Keresés

Részletes keresés

JarJarBinks Creative Commons License 2005.09.05 0 0 878

Sátorhoz én kispályás vagyok, csak érdekességképpen írtam. Ez az árus azt mondta, hogy a nem fóliás paradicsomjait is sátor alatt tartotta az eső miatt.

 

Annyiból megnyugtató ezt a topikot olvasni, hogy az idén próbálkoztam először saját paradicsommal, és így nem estem kétségbe a tönkrementek parik láttán (nem én vagyok a béna). Viszont ebből a két tőből is sokat tanultam a jövőre vonatkozóan. De legalább volt 5 szem saját:) Sőt a legjobb benne az volt amikor egyszer este 10-kor vacsora közben a párom mondta, hogy milyen kár, hogy nincs itthon paradicsom vagy paprika én meg mondtam, hogy semmi gond kimegyek és szedek párat amit napközben már kinéztem, hogy megérett.

 

JJB

Előzmény: janijani (876)
Zitka Creative Commons License 2005.09.05 0 0 877

Köszi szépen a választ. A környezet felesleges terhelésével abszolút egyetértek, meggyőztél.

Tegnap én is kihúzgáltam, ill. leszedegettem a mumifikálódott paradicsomokat. :-(

Az összes szomszédunknál ugyanez a helyzet.

 

Anzika, mi a helyzet nálad?

Előzmény: janijani (876)
janijani Creative Commons License 2005.09.05 0 0 876

Zitka

Fundazollal hiába öntöznéd a földet mert az felszívódó szer és a zöld növényi részeken szívódik fel.Léteznek talajfertőtlenítő szerek de ezek drágák és feleslegesen terhelik a környezetet.Legegyszerűbb ha jövőre máshová ülteted a paradicsomot.

 

kozak26, JarJarBinks

A sátorral az a probléma hogy drága és kellően masszív kell hogy legyen mert különben lebontja az első vihar.A piaci árus azért termel fóliasátorban mert úgy korábban érik és drágábban tudja eladni a portékáját. A paradicsom egyébként szereti ha jó nedves a földje,csak a leveleire felcsapódó víz kedvez a fertőzéseknek. Ezért kell palántakorától permetezni különösen esős időben. 

Előzmény: Zitka (868)
janijani Creative Commons License 2005.09.05 0 0 875

Szia Teaway

Látom egyforma passzírozónk van.

Te nyersen passzírozod a paradicsomot és csak utána főzöd ugye?

Mi előtte daraboljuk és megfőzzük.Így merőkanállal rakom a passzírozóba,könnyű tekerni és csak a héja és a magja megy ki hátul a csövön. Aztán visszatesszük a tűzre amíg mégegyet rottyan és mehet az üvegbe. 

Előzmény: Teaway (853)
Teaway Creative Commons License 2005.09.04 0 0 874

Ugye, hogy milyen jól mutat a polcon?:)

 

Előzmény: Fülöpmami (873)
Fülöpmami Creative Commons License 2005.09.04 0 0 873
szerencses! nalunk mar alig maradt valami az esozesek utan! mivel a proba negy uveg eddig jonak nez ki szerettem volna meg eltenni, de hazaibol ez mar nem fog menni!
Előzmény: Teaway (872)
Teaway Creative Commons License 2005.09.04 0 0 872

Ma még 10 üveg lé lett, de ez már tényleg az utolsó; már semmit se lehet találni a töveken, pusztulat az egész:(

 

JarJarBinks Creative Commons License 2005.09.04 0 0 871

Hello

 

Vajon ha satrat epitek folejuk, akkor tuleltek volna az idojarast?

 

A párom tegnap megkérdezte a piacon a paradicsom árust, és azt mondta, hogy szinte az összes szabadföldi tönkrement. Ő azt csinálta, hogy a palántázó sátorba tette az övéit, csak az oldalát kinyitotta. Így átjárta a levegő, de nem érte eső.

 

JJB

Előzmény: kozak26 (870)
kozak26 Creative Commons License 2005.09.04 0 0 870
En ma huzkodtam ki a maradek paradicsomokat is.. :(
Beszeltem a szomszedommal,, sajnos nala sem kulonb a helyzet.

Vajon ha satrat epitek folejuk, akkor tuleltek volna az idojarast?
Teaway Creative Commons License 2005.09.03 0 0 869

"Kérdés: szerintetek kell-e, van-e értelme valamilyen gombaölővel (pl. Fundazol?)  belocsolni a földet, miután kihúzkodtam az elszáradt paradicsomtöveket?"

