"A nyugatiak valóban zsírosra keresik magukat,hiszen otthon 10-20%profit,már a menyország számukra. Az ingatlanpiaci és bérkülömségekből fakadó extraprofitról,teljesen megfeledkezel."
Bérkülönbség:
A bérkülönbségből semmiféle extraprofit nem származik már középtávon sem. Élőmunkaigényes ágazatokban a termelés áthelyezése olcsóbb bérű országokba létszükséglet, és csak addig hozhat extra nyereséget, amíg az iparág más szereplői nem követik ezt a lépést, ugyanis ezután a konkurencia költségszintje is csökken, ami az árak csökkenéséhez vezet. Ha A cég kitelepítette a gyártást Malaysiába tavaly, B áttelepíti Magyarországra idén, akkor biztos lehetsz benne, hogy C is lépni fog ,és áthelyezi üzemeit Kínába jövőre, mert ha nem teszi meg ,nem lesz versenyképes A-val és B-vel és szépen tönkremegy.
Az alacsonyabb munkaerőköltség hasznát pedig végső soron a termék fogyasztója élvezi, azaz Te, kedves Kata.
Bizonyíték:
1. jobb kezedben levő egeret felemeled
2. megfordítod
3. megkeresed rajta a "Made in China" feliratot
4. leteszed
5. Elgondolkozol azon, hogy vajon akkor is 1999,-Ft ba került volna-e, ha Californiában gyártják ?
6. Most már tudod, hogy miért minden egér Kínában készül.
A egér esetében akiről te úgy gondolod, hogy "zsírosra kereste magét" valójában csak annyi hasznot realizált, ami ahhoz kellett, hogy kifeljessze a terméket, megszervezze az elosztó hálózatot, hogy meglegyen az évi néhány 100 millió darab, és így a méretgazdaságosság, legyártsa, és eljuttassa a fogyasztóhoz, hogy Te aztán besétálhass a boltba, és fillérekért megvehessed.
Ez a globalizáció,ami ellen hétvégenként tüntetni szokás mostanság.Valóban szörnyű.
Az EU egy lokális, de mélyebb, amolyan miniglobalizáció, mely a világ GDP-jének kb.25%-át adja.
Ingatlanpiac:
Magyarországon az ingatlanok 90%-a magyar állampolgárságú magánszemélyek tulajdonában van. Ha az árak emelkednek, ennek elsősorban ők a haszonélvezői, mert vagyonuk nő, hitelképesebbek lesznek, gazdaságosabb lesz új lakást építeni, stb.(Egyébként jelentős árrobbanásra ne számíts, az EU csatlakozást a piac már 3-4 éve beárazta, aki erre spekulált már bevásárolt előre.)
"Pár éve sikerült megnéznem az APEH belső adatait amelyek nem publikusak s nem lehet megszerezni őket s teljesen durva eltéréseket tapasztaltam azokhoz képest amit kiadtak vagy a statisztikai hívatal leközölt."
Ha elfogynak az érvek, jön az "összeesküvés elmélet".
Én például biztos forrásból tudom ,hogy a föld lapos, és az az állítás, hogy gömbölyű csak áltudományos maszlag, amivel az állami oktatási gépezet etet minket. Az egészet a légitársaságok találták ki, hogy elhitessék velünk, hogy követniük kell a föld görbületét,és ezért az út görbe, hosszú, és drága, pedig valójában nyílegyenes, rövid ,és olcsó kellene hogy legyen.
Mennyi?
30
Mi 30?
Miért, mi mennyi?
Innen kezdődik a hitéleti vita. Amit te írtál bizonyítéknak, arról mondtam részben hogy nem lehet elhinni.
Egyébként lehet számokat találni az országgyüllési jegyzőkönyvekben s interpellációkban, amire rögtön probléma lesz, ki mondta.
Az érdekes az ezekre adott kormányzati válasz, mármint egyáltalán tagadta-e, vagy cáfolta. Ha ilyet találsz megköszönöm.
Miről lehet szó?
Az általad magadott forrás lazán nem közölte az ország bruttó adósságállományánál a piacgazdaság nem furcsa tulajdonosi hitelek adatait.
Mi is számít magyar vállalatnak, magyar gazdaságnak?
"A magánszektor bruttó adóssága az idén az első hónap végén 21,4 milliárd euró volt" - a Nemzeti Bank jelentése alapján kiadott MTI hír.
Sajnos itthonról nem tudok korlátlanul netezni, de ha lehetőségem lesz megnézem s van a MNB honlapján ilyen adat, de meg kellene keresni.
Továbbra is úgy vagyok vele hogy mivel nem tudom hogy miről közölnek adatot ezért nem tudom elhinni sem a jövedelmek sem a GDP sem a fogyasztás adatait s összehasonlítható adatait.
Pár éve sikerült megnéznem az APEH belső adatait amelyek nem publikusak s nem lehet megszerezni őket s teljesen durva eltéréseket tapasztaltam azokhoz képest amit kiadtak vagy a statisztikai hívatal leközölt.
Persze nyugodtan írhatod hogy nem értesz eggyet vele, vagy nem hiszed el, de ne tekintsd cáfolatnak amit én is el tudok fogadni.
Csak az a baj hogy a véleményed segít sokakat megtartani abban a naív hitében hogy a politika ellenőrízhető, el lehet hinni amit mondanak s hogy befolyásolható. Hogy az igazi kérdés az emberekről szól s az ő életükről.
A mai Népszabadságban is ilyesmit olvashatni: Míg a Fidesz az ország szuverenitása szempontjából „kifejezetten károsnak” ítéli a közösségi jog elsőbbségének deklarálását, az MDF ezt természetesnek tartja. Tegnap e kérdéskörről szólva Szájer elmondta, csak két EU-tagállamban rendelik az alkotmány fölé a közösségi jogot (Négypárti egyeztetés újra és újra Ha tetszettek volna olyan tanfolyamra járni, amire pl a köztisztviselőknek kell, akkor tetszene tudni, hogy a közösségi jog elsőbbségét a szerződések tulajdonképpen nem is tartalmazzák, azt az Europai Biróság vezette le belőlük, mégpedig úgy, hogy kimondták: a közösségi jog a nemzeti alkotmányoknál is erősebb, időbeli sorrendtől függetlenül. Mivel itt fellebbezni nem lehet, két fő eset van: vagy belépünk úgy, hogy ezt tudomásul vesszük, van nem lépünk be egyáltalán.
('89-ben)Akkor súlyosan el voltunk adósodva a 22 Mrd dollár bruttó adósággal amely szinte teljesen állami adósság (banki) volt.
S most? Mennyi is a bruttó adósság 35- vagy 45 Mrd dollár?
A Tény:
A bruttó adóság 1991:22,7 mrd, 2001:24,1 mrd
A nettó adóság 1990:14,6 mrd, 2001:5,4 mrd
Forrás:Pénzügyminisztérium, http://www.p-m.hu/home.htm
A valóság az, hogy a privatizációs bevételek nagy része ténylegesen az adósságállomány törlesztésére ment el. A 5,4mrd-os nettó külső eladósodottság minimális, tekintve a ~50mrd-os GDP-t.
Nem véletlen, hogy a magyar államadósság besorolása ez idő alatt a banánköztársaságokra jellemző (Baa1)-ről (A1)-re emelkedett.
Forrás: Moody’s, www.moodys.com
Ez csak egy az állításaid közül, melynek utánanéztem.
Te állítod:
Közölnek, használnak számokat, adatokat amelyeket nem igen ellenőríznek s ténynek vesznek különböző hitéleti elképzeléseket.
Előre is megköszönöm, hogy ezen kijelentésedet a jövőben magadra nézve is alkalmazod.
"Ami pedig a mondat másik felét illet: amennyiben a "technokrata rétegen" a brüsszeli Bizottságot értik, akkor az egyszerűen nem igaz, hogy ne lenne a leváltható; ti. az európaiak által közvetlenül választott Európai Parlamentnek tartoznak politikai felelősséggel. Talán három éve volt, hogy a francia tagot rajtakpták valami korrupción, és ezért meg is vonták tőle a bizalmat. "
Egesz pontosan a Bizotsag kollektiv feleloseggel tartozik a Parlamentnek, tehat az egeszet egyben lehet levaltani. 3 eve lemondott az akkori Bizottsag, mert nem akarta, hogy bizalmatlansagi inditvannyal tavolitsak el. Talan egy eve volt, hogy egy tagot lemondattak egy korrupcops ugy miatt.
A demokracia-deficit abbol szarmazik, hogy nem a Parlament, hanem a Bizottsag a fo jogalkoto szerv. (Meg persze a miniszterek tanacsa).
