Régóta fontolgattuk többen, hogy szükség lenne olyan topicra, amelyik a nagyobbacska (kb. 6-10 éves) gyerekekről szól, mert sok "régi" fórumozó gyerekeivel együtt "kiöregedett" a várandós-szoptatós-babázós-kisgyermekes topicokról. Pedig ahogy nőnek a gyerkőcök, egyre tágul a világ, egyre több megbeszélnivaló merül fel az emberben. Úgy gondoltam, hogy itt mindenről essék szó, ami ezt a korosztályt és szüleit érinti, vagyis lehet az iskola, szabadidő, különóra, evés, játék és minden, ami belefér...
Na ezt a mondatodat az összes iskolánkban lévő napközis tanítónéni nevében kikérem. Mi a csodát képzelsz te ezekről az emberekről? Hogy merészeled minősíteni őket akár életstílusukat tekintve, akár szakmai hozzáértésüket tekintve? A fiam és a lányom tanítónénije is évekig napközizett, imádták őket a gyerekek, mind a mai napig visszajárnak hozzájuk a most már felsősök? A fiam tavaly napközise idén osztályt kapott és biztos vagyok benne, hogy szívvel-lélekkel fogja a picurokat tanítani.
hát elmondanám alice, hyog az én lányom a te körzetedbe jár sima önkormányzati iskolába és baromira nem így van ahoyg írod. 2 tanítónénijük van, egy "matekos" és egy "magyaros", és felváltva ők a napkozis tanítók is, azaz bejön A néni hétfő reggel 8ra, 10 ig tart 2 órát, majd hazamegy. bejön B néni 10től 12ig tart két órát, majd megebédelteti őket, elviszi őket a játszóra etc, majd fél3től fél4 ig megírják a házit, 4kor B néni és a gyerekek hazamennek. másnap B néni bejön reggel 8ra, marad 10 ig, hazamegy, 10től A néni... stb. És így ezzel a napközi máris nem gyerekmegörző, és ez végig így lesz az első 4 osztályban, ugyanabban a teremben, ugyanazok a tanítónők, reggeltől estig. És ez nem kirívó eset, évek óta így csinálják.
Dettó, ugyanez van a mi sulinkban is, ez sem gyermekmegőrző. Senki nem írja meg a gyerekek helyett a leckét, és akkor is megnéztem, amikor előttem a napközis tanítónéni is. A napközisek amúgy ebben az iskolában valóban oktató és nevelő munkát is végeznek. De az elsősök mellett, akik vannak mondjuk legalább 20-an, szimplán és egyszerűen nem lesz idő a másodikosoknak segíteni. Mesét olvasni, kézműveskedni biztos vagyok benne, hogy itt is fognak, de azt a fajta segítséget, amit megkaptak tavaly, vagy amit megkapnak a lányomék már két éve, és idén is megfognak, na az ki fog maradni. Ha a harmadikos lányomnál van hasonló, akkor is azt mondom ok, mert szépen fokozatosan szokják az önálló tanulást, leckekészítést, de ők másodikosok.
Arról már nem beszélve kedves Alice, én nem szeretném elfogadni azt, hogy a normális dolgok rossz irányban változnak, akkor sem, ha szerinted ez az átlagos, igenis mindent el fogok azért követni, hogy a gyerekeim a normális közegben nőjenek fel. Nem vagyok hajlandó beletörődésből lenyelni a sz.rt, csak azért mert mások lenyelik.
Hát jó hölgyeim, vannak szerencsések, de azt javaslom, hogy induljunk ki abból amit én írtam, és akkor mindenki meg lesz elégedve már csak amiatt is, mert amit én írtam az az általános, csak az abban részvevő szülők nem szoktak ideírni. A napközi egy szükséges rossz, napközis tanárnőnek az megy el aki általában aki már semmi másra nem jó, nagyrészük megcsömörlött gyerekúnt nők, ez van. Tisztelet a kivételnek és azoknak az iskoláknak, akik minőségi napközi ellátást tudnak nyujtani.
Lehet, hogy most más van, de én még életemben nem láttam lelkes fiatal napközis tanerőt.