 

Hmm...azt nem ásás előtt 1-2 héttel kell?

Előzmény: Zitka (868)
Zitka Creative Commons License 2005.09.02 0 0 868

sziasztok! Most már csak a kármentésen gondolkodom, az összes paradicsomot elérte a fertőzés. :-( Már a felső,  még zöldleveles részeken is kezdenek rohadni a zöld paradicsomok. :-(((    A komposztláda már púpos. :-)

Kérdés: szerintetek kell-e, van-e értelme valamilyen gombaölővel (pl. Fundazol?)  belocsolni a földet, miután kihúzkodtam az elszáradt paradicsomtöveket? Tudom, hogy jövőre jobb lesz máshová ültetni paradicsomot (egyéb okokból is), de vajon nem marad-e ez a fertőzés a talajban? Túl aggódós vagyok? :-)

Teaway Creative Commons License 2005.09.01 0 0 867

Klassz! Jól látszik, hogy sárga. Mondjuk nálam minden üveg fehér; nem tudom, hogyan mutatna zöldben:)

Fehér üveges parik
Előzmény: Mortisia (866)
Mortisia Creative Commons License 2005.09.01 0 0 866

 

 

A páromnak van ideje fényképészkedni, nekem nem.:( A pirosat mint összehasonlítást tettem mellé.

Előzmény: Teaway (862)
Anzika Creative Commons License 2005.09.01 0 0 865
Na holnap megyek megnézni a paradicsomaimat. Két hete nem láttam őket. Most ugrik a majom a vízbe. Elbizonytalanítottatok.
Teaway Creative Commons License 2005.08.31 0 0 864
Azok vszínüleg rosszak voltak. Mehet ki a komposztba/kukába.
Előzmény: Zitka (863)
Zitka Creative Commons License 2005.08.31 0 0 863
Nagyon fura utótüneteket produkálnak  azok a paradicsomok, amiket "lelángszórózott" tövekről szedtem. Egy jó nagy mennyiséget leszedtem a még zöld részekről, hibátlan, kb. 90%-ig érett darabok. Árnyékos, hűvös helyre tettem őket, ennyit nem tudtunk egyszerre megenni.  Két-három nap elteltével a hibátlanul leszedett paradicsomok is "bevarasodtak", olyan barnás-rothadásos folyamat indult el rajtuk, mint a száradt töveken maradt társaikon. :-(((((  Némelyikbe beleharaptunk, szörnyű kesernyés íze van. :-( 
Teaway Creative Commons License 2005.08.31 0 0 862

Köszi:)

Amúgy te is lekaphatod, nem érdemes ezzel terhelni őt... :)

 

Amúgy ma néztem, és elég silány lett az ültetvény; sok elszáradt (pedig 1 hete még szép, zöld volt).

Előzmény: Mortisia (861)
Mortisia Creative Commons License 2005.08.31 0 0 861
oké:) Szólok a páromnak, hogy örökítse meg:)
Előzmény: Teaway (860)
Teaway Creative Commons License 2005.08.30 0 0 860

:)))

Nem baj, küldd a zöldüveges képet.

 

Előzmény: Mortisia (859)
Mortisia Creative Commons License 2005.08.30 0 0 859
Igen, marad olyan sárga mint a pari, viszont képet nem tudok róla küldeni, mert már üvegbe van, ami zöld színű
Előzmény: Teaway (858)
Teaway Creative Commons License 2005.08.29 0 0 858
És milyen lett a színe? Maradt olyan sárga, mint a pari? Kép nincsen róla? :)
Előzmény: Mortisia (857)
Mortisia Creative Commons License 2005.08.29 0 0 857

Sziasztok!

Pénteken elpepecseltem a házi ketchup készítéssel, de a kedvem jól elment tŐle.:( Hiába ízesítettem, az íze nem lett olyan mint a boltié. Így megállapítottam, hogy valószínűleg a paradicsom fajtája sem mindegy a ketchup készítésnél. Viszont a sárga ketchupot is megcsináltam, sajna kicsit el eceteztem:( De tök jól néz ki:) Összesítésként ennél a terméknél maradok a boltinál.