A fejlodes iranya mindenkepp az, hogy a Bizottsag jogalkoto funkcio az Europa Parlamenthez kerulnek. A kerdes inkabb az, hogy mi marad allamkozi szinten (akar tobbsegi, akar konszenzusos modon) es mi kerul a Parlamenthez.
A hamis várakozásokkal és téveszmékkel szemben a nyers valóság az, hogy az unió birtokpolitikáját a hayeki neoliberális földpiactan uralja. Ez speciel nem így van. A tagországok többsége olyan feltételekhez (ottlakás, mg-i szakismeret) köti a földvásárlást, amit Hayek bácsi nem ismert, vagy ha ismert is nem éppen kedvelt, sőt.
De azt azért tegyünk hozzá, hogy az EU mezőgazdasága az USA-val és Ausztráliával versenyzik (ill. kénytelen versenyezni), ahol a birtokkoncentráció sokkal nagyobb. És azt nem különösebben magyarázni, hogy minél nagyobb egy birtok, fajlagosan annál kevesebbet kell ráfordítani.
A helyi adottságokon alapuló, környezetbarát biokultúra talán megoldás lehet, mert a nagybirtokok gépesítése, nagyipari vegyszerezése itt talán nem érvényesülne annyira. Talán.
A szerző az MTA doktora, tudományos tanácsadó, jogász Örülnék egyszer, ha a Magyar Nemzet egy közgazdasági téma kifejtésére nem egy jogi doktort kérne fel.
Aztán egyszercsak a kis hírek között eldugva megjelenik, hogy mostanában elértük a 89-es szintet. Milyen termelésünk volt nekünk 1989-ben? Kevés kivételtől eltekintve olyan, hogy még a nem túl igényes KGST-országok sem voltak vevők az áruinkra. A vállalatokat a hatalmas veszteségek miatt agyondotálták. Ezek még szép, hogy leépültek.
Nehéz megszólalni Szabika floatolása után.
(Tudom, hogy ezeket nem Te írtad, de a kimásolás tőled származik, ezért reagálok rá.)
A politikatudomány művelői Arisztotelésztől Tocqueville-ig felismerték, hogy sikeres demokratikus kormányzás csak ott valósítható meg, ahol a nyelvet, a történelmet és a kultúrát tekintve bizonyos egység van, amely egység a demokrácia hordozójának, a demosnak tekinthető, ami mai nyelvre lefordítva a nemzetet jelenti. És legalább ugyanennyi politológus mond mást... És ezért azt is jegyezzük meg, hogy a "demokrácia" meg a "démosz" szavaknak Arisztotelész idejében teljesen más jelentéseik voltak, mint ma.
Ám Európa történelme nem hozott létre olyan egységes európai nemzetet, amely egy nemzetállamok feletti demokrácia alapja lehetne. Soha nem is volt cél egy "egységes európai nemzet", és remélhetőleg nem is lesz az soha.
E tény figyelmen kívül hagyása vezetett a demokrácia jelenlegi válságához az Európai Unióban, amelyet egy demokratikusan le nem váltható technokrata réteg felülről kormányoz. Sokan szeretnék, ha akkora válságban lenne a demokráciájuk, mint az EU-ban...
Ami pedig a mondat másik felét illet: amennyiben a "technokrata rétegen" a brüsszeli Bizottságot értik, akkor az egyszerűen nem igaz, hogy ne lenne a leváltható; ti. az európaiak által közvetlenül választott Európai Parlamentnek tartoznak politikai felelősséggel. Talán három éve volt, hogy a francia tagot rajtakpták valami korrupción, és ezért meg is vonták tőle a bizalmat.
Amennyiben viszont a "technokrata rétegen" az EU hivatali rétegét, azaz a köztisztviselőket érted, akkor azok még szép, hogy nem mozdíthatók el csak úgy bárkinek a kénye kedvére, mert azzal pont a demokrácia sérülne. Az állítás - akárhogy is nézzük - hibás.
De még aki nem teljesen ért egyet az idézett véleménnyel, az is sokallja az Európai Bizottság túlhatalmát. Az előzőekből nehezen vezethető le a túlhatalom. Meg egyébként is: néhány sorral feljebb a szerző azon siránkozik, hogy nincs egységes európaiság, és most meg az a baj, hogy van egy közösségi szerv, amelynek van valamilyen hatalma. Döntsük el, hogy mit akarunk!
Romano Prodi a bizottság többi biztosához írt levelében megkongatta a vészharangot: veszélyben az unió nemzetek feletti jellege, a bizottság kizárólagos joga, hogy az uniós jogalkotásban javaslatokat terjesszen elő. Most meg az abaj, hogy kevés a hatalma?! Kedves Lóránt Károly, akkor most mi legyen? Páros napon sok hatalom, páratlan napokon meg kevés?!
A fejlődés ilyen különböző szintjén lévő országokat nehéz egy standardizált közös piacban egyesíteni. Gazdaságilag már rég van egy többé-kevésbé egységes standard.
De elhiszi-e valaki, hogy Kelet-Európa ipara és mezőgazdasága néhány év alatt versenyképes lehet a nyugatival? Nem lenne reálisabb egy 10-15 vagy 20 éves felzárkózó periódus azokon a területeken, ahol az újonnan belépők nem versenyképesek az unió iparával? Ipar, kereskedelem, szolgáltatások: még csak az kéne, hogy 20 évig a nyugatiak továbbra is kedvezményesen jöhessenek be az országba, a magyart meg már Miklóshalmánál (Nickelsdorfnál) agyonszivassák...
Mezőgazdaság: itt - természeti adottságainkat ismerve - potenciális előnyünk lehetne. A lényeg, hogy ne a nyugati műanyag tömegtermelést folytassuk, hanem pl. a sokkal olcsóbb, de sokkal keresettebb biogazdálkodást. A 20 év itt is teljesen fölösleges! Nem véletlen, hogy pont egy dánnak sír a szája emiatt.
A fenti, a konventben elhangzott gondolatok jelzik, hogy az unió éppen átalakulóban van, és nem biztos, hogy azt mai állapotában kell elfogadnunk. Persze, és kívülről mi hiába ugatunk, mit és hogyan kéne változtatni, nem tudjuk az uniót befolyásolni. Ehhez is csatlakozni kell.
Hir az index-bol: lasd alabb vagy:
http://index.hu/gazdasag/vilag/euro1028/
Ciprus uborkaja hatraltatja az EU-csatlakozast?
euro.hu
2002. oktober 28., hetfo 9:49
A ciprusi uborkak nem igazodnak az Europai Unio standardjaihoz, igy ha
az
orszag EU-tag szeretne lenni, akkor a termeloknek meg kell tanulniuk a
helyes uborkatermesztest.
A ciprusi parasztok az europai unios szabvanynal rovidebb uborkat
termesztenek, velhetoen a helyi ontozesi es termesztesi modszerek miatt.
A
brusszeli eloirasok szerint 30 centimeternel hosszabb es sima heju
uborkat
kell termeszteni. Ha erre a ciprusi gazdak nem kepesek, akkor meg kell
tanitani oket a helyes modszerre. Az oktatas szervezett megvalositasat
az
EU-csatlakozas helyi hivei szerint mezogazdasagi miniszterium
vallalhatna
magara.
Egyenzoldseg, egyengyumolcs
Az Europai Unio az ev eleje ota arra torekszik, hogy millimeterre
pontosan
meghatarozza a zoldsegek es gyumolcsok kivanatos meretet. Eloirjak, hogy
mekkora lehet a viztartalma egy dionak, a legnagyobb gorbulete az
uborkaknak. Rogzitettek a cseresznyepaprikak kivanatos meretet, a
paprikak
elvart szinarnyalatat. Az eprek es a kajszibarackok megengedheto
legkisebb
atmerojet szinten eloirtak, meghozza millimeteres pontossagot
megkovetelve.
A friss zoldbab babja nem haladhatja meg a 12 millimetert. A hagymaknak
nem
lehet tul nagy a csumajuk, a tojasok pedig nem lehetnek kisebbek az
eloirtnal. A szabalyokat mind a termesztesben reszt vevoknek, mind a
kereskedoknek ervenyesiteniuk kell.
Antiszabvany-lobbi az Europai Parlamentben
Az Europai Parlament tobb kepviseloje szerint egyes, tul szigoru
eloirasok
indokolatlan terhet ronak a termelokre, s a vasarlok sem jarnanak jol,
ha
kizarolag a szabvanyos termekeket vasarolhatnak. Ezert az Europai
Parlamentben egyre komolyabb lobbicsoport mukodik, amelynek celja a
tulburokratizalt termelest eredmenyezo, sok esetben logikatlan
szabvanyositas elleni harc.
