A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Amennyiben nem szökött el az összes Elton egy másik galaxisba, előállítható a képlettel felírt anyagi test. Azonban az Eltonnal ellentétben, a pozitronnal elég gyakran találkozunk. (Pet CT) Ez lenne a bizonyíték arra, hogy a Pozitron nem Anti anyag?
A magfizika hibásan számítja az atomok kötési energiáját:
Egyetlen atom kötési energiája, (E(kötés), a következőképp számolható (a magfozika szerinz):
E(kötés) = ∆ E = (Z mP + N mN – mb) c2
ahol: c a fénysebesség, mb a kötött (bound) mag tömege, Z a kötött mag rendszáma, mP egy proton tömege, N a neutronok száma, mn egy neutron tömege (itt a neutron tehetetlen tömegéröl van szó! Az NxmN helyett N mP + 2 Np me, kell alkalmazni, aholNp a pozitronok száma, me, az elektron tömegét . )
Pontosabb számítások esetén figyelembe kell venni, hogy táblázatokban többnyire a semleges atomok vannak, azaz az elektronokat is figyelembe kell venni a számításoknál.
A fenti persze HIBÁS SZÁMÍTÁS!
Egy konkrét mennyiségi példa: a deuteron (EZ IS HIBÁS mert nem a proton tömegét és a neutron tehetetlen tömegét, hanem a proton tömegéhez még egy proton tömegét és a háromszoros elektron tömegét kell kell hozzáadni):
mproton + mneutron = 1,007825 u + 1,008665 u = 2,01649 u
A deuteron tömege:
2H atommagjának tömege = 2,014102 u
A tömegkülönbség = 2,01649 u – 2,014102 u = 0,002388 u. Mivel a nyugalmi tömeg és az energia közötti váltószám 931,494 MeV/u, így a deuteron kötési energiája
0,002388 · 931,494 MeV/u = 2,224 MeV (ez helytelen számítás!)
Másképpen kifejezve, a kötési energia [0,002388/2,01649] · 100% = nagyjából 0,1184%-a a teljes tömeghez tartozó energiának. Ennek 1,07·1014 J/kg = 107 TJ/kg energiatartalom felel meg.
Ide tartozó mennyiség még a fajlagos kötési energia, ami nem más, mint az egy nukleonra jutó kötési energia. Jele: ε.
ε = ∆E / A
A magfizikusok sajnos a pozitronok számát az atommagban nem ismerik!
Egy neutron vagy N = (P,e,p,e) vagy N0 = (p,e), attól függöen hogy instabil vagy stabil.
Nyilvánvalóan kölönbözik a súlyos tömeg a tehetetlen tömegtöl, a különbség összetétel függö, úgyhogy a testek nehézségi gyorsulása, ami mg(test)/mi(test)-tel arányos, NEM EGYETEMES.
Az anti-anyag meg azért távolodik el amienktöl, mert a gravitáció taszító a kétféle anyag között, ami annak a következménye hogy a gravitációs töltéseik elöjele különbözik. A mi anyagonk proton-bázisú, NP - NE > 0, az anti-anyag meg elton-bázisú, NP - NE < 0.
És hamár "energiakészletröl" szajkózol, vedd figyelembe az elemi részecskék kötési energiáját is. És ugyebár az elemi tömegek, mP és me, nem változtatható át energiává.
„Az energia megmarad, vagy relatív, azaz a mérés helyétől függ?”
A mérés, mérték, érték, hely, idő függő, vagyis relatív. Még a fénysebességre sem tuti, hogy állandó. A kozmológiai infláció tuti, hogy gyorsabb volt a fénynél. Legalább is az elmélet szerint, amelyre épül a modern kozmológia.
