AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Otthon ülsz a sivár magányodban nap mint nap, és már csak a pia meg ez a topik jutott neked, ugye? Keress fel egy pszichológust, sosem késő, még a végén jót fog tenni neked. Egy próbát megér, és még meg sem kell majd köszönnöd, amikor jobb lesz. Én drukkolok neked.
Szerintem a tisztességes metal rajongók, tehát, akik nem fosmetált(!) hallgatnak, egyszerre tisztelik Hitlert, Sztálint, Trumpot és Putyint. Nincs ebben semmi furcsa.
Igen, nem is volt szebb annál, mint amikor Szamuely meg a Lenin-fiúk körbejárták az országot, és több száz ártatlan embert megkínoztak meg kivégeztek. Na, ők megfogták a munka végét, és kimaxolták azt a rendelkezésre álló 133 napot, egy percig sem lustálkodva! Gyönyörű idők voltak, bizony!
A maga stílusában mindkettő oké, csak nem kiemelkedő. 10/6-ok
Throat - Manhole
Az igézően szép külső hasonló belsőt takar. Amúgy ez nekem bejön, mindig is kedveltem az ilyen böszmeségeket, még ha ennek ritkán is adom tanújelét listaíráskor. A hardcore-t el lehet felejteni, ez inkább noise rock, alt. rock, jó lendületesen, de azért okosan is, szimpatikus. Tökre lehetett érezni, hogy nem angolszász zenekar, és persze finnek (nem ismertem őket). Már csak azért is végighallgattam, mert furdalt a kíváncsiság, hogy a 3-4 perces zaklatott energiabombákat hogyan zárják le egy 22 perces dal formájában. Előre egyértelmű volt, hogy nálam ott dől majd el a pontszám. Na most a Bad Heatet indító riff és ritmus ugyanúgy a Led Zep Kashmirjának egyfajta változata, mint a RATM Wake Upja esetében (és a RATM-éval hasonlítanak is egymásra, nem kicsit), ami egyből jó érzést keltett, aztán persze ez is ugyanúgy elkanyarodik más irányba. A jó érzés viszont végig megmaradt, ez egyértelműen az album legjobb dala számomra, majdhogynem epikus befejezéssel - 4.40-nél, merthogy a maradék több mint negyedórás halk zúgást nem tekintem a részének. Így viszont ez egy fasza, rövid és velős lemez. Óvatosságból most 10/7-et kap, és be is szívecskéztem, marad, aztán meglátjuk, feljebb megy-e a pontszám.
Az elején szerintem senki sem tudja/tudhatja/tudhatta biztosan, hogy a gyerek gyilkolt.
A gyerek állítja, hogy nem ő van a felvételen... a rendőrök meg tévedésből is rárúghatják az ajtót a családra.... noha a jelek egyértelműnek látszanak, de alapvetően a nézőben van egyfajta bizonytalanság a gyilkos kilétét illetően. Én pl. úgy voltam vele, hogy a jelek szerint a gyerek ölt, de azt a felvételt - a rendőrség berkein belül felsőbb utasításra - akár meg is babrálhatták, mondjuk, hogy a miniszterelnök kisfiáról eltereljék a gyanút egy gyanútlanra.
Láttunk már ilyesmit is. Úgyhogy amíg a gyerek a beismerő vallomást meg nem tette, addig lehetett reménykedni, úgy a szülők, mint a nézők részéről, hogy a kissrác ártatlan és csupán egy fatális tévedés vétlen áldozata, aki legföljebb csak rosszkor volt rossz helyen.
Meg ugye ne felejtsük el azt se, a harmadik résznél hónapokat ugrott előre az esemény, amibe mi, nézők bele sem lettünk igazából avatva, hogy mi is történt addig voltaképpen. Egy biztos, a kihallgatás során a gyerek az ügyvédje tanácsát követve a neki szegezett kérdésekre választ nem adott és csak a negyedik részben, a sorozat befejező epizódjában vallotta magát bűnösnek, de lehet, hogy akkor is csak azért, hogy vége legyen már a kálváriájának.
Az első epizódnál még én is valamiért szinte drukkoltam, hogy ne ő legyen a tettes. Ám a 3. rész 32. percében konkrétan bevallja a srác:
Jaime: Nem tartja magát szépnek? Én csúnya vagyok? Pszichológus: Nem mondtam véleményt. Nagyon jó okkal. J: Nagyon jó okkal. P: Meg akarlak érteni. J: Hogy megértse, hogy értem a nézeteimet. P: Igen. J: A másik fickóval könnyebb. P: Jó. J: Könnyebb volt vele beszélgetni. P: Okkal kell két vélemény. J: Hogy értem-e, mit tettem. Ne! Baszki! Nem mondtam ki! A számba adja a szavakat! Ez egy kibaszott csapda!