_______________________________________________
Global mailing list
Global@zpok.hu
https://www.zpok.hu/mailman/listinfo/global
Egy másik vélemény.
Az EU annyira NEM AKARJA, hogy NEKÜNK (is) JÓ legyen a csatlakozás után,
hogy - ha már a politikai vezetőink zsákmányéhes ácsingózása miatt nem tudja
tovább elodázni a belépésünket, új, egyoldalú, ú.n. VÉDZÁRADÉKOKAT
fogalmazott meg ELLENÜNK!, - amelyek alapján az EU az általa támasztott,
LEHETETLEN KÖVETELMÉNYEK be nem tartása esetén MEGTAGADJA a számunkra
KAPHATÓ anyagiak folyósítását, ezzel szemben továbbra is MEGKÖVETELI a
KÖTELEZETTSÉGEINK TELJESÍTÉSÉT.
Németh Zsolt szerint ez az újonnan belépő országok mindegyikére
vonatkozna, - és példának a tévéműsorban az olaszoknak szánt karácsonyi
bárányexportunk
letiltását említette, amellyel a tévé-nézők előtt tulajdonképpen
BAGATELLIZÁLTA a botrányt.
Ezzel ugyanis úgy állította be a dolgot, hogy a néző ne is sejthesse,
bizony, nem csak alkalmilag, egy-két termelőt, kereskedőt érintene az
ellenünk
érvényesítendő "védzáradék".
Ő is érezhette, hogy azonnal ORSZÁGOS BOTRÁNY kerekedne, ha kiderül a
legnézettebb kereskedelmi tévé-műsorból, hogy mennyire az egész országot
sújtanák az EU ELLENÜNK TETT INTÉZKEDÉSEI!
Pl. ha az EU-ellenőrök rajtacsípnek bennünket, hogy az EU-szabta méreten
aluli gyümölcsöt, zöldséget NEM SEMMISÍTJÜK MEG, hanem pl. a hazai
szegényeknek adjuk oda ingyen, vagy olcsón, - vagy ha pl. rájönnek, hogy a
hazai éttermi, vendéglői maradék ételt továbbra is (olcsón, de) odaadják a
disznóknak, tehát a parancsuk ellenére nem viszik az ország összesen három
kijelölt moslékmegsemmisítő telepére a köz-konyhánként naponta keletkező,
átlag 34 kg moslékot, hogy ott kilónként 29 forintért semmisítsék meg, -
vagy ha kiderül, hogy a magyar területeken élők mákosbeiglit sütnek
karácsonyra, pedig a mák termesztését az EU betiltotta számunkra is, stb. -
akkor életbe léptetik az ú.n. "védzáradékokat", letiltanak vele minden
nekünk (vissza-)adható "támogatást", - de mi mégis kötelesek vagyunk minden
befizetésünket, szállításunkat, stb. teljesíteni.
Hogy a gyarmatosítás MÉGIS TELJES LEGYEN.
HÁT NEM !!!
"KÖSZÖNÖM", EBBŐL NEM KÉREK!
Ezt az EU-moslékot én meg nem eszem!
KSM
Sziasztok!
Az uborka mellett akkor még egy szabvány: az EU-ban az almát csak akkor lehet almaként eladni, ha átmérője megjaladja
az 55 mm-t. Ennek eredményeképpen almák tonnáit pusztítják el, továbbá hatalmas
mennyiségű vegyszert és műtrágyát használnak fel, hogy az EU számára
kívánatos "felfújt", foltmentes almát állítsanak elő. Franciaországban
hektáranként 5216 eurós CAP támogatást fognak felhasználni, hogy több ezer
hektár gyümölcsöst megsemmisítsenek. Az EU azt állítja, hogy ez szükség van a francia termékek
minőségének megőrzéséhez, illetve a megtermelt gyümölcsök mennyiségének
csökkentéséhez. [1]
De ha már az EU mezőgazdaságánál tartunk, akkor egy újabb adat:
az EU-ban a fohánytermelők hektáranként 7000 euró (~1,7 millió Ft) támogatást kapnak a CAP-ból (az EU
Közös Mezőgazdasági Politikája)[2]. Ha ezt összevetem azzal, hogy
Magyarországon az agárkörnyezetvédelmi programból a biotermelők átlagosan
kb. 20 ezer Ft támogatást kapnak hektáronként, akkor az EU dohánytermelői
közel százszor akkora támogatást kjapnak, mint a hazai biogazdák.
[1] Élelem és mezőgazdaság: ideje választani, 4. oldal -
http://www.mtvsz.hu/kiadvanyok/elelem.pdf)
[2] uo., 5. oldal
üdv:
Fidusz (FIDRICH Robert)
MTVSZ
fidusz@zpok.hu
_______________________________________________
Global mailing list
Global@zpok.hu
https://www.zpok.hu/mailman/listinfo/global
Milyen ország az, amelyiknek NINCS földje? Mi lesz velünk, magyarok?!
Tanka Endre: A termőföld-kérdés anatómiája - Az unió a nemzetközi tőke
szabad áramlásával a monopóliumot élvező nagybirtokrendszert kívánja
uralomra juttatniMagyar Nemzet 2002. május 15. (6. oldal)
Lényegében kétfajta birtokpolitikát ismer a történelem: értékalapút
és célracionálisat. Bár a valóságban soha nincs tiszta ideáltípus, a
földtőke újraelosztásába és hasznosításába való állami beavatkozás
minőségében eltér aszerint, hogy a földviszonyok kötelező érvényű
szabályozása valós társadalmi közérdeket szolgál-e, avagy - megtévesztő
ideológiával - ilyenként feltüntetett elsajátítási magánérdeket.
Századunkban a fenntartható fejlődést, az életminőséget javító, tudás-
és
emberközpontú földpolitika értékválasztásával a neoliberális földpiactan
intézényi rendje áll szemben, amely a tőketulajdon elsajátítási
monopóliumának és profitszerző érdekeinek szolgájává zülleszti a
birtokpolitikát. Ez a haszonelvűségen túl nem tud felmutatni semmilyen
társadalmi értéket. Cél- és eszközracionalitása így szükségképp
diktatórikus: az államot tulajdonosként és hatóságként azért száműzné a
földviszonyokból, hogy a köz érdekében senki ne korlátozhassa a szűk
hatalmi elit
uralmát. A magyar föld sorsát 1989 óta a neoliberális birtokpolitika
formálja, amely az
államszocialista nagyüzemet a bérmunkára épülő, tőkés nagybirtokkal
kívánja felváltani. Ezért sikkadt el a polgári demokratikus földreform,
amely a földjüktől megfosztott károsultakat és a föld nélküli
agrártermelőket juttatta volna a személyes munkájukon alapuló, működő
földtulajdonhoz. Ehelyett a részleges kárpótlás az eredeti
tőkefelhalmozás haszonélvezőit tette földtulajdonossá, miközben - állás-
és vagyonvesztés miatt - tíz év alatt a főfoglalkozású termelők 85
százaléka kényszerült a mezőgazdaság elhagyására. Az agrárvilág
földprivatizáció ürügyén végrehajtott pusztítása történetileg az angol
középkor hírhedt "birtoktisztításával" rokonítható, amely a parasztságot
földönfutóvá tette. Az ideológia a földviszonyaink ellen folytatott
neoliberális háború célját és az értékalapú birtokpolitika elvetését
azzal a félrevezetéssel leplezte, hogy mindez a piacgazdaságra való
áttérés szükségszerű következménye. Áldozatok nélkül - úgymond - nincs
győzelem. A földmagántulajdon jogállami
megteremtése viszont - mint modernitási vívmány - mindenkit kárpótol
majd a veszteségekért. A közérdek-felismerés és a tisztánlátó
közgondolkodás leszerelésére azonban az uniós integráció célképzete lett
a legalkalmasabb. Az Európai Unió tizenöt tagállamának mezőgazdasági
modellje, a családi gazdaság szakembert és laikust egyaránt arról
győzhetett meg, hogy a polgárosodásnak olyan élő értékmintája ez,
amelyet nekünk is követnünk kell, ez csatlakozásunk, így a társadalmi
haladás
döntő feltétele. A hamis várakozásokkal és téveszmékkel szemben a nyers
valóság az, hogy az unió birtokpolitikáját a hayeki neoliberális
földpiactan uralja. Emiatt Kelet-Európától - tőlünk is - megtagadja a
családi gazdaság modelljét. Helyette - a nemzetközi tőke szabad áramlása
mint uniós vívmány érvényesítésével - az iparszerűen termelő,
nagyhatékonyságú, olcsó bérmunkára épülő, földtulajdoni monopóliumot
élvező nagybirtokrendszert kívánja uralomhoz juttatni. Az unió
bizottsága már 1995-ben (a madridi csúcstalálkozón előterjesztett
mezőgazdasági stratégiai
tanulmányban) a családi gazdaságok fejlesztése helyett arra sürgette a
tagjelölteket, hogy földtulajdonjogot adjanak a jogi személyeknek és
támogassák a külföldi tőke befektetéseit. A Világbank 1999. áprilisi
földpolitikai "forgatókönyve" előírta számunkra, hogy "földtulajdonjogot
kell biztosítani a jogi személyeknek, a külföldi állampolgároknak, és
meg kell szüntetni a földtulajdonszerzés birtokmaximumát".
