Sátorhoz én kispályás vagyok, csak érdekességképpen írtam. Ez az árus azt mondta, hogy a nem fóliás paradicsomjait is sátor alatt tartotta az eső miatt.
Annyiból megnyugtató ezt a topikot olvasni, hogy az idén próbálkoztam először saját paradicsommal, és így nem estem kétségbe a tönkrementek parik láttán (nem én vagyok a béna). Viszont ebből a két tőből is sokat tanultam a jövőre vonatkozóan. De legalább volt 5 szem saját:) Sőt a legjobb benne az volt amikor egyszer este 10-kor vacsora közben a párom mondta, hogy milyen kár, hogy nincs itthon paradicsom vagy paprika én meg mondtam, hogy semmi gond kimegyek és szedek párat amit napközben már kinéztem, hogy megérett.
Fundazollal hiába öntöznéd a földet mert az felszívódó szer és a zöld növényi részeken szívódik fel.Léteznek talajfertőtlenítő szerek de ezek drágák és feleslegesen terhelik a környezetet.Legegyszerűbb ha jövőre máshová ülteted a paradicsomot.
kozak26, JarJarBinks
A sátorral az a probléma hogy drága és kellően masszív kell hogy legyen mert különben lebontja az első vihar.A piaci árus azért termel fóliasátorban mert úgy korábban érik és drágábban tudja eladni a portékáját. A paradicsom egyébként szereti ha jó nedves a földje,csak a leveleire felcsapódó víz kedvez a fertőzéseknek. Ezért kell palántakorától permetezni különösen esős időben.
Te nyersen passzírozod a paradicsomot és csak utána főzöd ugye?
Mi előtte daraboljuk és megfőzzük.Így merőkanállal rakom a passzírozóba,könnyű tekerni és csak a héja és a magja megy ki hátul a csövön. Aztán visszatesszük a tűzre amíg mégegyet rottyan és mehet az üvegbe.
szerencses! nalunk mar alig maradt valami az esozesek utan! mivel a proba negy uveg eddig jonak nez ki szerettem volna meg eltenni, de hazaibol ez mar nem fog menni!
Vajon ha satrat epitek folejuk, akkor tuleltek volna az idojarast?
A párom tegnap megkérdezte a piacon a paradicsom árust, és azt mondta, hogy szinte az összes szabadföldi tönkrement. Ő azt csinálta, hogy a palántázó sátorba tette az övéit, csak az oldalát kinyitotta. Így átjárta a levegő, de nem érte eső.
"Kérdés: szerintetek kell-e, van-e értelme valamilyen gombaölővel (pl. Fundazol?) belocsolni a földet, miután kihúzkodtam az elszáradt paradicsomtöveket?"
sziasztok! Most már csak a kármentésen gondolkodom, az összes paradicsomot elérte a fertőzés. :-( Már a felső, még zöldleveles részeken is kezdenek rohadni a zöld paradicsomok. :-((( A komposztláda már púpos. :-)
Kérdés: szerintetek kell-e, van-e értelme valamilyen gombaölővel (pl. Fundazol?) belocsolni a földet, miután kihúzkodtam az elszáradt paradicsomtöveket? Tudom, hogy jövőre jobb lesz máshová ültetni paradicsomot (egyéb okokból is), de vajon nem marad-e ez a fertőzés a talajban? Túl aggódós vagyok? :-)
Nagyon fura utótüneteket produkálnak azok a paradicsomok, amiket "lelángszórózott" tövekről szedtem. Egy jó nagy mennyiséget leszedtem a még zöld részekről, hibátlan, kb. 90%-ig érett darabok. Árnyékos, hűvös helyre tettem őket, ennyit nem tudtunk egyszerre megenni. Két-három nap elteltével a hibátlanul leszedett paradicsomok is "bevarasodtak", olyan barnás-rothadásos folyamat indult el rajtuk, mint a száradt töveken maradt társaikon. :-((((( Némelyikbe beleharaptunk, szörnyű kesernyés íze van. :-(
Pénteken elpepecseltem a házi ketchup készítéssel, de a kedvem jól elment tŐle.:( Hiába ízesítettem, az íze nem lett olyan mint a boltié. Így megállapítottam, hogy valószínűleg a paradicsom fajtája sem mindegy a ketchup készítésnél. Viszont a sárga ketchupot is megcsináltam, sajna kicsit el eceteztem:( De tök jól néz ki:) Összesítésként ennél a terméknél maradok a boltinál.
Ami nekem van sárga koktél, az hibrid. És csak azokkal a fajtákkal foglalkozom magnyerés céljából, amiket innen-onnan rendeltem, és jövőre nem egykönnyen jutnék hozzá. Ha meg lehet venni, nem éri meg a pepecselést, szerintem. És például tavaly vetettem Kecskeméti Lugas F1-et, futott, mint az eszelős, rengeteget termett, aztán néhány paradicsom valahogy elrohadhatott a földben, és idén kikelt. Ezek hasonló méretű paradicsomot hoztak, CSAK: keveset, és elég alacsony növésűek maradtak a növények. Szóval nem lehet tudni, hogy milyen lesz, ha hibrid.
ppmoni, ez nagyon jó leírás volt, én is köszönöm. :-) Szerinted a sárga koktélparadicsom hibrid lehet? MOndjuk nem hiszem, hogy nagyon érdemes vacakolni a magnyeréssel + palántázással, hiszen kb. 80 ft volt egy kész palánta tavasszal, és legalább 3-4 kilót leszüreteltünk róla.
Ugyanígy néznek ki az enyémek is. Pár napja még "dicsekedtem", hogy csak pár tő darvadozik, de tegnap-tegnapelőtt nem mentem hátra (esett az eső, meg elutaztunk), hát mára igen szomorú látvány fogadott. :-( Még így is rengeteg a piros paradicsom rajta, de egyre több a varasodó, már zölden megbarnuló is. :-( Csak azért nem vagyok nagyon elkeseredve, mert még így is alig tudunk vele mit kezdeni (én nem főzök be), de hihetetlen, hogy ez a nedves idő miket csinál. :-(((((