Na igen, ez az amit en tapasztaltam. (es nagyon sajnalom, hogy a gyerekem kimarad egy ilyen jo bulibol, en szerettem anno napkozis lenni... de errefele ez kicsit sem divat... mindenki oldja meg maganak ahogy tudja)
En csak a partvonalrol mondanam (bar kisiskolasom van, de kulfoldon es akkor inkabb ne szoljak, bar nem allitanam hogy itt a 'nyugaton' sokkal vagy barmivel is jobb lenne a helyzet... soooot) hogy bar nem voltam meg napkozis tanero amde napkozis tanero lanya lennek. Es hat elhangzott (asszem Aliz irta) hogy a napkozi az gyerekmegorzo... en nem hiszem, hogy joanyam lett volna a kivetel es buzgomocsing, de errol a csak megorzesrol szo nincsen. A napkozis tanero (amellett, hogy elvileg igenis szakkepzett tanar es hogyafraszba ne tudna a gyerekek leckejet levezenyelni, ugyanugy mint az osztalytanito... na mar ha akarja vagy nem logja el, errol nem tudok nyilatkozni) kotelezve van eppugy eves napkozis tanmenet keszitesere mint az osztalytanito. Es nem am arra szerzodik, hogy megoriz x gyereket hoban-fagyban-nyarban az iskolaudvaron, hanem igenis tanito-nevelo munkat kellene papir szerint felmutatnia. Foglalkozasokat szerveznie, tanulasi idot lerendeznie...kismillo eloirasa van miszerint kellene haladnia, szal hivatalbol egyaltalan nem gyerkegorzes a feladatuk.
Mondom, lehet, hogy vannak iskolak ahol ez igy van, lehet, hogy ott nem kerik oket szamon vagy ellogjak, nem tudom hogy csinaljak, de en a sajat szememmel lattam es eltem meg felnovesem soran, mit is csinal egy napkozis tanero, es allithatom, hogy nem csak megoriz.
Te Alíz, az én gyerekem egy átlagos, pórias önkormányzati iskolába jár, nem is olyan csodajóba. De a napközi alsóban szuper volt, a tannénit visszasírják a mai napig. Semmi extrát nem csinált, csak tényleg együtt megírták a leckét, a fennmaradó időben pedig törődött velük. Mesét olvasott, játszótérre mentek meg mézeskalácsot enni, meg sakkozni tanultak és filmklubot csinált, általa választott jó filmekkel. Szóval szabályosan kár lett volna kihagyni.
Egy átlagos önkormányzati iskolában az a módi, hogy van egy óra leckeírás, a napközis tanárnő sebbel lobbal átnézi oszt megvan. Lehet, szúrópróba szerűen nézi, ki tudja hol mi a divat. Én mindenesetre nem bazíroznék a napközire, akármit is igérnek elsőben. Minden iskola amiatt hajt, hogy legyen elég odajáró gyerek, hogy a normatívát megkapják, igérnek fűt meg fát, amiről csak később derül ki, hogy ködszurkálás volt.
Én mindenesetre arra alapoznék, hogy a napköziben vigyáznak arra, hogy a gyerek élve hazakerüljön, és még abban sem vagyok biztos, hogy nem hoz haza lelki sebeket, de hát ki nem? Ha ennél többet teljesít egy iskola, akkor szuper, majd kérem a címeket. Anno ezzel a hozzáállással egész jól megvoltunk a napköziben addig a rövid ideig, amíg ki nem vettem őket onnan és el nem mentem otthondolgozóba. Egy rossz szavam nincsen a napközis tanítónéni ellen, ő igazán megtette anno AMIT MEGTEHETETT, no depersze az ellen, hogy egész nap össze volt zárva vagy 30 gyerek egy terembe, és egész nap folyt a hangzavar, ami miatt a lányom ha hazahoztam 4-kor, akkor 5-kor egyszerűen bájult az ágyára ruhástul, nem tehetett, én meg néztem a szegény végletekig kimerült 6- 7 éves kislányomat az ágyon és azt mondtam, hogy ezt ne, ennél bármi jobb. Ez van, vagy elviseli, vagy találsz jobb megoldást.
(És most se jobb, voltam önkorm. képviselő, oktatási bizottságba delegálva, tudom, hogy milyen problémák voltak már akkor is amik mára csak fokozódtak.)
Nálunk ez sajnos nagyon nehezen lenne csak megoldható, mert Baluért heti 2 nap fél 3-ra kéne mennem (délutáni kötelező sportfoglalkozás), a másik 3 nap pedig dél körül. Közben altassam a 2,5 évest és menjek 4 körül a középsőért az oviba. Szóval egyelőre jobb ez így,a zátn meglátjuk. Ha nem jön be, akkor nem érdekel hogyan, de megoldom.