A Római Szerződés (EUSZ) 295. cikke korábban szavatolta, hogy a
közösségi jog nem szólhat bele a tagállam tulajdoni rendjébe, tehát a
földtulajdon és a földhasználat szabályozásába sem. Ma viszont az EUSZ
56. cikke azt garantálja, hogy a tagállamnak nem lehet önrendelkezése a
földpiac rendezésében, mert azt a szabad tőkeáramlás - mint legfontosabb
közösségi vívmány - igényei szabják meg. E cikk alapján "a tanács a
tőkeáramlás szabadságának lehető legnagyobb kiterjesztése körében az
EUSZ egyéb fejezeteinek a figyelembe vétele nélkül jár el". Ezzel
megszűnt a tagállami szuverenitás a
földviszonyokban. Ráadásul a tagállamnak az uniós illetőségű külföldiek
földjogi státusát nem elég a nemzeti elbánás szerint biztosítania, hanem
a zavartalan tőkeáramoltatást a nemzetközi kiváltság mércéje szerint (a
saját állampolgáraira irányadó rendezésénél is kedvezőbb feltételekkel)
kell fenntartania. Az úgynevezett "nizzai büntetés" pedig, mint az EUSZ
7. cikke, a tagállamot fenyegető súlyos szankciókkal (teljes jogfosztás,
a támogatásokból történő kizárás stb.) feltétlen érvényt szerez az uniós
vívmányoknak, köztük a korlátlanul szabad, "államtalanított" földpiac
követelményének.
Nagybirtokkal Európába?Néhány éve a közösségi jog és piacszabályozás
alapján még e kérdésfeltevés is abszurdnak tűnt. Az Európai Unió
1999-ben kimunkált előretekintési programja viszont az ésszerű
szakosodás címén a tőkés nagybirtokrendszer meghatározó súlyát szánja
Kelet-Európának, így Magyarországnak is.Eszerint Észak-Európában csak a
táj- és biogazdálkodást, az üdülési funkciót célszerű fenntartani. Az
unió déli övezeteiben a speciális termesztési kultúrák
megőrzése kívánatos. Kelet-Európában pedig a mezőgazdasági alapanyag, a
tömegtermékek hatékony nagyüzemi előállítására kell összpontosítani. A
globális tőkemozgás szempontjából ez csakugyan célracionális igény. Az
unió gabona-, hús- és tejágazata ugyanis a WTO szorításában (a szabad
piacnyitást kikényszerítő s az agrártámogatásokat felszámoló diktátuma
mellett), illetve az ökológiai
katasztrófával fenyegető környezetterhelés miatt már képtelen megőrizni
világpiaci versenyképességét.
A gyökeres megújulás, továbbá a transzgenetikus növénytermesztés és
a hormonkezelt állatok tenyésztése - mint legjövedelmezőbb üzletág - új
életteret követel. Nem az erre alkalmatlan családi gazdaságot, hanem
iparszerű termelési rendszert: egységes nagyüzemi technológiát, az
üzemméret korlátlan bővíthetőségét, az üzem tevékenységi körének,
székhelyének rugalmas változtathatóságát. A "kemény kemizálással", kevés
munkással művelt, nagytáblás földhasználat hatékonysági feltétele, hogy
az állam ne avatkozzék be a földvédelembe, tulajdonosi rendelkezéstől
függjön a földművelésből kivonása s a művelési ágváltás. Az óriáscégek
(talajzsigerlő és környezetpusztító) gazdálkodása csak úgy lehet
jövedelmező, ha olcsó és közjogilag védtelen bérmunkástömeg áll
rendelkezésükre. (Mint amilyen az uniós átlagnál 60-80 százalékkal
olcsóbb kelet-európai munkaerő.) Külön adottságunk, hogy a magyar
birtokszerkezetet a bérmunkát alkalmazó nagyüzem nemzetközileg is
páratlan túlsúlya
uralja, amely - Dobos Károly szerint - csak a gyarmatokra jellemző. Mi
állhatja még útját a tőkés nagybirtok megszilárdulásának? A jelképes
ellenállást eddig a gazdálkodó jogi személyek földtulajdonszerzési
tilalma jelentette, ami a szövetkezeteket és a társaságokat
földhaszonbérletre szorította. Az EUSZ 56. cikke és a luxemburgi
megállapodás az "agrármodernizációnak" ezt az utolsó fékjét is
kiiktatta: legkésőbb uniós tagságunk hetedik éve után biztosítanunk kell
a bel- és külföldi jogi személyek földtulajdonát. Mindez összhangban
áll az EU - a genti Alkotmányozó Konvent által
érvényesítendő - új államszervezeti alapelvével, amely a tagállami
szuverenitást egészében alárendeli a politikai uniónak. Eszerint az
államszövetség (vagy szövetségi államok, tudniillik az Európai Egyesült
Államok) jogrendjében a tagállam területe nem lehet tárgya az állam
gazdasági önrendelkezésének, hanem - mint földtőke - a korlátlan
tőkehasznosítás érdekeinek van alárendelve. A földpolitika égboltján a
várható időjáráshoz képest csak percnyi felhőjáték az a pártpolitikai
csatározás, amit a
Nemzeti Földalap családi gazdálkodók javára tervezett földeladása kelt.
Olyan ez, mintha a derült, szép időt bizonygatnánk, bár jól tudjuk, hogy
a pusztító orkán már elindult, elkerülhetetlenül, óramű pontossággal
ideér, és az útjából mindent félresöpör. Földviszonyainkban a
globalizmus áradata ez, amelynek hatásait csak egy értékalapú
birtokpolitika és a legszélesebb nemzeti összefogás mérsékelhetné.
Csakhogy ennek az önvédelemnek mindkét pillére hiányzik.
Az Orbán-kormány felismerte, hogy a liberális földpiacnyitás
brüsszeli diktátumát a családi gazdaságok fejlesztése némiképp
ellensúlyozhatja, ha a hét évi átmenet elég az áttöréshez. A fordulatot
azonban nem csak a kormányváltás kérdőjelezi meg. A földtörvény ma is a
korlátlan üzemméretet, s ezzel a nagybirtokrendszert szolgálja. A
nagyüzemi földlekötés túlsúlyát még új kiváltság is növeli: a 2500
hektár földhaszonbérleti maximumban - az egyéb jogcímeken túl - az a
terület sem számítható be, amit e szektornak - akár 50 évre - a Nemzeti
Földalap juttat. Az MSZP és
az SZDSZ a nagyüzem földtulajdoni monopóliumának megteremtését régóta
szorgalmazza. E törekvés rejlik amögött is, hogy meg kívánják gátolni a
földalap családi gazdálkodókat erősítő földjuttatásait. 2002-től az
uniós állampolgárok és cégek olyan elbánásban részesülnek nálunk, amely
lehetőséget nyújt - többek közt - az ingatlanügynöki tevékenységre és a
privatizált állami vagyont érintő
jogszerzésre. (Tulajdon, használat, kezelés.) Az állami gazdasági
utódszervek magántulajdonba adásánál ez lehetővé teszi a külföldi tőke
legális tulajdonszerzését - a termőföld kivételével. Másrészt a
luxemburgi megállapodás nem zárja ki, hogy a magyar fél -
versenyképesség okán vagy bármely indokkal - még a hét év átmenet előtt
bármikor megadja a földtulajdont a jogi személyeknek. Ilyen helyzetben a
polgári összefogásra vár a kitörés lehetőségének megragadása. El kell
érni, hogy a magyar
földkérdés ne válhassék koalíciós pártprogrammá, hanem a politikai
döntéshozó nemzeti közügyként kezelje azt, sorsáról pedig ne döntsön
társadalmi közmegegyezés nélkül. Csak ezzel nyílhat esély az értékalapú
birtokpolitika visszaszerzésére, amely a tőke profitérdekei helyett az
ökoszociális mezőgazdasággal a helyi közösségek megmaradását, s az egész
társadalom életminőségét szolgálhatja.
