője, Joseph Ratzinger bíboros által a héten bemutatott, „Jézus Krisztus és az egyház egysége és megváltási egyetemessége” címet viselő teológiai dokumentum. A II. János Pál pápa által is jóváhagyott, 36 oldalas nyilatkozat megjegyzi, hogy némely keresztény egyházat ugyan szoros kötelékek fűznek a katolicizmushoz, még sincsenek vele „tökéletes egységben”. „Krisztus egyháza ezekben az egyházakban is jelen van és működik, jóllehet ezek nincsenek teljes egységben a katolikus egyházzal, mivel nem fogadják el a pápai tekintély katolikus tanát, amely tekintéllyel Isten akarata szerint objektíven (a pápa) rendelkezik, és amelyet az egész egyház felett gyakorol.”
Kíváncsi lennék, hogy az itt hózzászóló, és durván elutasító testvérekbol hányan olvasták a dokumentumot, vagy legalábbis a megjelent ismertetést.
/Az ismertetés megtalálható a Politika fórum Megtér-e a katolikus Egyház c topicjában./
Mirol is van szó?
Jézus, az Isten Fia, Egyházat alapított, amikor a 12 apostolt kiválasztotta, és elküldte oket, hogy róla tanúságott tegyenek. A jézusi tanítás alapján kialakult az Egyház élete a maga hierarchiájával, szentségeive, liturgiájával.
Az idok folyamán emberi hibák és bunök miatt ebben az Egyházon szakadások keletkeztek. A szakadások két félék. az egyik egyházfegyelmi, vagyis a hierarchia rendezodésének problémái, a másik hitbeli.
A dokumentum tulajdonképpen arról szól, hogy a Jézusi kinyilatkoztatás hordozza-e a teljességet, vagy szükséges-e kiegészíto kinyilatkoztatás.
Nagy kérdés, hogy melyik az a része az Egyháznak, amelyik a teljes Jézusi tanítást viszi tovább!
Miután a Jézustól adott hatalom a kézfeltétel által adódott tovább /v.ö. ApCsel Timóteus levél/ Fontos, hogy meg van-e az apostoli folytonosság egy Egyházban. Vagyis visszavezetheto-e Jézus Krisztusra a hatalom átadása. Az ortodoxiában ez megvan. /a skandináv országok luteránus egyházai nagyon vigyáztak arra, hogy megmaradjon ez a folytonosság/
Remélem, hamarosan lesz magyar fordítása a dokumentumnak.
Azt gondolom, hogy igazából azt kell keresni, hogy mit tanít egy egyházi közösség, és keresni abban a közös pontokat. Ahogyez a katolikus-luteránus közös nyilatkozat esetében is történt.
Szóval jó lenne közösen gondolkodni, de ez sajna itt a fórumon nem muködik.
Üdv!
satya
Mi volna, ha Istent hajlandó lennél a Biblián kívüli dolgokból megismerni?
Ehhez nem sokminden kell egyelőre (nem az értelmi képességed miatt, azzal nincs baj! Hanem hogy ne szaporítsuk itt föl egyből a hozzávaló dolgokat).
Csupán vegyél egy drága, aranyos kis szines, tarka, énekesmadár-párt. És testközelből kezdd el szemlélni küllemüket, magatartásukat, hallgasd meg énekeiket, csodáld meg ékességüket és meglátod, nemsoká jutsz valamire!
De ha ehhez kényelmes vagy: Csak nézd meg saját szemeidet, arcod metszését, a színek játékát, a mosoly erejét, egy kedves gesztus lelki kihatásait.
Ezek egy sem a létért való küzdelem jegyében vannak, tehát nem nevezhetőek a létfenntartás miatt való szükségszerű kialakulásnak.
Az Isten dallamot adott, ékességet, színpompát, még a felhők is tudnak vigasztaló szépségűek lenni. A termő virágoknak sem volna kötelező szépségűeknek és illatosaknak lenniük a létfenntartás puszta szükségéért.
Csak nehogy azt mondd, hogy ezek a dolgok is a 150 trillió-billió-millió éves fejlődésnek a korunkra szocializálódott magatartás szabályai miatt ilyenek vagy olyanok.
Nem kéne így beszűkülni, kedves Hermelin. Igazán elfogadhatod, hogy az ennyire szűk körben forgó érvelést nem fogadhatom el. Istent a Bibliával, és a Bibliát az istennel bizonyítani egybites gondolat. Bocs. Némi cinizmus senkinek sem árt. Idősebbek is elkezdhetik.