Mondjuk náluk nincs ilyen gond a napköziben, a tanulási óra olyan, mint egy tanóra, szinte együtt készítik a leckét, hiba nem marad benne. De ezt 10-12 gyerekkel természetes (annyian maradnak napköziben).
Én eleve az itthon tanulásra rendezkedtem be, de nagyon kevéske leckéjük van. Teljesen önállóan megcsinálják kb. 15-20 perc alatt és 5 perc az átnézés, esetleges javítás újabb 5.
Azért a nagy horderejű negatív változások legtöbbször nem egyik napról a másikra ütnek be. A dolog inkább tendenciózus. Vagyis ahol eddig példás, kiscsoportos, érdemi leckeírás folyt, azért nem szoktak ugyanott szeptember 1-től 100 gyereket beterelni napközi címén egy terembe vagy az udvarra. Különben sok múlik az igazgató leleményeséégén, aki kijátszhatja az önkorit, például elbocsátás helyett 3 órás alkalmazással, hogy két napközis bére tegye ki eggyét. Így a leckeíráskor még külön lehetnek, aztán vonják csak össze őket a "normál" napközisek felügyelete alá.
Lényeg a lényeg, a napközi alapesetben gyerekmegőrző, innen kell kiindulni, minden több csak kellemes meglepetés (ideig óráig, mint a mellékelt ábra mutatja).
Miután elhozom a suliból neki már csak sportolni, mozogni, játszani kelljen alsós korában, mást ne. "
en is ezt hittem,ilyen szempontok alapjan valasztottam nekik iskolat,de azt nem tudhattam elore,hogy pl a kedvenc napkozisunk elmegy szulni es a masik nem olyan alapos,hogy odafigyeljen az osszes leckere,hogy pl harmadiktol olyan keves gyerek maradt napkozis,hogy hozzajuk csaptak a masik harmadikat,stb,stb.....
Még az jutott eszembe, hogy azzal az iskolával, amelyik egy másodikosnak annyit leckét ad, a napi 5 óra tanulás után, hogy azt a gyerek a tanulási idő alatt, ami 1 óra, nem tudja megírni, nos azzal az iskolával/tanítóval baj van. Miután elhozom a suliból neki már csak sportolni, mozogni, játszani kelljen alsós korában, mást ne.
Amúgy meg a hozzászólásom lényege lentebb az volt, hogy az önkormányzat masszaként tekint a gyerekekre, nem pedig élő hús-vér személyekként, akiknek vannak érdekeik, akik számára nem ugyanaz fontos, mint a masszának. (Hogy én ezt a kérdést, hogyan oldom meg, hogyan kezelem az egy másik dolog)
egyaltalan nem all szandekomban kiotatni,csak azt akarom,hogy tudd,eddig kiveteles szerencsed volt....Akarmennyire elorelato a szulo az iskolavalasztasnal,az esetleges negativ valtozasokat nem tudja kivedeni....
ezert mondom,.em szabad azonnal belenyugodni,ha kell,tiltakozni kell,de felek,hogy nem sokat ersz vele
ha megis,mar megerte
tenyleg azt gondolod,hogy orulnek neki,ha neked olyan szar lenne,mint nekem volt?? Igy ismersz??
Az enyimeknek meg idáig kész volt, ez egy ilyen iskola, ezért is ezt választottuk és nem a versenyistállót. Arról nem beszélve, hogy ez alsótagozat, nem felső. Az megint más tészta. ÉS ismét visszatérek arra a mondatra a tehénnel, hogy azért mert itt bárkinek vacak volt a napközi, ahol nem írtak leckét stb, azért másnak is legyen vacak? Ha pedig mégsem az, akkor legyek hálás? Hmmmm, érdekes meglátás.