A szerző az MTA doktora, tudományos tanácsadó, jogász
_______________________________________________
Global mailing list
Global@zpok.hu
https://www.zpok.hu/mailman/listinfo/global
A kétségek indokai és az EU-bővítés
Akik igent mondanak, nem tudják, mihez csatlakoznak, akik nemet mondanak, nem tudják, mit akarnak elkerülni
2002. október 2. (6. oldal)
Lóránt Károly
Ha valaki Brüsszelben körbejárja az Európai Parlament épületét, amely tömbről tömbre terjeszkedik, akár a rák, aligha lehet kétsége afelől, hogy ezt az épületkonglomerátumot nem 15 országra tervezték. Mondják, 12 új ország felvételéről a politikai döntés már megszületett – Törökországot valamilyen ürüggyel kihagyják –, ami hátra- maradt, az csak a vétel minél olcsóbb nyélbe ütése. Sietni is kell a felvétellel, mert már nemcsak a jelölt országok lakossága kezdi lassacskán felismerni, hogy alighanem megint becsapják – Lengyelországban a belépés támogatottsága 50 százalék alá csökkent –, de az unió polgárainak is kezd elege lenni a brüsszeli diktátumokból. Ezt jelzi, hogy az egymást követő európai parlamenti választásokon egyre kevesebben vesznek részt, az unió lakossága egyre nagyobb kiábrándultsággal tekint az unió jelenlegi működésére.
E hangulatot érzékelve a jelenlegi tagországok vezetői 2001 decemberi laekeni csúcsértekezletükön elhatározták, hogy egy konventet (gyülekezet) hívnak össze, amelynek feladata, hogy anynyira széleskörűen és nyíltan, amennyire ez lehetséges, vitassa meg Európa jövőjét, és tegyen javaslatokat egy új európai alkotmányra. A 105 tagú konventbe tanácskozási joggal a 13 felvételre váró ország képviselőit is meghívták. Valéry Giscard d’Estaing, a konvent elnöke megnyitóbeszédében kénytelen volt bevallani, hogy az integrációs folyamat, amely ötven éven keresztül sikeresen halad előre, elérte határait, a lankadás jelei nyilvánvalók. Maastricht (1992) óta az egyezmények kidolgozása nehezebbé vált, és azok nem felelnek meg eredeti céljaiknak.
Azóta sok szó elhangzott a konventben, és Európa jövője teljesen nyitottá vált. Legalább két karakterisztikusan eltérő nézet uralja a vitát. Az egyik a jövő Európáját föderatív államként képzeli el, a másik nemzetállamok szövetségeként. Az amerikai vagy német mintára elképzelt föderatív modell mögött mindenekelőtt az Európai Uniót jelenleg ténylegesen irányító European Commission (Európai Bizottság) áll, amelynek gondolkodását a nagy multinacionális vállalatok szabják meg. Az Európai Parlament konventen részt vevő képviselőinek többsége viszont egy nemzetállamokból álló szövetség mellett érvel. Ez utóbbiak véleményét jól kifejezi David Heathcoat-Amory angol parlamenti képviselő és konventtag, aki szerint helyre kell állítani az egyéni szabadságjogokból született nyugati demokráciát. A politikatudomány művelői Arisztotelésztől Tocqueville-ig felismerték, hogy sikeres demokratikus kormányzás csak ott valósítható meg, ahol a nyelvet, a történelmet és a kultúrát tekintve bizonyos egység van, amely egység a demokrácia hordozójának, a demosnak tekinthető, ami mai nyelvre lefordítva a nemzetet jelenti. Ám Európa történelme nem hozott létre olyan egységes európai nemzetet, amely egy nemzetállamok feletti demokrácia alapja lehetne. E tény figyelmen kívül hagyása vezetett a demokrácia jelenlegi válságához az Európai Unióban, amelyet egy demokratikusan le nem váltható technokrata réteg felülről kormányoz.
De még aki nem teljesen ért egyet az idézett véleménnyel, az is sokallja az Európai Bizottság túlhatalmát. Megreformálásának szükségességét a konvent szinte minden résztvevője hangsúlyozza. Ez már az emlegetett technokrata vezető réteg fejét, a bizottság elnökét, Romano Prodit is nyugtalanítja. Mint a Világgazdaság cikke nyomán (2002. szept. 3.) magyar nyelven is értesülhettünk róla, Romano Prodi a bizottság többi biztosához írt levelében megkongatta a vészharangot: veszélyben az unió nemzetek feletti jellege, a bizottság kizárólagos joga, hogy az uniós jogalkotásban javaslatokat terjesszen elő.
Hogy a küzdelem mi körül is forog, arra Jens-Peter Bonde, a konvent egy másik tagja és dán parlamenti képviselő világít rá, amikor a nizzai szerződést kritizálva (www.euobserver.com) azt írja, hogy Nizza után már az európai uniós törvények 90 százalékát többségi szavazással fogadják el, és azokban az országokban is alkalmazni kell őket, amelyek ellene szavaztak.
Jens-Peter Bonde úgy látja, hogy a kelet-európai országok hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy csatlakozzanak az unióhoz: lefaragják költségvetési kiadásaikat, primitív piacgazdasági elveket vezetnek be anélkül, hogy rendelkeznének azzal a szociális hálóval, amivel a nyugatiak enyhíthetik e kezdetleges piacgazdaság negatív társadalmi hatásait. Az erőfeszítések jutalma az ígéret földjére, az unióba való bejutás, amelyről csak jót olvastak a hazai újságokban. A kelet-európaiakat azonban sokkolni fogja, amikor szembe találják magukat az unió realitásaival, az unióhoz igazodó, gyorsan növekvő árakkal, a versenyképtelenné váló üzemek tömeges csődjének pusztító hatásával. A fejlődés ilyen különböző szintjén lévő országokat nehéz egy standardizált közös piacban egyesíteni. A nyilvánvaló problémákkal még a bővítés előtt szembe kellene nézni, vagy pedig egészen másféle csatlakozási tárgyalásokat kellene folytatni, mint a jelenlegiek, amelyeknek csak egy céljuk van, hogy az új tagországokra ugyanolyan törvények vonatkozzanak, mint a jelenlegi uniós tagokra.
De miért is kell ez az uniformitás? Jens-Peter Bonde erre így válaszol: a bővítés stratégiáját a multinacionális társaságok agytrösztjei agyalják ki a saját érdekeik szerint, és keresnek hozzá támogatást Brüsszelben. A legfontosabb lobbizó szervezet az Európai Iparosok Kerekasztala (European Roundtable of Industrialists), amely a jelenlegi bővítési terv első változatait kidolgozta, de ők kezdeményezték az egységes piacot, a maastrichti szerződést és a monetáris uniót is. Ezek az ipari szervezetek Kelet-Európában olcsó és jól képzett munkaerőt és egy százmilliós piacot látnak, amely a stagnáló és túltelített nyugati piacok miatt hatalmas vonzerőt jelent. Ezt a lehetőséget akkor tudják a legteljesebben kihasználni, ha a csatlakozó országok gazdasági élettel kapcsolatos törvényei megegyeznek az unióéval. Tegyük hozzá, olyan törvényeket kell a csatlakozással azonnal átvenni, amelyeket maga az unió 50 év alatt vezetett be.
De elhiszi-e valaki, hogy Kelet-Európa ipara és mezőgazdasága néhány év alatt versenyképes lehet a nyugatival? Nem lenne reálisabb egy 10-15 vagy 20 éves felzárkózó periódus azokon a területeken, ahol az újonnan belépők nem versenyképesek az unió iparával? Az egységes szabályok előnyösek az unió nagy multinacionális cégeinek, de elegendő-e ez az érv akkor, amikor előrelátható, hogy az árat a csatlakozó országok kis- és középvállalatainak tízezrei fogják megfizetni? – teszi fel a kérdést a konvent tagja.