ppmoni Creative Commons License 2005.08.29 0 0 856
Ami nekem van sárga koktél, az hibrid. És csak azokkal a fajtákkal foglalkozom magnyerés céljából, amiket innen-onnan rendeltem, és jövőre nem egykönnyen jutnék hozzá. Ha meg lehet venni, nem éri meg a pepecselést, szerintem.
És például tavaly vetettem Kecskeméti Lugas F1-et, futott, mint az eszelős, rengeteget termett, aztán néhány paradicsom valahogy elrohadhatott a földben, és idén kikelt. Ezek hasonló méretű paradicsomot hoztak, CSAK: keveset, és elég alacsony növésűek maradtak a növények. Szóval nem lehet tudni, hogy milyen lesz, ha hibrid.
Előzmény: Zitka (855)
Zitka Creative Commons License 2005.08.28 0 0 855
ppmoni, ez nagyon jó leírás volt, én is köszönöm. :-) Szerinted a sárga koktélparadicsom hibrid lehet? MOndjuk nem hiszem, hogy nagyon érdemes vacakolni a magnyeréssel + palántázással, hiszen kb. 80 ft volt egy kész palánta tavasszal, és legalább 3-4 kilót leszüreteltünk róla.
Előzmény: ppmoni (845)
Zitka Creative Commons License 2005.08.28 0 0 854
Ugyanígy néznek ki az enyémek is. Pár napja még "dicsekedtem", hogy csak pár tő darvadozik, de tegnap-tegnapelőtt nem mentem hátra (esett az eső, meg elutaztunk), hát mára igen szomorú látvány fogadott. :-(  Még így is rengeteg a piros paradicsom rajta, de egyre több a varasodó, már zölden megbarnuló is. :-(  Csak azért nem vagyok nagyon elkeseredve, mert még így is alig tudunk vele mit kezdeni (én nem főzök be), de hihetetlen, hogy ez a nedves idő miket csinál. :-(((((
Előzmény: ppmoni (850)
Teaway Creative Commons License 2005.08.28 0 0 853

 

Ez maradt a pariból passzírozás után.
kozak26 Creative Commons License 2005.08.28 0 0 852
Meg valami lemaradt:

A hibak, amiket iden elkovettem, s okai lehetnek az eredmenynek:

1. Ugyan arra a helyre ultettem oket, mint a mult evben.
2. Tul surun lettek ultetve, az egesz kesz dzsungel volt.
3. Nem tordeltem ki az also leveleket

Nem gondoltam volna, de kinttmaradt par kerti feher muanyag szek az esozesek alatt.
30-40 cm-es magassagban sarosak voltak, igy el tudom kepzelni, ha esetleg valami korokozo a foldrol az esovel akart felkuszni a paradicsomomra, akoor az most minden nehezseg nelkul megtehette.
kozak26 Creative Commons License 2005.08.28 0 0 851
Igen, ez mind szep es jo, de:

En is leszedtem a barna leveleket + rossz parikat , s elkuldtem hokezelesre.
Permeteztem is egyszer, meg a legelejen, ketsegbeesetten, ami akkor ugy tunt, hogy segitett. Aztan kesobb kiderult, hogy megsem. (megalapitom, hogy ez nem gombabetegseg volt...)

Par zold level nekem is maradt a tetejen, erett, es felig erett parik is szepszammal, de ha jol emlekszem tavaly meg oktober kozepen meg szedtunk friss paradicsomot.
Ha ez most addigra osszeszedi magat, akkor en megeszem a kalapom.
Sztem paradicsomi intenzitassal, harom-negy levellel, semmi eselyet nem latom annak, hogy a jelenlegi allapot pozitiv eredmenyeket hozna.

Egyebkent az idojaras pozitiv idei eredmenye: ugy nez ki mehetek piacozni sutotokkel..
ppmoni Creative Commons License 2005.08.28 0 0 850
Az én pari-ültetvényemet is 2 nap alatt "lelángszórózta" a kórság. Ezért "tűzoltáskén" :-) levagdostam az összes tönkrement levelet. Nem maradt sok, de én is abban reménykedek, hogy a csúcsán lévé egészséges-levél pamacs, meg néhány most kihajtott hónaljhajtás - amiket mostantól terápiás célzattal megtartok, hátha pótolja az elszáradt levelek feladatát -szóval remélem túlélik valahogy. Egyelőre tovább teremnek, csak a termést is rendesen egyelni kell - ami elkezd barnulni, már megy is a leendő máglyára.
Előzmény: Teaway (849)
Teaway Creative Commons License 2005.08.28 0 0 849
Hmm...nekem van olyan bokrom, amelyiken egy szál zöld levél sincs már, de pari az dögivel érik rajta.
Előzmény: kozak26 (846)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!