A sorozat operatőre, Matthew Lewis egy interjúban érdekes dolgokat árult el a kamerahasználatról és más egyébről. A Netflix pedig két napja kitett egy 13 perces werkfilmet forgatási jelenetekkel, interjúkkal.
Lehet, hogy ciki, de eddig folyton csak kerülgettem ezt a Pitchforkot, mint macska a forró kását, most azonban megtört a jég, és megnéztem, mit is tud egy 1995 óta létező magazin. A 2024-es toplistájukkal kezdtem a szüzességem elvesztését, és hát nekem ez tök kínai, de azért fura, hogy a Blood Incantation azért ott virít kb. egy szem metal albumként. Nem kizárt, hogy nagyot tévedek, de én itten eltartott kisujjas sznobéria-szagot érzek...
Amikor apa elkezd bőgni a térfigyelő-felvétel megtekintése után a rendőrségen, és megkérdezi, hogy "mit tettél?" meg hogy "miért?", akkor az azért egyértelművé válik, hogy ha nem is lenne 100%-ig biztos a dologban, de legalábbis erősen valószínűsíti, hogy ő volt az, és ha ez felmerül, akkor nyilván a mit csináltunk rosszul is rögtön megjelenik. Ráadásul a feleségével folytatott párbeszéd során az is kiderül, hogy már járnak pszichológushoz tanácsadásért, és a pszichológus már mondta nekik, hogy "nem az ő hibájuk". Innen nézve a vallomás utáni beszélgetés témája inkább reálisan az lehetne, hogy "na talán van remény, hogy nem teljesen pszichopata a gyerek" - merthogy az, hogy megölt valakit, az horribile dictu előfordulhat, a kamaszoknál a hormon-sokk egy indulatkezelési problémával és egy súlyosan problematikus élethelyzettel vegyítve halálos eleggyé tud alakulni. Az viszont, ahogy játssza az eszét és próbálja manipulálni az embereket, pl. a pszichológust is, az már egy másik irányt mutat. Igazából ez kicsit hiányérzetre is ad okot a sorozattal kapcsolatosan, hogy akkor most ez a gyerek ez mi is volt? Ha pszichopata, akkor annak biztos volt jele, az nem a semmiből jön. Ha nem, akkor meg viszont simán annyit mondana legkésőbb a videó után, hogy ja, hát, tényleg én voltam, vagy valami hasonlót. Legalábbis én így képzelem. Aztán persze sokféle személyiségjegy keveredhet az emberekben, meg nem kell a kákán is csomót keresni, elég annyi, hogy egy hatásos sorozat volt egy fontos témában és kész.
Nekem bejön a stadionrock, tetszenek a Dep Leppard slágerei, gyerekkorom alapvető emléke volt az MTV-n a Let's get Rocked klipje - de ez a helyenként prüntyögéssel modernizálódni próbáló album gyenge. Még az instrumentális dal a legjobb. Ők is az a generáció, akik legkésőbb Kurn Cobain halálakor abbahagyhatták volna a dalszerzést és a mai napig a korábbi dalaikból élnek.
A sorozat szerintem elég erősen amellett tör pálcát, hogy a srác volt a gyilkos. Azért feltételezem a helyi TEK se kúrja rá az ajtót az emberre, ha nem egészen biztosak abban, hogy a tettesért mennek. Az, hogy elítélik-e, az már más tészta, de a rendőrök mindenesetre elég biztosak voltak, és az utolsó részben ugyebár a gyerek elmondja, hogy bűnösnek vallja magát. Gondolom megértette/elmagyarázták neki, hogy stabil lábakon állnak a bizonyítékok és a beszámíthatatlanságra sem érdemes alapozni, mert lehet, hogy örökre bent marad a vigyorgóban.
Nyilván nem, csak sajnos mi is ugyanannak a társadalomnak vagyunk megtűrt tagjai, amelyik ilyen szomorú eseteket kitermel magából. Az ember erkölcsi, szellemi fejlődése úgy látszik🙂↕️😉🤭😂 hátrányt szenved a XXI. sz. techológiai eszközeinek fejlettségével szemben. Régen pl nem voltak ilyen^^^ hülye szmájlik és az emberek boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak voltak. A boldogtalanságból származó és felgyülemlő társadalmi feszültségek aztán, ahogy látjuk a filmekben is, mindig megkeresik és általában meg is találják azokat a szelepeket, ahol leeresztődhet egy kicsit a gőz.
Nekem az jött le, hogy a videón eléggé bizonytalan volt, hogy ki látható.
Persze lehet, hogy az apa látta és csak a nézők kedvéért nem nagyították ki a felvételt,
hogy nyitva hagyják a kérdést és azt gondolhassák, hogy a végén majd egy csavarral kiderül, hogy valaki más lesz az elkövető, aki hasonlít a gyanúsítottra.
