Az amerikai judeodemokraták által pénzelt Balliberális Péter nyilvánvalóan pontosan tudta, hogy nagy a szar, simán nyerhet Trump. Pont ezért próbálták lefutottnak beállítani a "közvélemény"-kutatóikkal és hasonló appendixeikkel, mint Balliberális Péter is, elhitetni a világgal, hogy Clintonné a nyerő, kár is erőlködni.
Tegnap még az usákok közvéleménykutatói is 90%-os Clintonnét emlegettek, a Balliberális Péter ne legyen akkor már egyedül hülyének kikiáltva!
Hát meglepi, mitagadás, főleg, hogy milyen pirosra színeződött az USA térképe.
Tegnap még a Clintonné csiklóján is lógott a fél fórum, aztán itt van ni helyette egy másik szopnivaló.
Dehát ez van: Trump a 45. elnök és pont.
A vicc - számomra - hogy fogalmam sincs, milyen vonalat képvisel az EU-val, Kínával, az oroszokkal, Szíriával és még sok mindennel szemben (Clintonnéról legalább volt elképzelésem).
A Szíjjártó - ha van még egy csöpp kis esze - gondolom a gratuláció mellett nem felejti el figyelmeztetni a Fehér ház új lakóját, hogy a főnöke volt az első, aki kinyújtotta a nyelvét az ülepe felé, legalább egy fotóval illik majd meghálálni.
Hogy az amcsik hogy élik meg a dolgot, az ő dolguk, ők szavaztak.
Hogy az EU és az előbb felsoroltak, nahát az most jó nagy kérdőjel - szerintem még nekik is.
Bell asszony csomagolhat, marad a Moszkva szakértő, aztán majd meglátjuk.
Azert vicces valahol, hogy itt van egy topic, kb 100 hozzaszolassal, amibol csak a tied kb 50, es semmi masrol nem szol az osszes, mint hogy hanyod ide magadbol a tragyalvevet.
Szomorueleted lehet, ha ettol erzed magad jobban, azert. En a helyedben elmennek egy pszcihiaterhez, hatha tud segiteni, mielott komolyabbra forduna..
Balliberális Péter, a libatolvaj külügyére egy éve magyarázza az ATV-n, hogy Trumpnak esélye nincs, ezért Clintonné ánuszát kellene nyalogatnia a magyar kormánynak, mert különben - bár persze nem olyan - de győzelme esetén bosszút fog állni.