E kérdéseket azonban nem illik feltenni, különösen a csatlakozó országokban nem, ahol épp most folyik a lakosság meggyőzése a csatlakozásra adandó politikailag korrekt válaszról. Ám még ebben sem egységesek a csatlakozók. Vannak olyan országok, ahol a vezető politikusok úgy gondolják, hogy az unióhoz való csatlakozás mindennél fontosabb, és a kérelmező országnak csak egy feladata van: az unió követelményeinek minél teljesebb kielégítése. Vannak azután olyan országok is, amelyek úgy gondolják, hogy ők mindig is részei voltak Európának, és ezért véleményük is lehet arról, hogy milyen Európában akarnak élni. Ez utóbbiak közé tartozik például Lengyelország. Jozef Oleksy, a lengyel parlament képviselője rögtön a konvent első ülésén kifejtette, hogy bár Lengyelországnak nem volt módja arra, hogy az Európai Unió fejlődését befolyásolja, de azt figyelemmel kísérte, és most aktívan be kíván kapcsolódni a vitába, amelyben – Európa jövője iránti közös felelősségtől vezéreltetve – határozottan és öntudatosan kívánja hallatni hangját. Lengyelország erős Európát akar, amely az egységre épül, anélkül, hogy elhomályosítaná a különbségeket. Az egységes Európa erőteljes kohéziós politikát, közös agrárpolitikát és regionális politikát kíván meg, ezeket nem lehet nemzeti keretek közé visszautalni. Európának legyen határozott és egységes külpolitikája, amelynek formálásában Lengyelország is részt kíván venni, különösen, ami a keleti kapcsolatokat illeti. Lengyelország támogat egy, a nemzetállamok föderációjára épülő uniót, de nem kívánja elveszteni nemzetállami identitását.
Az ugyancsak lengyel Danuta Hübner szerint a lassú növekedés, a magas munkanélküliség jelzi, hogy a monetáris unióval valami baj van. Az uniós kormányoknak még van lehetőségük, hogy ezt rendbe hozzák. Hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, az nagyban fogja befolyásolni, hogy a csatlakozó országok polgárai hogyan tekintenek az unióra.
Meglena Kuneva, a bolgár kormány képviselője, a kibővített Európai Unió jövőjéről egy szélesebb körű, nyilvános vitát javasol, amely a lehetséges és kívánatos integrációs modellekre és abban a tagországok szerepére koncentrál.
Adrian Severin, a román konventtag arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nincs az unióban erős szolidaritás (vagyis nem támogatják kellően a kevésbé fejletteket), akkor az eltérő nemzeti érdekek miatt a frusztráció és elidegenedés felerősödik. Akik adnak, úgy érzik majd, túlterhelték őket, akik kapnak, kevesellni fogják azt. Ennek elkerülése érdekében egy gazdasági és szociális kormányzat felállítását javasolja, amelynek feladata a gazdasági érdekek egyeztetése, a társadalmi kohézió erősítése.
A fenti, a konventben elhangzott gondolatok jelzik, hogy az unió éppen átalakulóban van, és nem biztos, hogy azt mai állapotában kell elfogadnunk. Azt sem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy a robbanásszerű bővítéssel az unió nem jár-e úgy, mint a túl nagyra fújt léggömb. (A szocializmus építményéből is már csak az utolsó téglák hiányoztak.) A csatlakozni kívánó országok lakosságának azonban mindezekről vajmi kevés fogalma van, mégis megkívánják tőlük, hogy véleményt nyilvánítsanak. Akik majd a csatlakozásra igent mondanak, nem tudják, mibe lépnek, akik nemet mondanak, nem tudják, mit akarnak elkerülni. A válasz nem fekete vagy fehér.
A szerző az ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézet közgazdásza
Sziasztok.
Azért abban is van különbség, hogy euroszkeptikus valaki, vagy egyáltalán mennyire tudja elhinni az éppen skandált adatokat, híreket.
Közölnek, használnak számokat, adatokat amelyeket nem igen ellenőríznek s ténynek vesznek különböző hitéleti elképzeléseket.
Évek óta folyamatosan közlik, hogy mennyivel növekszik a gazdaság mióta az összeomlott s súlyosan eladósodott előző rendszert meghaladtuk amely szinte sugallja hogy egyre jobban és jobban élünk. Aztán egyszercsak a kis hírek között eldugva megjelenik, hogy mostanában elértük a 89-es szintet.
Ez mit is jelent?
Hogy 12 év alatt nem hogy nőtt a gazdaság, hanem ha átlagot tekintünk még az akkori szintet sem tudtuk tartani, hanem kisebb nagyobb visszaesések voltak.
De ez csak a GDP amiben a külföldi tőke működése is benne van, a részletek még érdekesebbek lennének.
Akkor súlyosan el voltunk adósodva a 22 Mrd dollár bruttó adósággal amely szinte teljesen állami adósság (banki) volt.
S most? Mennyi is a bruttó adósság 35- vagy 45 Mrd dollár? Meg még ott van a forintosított, vagy forintban történt eladósodás a belső adósság több mint 7000 Mrd forintos része.
Akkor ott volt fedezetként a teljes nemzeti, termelői vagyon s most?
Mennyi is megy adósság és kamat fizetésre évente 8 vagy 10 Mrd dollár?
Ezt fedeztük a privatizációs bevételekből.
Ami volt 91-ben 32 Mrd forint.
92-ben 78 Mrd forint.
93-ban 170 Mrd forint.
94-ben 157 Mrd forint.
Tovább is van, mondjam még?
A jövedelem szint még nem érte el az akkorit, valahol 83-87% körül van mondja az információ.
Mi is van a részletekben?
Hogy ez talán a bérszinvonalról akar beszélni csakhogy az emberek nem a bérszinvonalból élnek hanem a bértömegből mégpedig a reálbértömegből.
Akkor 5,2 millió munkavállaló volt s volt még közel 2 millió PJT, GMK, VGMK, melléküzemág, részfoglalkozás, megbízás, szellemi munkavégzés stb. amelyet teljesen kiherélt a szakemberek szerint szinte változtathatatlanul tökéletek adórendszer.
Most valami 3,6 millió személyi jövedelem bevallásról szólnak a fámák amelyek TB-t is fizetnek. Mert hát több mint 2 millió munkahely megszünt.
Most az akkori ártámogatásokról szemérmesen halgassunk, csak arra gondoljunk hogy milyen reálbértömeg tartozik a két számcsoporthoz.
Akkor 10% körül volt az szja teher aránya ami most 20% körül van s nőtt az ÁFA, a jövedéki, vám s illetékek stb aránya.
Akkor a vállalatok az adóbevételek 45%-át fizették s most mennyi is 3 - vagy 5%? Egyenlőre harcolunk hogy az ide települt vállalatok megőrízzék a szerzett adókedvezményre szóló jogaikat.
Akkor még nem beszéltünk arról hogy szélsőségesen differenciálódtak a jövedelem viszonyok ahol a keresők negyede veszi fel az összes jövedelem felét így marad a 75%-nak a másik közel 50%.
Itt mennyi is lehet az átlag nettó, reáljövedelem mondjuk egy főre esően amikor minden keresőre tartozik egy eltartott átlagában?
Még meg kell jegyezni, hogy minden növekvő terehet nem erre a jövedelemre kell számolni ugyanis a mindennapi megélhetési költségek az áltag számoknál jobban nőttek, vagyis amit figyelni kell az a SZABADON ELKÖLTHETŐ JÖVEDELEM.
Miben is élünk jobban?
Lakásépítés? - most a harmada negyede lakás épül mint akkor.
Közbiztonság? - most kb négyszerese a bejelentett esetek száma s a nem látható?
Nyaralás? - akkor a lakosság 73%- a nyaralt s most a 83% nem nyaral.
Könyv? - kb. hamada az az akkorinak.
Szinház? - kb. harmada.
Mozi? - kb. a fele.
Egészségügy? - a csődközeli kórházakkal, az alulfizetett egészségüggyel, a jelentősen növekedett gyógyszerárakkal?
A tömegközlekedés?????
A mezőgazdaság? - amely a kétharmada, fele az akkorinak s még csökkenteni kellene?
Mikor emelkedhetnek a jövedelmek s az életszinvonal még a csatlakozás után is? - mert ugye ajándékot nem kapunk.
Ha temeléssel meg van alapozva.
Hogy is van ez?
A gazdasági irányvonal volt s most egyre jobban megint az exportvezérelt növekedés. Az export közel 80%-a a multik és a külföldi vállalatok kezében van. Nem termelnek eleget összehasonlítva a kinti vállalatokal?
Hogyan ösztönözzük őket, adókedvezménnyel s egyéb kedvezménnyel - még? - akkor nincs növekvő személyi és állami bevétel.
Mennyi is a GDP?
6000 dollár/fő de ha vásárlőerő paritáson nézzük akkor 12000 dollár/fő.
Milyen a jövedelem szint?
Nyolcad vagy tized, de ha vásárálóerő paritáson nézzük akkor haramad.
Mondja meg már valaki hogyan áll mondjuk Spanyoloszág hozzánk viszonyítva s vásárlóerő paritáson?
Mennyit kellene költenünk környezetszennyezésre, utakra, infrastukturára, tömegközlekedésre, határokra, közbiztonságra, oktatásra, egészségügyre, lakásfelujjításra stb?
Ki hol közölte ezeket az adatokat s hogy mi várható?
HA TUDNI AKARJUK HOVA FOGUNK ELJUTNI AZT KELLENE TUDNI HOL VAGYUNK.