Avagy te végig biztos voltál benne, hogy az a gyerek a tettes?
A tökös holland srácok (amúgy az Occult romjain alakult a banda) az évezred elején olyat robbantottak a debüttel, hogy sokan új thrash reménységként kezdtek rájuk hivatkozni, szerintem is brutál energiabomba volt. Death’s Head March, Bleed for Me… basszus, csak ránéztem a számcímekre és már beindult a fejemben a beépített magnó. Ez a második korong inkább a borítójával fogott meg (mai fejjel béna kliséhalmaznak gondolom), és bárhogy próbálok egy hangot felidézni belőle, nem nagyon megy… ja, de, az Undead Stillborn betonozása. Jót tett nekik, hogy itt-ott visszavettek a tempóból, de ezzel együtt is összefolyós a dolog, bár ezt a fajta death hatásokkal tűzdelt agresszív thrash muzsikát negyven percen keresztül változatosan tálalni nem kis feladat. Pláne nem több lemezen keresztül. Élőben egyszer láttam őket, az állat volt, de igazából rég voltak lejátszóközelben. 10/6
Samhain - Samhain III: November-Coming-Fire
Sajátos viszonyban vagyok Glenn bátyóval, hiszen egy évtizeddel ezelőttig a Misftises dolgait leszámítva nem igazán éltem a zenéjét, azóta meg mint ha átkapcsoltak volna egy kapcsolót, rendszeresen hallgatom a Danziget is, meg a Samhain cuccait is. Utóbbi persze jóval karcsúbb, életműre és úgy en-bloc jelentőségre is, viszont nagyon szerethető pillanatokat adott nekem, mint pl. ez a lemez. Egyfajta átmenet a Misfits és a Danzig világa között, szerintem nagyon hangulatos anyag, jó dalokkal. Kár, hogy múltkor hagytam elhalászni magam elől a CD-t egy aukción… 10/9
Nem tették fel, legalábbis ezzel a súllyal nem, hiszen mindvégig bíztak a gyerekük valós ártatlanságában és a nevelési metódus sikerességében.
A többivel, hogy ez egy toxikus, beteg társadalom szükségszerű és tényleges terméke lenne, egyetértek. Ahogy a gyereket elítélték és bezárták, úgy az egész társadalmat el lehetne ítélni és be lehetne zárni.
A CDY-t én is hallgattam, jó krityót kapott a Pitchforktól, bár ott rocknak címkézték, és szerintem attól azért igencsak távol áll. Amiket hasonlónak írtál, megállja a helyét, plusz az énekhang miatt nekem a The Irrepressibles ugrott még be, az zeneileg sem áll távol ettől, csak a CDY sötétebb. Tetszik.
Erről a projektről nem hallottam még soha, pedig az első CDY lemez 2008-ban jelent meg, és volt már egy jó pár másik azóta. Olyan nevek jutottak róla eszembe, mint az Ulver, Anthony and the Johnsons meg Chelsea Wolfe is, utóbbi inkább párhuzamként, mint hatásként: ez is egy drone-os női énekes projekt. Egy igazi (XX kromoszómás) nő a projekt gazdája, de a hangja igen furcsa, mondjuk Nina Simonénak sem volt igazán nőies hangja, de ez kifejezetten androgün hatást kelt időnként, ugyanakkor közben nagyon is erőteljes. Elsőre leginkább a Skeleton Key című hármas track ütött be, ez egy viszonylag gitározósabb darab, a Low zenekar Alan Sparhawkja vendégszerepel benne, de messze nem az egyetlen érdekes pont. Nem tudom, mi lesz belőle, de határozottan ajánlott a meghallgatása.
Darkside - Nothing
Őket viszont régóta követem, ellenben még annyira sem topikkompatibilis zene, mint a fenti. Ez ilyen downtempós elektro, de vannak benne hangszeres részek is, basszusgitár, elektromos gitár, néha funkos, olykor dub-os beütések is előjönnek. Azt is írják róla, hogy neo-pszichedelia, és bár nem ismerem a műfajt, itt nagyon találó, mert van benne valóban valami hangulati rokonság a késő hatvanas-korai hetvenes évek pszichedelikus rockjaival, de ha pont olyan lenne, az kicsit erőltetett lenne - ahogy nekem ezek a retró bandák többnyire azok is - itt viszont az egésznek van egy nagyon jó hangulata van, nem erőltetetten lazáskodós, de mégis kienged a görcsből az agyam, ha beteszem, és nem valami steril műanyag gépzenei szarság, hanem egy organikus valami. Itt azért már bőven túl vagyok az EFB-n, tíz hallgatáson túl járok, és biztos az év végi listás hely.