Mennyire pontosan van meghatározva az univerzum energiakészlete? Az ismeretlen, vagyis csak elméletileg létező „sötét energia”, kb.80%. A „maradékon”érkezik hozzánk az információ fény formájában. Az Antianyag, meg huss elszállt a készletből? ;-)
A nagy bumm helyett:Tételezzük fel, hogy az „anyag”, az elemi részecskék felbukkanásától definiálható anyagnak. Ez azt sugallja, hogy valamiből, történetesen energiából keletkezik, ha egymásba alakíthatók. Az energiáról azt mondja a tudomány, hogy kozmikus méretekben nem megmaradó, vagyis keletkező és eltűnő szubsztancia. A szubsztancia, valaminek a lényegét jelölő kifejezés. Tehát van egy felbukkanó és eltűnő valami, amit energiaként jelölünk meg. Mi van akkor, ha a felbukkanó és eltűnő téridő kvantumok azok a valamik, amiket mi energiaként azonosítunk? A Wiki szerint: „A mértéktérelmélet vagy leggyakrabban egyszerűen mértékelmélet a térelméletek egy gyakran használt, speciális fajtája, ezekben a tér (téridő) minden pontjában definiált fizikai mennyiség (mező) pontról pontra („lokálisan”) eleget tesz valamilyen „belső” (azaz, nem a téridőkoordinátákban, hanem a mező változóira elvégezhető) szimmetriacsoporttal jellemezhető szimmetriának, azaz ha elvégezzük a mértéktranszformációt – úgy, hogy a mező folytonosan differenciálható marad –, akkor az elméletből számolható fizikai mennyiségek nem változnak.” A mértékelmélet szerint, a téridő, vagyis a mező minden pontjában definiált fizikai mennyiség megmaradó, ha folytonosan differenciálható marad. Vagyis a lényeg abban rejlik, hogyan vált át a kvantumos folytonossá. Tegyük fel, hogy egy téridő kvantum, mint téridőbeli eseménypont nem megmaradó energiát képvisel, de a nem egy időpontban felbukkanó kvantumokból egy folyamatosan egzisztáló, végtelen struktúra keletkezik, ami már folytonosan differenciálhatónak minősül. Az előbukkanás és eltűnés egymásutánisága adja a folytonosságot, a végtelenséget, amit csak egy második kvantálással lehet mérhető energia adagokká, anyaggá minősíteni. Az a kérdés, hogy ezt a második kvantálást egy természetes, spontán folyamatként tekintjük, vagy az emberi elme szükségeltetik hozzá? Amennyiben természetes folyamat eredménye, úgy az energia és anyag univerzális szintű megmaradása is egy időben elhúzódó felbukkanás eredménye, amit az elhúzódó eltűnése követ. (még jó, hogy nekünk nincs időnk kivárni)
Ha csökkenne az impulzusa, de nem csökken. Hiszen a megfigyelések (ha helyesek) akkor nő, hiszen tágul.
Ezt rá lehet fogni a "sötét energiára", vagy a láthatatlan egyszarvúak lökdösésére, az angyalok szárny csapására, de Occam borotvája alapján előbb az ismert tényezőket kéne figyelembe venni.
„Ha a lendülete csökkenne, akkor a csillagoknak enyhe spirál pályán a galaxis tömeg középpont felé kellene elmozdulni.”
Minden tömeggel rendelkező test, valamilyen spirális pályán halad, valamilyen sebességgel. A nagyrészük, egy fekete objektumba, nem egy lyukba kerül. Univerzum szinten, sem a lendület, sem az energia nem marad meg. Igaz, nagyon lassan fogy. Azért fogy, mert véges mennyiség. A végtelen téridőbe ágyazott univerzum, csak látszólag zárt rendszer, mivel a téridőből csapódik ki az anyag, a téridőbe is „olvad” vissza.:)
Vajon egy csillagnak hogyan változik a mozgási energiája, amikor év milliókig, milliárdokig elektromágneses sugárzást és töltött részecskéket bocsát ki? A csillagközi mágneses tér, ami kölcsönhatásként nagyságrendekkel erősebb, mint a gravitáció tér, vajon menyiben befolyásolja a mozgását? Szerintem sokban.”