"Sajna az EU-nak hiába van honnan nőnie,az átlagszámokhoz a csatlakozokra most feltétlenül szüksége van,az USA-val és Ázsiával szemben.Az EU jövőévi átlagos növekedése 1%"
Az EU15 idei növekedése 1,2% körül lesz, a jövő évi (2003)1,5-2% körül, ami valóban gyenge teljesítmény.
Ezt nem úgy számolják, hogy 15 x növekedés/15 , hanem az összesített abszolút számok hányadosaként, tehát a teljes Pl. (teljes GDP 2001 összege) / (teljes GDP 2000 összege) = 2001 évi GDP növekmény.
A csatlakozó 10 ország GDP-je összesen a jelenlegi EU GDP 5%-a (tehát 80mio Közép-Kelet Európai felvétele annyival növeli az EU gazdasági erelyét, mint ha mondjuk felvennék Svájcot).
Az egyszrűség kedvéért vegyük az EU15 GDP-jét 2003-ban €100, Csatlakozó10 –é €5.
Ha az EU15 = 1,5% -al nő (pesszimista becslés), akkor 100x1,015= €101,5 lesz a GDP 2004 elejére
Ha a Csatlakozó10 5%-al nő (optimista becslés) akkor 5x1,05= €5,25
Ha a kettőt együtt nézzük (EU25) , 2004/3 között ,úgy : (101,5+5,25) / (100+5) = 106,75/105 = €101,66, ami ugye EU25 = 1,66% GDP növekménynek felel meg.
Tehát az új 10, gyorsabban növekvő tag a teljes GDP növekményt 0,16% -al emeli meg, ami a statisztikai hibahatáron belül van.
Biztosan nem ezért ránk.
Sőt, egyáltalán nincs különösebb szükség ránk.
Rövid távon a 10 (80mio), a legtöbb területen alulfejlett tag inkább teher, mint gyors megtérülésű befektetés a jelenlegi 15 (379mio) tag számára. Különösen a jelenlegi “bonyolult” EU helyzetben: lassuló gazdaság, intézményi reform elodázhatatlan kényszere, európai alkozmány vajúdással teli születése, stb. A hasznok csak hosszú távon jelentkeznek, amikor a méretgazdaságosság fokozódása és a keleten kétségkívül egyes területeken fellelhető komparatív előnyök kiaknázása kezdi meghozni eredményeit.
Nem véletlen,hogy a bővítést inkább a “vizionárius” Brüsszeli eurokraták szorgalmazzák, mind a lakosság széles rétegei, aki persze ott is a pénztárcája aktuális (nem holnap-utáni) állapota szerint szeretnek dönteni.
Látókörtágítás céljából nem árt körülnézni egyes “kinti” topicban is.
Ajánlom Pl. ezt:
http://forums.ft.com/2/OpenTopic?q=Y&a=tpc&s=646099322&f=831094803&m=3083076286
Itt találkozhatsz jónéhány euroszkeptikus kollégával (külön figyelmedbe ajánlom a funny brit hozzászólásokat).
Az itteni szkeptikusok fő érvei: Gyarmatosítanak minket, kiviszik a hasznot, nettó befizetők leszünk, ami pénz jön a strukturális alapokból az rögtön vissza is kerül mert az ö cégeik kapják a munkákat, meggátolják a kinti munkavállalást, stb.
Az ö szempontjaik persze teljesen mások: új, szegény tagok elrabolják a mi adó-befizetéseinket, segélyezhetjük öket évtizedeken keresztül, elveszik a munkahelyeinket, bűnözési hullám, stb.
Te úgy gondolod, a “nyugatiak” zsírosra keresik magukat a “keletiek” kizsákmányolásával.
Ök úgy gondolják a nyakukba szakad “keletiek” elszegényítik öket.
.........A kormány még a szavát sem emelte fel.........
Ugy e tudod, hogy ez hazugság? :-((
A magyar tárgyalók jelenleg is azon dolgoznak, hogy 25%-nál nagyobb indulási értéket érjenek el a közvetlen agrártámogatások terén és az átmeneti időszakot az Unió által kínál 10 évről háromra rövidítsék le. Erről részletes információt találhatsz a KÜM honlapján és a hazai, valamint a nemzetközi sajtóban.
egy rovid elemzes, nyilvan felszines emiatt, de par ertekelheto gondolattal:
LSE — Hungary: The politics of accession
Hungarian progress towards EU accession in 2004 has long been put forward as one of the key success stories in Central and Eastern Europe since the early 1990s. Fast and effective privatisation, prudent economic and fiscal reforms in extremely testing circumstances, price liberalisation in all but a few utilities and massive FDI inflows have all made Hungary a leading light of the 1990s and early 2000s. How have they achieved all this? No doubt the international community, in particular the financial and commercial sector, recognised the relative sophistication of the infrastructure in Hungary’s formerly mixed economy, but much investment was encouraged and enticed from the EU by the Hungarian elite off their own backs.
The EU now beckons, but as in Poland and other Visegrad states (Hungary, Poland, the Czech Republic and Slovakia) there is deeper rooted concern by the political leadership that not only must they be seen to be negotiating hard on their countries behalf, they must win concessions and subsidies sooner rather than later. The political danger of ‘selling out’ could be very damaging, but being treated like second-class EU citizens for years to come is even more contentious.
The Visegrad countries have rejected the EU’s latest financial decisions for accession countries this week, and have illustrated the divide that remains. It can be expected that at the meeting of the leaders of all 10 accession countries this Friday, the Visegard four will drive the others to agree that they should only partially comply with payment obligations if they are only going to receive limited subsidies. In Hungary’s case, the annual balance of the Accession process would see a net income of 197m Euro in 2003, only 74m Euros in 2004 (mostly due to their high GNP based contribution to central funds once members), 379m Euros in 2005 and up to 624m Euros in 2006. Most of this balance means that although by 2006 – an election year - Hungary will receive an agricultural subsidy of 580m Euros, it will make a GNP-based contribution of 526m Euros back to Brussels.
These kind of figures give the opposition Fidesz and HDF parties plenty to argue about as the parliamentary debate takes place in Budapest. Since the failure of the Independent Smallholders Party at the last election, Fidesz represents the majority of the agriculture vote who are understandably nervous about opening their markets to technically more advanced and heavily subsidised EU countries.
However the opposition is in something of disarray. Both Fidesz and the HDF can find plenty of material with which to attack the government, but cannot make much stick and have reverted to tired mud-slinging over the HSP communist past. The electorate is definitely bored of this approach. Serious debate is needed in Parliament, and if the opposition do not provide it, the government may not have assessed and tested its own approach robustly enough to defend and win in Brussels. This lack of cohesive opposition, even with a large number of seats, was exacerbated recently with the controversial resignation of the HDF parliamentary leader Istvan Balsai, faced with a vote of no confidence from his own party. The underlying cause is that the party political fallout from the general election six months ago has yet to impact as deeply as is likely in the next few years. The centre-right, much like in the UK, have the unenviable task of reassessing their policies and approaches since much of the useful ground has been taken by the left and centre-left. We could well witness the break-up of Fidesz in coming years, which could subsequently mean defections from the relatively stable HDF. In the meantime the current government will continue to discuss the way forward for EU accession with their regional neighbours, and probably with a great deal more success.
Adam Austerfield
London School of Economics
Már létezik az EU, akkor miért van még a mai napig is annyi háború? Az Európai Közösségek megalapításának egyik alapmotívuma volt, hogy megakadályozzák az európai nemzetek közötti (főleg német-francia) háborúk kitörését. És ez bizony sikerült, ellenkezőt még maga Čurka papa sem állíthat.
Miért áll az EU az USA mellé az Irak elleni elnyomásban? Ezt honnan veszed??? Az EU nem állt USA mellé az "Irak elleni elnyomásban". Ha akarta volna, akkor sem tehette volna meg, mert az EU-nak máig nincs egységes, minden tagra nézve kötelező külpolitikája. Sőt - most kapaszkodj meg! - még a NATO sem állt ki Irak ellen. Legközelebb, légy szíves, ne csak a Magyar Fórumból idézgess!
Mégis, Kedves Tarsalgo, szerinted mi a reális alternatívája az EU-csatlakozásnak? Csak a szupergazdag Svájc és Norvégia engedheti meg magának a kivülmaradást, de már ők sem sokáig, ott is fontolgatják a belépést. Nyilván lehente valamivel jobb feltételekkel csatlakozni, de lássuk be: amikor eldöntötték, hogy 10 ország csatlakozik, hazánknak is kevesebb támogatás jut, a torta pedig nem nő.