Én egyébként azt hittem, hogy neked írtam, de úgy látszik te erről is biztosabbat tudsz.
Egyébként valóban jól tájékozottnak tartalak, csakhát te is kiöntötted a fürdővízzel ama gyereket és átmentél cinikusba. Ezt azért nem kéne, de te tudod.
(Bizony mondom néked, nagyobb annak a bűne, aki előidézte számodra a botránkozást!)
(De annak a bűne nem mentesít téged a lelkiismeretes vizsgálódás felelőssége alól)
Én egyébként azt hittem, hogy neked írtam, de úgy látszik te erről is biztosabbat tudsz.
Egyébként valóban jól tájékozottnak tartalak, csakhát te is kiöntötted a fürdővízzel ama gyereket és átmentél cinikusba. Ezt azért nem kéne, de te tudod.
(Bizony mondom néked, nagyobb annak a bűne, aki kezedbe adta a botránkozást!)
(De annak a bűne nem mentesít téged a lelkiismeretes vizsgálódás felelőssége alól)
igenis összehoz olyat, amiről te írsz, de Isten NEM HAGYTA, NEM ENGEDTE, hogy Szent Igéje úgy legyen meghamisítva, hogy abból egyetlen hiteles példány se maradjon fel. Annak Fenn Kellett Maradnia...
Sz'tem ezt magadnak írod, nem nekem. Azt is írhatnád: "azér mer csak". Nincs is isten. uff. ufo.
Honnan tudhatnád, hogy úgy történt, ahogy gondolod? Arra van bizonyítékod?
Hogy most más bizonyításba ne kezdjek (mert ki lehetne ezt terjeszteni nagyon, de), csak azt nézd meg, NEM ""CSAK"" A BIBLIA ÍR ERRŐL, hanem az ókori történetírók sokasága, hogy az I-II-III.szd. keresztényeit mennyire üldözte a pogány Római hatalom, a kollaboráns zsidó vezetők és sorolhatnám - hát ez nem sugallja (legalább sugallás erejéig) azt neked, hogy lóvés, befolyásos és furfangos, furmányos (és ezáltal igazságtalan, hiteltelen, ennek következtében Istentől sem támogatottan, de) ilyenképpen a római közerkölcsnek éppen hogy szemet nem szúró embert nem üldöztek halálra? Miért üldözték akkor Pál apostolt és hívő társait? Mert, ismétlem, az ókori történetírók sokasága lejegyezte ezeket a fincsi dolgokat. Akkor erről is tájékozottnak kell lenned. Hát milyen nagy és széles körű volt a jogtiprás, a római jogállamban?! Milyen embertelen és a népre nézve katasztrófális gazemberek ültek a trónon és a szenátusban, tisztelet a kevés kivételnek?! Hol üldözték volna Pált, ha olyan lett volna (a te elképzeléseid szerint olyan volt), mint azok? Hát holló a hollónak nem vájja ki a szemét, hát itt lép be az oszd meg és uralkodj elv, kicsiben és nagyban!
Ne feledd Brumi, hogy az Újszövetség az egy nagyon - most majdnem azt mondtam, hogy: hiteles, de ezt valszeg tök hiába írnám, megkérdeznéd: milyen alapon gondolom - hát ha megkérdeznéd, azt felelném: az eredeti újszövetségi iratok korából való hiteles másolatokat találtak meg a XX.szd-ban azokban a biz. Kumráni barlangokban, ezért olyan világra szóló nagy szenzáció azok a kézírattöredékek! Most ne menjünk bele.
Abban igazad van, hogy az idő, a generáció-csere, az eszmék váltakozása, mutálása, meg a készséges történelmi-feledékenység igenis összehoz olyat, amiről te írsz, de Isten NEM HAGYTA, NEM ENGEDTE, hogy Szent Igéje úgy legyen meghamisítva, hogy abból egyetlen hiteles példány se maradjon fel. Annak Fenn Kellett Maradnia, Mert az Isten Lelke őrizte és vigyázta, olvasd Ésaiás 34:16-ot és II.Péter 1:19-21-et el jó gondosan! Egyiket sem Pál apostol írta, hanem más. A Biblia nem akárhogy állt össze, és nem akármi annak a sorsa.