:) Köszönöm, hogy felvilágosítasz a szülői feladataimat tekintve. Idáig eszembe sem jutott, hogy át kéne néznem a gyerek leckéjét. Mellékesen az, hogy én átnézem, vagy sem, az szerintem nem tartozik a tárgyhoz. A napközi és a gyerekmegőrző más fogalom, én az előbbit választottam.
az átlag iskolákban már valóban nagy szónak számít, ha a 2-os, vagy 3-os gyereknek teljesen készen van a leckéje, mert egyénileg csinálják, s a napközisnek már nincs elég ideje, az összes gyerek, összes leckéjét ellenőrizni.
egyebkent tokeletesen megertelek,hiszen nalatok eddig ez bevalt es a jot konnyu megszokni.Tegyel is erte,hatha sikerul,de ha nem,nem lesz mas valasztasod,mint annakidejen nekem es nincs tobbet delutanonkent jatszoterezes meg csavargas,leckeeiras van:((
Hát majd akkor panaszkodj, ha nem lesz kész a leckéje rendszeresen. (Egy két alkalom nem számít.) Honnan tudod előre, hogy az a napközis tanitónő nem irat velük leckét, és nincsen annyi képesítése, hogy egy másodikos leckéjét le tudja ellenőrizni? MIért kell előre kongatni a vészharangot?
(Egyébként ha kész van a leckéje, akkor is illik átnézni esténként -hazajövetel után- , ezt tapasztalatból tudom.) És próbáld megmagyarázni a csimotádnak, hogy a leckét MEG KELL ÍRNI. Ez a szabály. Innen kezdődik a dolog ami a te szülői feladatodat illeti.
megvalamit.....nekem eddig soha,egyik iskolasomnak sem volt kesz a leckeje a napkoziben,pedig nem voltak osszevont napkoziben..Az esteink leckeirassal,kikerdezessel,gyakorlassal mentek el,ezert is vagyok annyira megkonnyebbulve,hogy kicsinek van meg egy eve a suliig....
az lenne az idealis,ahogy nalatok eddig volt,de hidd el,mar az eddigi is kesz ajandek:)
ez sokhelyen nem megszokas kerdese,hanem marha nagy egyeni mazli,ha nem igy van:(
olyan remtorteneteket hallok kolleganoktol ovodakrol,also tagozatos helyzetekrol,hogy nema csendben osszeteszem a ket kezem es halalkodom mindenkinek,hogy nekem ekkora mazlim van es eddig szerencsenk volt ovodaval-iskolaval....
Nem az a bajom, hogy megszokja vagy sem, hanem az, hogy idáig biztos lehettem abban, hogy a leckéje kész van, mire hazajön. Mostantól nem. Más egy elsős, mint egy másodikos.
Alice - más világban éltél, és még én is más világban éltem. Nem lehet összehasonlítani a 30-50 évvel ezelőtti állapotokat a mostanival. Sok mindenre rá lehet mondani, hogy megszokja, mi is megszoktuk; kibírja, mi is kibírtuk stb-stb. Nagyon sokszor használod ezt érvként a hozzászólásaidban. Gondolkozz el egy kicsit rajta, hogy azért, mert a te tehened megdöglött, biztosan meg kell-e döglenie a szomszédénak is. Szerintem nem. Az akkor volt, most pedig most van. Én tudom milyenek a mostani kisiskolások, te nem. Még a mostani ovisvilágnak is csak pici szeletét látod az unokád révén. Figyelj, olvasgass, eltelik pár év, már joggal fogsz tudni ideírni, mert Iván is ekkora lesz, és majd csodálkozol nagyokat... És már nem fogsz ilyen hozzászólásokat leírni.
Kellemetlen, de meg fogja szokni, és még mindig jobb mintha elsőskét osztanák másodikosok közé nem? Bár ki tudja, akkor a nagyok - jó esetben - gyámolítgatnák a kicsiket...
(TUdom, hogy az én példám nem mérvadó, de én elsőtől 40 fős osztályba jártam, és a napközi egybe volt vonva közösen a 4 alsó tagozatos osztálynak. Igaz, akkoriban még nem sokan igényeltek napközit, volt elég nagymama aki még a II. vh előtt htb volt és akkoriban otthon volt. De nekem nagyon is jó volt pont emiatt, amíg kicsi voltam a harmadikos-negyedikesek engem dédelgettek, később meg nekem lett rámbízott "kislányom")
Amúgy egyetértek, régen könnyebb volt elbánni egy 40 fős osztállyal, mint manapásg egy 20 főssel.
Szerintem önkormányzattól függ, mennyit hajlandó finanszírozni. a kis létszámút is is osztják, de ha nincs elég ygerek, összevonják az egész évfolyamot is (ez azért nem fenyegeti a legkisebbeket). Nagyobbaknál tényleg van elvben több évfolyam is egyben, mert ott kevesebb gyerek napközis.