Az lehet, de az elmúlt évszázadokban egymást érték a nemzeti alapon kirobbanó háborúk. Az EU az ilyenek kirobbanásának a valószínűségét csökkenti. Már létezik az EU, akkor miért van még a mai napig is annyi háború? Miért áll az EU az USA mellé az Irak elleni elnyomásban?
Elméletileg első pillantásra jó amit mondasz, de a gyakorlatban valami hibádzik vele, nem gondolod?
100 év múlva ez már senkit sem fog érdekelni Ugyanúgy ahogy a régebbi gyarmatosítások sem, ahogy a rabszolgatartó idők sem érdekelnek ma már semmit. Ezek szerint azok az idők jók voltak, hisz ma már senkit nem érdekel. Néhány embernek rosszabb lett tőle, néhány embernek meg jobb, de már régen volt.
Néha elgondolkodhatnál.
Ha csatlakozunk ettől megmenekülünk és sok embernek sokkal jobb lesz, egy jó párnak meg rosszabb, egy ideig, de 100 év múlva ez már senkit sem fog érdekelni Ha nem tudsz komoly dolgokról komolyan gondolkozni, akkor inkább........
"jó párnak meg rosszabb"
Pl. a Szanyik szerint, a mostani feltételek nagyon jók, hisz kit érdekel az a félmillió ember, aki földönfutóvá válhat (mezőgazdaság) a jelenlegi tervek (feltételek) szerint. Dögöljön meg, igaz?
Na, erre mondom én, hogy emberellenes. És bizony te az vagy.
"100 év múlva ez már senkit sem fog érdekelni"
Magyar biztosan nem, hisz ha rosszak a feltételek (mint a mezőgazdaságban) és éhenpusztul, akkor már nem lesz magyar akit érdekelhetne.
Miért kell idegen érdekeket ellenvetés nélkül elfogadni, magunkra eröltetni?
Szerinted eddig több ezer évig, hogy léteztek a nemzetállamok a világban? Nem önállóan? Ha önállóan, akkor hogy élték túl, mert még mindig léteznek.
Persze, csak évszázadokig, évezredekig viszonylag zárt volt az egyes országok gazdasága. De akkor is azoknak az országnak sikerült fejlődniük, amelyek nyitottak, azaz kereskedtek (amíg tudtak) pl. Fönícia vagy Róma. A XVI. századtól a földrajzi felfedezésekkel újabb lendületet vett a világkereskedelem (mi ebből is kimaradtunk), a XX. századtól pedig végképp eldőlt: nyitni kell. Az autarkia (vagyis a zártság) még egy olyan hatalmas országnak sem jött be, mint Kína.
Szent István bizonyára nem azért vette fel a kereszténységet mert a besenyők és az úzok sorsára akart jutni. Tudta, hogy csak az Európával való szövetségünk mentheti meg a magyar nemzetet. Ha nem csatlakozunk, az kb. Bulgária szintjére juttat minket és el-el vegetálunk ideig óráig. Ha csatlakozunk ettől megmenekülünk és sok embernek sokkal jobb lesz, egy jó párnak meg rosszabb, egy ideig, de 100 év múlva ez már senkit sem fog érdekelni. Úgy ahogy ma sem kérdőjelezi meg azt, hogy miért csatlakozott Szent IStván.
Csatlakozás: a világ egyik legfejlettebb, legjelentősebb piacához
Kimaradás: a nyitott gazdaság önállóságra ítéltetik - s ezt képtelen lenne túlélni. S csatlakozhat a lemaradókhoz...
A csatlakozás előnyei-hátrányai már csak azt a képet színezik.
"a nyitott gazdaság önállóságra ítéltetik" ???
"s ezt képtelen lenne túlélni"
Szerinted eddig több ezer évig, hogy léteztek a nemzetállamok a világban? Nem önállóan? Ha önállóan, akkor hogy élték túl, mert még mindig léteznek. Egy picit össze-vissza beszélsz, már bocs.
Eleve megcáfolhatatlan, megkérdojelezhetetlen tényekként közölsz/kezelsz dolgokat. És nem veszed figyelembe az alapvető kérdéseket.
"Csatlakozás: a világ egyik legfejlettebb, legjelentősebb piacához"
De milyen félként csatlakozunk?
Privatizációnál is azt nyomatták/nyomatják az MSZP-sZDSZ-esek, hogy milyen jó. Holott a legtöbb külföldi befektető csak piacot akart szerezni. (Amúgyis alapból rossz az egész eröltetett privatizáció, mert attól hosszútávon nem lesz jobb egy államnak, hogy mindenét bagóért kiárusítja, főleg ha azt nem hazainak, hanem külföldinek.) Sok céget leépítettek, megszüntettek. Ez lenne olyan jó?
"Csatlakozás a világ egyik..." Ha jobban végiggondolod, és megismered, hogy milyen várható feltételekkel fogunk esetlegesen csatlakozni, akkor az is leeshet neked, hogy bizony ilyen feltételekkel ugyanaz fog megtörténni, mint a rabló-privatizációkor, csak nagyban. Ugyanis ilyen feltételekkel esetlegesen csatlakozni, nem más mint a külföldiek számára nyújtott piacszerzés totális engedélyezése. Szóval értsd meg, hogy más csatlakozni valahová "haszonélvezőként", és más csatlakozni valahová olyan feltételekkel, amelyekkel labdába se rúghatunk, melyekkel csak a bentlévő országok számára nyitjuk meg a piacszerzés lehetőségét, de mi nem jutunk lehetőséghez. (Elég ha csak a sokat emlegetett mezőgazdaságra gondolunk.)
(Majd még írok.)
Nem is az a legnagyobb gond, hogy az emberek nem ismerik az előnyöket- és a hátrányokat, hanem az, hogy azt figyelembe sem veszik, hogy mi történne, ha nem csatlakoznánk... De, az a legnagyobb gond, hogy nem ismerjük, nem ismertetik velünk az előnyeit/hátrányait, mert ebből következik a te felvetésed. Ugyanis ha tudnánk hogy milyen előnyőkkel és milyen hátrányokkal járna, akkor azt is tudnánk, hogy milyen lenne azon eőnyök/hátrányok nélkül.
(Ha nem ismersz egy hátrányt sem az esetleges EU-s csatlakozásunkkal kapcsolatban, akkor ezt amit írtam, nem fogod érteni.)
Pontosan, végig kell gondolni, hogy milyen irányba haladunk tovább, ha csatlakozunk. Mi lesz a pozitív és mi lesz a káros hatása. Én nem azt akartam sugallmazni, hogy az EU ellen kell szavazni, én csak azt, hogy érdemes gondolkodni, tájékozódni, és utána meghozni az "igen"-t vagy a "nem"-et.
Én csak azt sajnálom, hogy ez nem így fog történni, hanem a legtöbb ember tájékozatlanul fog voksolni az ügyben, hisz az összes parlamenti párt csak benyomásokat közvetít az EU-val kapcsolatban (milyen jó lesz, segélyeken fogunk élni, stb.). Konkrét dolgokról nem nagyon esik szó, főleg nem negatívról, pedig hidd el van elég negatív vonatkozása is, ami igenis megkérdőjelezi az esetleges EU-s csatlakozásunk létjogosultságát.
A cikk amit belinkeltél, aranyos :-), szokványos Népszabi-hülyeség. Többek között ilyet ír:
"A MIÉP megalakulása óta a hazai és nemzetközi baloldal részéről néha jogosan, néha indokolatlanul, de folyamatos támadásnak van kitéve. Bizony elsősorban a MIÉP számlájára írható, hogy a nemzetközi balliberális média antiszemitizmussal vádolja hazánkat." :-)
Ezek olyan hülyék, mint a seggem. :-) Még hogy a MIÉP antiszemita?!!! Érdekes módon, ezt tudják nyomatni a MIÉP-ről, a hülyeségeket folyamatosan tudják szajkózni. De kérdem én, ha már ennyire "leantiszemitázzák" a MIÉP-et, akkor miért nem említenek legalább egyetlen-egy kis apró antiszemita tettet, ami a MIÉP számlájára írható? Ja azért mert nincs? Bocsánat. Vagy azt se tudják mi az az antiszemitizmus? Mert ezen sorok írói biztosan nem tudja (vagy nem tájékozódott a MIÉP-pel kapcsolatban).
A cikkre reagálva: Nem a MIÉP a felelős, amiért hazánkat az MSZP-sek és külföldi megbízóik antiszemitának bélyegzik, hanem az itthoni és a külföldi visszhangja, ami alaptalanul vádolja ilyenekkel a MIÉP-et. A MIÉP miért tehetne ilyenről, ha nem is az amit rámondanak?