Az elektromosan semleges anyagot nem vonzza egy másik semleges, csak a gravitáció által. A kisugárzott töltött részecskék és neutrínók nem tolják el a Napot, mint egy rakétát mivel gömb-szimmetrikusan terjednek kifelé. Szerintem egy csillagot a galaxisának tömeg-középpontja, és ha van spirálkarja, amiben található maga a csillag az készteti helyváltoztató mozgásra. A centrifugális erő, ami ellen dolgozik a gravitációnak, szintén mozgatja, de ellenkező irányba. A galaxisban található sötétanyag, aminek csak gravitációs hatásáról tudnak, egy diffúz közegként fékezi mindkét irányú mozgását a csillagnak. Ezért látszik egységes kompakt korongnak egy elliptikus galaxis. A forgására a két átellenes oldalán lévő csillagok vörös, ill. kék-eltolódása utal.
Nem bele kötve, de nem is egyetértve a jelenlegi hivatalos koncepcióval...
Az általunk ismert univerzum részben a tömeggel rendelkező testek gravitációsan vonzzák egymást.
Ha nem rendelkeznek megfelelő relatív mozgási energiával, akkor egymáshoz közeledni fognak.
Tehát ha eredetileg nem is rendelkeztek elég mozgási energiával, a közeledés miatt előbb-utóbb fognak rendelkezni vele.
Legalább is az esetek nagy százalékában, s ehhez nem szükséges taszító erő, vagy taszító energia.
Vajon egy csillagnak hogyan változik a mozgási energiája, amikor év milliókig, milliárdokig elektromágneses sugárzást és töltött részecskéket bocsát ki?
A csillagközi mágneses tér, ami kölcsönhatásként nagyságrendekkel erősebb, mint a gravitáció tér,
szaszg+++@ koncepciója, miszerint az Elton bázisú anyag taszítja a Proton bázisú anyagot, az anyagnak tulajdonítja a kölcsönhatást, nem a tér gyarapodására apellál. Amikor kiderítették, hogy gyorsulva tágul az univerzum, már kevésnek tűnt az ősrobbanástól kapott lendület és bevezették az extra térgyarapodást, mivel az amúgy is jól kitágult már az infláció miatt. Ha az univerzumnak van egy befoglaló határa, mint a lufiba fújt levegőnek, akkor mitől, miből kapja az extra térgyarapodást? Ki fújja nagyobbra a lufit?
Azon vagyok elakadva, hogy a gravitáció, mint két tömeg közötti kölcsönhatás, jelesül a vonzás, térgörbületként is leírható. A sötét energia pedig térgyarapítóként szerepel, ami nem taszítja a tömegeket egymástól, hanem csak a közöttük lévő távolságot növeli.
Én az "antiproton" azért nevezem eltonnak, mert én ezt önálló stabil elemi részecskének képzelem el, ami se nem keletkezik részecske reakciókban, se nem áll háromféle kvarkból, de elemi gravitációs töltése és elemi elektromos töltése van, akkorák mint a protonnak csak ellenkezö elöjelüek. Emiatt a proton és elton taszítja egymást gravitációsan. Ezért a proton-bázisú anyag taszítja az eltonbázisú anyagot.
Az elemi gravitációs töltések bevezetésével a gravitáció is be van vezetve a részecskefizikába, mégpedig egy egyesített módon az elektromágnesességgel www.atomsz.com
construct, csak esztelenül a tanított "részecskefizikát" követi, ami persze nem is részecskefizika, hanem energétikus fizika, amit én visszautasítok. Én a részecskefizikát, atomisztikus fizikának tanítom, ami constructnak persze nem tetszik!
Az eltonról (E), amit a fizikusok "antiprotonnak" becéznek:
"Ez tehát az elektronvolt milliárdszorosának meghaladását követelte meg, amelyet ma GeV-nek (giga) hívunk, de az akkor amerikai szóhasználattal BeV-nek hívták (billion electron volt). Innen származik a tervezett gyorsító, a Bevatron neve. Ez egy szinkrotron volt Ernest Lawrence intézetében, a Kaliforniai Egyetem Sugárzási Laboratóriumában, Berkeleyben, amely az egyetem berkeleyi kampusza mellett található és amelyet ma Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratóriumnak hívnak. A gyorsító 1954-re készült el. [2]
Lawrence és közeli kollégája, Edwin McMillan – akivel együtt dolgozta ki a szinkrotron elvét – két csoportot állított fel az antiproton keresésére. Az egyiket Emilio Segrè és Owen Chamberlain, a másikat Edward Lofgren vezette. A Bevatron protonnyalábját egy réztömbbel ütköztették, ahol a keletkezett részecskék közül várhatóan minden 40 ezredik volt antiproton. Ezek kiválogatása volt ezután az igazi feladat.[2]
A Segrè–Chamberlain csoport úgy határozott, hogy ehhez a részecskék impulzusát és sebességét fogja mérni. Oreste Piccioni javaslatára – aki ekkor a kavadrupóllencsék és nyalábextrahálás szakértőjeként a Brookhaveni Nemzeti Laboratóriumban tartózkodott – egy mágneses kvadrupóllencse-rendszert állítottak fel, amelyen csak egy bizonyos impulzusablakba eső negatív részecskék jutottak túl. A sebesség mérésése szcintillációs számlálókat és két Cserenkov-detektort használtak. A vizsgált impulzusablakban a két szcintillációs számlálócsoport közötti 12 méteren a repülési idő negatív pionok esetén 11 ns, antiprotonok esetén 51 ns volt. Két pion ugyanakkor tudta magát egy antiprotonnak álcázni, de ezeket a Cserenkov-detektorok szűrték ki.[2]"
Persze az ütközéskor nem KELETKEZTEK antiprotonok, hanem a neutrinó-féle részecskékböl kiváltak, hasonlóan mint a negatív pionok is. És természetesen nem állnak a stabil elemi részecskék e, p, P és E 1/3 elektros töltést hordozó kvarkokból. A kvarkok a részecskefizikusok nem érvényes kitalációja. https://atomsz.com/prognoses-of-composite-particles/
"mint geometriai fogalom, hogyan feleltethető meg energiának, hatóerőnek, ha nem számít anyagi kölcsönhatásnak?"
Bizonyos fizikai megfigyeléseket matematikailag modellezve jött ki az adott geometria, de ez nem azt jelenti, hogy a valóságban a leírt geometria működik.
„Jön még kutyára dér” a mondás szerit. A tudományos gondolkodás elfogadja azt, hogy amit eddig tudunk, azt mindig lehet gyarapítani. Az új információ mindenkit váratlanul érint, hiszen ha tudunk valamiről az már nem információ, hanem tapasztalás, (memorizált információ). Az Elton nevű elemi részecske kimutatására ugyan annyi esély van, mint az ismert Pozitron nevűre. Ha meg már tudományosan is ismert az Anti proton, akkor csak nevezéktani problémával állunk szembe. Van egy nagyon felkapott, sok elméleti matematikust foglalkoztató téma a HÚR elmélet, aminek szereplői a húrok, nem igazolhatóak a FIZIKA elvárásai szerint. Szász Gyula nem olyan részecskékről alkotott elméletet, amelyeket a Fizika nem tud elvárásai szerint igazolni. A -1/3, +2/3 töltéseket eddig csak a matematika igazolta, nem a fizika. A téridő tágulását is olyan „sötét”energiának tulajdonítják, ami a taszító gravitációval ekvivalens. A téridő pozitív illetve negatív görbülete, mint geometriai fogalom, hogyan feleltethető meg energiának, hatóerőnek, ha nem számít anyagi kölcsönhatásnak?
Egy ilyen ingát elton-bázisú (anti-)anyagból kellene el készíteni, amit a Földön lehetetlen megcsinálni, mert ilyen anyag itt nem áll a rendelkezésünkre.
Egy elton-bázisú (anti-)anyagból álló kö mér régen elrepült a Földröl.
Ezek szerint a „sötét energia” lenne a protonbázisú és eltonbázisú galaxisok közötti gravitációs taszítóerő? Ha van gravitációs taszítás, akkor világos, hogy nem kell térnövelő sötétét energia.
Minden proton-bázisú test vonzza egymást, tehát a Naprendszerünkben, söt valószinüen a Tejútrendszerben is, minden égitest vonzza egymást.
A protonbázisú testek taszítják az elton (= antiproton)-bázisú anyagot. Tehát nem csak lehetnek, hanem vannak is, eltonbázísú anyagból álló galaxisok, amik pl. a mienket taszítják.
